Kelet Magyarország, 2016. március (73. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-09 / 58. szám

6 Hazai tájakon 2016. MÁRCIUS 9., SZERDA KELET Kirándulás és ételkóstolás kálmánháza. Nagyon régi múltja van már Kálmánházán a Nők hete programsorozat­nak. Egykoron még Szigeti Józsefné, a helyi művelődési ház korábbi vezetője szervez­te az első rendezvényeket, amelyek aztán annyira köz­kedveltek lettek, hogy immár hagyománnyá váltak. Ilyen előzmények után ter­mészetesen az idén sem ma­radhat el a Nők hete, hétfőtől szombatig minden nap várja valamilyen program az érdek­lődőket Rákóné Imre Ágnes, a művelődési ház igazgatójá­nak szervezésében. Szerdán hajdúszoboszlói kirándulásra indulnak a lá­nyok, asszonyok, Kálmánhá­zán pedig 11.30-tól a megyei rendőrkapitányság munka­társa tart előadást az áldozat­tá válásról, a fiatalkori bűnel­követés megelőzéséről. Csütörtökön a kézműves foglalkozást és a népi ételek bemutatóját követően Maj- láth Magda költőnő mutatja be műveit. km V-TAC LED-ek most 5% kedvezménnyel! www.holux.hu hoso@holux.hu www.fenyaruhaz.hu g Az akció 2016. április 30-áig, ill. a tesztet ereiéig érvényes. HOLUX VILÁGÍTÁS ÉS VILLAMOSSÁG ^-T/\C 1 D ÉL Nyíregyháza, Debreceni út 91/a SAHRorm'smímnfi ílászáró Galéria Minőségi nyílászárók, egyedi bútorok gyártása, értékesítése • Egyedi méret alapján • Felméréstől beépítésig • Asztalosmunkák kivitelezése • Belsőépítészeti munkák kivitelezése • Egyedi bútorok tervezése, kivitelezése • Fűrészárugyártás, -értékesítés Nyíregyháza, Fábián Zoltán u. 18. Tel: 42/595-509, Fax: 42/595-510 E-mail: k.sapiro-transz@chello.hu; Nyitva tartás: H-P: 8.00-1630 www.sapirotransz.hu HIRDETÉSEK Közösen jó történeteket írunk! SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZÖSSÉGEKET IS TÁMOGAT A TESCO J átszótéri játékok felújítása? Sportrendez­vények szervezése? A park beültetése árnyékot adó fákkal? Néhány példa arra, hogy a helyi civil szervezetek mi mindenre fordítják olykor szűkös költségvetésüket. Az „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű pályázati programban elnyerhető támogatással a civil szervezetek és a Tesco vásárlói most együtt tehetnek közösségük építéséért-szépítéséért. Hogyan segíti a Tesco a helyi közösségeket? Magyar Henrietta, a Tesco kormányzati és közösségi kapcsolatokért felelős vezetője: Februárban „Ön választ, mi segítünk” elnevezéssel új országos pá­lyázati programot hirdettünk, melynek keretében összesen 26 800 000 forinttal támogatunk helyi civil szervezeteket. Célunk, hogy olyan progra­mokat támogassunk, amelyek a helyi közösségek javát szolgálják, ott fejtsék ki jótékony hatásukat, ahol vásárlóink és dolgozóink élnek. Nevezni or­szágosan 67 körzetben lehet, és a pályázat végén 67 pályázó nyerhet el egyenként 400 000 forint összegű támogatást, támogatást Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében is várjuk azok jelentkezését, akik szeretnének tépni a közösségükért! Mit kell tudni a pályázatról? M. H.: A civil szervezetek április 3-áig nevezhet­nek egészséges életmódra ösztönző, gyermekek oktatását támogató, valamint környezetszépítő aktivitásokkal. A továbbjutott pályázatokra vásár­lóink május 11-tői június 7-ig szavaznak majd: vásárlásaik után 1 darab zsetont kapnak, amit az áruházakban kihelyezett zsetongyűjtő ponto­kon dobhatnak be a támogatni kívánt szervezet és pályázati program mellé. A nyertes pályáza­tokat a 2016. június 13-ai héten hirdetjük ki. Hogyan történik a nyertes pályázatok kiválasztása? Dr. Molnár Klára, a Magyar Adományozói Fórum igazgatója: A pályázatokat a Tesco független szakmai partnereként a Magyar Adományozói Fórum munkatársai értékelik. A pályázati kiírásban meghatározott szempontok szerint körzetenként 3 pályázatot választunk ki, amelyekre aztán a Tesco vásárlói szavazhatnak. Miért fontos a helyi civil szervezetek támogatása? M K.: A gazdasági válság éve óta sokrétű gazda­sági, társadalmi, környezeti változások zajlottak le Magyarországon, amelyek a helyi közösségek mindennapi életére is közvetlen hatással voltak. Az új körülményekhez való alkalmazkodás sike­rében és a gazdasági, társadalmi stabilitás meg­őrzésében, fenntarthatóságában döntő szerepet játszik, hogy a helybeliek aktívan vegyenek részt közösségük életében. A civil szervezetek ugyanis az „élesztő” szerepét töltik be a legtöbb települé­sen. Ők azok, akik összegyűjtik és megfogalmaz­zák azokat a problémákat, amelyek a közösség életét befolyásolják. Mivel a szervezetek munka­társai, önkéntesei maguk is az adott települések lakói, ezért gyorsabban és egyszerűbben képesek reagálni és „testreszabott" megoldásokat találni a helyi igényekre, és közvetlenül tudják ellenőrizni munkájuk eredményességét. A program közös értékeket, mérhető előnyöket teremthet az ország minden részén. M. H.: Mi pedig a Tescónál hiszünk abban, hogy a programnak köszönhetően, a támogatást elnyerő pályázatok mellett számos olyan projekt kerülhet előtérbe, ami aktív és előremutató párbeszédet in­díthat el a helyi közösségek szereplői között. És így nem csak a támogatott programokkal segíthetünk, de hosszabb távon is ösztönözhetjük a jó történetek megszületését. www.tesco.hu/kozosseg HIRDETÉS Sok diák vett részt az idei rajzversenyen is TISZADADA. Minden év márci­us első hetében kiemelkedő programsorozattal emlékez­nek meg névadójukról a Ti- szadadai Holló László Álta­lános Iskolában a diákok és a pedagógusok. A korábbi évek hagyomá­nyaihoz híven az idén is te­kinthettek meg kiállítást az érdeklődők kortárs művészek alkotásaiból, volt vers- és pró­zamondó verseny, koszorú­zás és természetesen felidéz­ték egykori névadójuk, Holló László festőművész munkás­ságát is. A hét talán legkiemelke­dőbb és legtöbb diákot meg­mozgató rendezvénye az idén is a rajzverseny volt, amelyen a dadaiakon kívül a környező települések tanulói is részt vettek. Az alsósok és felső­sök vetélkedésében kiválót alkotott a Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola első osztályos tanulója, Oláh Kitti Rebeka, így az alsósok kate­góriájában méltán vívta ki a szakavatott zsűri elismerését, és az első helyezéséért járó ju­talmát büszkén vehette át. A felkészítőtanára Tárnái Enikő német-rajz szakos tanárnő, km KI volt Holló László? Holló László (Kiskunfélegyháza, 1887. március 6. - Debrecen, 1976. augusztus 14.) Kossuth-díjas magyar festő. Az alföldi iskola egyik jeles képviselője, művészetszemléletében a Munkácsy-tradíciót és a nagybányai iskola hagyományait követte, de a 19. és 20. század fordulóján élő művészeti irányzatok eredményeit is haszno­sította az alföldi emberek és tájak megjelenítésében. Mintegy 40 éven át, 1928 és 1968 között nyaranként Tiszadadán alkotott. Fazakas Alpár önkormányzati képviselő gratulál az első helyezettnek FOTÓ: ISKOLA Kedden már programokkal várja a vendégeket a megújult, megszépült épület FOTÓ: SIPEKI PÉTER Kitárja az ajtaját a múzeum Kiállítás, koncert, film­vetítés várja az érdek­lődőket. baktalórántháza. Nemzeti ünnepünk idei évfordulója a történelmi hagyományok mellett azért is fontos ese­mény Baktalórántháza lakói­nak, mert március 15-én meg­kezdődik a Dégenfeld-kastély A nemzeti ünnep alkal­mából esténként piros-fehér-zöld díszvilágítást kap az épület. BODNÁR ISTVÁN történetének legújabb feje­zete. Az elmúlt év végén áta­dott, interaktív múzeumnak kialakított műemlék épület hivatalosan is megnyitja ajta­ját az érdeklődők előtt a forra­dalom ünnepén. A nemesi család egykori lakhelye az elmúlt évszáza­dokban számos megpróbál­tatást átélt, hiszen használták tüdőszanatóriumként is. Színpadon a legkisebbek A kastély ünnepélyes meg­nyitása része lesz annak a kulturális rendezvénysoro­zatnak, amelyet Tavaszi váro­si napok 2016 címmel rendez a település önkormányzata. A programok nyitányaként a Zengő Erdő Óvoda és a Re- guly Antal Általános Iskola kulturális műsorát láthatják az érdeklődők március 10-én 14 órától a művelődési köz­pontban.- A decemberi átadást kö­vetően szükség volt még egy-két javításra, s az in­teraktív múzeum technikai berendezésein is finomítani kellett. Nagyon örül a város lakossága, hogy megújult, megszépült a kastély, ami remélhetőleg meghatározó helyszíne lesz a keddi nyitást követően a település közös­ségi és kulturális életének - mondta el érdeklődésünkre Bodnár István, a művelődési központ vezetője, aki még hozzátette: - A nemzeti ün­nep alkalmából csütörtöktől esténként piros-fehér-zöld díszvilágítást kap majd az épület. KM A március 15-ei műsor 14 óra: Ökumenikus istentisztelet a református templomban ____ 15 óra: Ünnepi megemlékezés a művelődési központban, átadják a Baktalórántházáért-díjat 16 óra: Koszorúzás a Dégenfeld-szobornál 16.30: Dr. Pataki Piroska feliratos falvédőiből összeállított kiállítás megnyitója a Dégenfeld-kastélyban 16.45: Bérezés Mihály zongoraestje a kastély rendezvénytermében 15.15: A kastélymúzeum megtekintése __________________ 18.30: Ä hídember című film vetítése Megidézik a dicső múltat tiszalöK. A márciusi forrada­lomról megemlékezik Tisza- lök lakossága is március 15-én 10 órától a művelődési ház­ban. A megyei önkormányzat és a város közös ünnepségén köszöntőt mond dr. Vinnai Győző országgyűlési képvi­selő, majd dr. Hosszú József, a Tiszavasvári Járási Hivatal vezetője idézi fel a múltat. Fellépnek a helyi általános iskola tanulói, a Népzenei Együttes tagjai. Az irodal­mi-zenés összeállítás után az emlékezés résztvevői megko­szorúzzák a Kossuth-szobrot, majd a református temetőben helyezik el Perjésiné Kiss Rita tanárnő gondolatid után a tisztelet virágait. KM Kvízmegfejtés A település részel: Feketetanya, Mackótanya (vagy Maczkótanya),, Tölgyestanya. b) Gégény Bepillantás a tiszateleki általános iskola életébe TISZATELEK. Szélesre tárja kapuját minden tavasszal a tiszateleki Hunyadi Mátyás Általános Iskola mindazok a helybeli és nem tiszateleki lakosok előtt, akik érdeklőd­nek az oktatási intézmény mindennapi munkája iránt. A „nem tiszateleki lakosok” kifejezés nem elírás, ugyanis napjainkban is járnak a tisza­teleki iskolába a környező te­lepülésekről - Nagyhalászból, Űjdombrádról, Dombrádról, Beszterecről, Ibrányból - fiatalok. Az idén március 10-én (csütörtökön) és ll-én (pén­teken) várják a diákok és a pedagógusok a vendégeket a nyílt tanítási napokra 8 órától 12.10-ig. Az iskola életébe és okta­tó-nevelő munkájába nem­csak a most odajáró diákok szülei, hanem a leendő ta­nulók is bepillanthatnak az édesapjukkal és az édesany­jukkal együtt. Mind a két napon először Molnár József, az intézmény igazgatója tájékoztatja az is­kola képzési és tevékenységi rendszeréről az érdeklődő­ket, akik azt követően részt vehetnek az általuk leginkább áhított tanítási órákon csütör­tökön és pénteken. km

Next

/
Thumbnails
Contents