Kelet Magyarország, 2016. március (73. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-08 / 57. szám
20)6. MÁRCIUS 8., KEDD Nickelback-koncert fotó: getty images Bepótolják ősszel a Nickelback-koncertet BUDAPEST. Az idén ősszel pótolja a frontember Chad Kroeger betegsége miatt tavaly elmaradt turnéját a Nickelback. A népszerű kanadai rockcsapat az európai koncertsorozat keretében szeptember 16-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. Ez a Nickelback tizedik világ körüli turnéja, amely 30 különböző városban lesz látható ősszel Európában. A többszörös platinalemezes kanadai csapat turnéja szeptember 2-án indul Helsinkiben, valamennyi állomáson, így Budapesten is a szintén kanadai Monster Truck lesz az elő- zenekar - közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vei. A zenekar azért volt kénytelen lefújni No Fixed Address címmel tavalyra tervezett világ körüli turnéját, mert Chad Kroeger gégéjében hangszálak közötti cisztát fedeztek fel. A zenész azóta teljesen meggyógyult. Az 1995-ben a három Kroeger, Chad (ének, gitár) és Mike (basszusgitár), valamint dobos unokatestvérük, az azóta kilépett Brandon által alapított Nickelback eddig kilenc jelölést kapott Grammy-díj- ra és háromszor elnyerte az American Music Awardsot. Az áttörést a 2005-ben kiadott All the Right Reasons című lemez jelentette, amely több mint li millió példányban kelt el, és az amerikai slágerlistát is vezette. A csapatban a Kroeger-test- vérek mellett Ryan Peake gitározik és billentyűs hangszereken játszik, Dániel Adair pedig dobol. A Nickelback albumai több mint 50 millió példányban keltek el világszerte, mti Megér egy mosolyt Két ember barkochbázik.- Személy?- Igen.- Természettel kapcsolatos?- Igen.- Fához köthető? A nap videója Hajszálon múlt Egy hajszálon múlt, hogy Sebastian Ogier nem gázolt el egy útjában lévő tehenet és a borját. O További videók vldeo.szon.hu- Igen.- Rákérdezhetek?- Igen.- Döbrögi? O További viccek humor.szon.hu A Túl zajos magánya POSZT-on NYÍREGYHÁZA. Az idei POSZT-vá- logatók - Kiss B. Atilla Kos- suth-dijas operaénekes és Sólyom András filmrendező - döntése nyomán összeállt az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramja, a nagyszínházi bemutatók között pedig szerepel a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Túl zajos magány című előadása is Ivó Krobot rendezésben. ■ Kapucnis pulcsi „A kapucnit csak nagy hidegben veszem fel.” fotó: getty images KELET Balsai Móni nyerte el a legjobb színésznő címet BUDAPEST. Balsai Móni nyerte el a legjobb színésznő díját a monte-carlói filmfesztiválon Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmjében nyújtott alakításáért - közölte az MTI-vel a Magyar NemzeBalsai Móni fotó: femina.hu ti Filmalap hétfőn. Március első hetében immáron 13. alkalommal rendezték meg II. Albert monacói herceg védnökségével a vígjátékok nemzetközi filmfesztiválját Monte-Carlóban, ahol - a vasárnap átadott Magyar Filmdíjakhoz hasonlóan - Balsai Mónit választották a legjobb színésznőnek - olvasható a közleményben. A nemzetközi zsűrit Gabriele Muccino olasz filmrendező, Robert Davi amerikai színész, Barmaq Akram afgán forgató- könyvíró-rendező és Vincent Le Leurch francia újságíró alkotta, a díjazottak között olyan hírességek voltak, mint Claude Brasseur, Claudia Cardinal, Billy Zane és Andrea Bocelli. mti Több ezer pályázatra számítanak 1956-ról Budapest. Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékévének programirodája arra számít, hogy akár több ezer projekthez is kérnek majd támogatást a megemlékezésekhez, programokhoz forrást biztosító pályázatokon - mondta Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója az MTI-nek. Tájékoztatása szerint a 60. évforduló méltó lehetőséget biztosít 1956 megidézésére, ennek központi lebonyolítója a múzeumot működtető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, amely a keretösszegről szóló január végi kormánydöntés megszületésének napján tette közzé pályázati kiírásait. Kezdetben 30-40 pályázat érkezett hetente, ma már naponta beadnak ennyit - jegyezte meg Tallai Gábor, hozzátéve, folyamatosan bírálják el a beérkezett pályaműveket. Az a cél, hogy minden közösség felfedezze saját hőseit, kutassa fel, idézze meg azokat, akik bármilyen módon részt vállaltak a forradalom és a szabadságharc küzdelmeiben - fogalmazott. mti Tünde kéki lány, akinek mindene a zene, gitározik, énekei és táncol, amikor csak teheti. fotó: racskó tibor Van már okostelefonja? FOTÓ: HVG.HU Az idén másfél milliárd okostelefont fognak megvásárolni. multimédia. Az IDC legfrissebb adatai óriási számokat vetítenek előre: rengeteg embernek lesz okostelefonja a világon az elkövetkező években - írja a hvg.hu. Az , idén másfél milliárd okostelefont fognak megvásárolni - állítja a neves piackutató, az IDC. Ez 5,7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, és 2020- ra már 1,92 milliárd embernek lesz ilyen eszköze. Mindeközben az átlagár a 2015-ös 295 dollárról 237 dollárra esik, ami a belépőszintű eszközök számának növekeElőretörnek az okosmobilok déséből adódik. Az évtized végére a phabletek, azaz a 6”-osnál nagyobb kijelzőjű telefonok adják a megvásárolt készülékek harmadát, és összességében androidos telefonokból fog a legtöbb fogyni. Az IDC jóslata szerint az androidos készülékek eladási száma a 2015-ös 1,17 milliárdról 1,62 milliárdra növekszik 2020-ra, és ezzel a piac megközelítőleg 85 százalékát fedi le. Bár a 2015-ös év kifejezetten sikeres volt az Apple számára (az iPhone 6s. és 6s Plus eladási rekordokat döntögetett), az IDC szerint 2016 nem lesz ennyire jó év (bár kérdés, hogy válik majd be az iPhone SE). Ezzel együtt 2017-ben ismét növekedhetnek az eladások, ha az Apple kiterjeszti trade-in (cseréld be a régit) programját. A Windows Phone nem néz túl biztató jövő elé. Az IDC a jelenlegi 1,6 százalékos piaci részesedést 2020-ra már csak 0,9 százalékra becsüli, annak ellenére, hogy sokan jósolják, a Windows 10 Mobile sokat lendíthet ezen a piaci szegmensen. ÉKN Iráni olajszállító Európában Az iráni olajexport felújítását az atomalku megkötése tette lehetővé. Budapest. Megérkezett Európába négy év óta az első iráni olajszállító tartályhajó; az iráni olajexport felújítását az atomalku megkötése tette lehetővé - jelentette a Bloomberg hírügynökség. A csaknem egymillió tonna olajat szállító, 275 méter hosszú Monte Toledo tanker 17 napi hajózás után vasárnap kötött ki a Sepsa spanyolországi olaj- vállalat kikötőjében Algeciras- nál, nem messze Gibraltártól. A Monte Taledo az első olaj- szállító tartályhajó, amely befutott európai kikötőbe 2012 közepe óta, amikor is az Európai Unió olaj embargót vezetett lie Teherán ellen, így próbálva rákényszeríteni, hogy tárgyaljon a nagyhatalmakkal a vitatott atomprogramjáról. Irán végül 2015 nyarán kötött megállapodást nukleáris programjáról az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Kínával, Franciaországgal, Németországgal és Nagy-Britanniával. mti Az első hangverseny Budapest. A Zeneakadémia zenekarának első, 1909-es koncertjét idézi fel az együttes utódja szerda este a Zeneakadémián, a Legendás koncertek című sorozat záróalkalmaként. Annak idején Hubay Jenő vezényelt, a zongoránál pedig Bartók Béla ült. mti '.CORNED PÉNZVÁLTÓ $ MoneyGram\ —iaaassEEEE Nyíregyháza, Kossuth tér 10.- Nyírség utazási iroda - Telefon: 42/386-221 Nyitva tartás: 9-17:00, szombaton 9-13:00 EURO és USD alapú bankkártyával is válthat forintot! I» EUR01308M30919] i I* USD |279,00|280,99 i § y A változás jogát fenntartjuk! A HIRDETÉS HIRDETÉS