Kelet Magyarország, 2016. március (73. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-08 / 57. szám

837165 837623 829715 2016. MÁRCIUS 8., KEDD Egy Fiat haszonjármű haladt Nyírpazony felé vasárnap a 4-es főúton. Az autó vezetője balra akart kanyarodni, de egy vele azonos irányból érkező VW már előzésben volt, és belerohant. Az ütközés ereje a Fiatot megpörgette és a padkára lökte. A mentők két sérültet vittek kórházba. fotó: pusztai Sándor ■ Két sérültet vittek kórházba Kirabolták a férfit, miközben buszra várt A rendőrség azonosí­totta, majd rövid időn belül elfogta a feltéte­lezett tetteseket. fábiánháza. A Mátészalkai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének meg­alapozott gyanúja miatt foly­tat nyomozást egy 16 éves és T. Attila 18 éves nagyecsedi lakosok ellen. Elvették a telefonját, a pénzét A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak már­cius 5-én a hajnali órákban leszólítottak egy fábiánházi buszmegállóban várakozó 26 éves mérki férfit, akitől elő­ször cigarettát kértek, majd az értékei átadását követelték. Mivel a sértett nem tett eleget a követeléseiknek, támadói bántalmazták, majd erőszak­kal elvették a kabátjában lévő mobiltelefonját és készpén­zét, végül távoztak a helyszín­ről. A sértett a történteket kö­vetően a közeli lakóktól kért segítséget, akik értesítették a rendőrséget. A feltételezett elkövetőket a nyomozók rö­vid időn belül azonosították, Nagyecseden elfogták, a rend­őrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként kihallgat­ták. A rendőrök a férfiaknál tartott házkutatások során az eltulajdonított értékeket meg­találták és lefoglalták. A Mátészalkai Rendőrka­pitányság a gyanúsítottakat őrizetbe vette és előterjesz­tést tesznek előzetes letartóz­tatásuk ügyészi indítványo­zására. KM A gyanúsítottakat őrizetbe vették fotó: police.hu Röviden ÖT sérült. Egy személygépko­csi lesodródott az útról, majd árokba hajtott vasárnap Nap­kor közelében. A járműben öten utaztak, mindannyian megsérültek. A baktalóránthá- zi és a nyíregyházi hivatásos tűzoltók az autót áramtalaní- tották, és a forgalmi akadály megszüntetésén dolgoztak. ÉGETT A MOSÓGÉP. Egy mo­sógép égett egy családi ház konyhájában vasárnap Sza- mosújlakon. A tüzet az ott lakóknak sikerült eloltaniuk. MEGYEI VERSENY. Az ORFK-OBB az idén is meghirdeti a közép- iskolás közlekedésbiztonsá­gi kupát. A Szabolcs megyei baleset-megelőzési bizottság a megyei döntőt április 7-én rendezi. A versenyre március 23-án 16 óráig lehet jelentkez­ni a szikszait@szabolcs.poli- ce.hu címen. A versenyzők há­rom kategóriában mérik össze tudásukat: kerékpár, segéd- motoros kerékpár, személy- gépkocsi. Egy versenyző csak egy kategóriában indulhat. Vizsgáltassa meg hallását és tesztelje az Önnek LEGMEGFELELŐBB hallókészüléket saját otthonában INGYEN 2016. márciusi, és 2016. március 15. között 100%-os ügyfél-elégedettség A megye legnagyobb hallókészülék-kínálata (SIEMENS, WIDEX, 0TIC0N, UNITRON)- Több mint 30 éves szakmai tapasztalat- Rugalmas fizetési lehetőségek- Egyénre szabott megoldások WM Nyíregyháza, Szent István u. 6. (Kis SZTK oldalában) Audiotógus: Csontó Tünde Rendel: Dr. Szikszal János adjunktus, fül-orr-gégész, audiotógus szakorvos BEJELENTKEZÉS: 06-42-23-83-23,06-30-629-81-61 Telefonos bejelentkezés szombaton és vasárnap is 10.00-19.00 között! Nyitva tartás: Hétfő-Csütörtök: 8.30-17.00, Péntek: 8.30-14.00 «Jalta Sfíismm napi menüajánlata: Tarhonyaleves, paradicsomos káposztafozelék, s.pörkölt Rendezvények, esküvők | lebonyolítását, f hidegtálak f készítését '■> vállaljuk. Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk ed rendelhetők fríssensütt ételek kedvező áron! 2 20/571-1373 A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Pt. kiszállítással: 750 Ft. Heti előfizetéssel: 600 Ft. szállítással: 650 Ft. Nyíregyháza, Tünde u. 10/A Menüi NMíliegMháMn LAGÚNA Étterem-Söröző-8owling Club Mai ajánlatunk: Magyaros burgonyaleves, hentestokány, orsótészta S 30/963-2777,42/401-639 http://etteremlaguna.hu 411-433l2:ii8 www.startrehab.hu III it Vi 11 íi 11 ii iT ti lt Ti ii n Tn 1111 1111 l 11 2016. március 8., kedd Tavaszi zöldségleves A.: Sertésvagdalt, szemesbabfőzelék 8.: Sertéspaprikás, tészta 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 32. m KWS MIs HIBRIDKUKORICA VETŐMAG Korai rn hibridek mar A készlet erejéig! /36S PIONEER. Akciós növányvédőszerek 5' kedvezménnyel. Továbbá műtrágyák, fóliák, vetőburgonyák, profi vetőmagvak. MEZŐGAZDASÁGI SZAKÜZLET Kisvárda, Árpád út. 19. (a felüliárőlövéHen)? syngenta Jel.:45/415-951 Köszöntse szeretteit a Kelet oldalain! Részletek a oldalon. ÖZV. HUCZMAN MIHÁLY il. Mandabokor 4. sz. alatti lakost 80. születésnapján sok szeretettel köszönti: 3 gyermeke, menye, 2 unokája. Bútorszövet Szaküzlet Nyíregyháza, Káliói út 18/A a Borbányai Divatház mellett @ 30/6080-195 Ezertől több szövetválaszték, textilbőrök, klasszikus, modern és hagyományos szövetek széles választéka. A nálunk vásárolt szövetekhez kárpitos SZAKEMBERT is ajánlunk az áthúzáshoz! —MJ.Uj LLlúljj Közületeknek és kárpitosoknak EXTRA KEDVEZMÉNY! Egész évben akciós szövetek! Várjuk vásárlóinkat! TŰZMEGELŐZÉS KFT. www.tuzmegelozes.hu 4400 Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 17. Tel.: 42/504-642, Fax: 42/504-644 E-mail: tuzmegelozes@tuzmegelozes.hu Nyilvántartásba vételi szám: E-000714/2014 TARSASHAZAK, FIGYELEM! 2016. március 15-ével lép hatályba, hogy minden 3 szintesnél és 10 lakásosnál nagyobb lakó- és üdülőépületre a közös képviselőnek kötelező elkészítenie a lakóházra vonatkozó Tűzvédelmi Szabályzatot. LAKÓHÁZI TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT: TŰZRIADÓ TERV; HÁZIREND kifüggeszthető karton kivitelben AKCIÓS áron - 2500 Ft/db - beszerezhető nálunk 2016. március 31-éig. MÉG CSATLAKOZHAT AZ INDULÓ TŰZVÉDELMI ELŐADÓ TANFOLYAMHOZ! Tűzvédelmi szakvizsga: március 24. KELET Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Különleges mesekönyv a Kelettől! Hamarosan kapható húsvéti recept magazinunk! Húsvéti sütemények Megvásárolható Olvasóink házi receptjei szakmai zsűri válogatásában. Lepje meg magát és szeretteit húsvétra! £\ób*et0 HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents