Kelet Magyarország, 2016. március (73. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-08 / 57. szám

2016. MÁRCIUS 8., KEDD 9 Addig volt rajtunk nyomás, amíg biztonságba nem értünk, most már csak élvezzük a játékot. Jamie Vardy, az angol élvonalbeli futballbajnokságot hatalmas meglepetésre vezető, előzetesen kiesőjelöltnek tartott Leicester csatára megfejtette a jó szereplés titkát. Az Orlando City kiválósága, Kaká mégsem léphet pályára a brazil válogatott Uruguay és Paraguay elleni világbajnoki selejtezőjén, mert combsérü­lést szenvedett. A 33 eszten­dős klasszis a szombati edzé­sén sérült meg, ezért a Real Salt Lake ellen 2-2-re végző­dött szezonnyitó bajnokin sem játszott. Dunga, a brazil válo­gatott szövetségi kapitánya a Liverpool támadóját, Roberto Firminót hívta be a keretbe. Beiktattak egy hétközi fordulót labdarúgás. A honi élvonal 23. fordulójának mérkőzéseit kedden és szerdán rendezik, vagyis az Európa-bajnoki részvétel miatt sűrűre vált az NB I. menetrendje, és be­iktattak egy hétközi fordulót is. Kedden egyetlen mérkő­zést játszanak, ezen a Vasas 18 órától fogadja a DVSC-t. A szerdai menü: Puskás Aka- démia-Paks (16), Békéscsa- ba-Ferencváros, Diósgyőr- Videoton, Haladás-Újpest, MTK-Bp. Honvéd (valameny- nyi 18). Kapusbravúr után pontos befejezés dát a saját térfeléről rávezető szegedi játékossal szemben hárított hihetetlenül nagyot. Ettől is szép játék a futball, hogy hétről hétre változhat a nyerő emberek kiléte. Ribánszki László kapus kétszer is meredek helyzetben mentette meg a góltól csapatát fotó: molnár Sándor Előny a fogadó­csapatoknál LABDARÚGÁS. A Bajnokok Ligá­ja nyolcaddöntőinek vissza­vágói közül kettőt-kettőt ját­szanak ezen a héten kedden és szerdán, majd ugyanilyen menetrend szerint a jövő hé­ten rendezik a további mérkő­zéseket. Ami a mai összecsapásokat illeti, a hazai pályán fellépő csapatok előnyből várhatják a visszavágót, így jó esély van arra, hogy a német Wolfs­burg a belga Gent, a spanyol Real Madrid pedig az olasz AS Roma ellen továbbjutásra váltja az idegenben megszer­zett előnyt. km Andre SchUrrle a Genten lépne át FOTÓ:AFP Bajnokok Ligája Nyolcaddöntó, visszavágók (kezdés: 20.45) Kedd: Wolfsburg-Gent (az első mérkőzé­sen: 3-2), Real Madrid-Roma (2-0). _____ Szerda: Zenit-Benfica (0-1), Chelsea-Paris SG (1-2). A kisvárdai játékosok hitét is erősítheti, hogy megszületett azNB ll-es futballcsapat első tavaszi sikere. LABDARÚGÁS. Tavaszi harma­dik 2-l-es vereségéhez „se­gítette” hozzá a Szeged 2011 csapatát a Kisvárda Master Good, és mivel ebben az év­ben eddig éppen három for­dulót rendeztek, a Gyulán székelő Tisza-parti csapat számára nagy bosszúságot okozott a szombati NB Il-es mérkőzés végkifejlete. A vár- daiak ellenben - két döntet­len után - a harmadik idegen­beli fellépésükön hátrányból fordítva megszerezték első 2016-os sikerüket. Jókor jött az egyenlítés- Olyan értelemben teljesen úgy alakult a mérkőzés, ahogy vártuk, hogy a küzdelem do­minált és rengeteg párharcra kényszerültek a csapatok - mondta a történtekről Soós Imre vezetőedző. - A rossz mi­nőségű pálya is ilyen jellegű futballt engedett meg, úgy is A második játékrészben már egyér- telműendo- mináltunk. WJL SOÓS IMRE mondhatnám, hogy méltat­lan körülmények fogadták a csapatokat. Kezdetben nem voltunk elég rámenősek, de fokozatosan belerázódtunk, és bár egy szöglet utáni késle­kedésünket góllal büntette az ellenfél, sokat jelentett, hogy még a szünet előtt ki tudtunk egyenlíteni a kapu előtt hatá­rozott Erős Gábor jóvoltából. A szünetben arról beszél­tünk az öltözőben, hogy ezt a meccset nekünk bizony meg kell nyernünk. A második játékrészben már egyértel­műen domináltunk, és a haj­rában góllá érett a fölényünk. Az is igaz ugyanakkor, hogy a Szegednek is voltak helyze­tei, egy-egyes állásnál kapu­sunknak, Ribánszki László­nak kétszer is nagyot kellett védenie. A győztes gólt szerző Lu­cas Marcolini kísértetiesen olyan szituációból volt ered­ményes, amilyenből Csákvá- ron született meg a második várdai gól, csak ezúttal a bra­zil-magyar játékos közvetle­nül talált be, és nem a kapufá­ról kipattanót kellett a hálóba küldenie.- Lucas most is bizonyí­totta, hogy az új, védekező középpályás szerepköréből is képes odaérni a kapu elé- folytatta Soós Imre. - És annak is örülhetünk, hogy most olyanok tettek hozzá a győzelemhez, akik még adó­sak voltak a jó teljesítmény­nyel, gondoljunk Ribánszki- ra; kapusunk most jóvátette a Csákváron elkövetett hibáját. Az egyik szituációban a lab­Ez a hét a szokásosnál hosz- szabb lesz a várdaiak számá­ra, hiszen nem a megszokott szombaton, hanem vasárnap lépnek pályára. A siófoki mér­kőzést ugyanis programjára Maradnának a mezőny elején Merthogy győzelemnek örülhettek a kisvárdaiak, és annak, hogy ezzel a három ponttal stabilizálták a helyü­ket az élcsoport mögötti nagy tülekedésben.- Amiatt is fontos volt a győzelem, hogy a pozíciónkat stabillá tegyük, és mivel keve­sebb a hazai meccsünk, tény­leg nyeregetnünk kell idegen­ben is - mondta az októberi mezőkövesdi l-O-ás siker után a második idegenbeli győzel­mét elérő csapat trénere. - De talán ettől is fontosabb, hogy a játékosok ezáltal elhihetik, nem véletlenül várjuk tőlük a jó eredményeket és a jó helye­zést. Továbbra is tartjuk, olyan szintű csapatunk van, amely a bajnokság végéig versenyben lehet a legjobb pozíciókért. tűzte az M4 Sport televíziós csatorna is, csakúgy, mint a várdaiak idei első hazai baj­nokiját, a március 20-án leját­szandó, Soroksár elleni mér­kőzést. BODNÁR TIBOR tibor.bodnar@kelet.hu Tévés meccsek jönnek Kiderülhet, hogy nem az utolsó helyre valók labdarúgás. Ugyanolyan jól kezdődött, de mennyivel job­ban végződött a Nyírbátori FC számára az Újpest II elleni NB III-as bajnoki, mint az ősz­szel. A hazai pályán lejátszott meccsen is betalált az első tá­madásából az NYFC (most is), a hatodik percben már 2-0-ra vezetett (most a huszadik­ban), a második félidő elején emberelőnybe került (ezúttal nem), és végül 2-2-re végzett. Vasárnap viszont a meccs vé­géig megőrizte 2-0-ás előnyét.- Ha néhány győzelemmel több állna a nevünk mellett, akkor az ilyen meccseket na­gyobb különbséggel is meg tudnánk nyerni - mondta Ambrusz Árpád, a nyírbáto­riak játékos-edzője. - A má­sodik félidőben tudat alatt is visszavettünk a tempóból, nem mondanám, hogy meg­ijedtünk a lehetőségtől, de óvatossá tette a csapatot a tudat, hogy nehogy túlságo­san kinyíljunk, és kapjunk esetleg egy gólt. A szünetben szándékosan nem hoztam szóba, hogy ősszel is éppen ennyi volt az eredmény az újpestiek ellen, de mindenki tudta, hogy mi a szituáció. Nyertünk, és ez a lényeg, ösz- szességében jól sült el, hogy a korai kezdés miatt már a meccs előtti napon a főváros­ba utaztunk. A bátoriak így sem mozdul­tak még el a kiesést jelentő utolsó helyről, de pontszám­ban legalább már befogták az előttük álló Tiszaújvárost.- Ezzel a győzelemmel sem maradtunk még bent, mint ahogy a hatvani vereséget kö­vetően sem temettem a csa­patot. Ugyanazok vagyunk mint eddig, de előbb-utóbb azért ki kell rajzolódnia, hogy ennek a társaságnak nem az utolsó pozícióban van a helye - elemezte a helyzetet Amb­rusz Árpád. KM-BT Fabu Márton fejelte a nyírbátoriak második gólját fotó: pusztai Sándor Ez most másféle ve Mátyus János szerint elemezni kell az oko­kat és a bajnoki címre koncentrálni. labdarúgás. Megbotlott a bajnokaspiráns. Szomba­ton Jászberényben vizitált a Nyíregyháza Spartacus. Az előjelek, a sok hiányzó miatt nehéznek ígérkezett a meccs. Ezzel együtt az NB ÜL Keleti csoportja listavezetőjének szurkolói bíztak benne, hogy pontosan térnek majd haza kedvenceik. Nem így történt, hiszen mindhárom pont a he­rényieknél maradt. Remélhetőleg szombaton már pályára léphet Rezes László (piros-kék­ben) FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Az okokat elemezni kell- Fájó a vereség és még fá­jóbb, mint ősszel a Rákos­mente vendégeként. Sajnos most a jászberényiek nem érdemtelenül szerezték meg a győzelmet. Miként minden vereség, ez is rosszkor jött, de túl kell lépni rajta. Az okokat persze elemezni kell, ám a legfontosabb a bajnoki cím megszerzése - summázott véleményt Mátyus János, a Szpari vezetőedzője. Á szakvezető kifogásként felhozhatta volna a sérülteket és az eltiltottakat. A maródiak között volt Rezes László, aki az őszi, nyíregyházi meccsen mindkét gólt szerezte, így amolyan Jászberény-sepcialis- ta. A focista még a Nyírbátor elleni hazai találkozón sérült meg. Egy ütközés után a síp­csontjánál felszakadt a bőr, amit ugyan a szünetben össze­húztak, ám másnap Debrecen­ben már varrni kellett. Szerdán veszik ki a varratot, így remél­hetőleg szombaton, a Tiszaúj- város elleni hazai találkozón már pályára léphet. km-ml Sztárjaival jön a horvát csapat FUTBALL. A horvát labdarú­gó-válogatott szövetségi ka­pitánya, Ante Cacic kihirdet­te 20 (plusz egy) fős keretét az Izrael és Magyarország elleni márciusi felkészülési mérkőzésekre. A névsorban megtalálható a Real Madrid­ban játszó Luka Modric és Mateo Kovacic, a Barcelona középpályása, Ivan Rakitic, a Juventus támadója, Mario Mandzukic, valamint két In- ternazionale-futballista, Ivan Perisic és Marcelo Bozovic neve is - vagyis a horvátok a sztárjátékosaikkal érkeznek Budapestre. A horvátok március 23-án Izraellel, majd három nappal később a Ferencváros stadi­onjában a magyar válogatot­tal csapnak össze felkészülé­si mérkőzésen. Az egyetlen meglepetés a keretben, hogy csak 20 játékos alkotja, Ante Cacic nem kísérletezik. A magyar válogatott felké­szülési programjában további biztos pont, hogy a csapat jú­nius 4-én a németek vendége lesz. nso.hu Toló 9. hét/2. forduló, vasárnap esti eredmény 14. Internazionale-Palermo 3-1 1 ' 10. hét/1. forduló, a tipposzlop 1. Real Madrid-Roma 1 8. Basel-Sevilla 9. Fenerbahce-Braga 2 1 X Nyeremények 13+1 találat: nem volt 2. Wolfsburg-Gent 3. Zenit-Benfica 1 X 10. SahtarDoneck-Anderlecht 1 11. Athletic Bilbao-Valencia 1 1 13 találat: nem volt 4. Chelsea-Paris SG X 2 12. Villarreal-Leverkusen X 1 12 találat: 11 db 100 560 Ft 5. Afaccio-Marseilie 2 13. Sparta Praha-Lazio 2 11 találat: 217 db 5100 Ft 6. Bastia-Nantes X 1 10 találat: 1731 db 1225 Ft 7. Dortmund-Tottenham 1 14. Liverpool-Manchester United X

Next

/
Thumbnails
Contents