Kelet Magyarország, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-06 / 31. szám
2016. FEBRUÁR 6„ SZOMBAT 10 Sport KELET MAGYARORSZÁG futsal. A magyar futsalválo- gatott 6-3-as vereséget szenvedett az ukrán csapattól a belgrádi Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek második fordulójában, ezzel elbúcsúzott a tornától. Az Eb-n négy darab háromcsapatos csoportban szerepelnek a válogatottak, az első és második helyezettek jutnak a negyeddöntőbe. A magyarok harmadszor vettek részt a kontinensviadalon, de mind a hét meccsüket elvesztették. Pedig az ukránokkal szemben vívott mécsesén több ezer magyar szurkoló buzdította Tomas Rivera Amoros szövetségi kapitány együttesét, amelyben - a két gólt szerzett - Dróth Zoltán klasszis teljesítményt nyújtott, a védelem viszont végig rendkívül sebezhetőnek tűnt. Dróth minden szempontból a nemzeti csapat legjobbja volt: az első, spanyolok ellen 5-2-re elbukott összecsapáson is kétszer talált a kapuba. mti Dróth Zoltán klasszis teljesítményt nyújtott - mindhiába, a magyar válogatott búcsúzni kényszerűit fotó: futsalhungary.hu Forró szívvel és hideg fejjel kell majd játszani Az Nyíregyházi KC védekezése dönthet a Fradi elleni, idegenbeli rangadón. kézilabda. Vége a felkészülésnek, szombaton már vizsgaelőadás vár a Nyíregyházi KC második vonalbeli férfi kézilabdázóira. Nem is akármilyen meccs, hiszen a tabella második helyén telelt nyíregyháziak a harmadik helyen posztoló Ferencvárosnál vizitálnak. A két együttes őszi meccsét a házigazda NYKC 27-25-re nyerte. Az egyik legfontosabb meccs- Az más meccs volt, több okból is - kezdte a felkészülés értékelését Varga Zsolt, a Nyíregyházi KC szakmai igazgatója. - Most délelőttönként teremprobléma miatt csak kondiedzéseket lehetett tartani, illetve nyáron volt idő élvonalbeli magyar és külföldi csapatok ellen felmérni magunkat. Most ez az idő rövidsége miatt elmaradt. Úgy vélem, hogy mint csapat erősebbek lettünk. VARSA ZSOLT Varga László (a labdával) ősszel hét gól lőtt a ferencvárosiaknak FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A nyíregyháziaknál voltak távozók és vannak érkezők. Utóbbi kategóriába tartozik a balassagyarmati beállós Leiter Imre, illetve a szerb irányító, Miloje Dalics, aki Balmazújvárosból érkezett. A zöld-fehéreknél nyáron volt nagy játékosmozgás, most nem változott a keretük.- Az utóbbi években jó meccseket játszottunk a Fradival, ismerjük a fővárosiak erényeit és gyengeségeit - tért rá a szombati mérkőzésre Varga Zsolt. - Ennek megfelelően készültünk a szombati mérkőzésre, ami számunkra a tavasz egyik legfontosabb találkozója. Bízom a fiúkban, úgy vélem, hogy mint csapat erősebbek lettünk. Szerintem a védekezéssel nyerhetünk a Népligetben, és ami fontos: hideg fejjel kell majd játszani, az akarásnak nem szabad gör- csösségbe átcsapnia. KM-ML ® sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Nincs kapus, aki jobban ismerné a kecskemétieket, mint a Kisvárdára onnan érkező Scholtz Andrea fotó: racskó tibor Egyik nehezebb, mint a másik SPORT. A Nyíregyházi Sport- centrum atlétái közül 15 fő utazik a serdülő és újonc fedett pályás bajnokságra, amelyet szombaton Budapesten rendeznek. Ugyanitt, a Syma csarnokban a felnőttek meghívásos versenyen állnak rajthoz, így Leveleki Bence, Bakosi Péter és Tasi T. Dávid is próbára teszi magát. A bajnokság legnehezebb mérkőzése elé néz - ugyancsak szombaton - a Sport- centrum kosárlabdaszakágának U20-as együttese. A hazai pályán szereplő gárda a Szolnok elleni játszik a Bem tornatermében (15.30). A kadett A csapat Budapestre utazik vasárnap, és a MAFC ellen vív sorsdöntő meccset. A párharc győztese a Keleti csoport legjobb négy csapata közé kerül. Balázs István serdülő leány röplabdacsapata a hétvége első napján Tatabányán játszik két találkozót a középszakaszban. Két nehéz fellépés vár rájuk az MTK és a Tatabánya ellen. km teke. Egyik végletből a másikba esett a Nyíregyházi TK az elmúlt két mérkőzésén. Kaposváron elszenvedte szuperligás története első 8-O-ás vereségét, majd a nagy négyesből (Szeged, Zalaegerszeg, Répcelak, Győr) először szerzett skalpot azzal, hogy felülmúlta az egyéni világbajnokkal, Kakuk Leventével felálló Győrt 5-3-ra. Szombaton újból topcsapat, a Bajnokok Ligája-induló Répcelak vár a nyíregyházi tekézőkre, és mivel idegenben játsszák a meccset, nem állítanánk, hogy az NYTK az esélyes. A főpróbát jelentő egri tornán legyőzött csapat otthonába utazik az idei első bajnokin a Kisvárdai KC. KÉZILABDA. Az biztos, hogy ott folytatja a Kisvárdai KC, ahol decemberben abbahagyta. De hogy tényleg azon a mezsgyén halad-e tovább az NB I. B-s női bajnokság Keleti csoportjában harmadik helyen álló társaság, ahol a bajnokság első részét befejezte, arra Meccsről meccsre A Kisvárdal KC NB I. B-s női csapatának tavaszi menetrendié Február 6., szombat, 18: Kecskemét (idegenben). Február 12., péntek, 17: Orosháza (otthon). Február 20., szombat, 17: Nyíradony (i). Február 28., vasárnap, 17: Füzesabony (i). Március 5., szombat, 16: Inárcs-Úrkény (0). Március 19., szombat, 16: Hajdúnánás (i). Április 2., szombat, 16: Szeged KKSE (0), Április 10., vasárnap, 16: K. Szeged SE (I).'Április 16., szombat, 16: Kispest NKK (0). Április 24., vasárnap, 17: DVSCII (i). Április 30., szombat, 16: Göd (0). Május 7., szombat, 16: Szent István SE (0). Május 14., szombat, 16: Egri Eszterházy KFSC (0). Az újabb kisalföldi legénység színeiben is hemzsegnek a válogatott kerettag játékosok, Zapletán Zsombor személyében megint lesz világbajnok a másik oldalon, igaz, ő „csak” csapatban szerzett címet. A nem a legerősebb összetételben utazó nyíregyháziak teher nélkül guríthatnak, a 0-8-nál minden jobb eredmény már bravúrnak számít. Ha pedig 0-8 lesz a vége? Akkor sem történik semmi, hiszen ilyenben is volt már részük, és másnap is felkelt a nap. Vagy éppen esett a hó... KM-BT csak szombat este, a kecskeméti mérkőzést követően kapjuk meg a választ. Szerették volna elkerülni- Tény, egymást követő ötödik idegenbeli mérkőzésünk következik, és mivel az előző négyet veretlenül zártuk, szeretnénk, ha folytatódna ez a szériánk - árulta el Rácz Sándor, a kisvárdaiak edzője. - Nincs egy hete, hogy a Kecskeméttel legutóbb játszottunk az egri Dobó Kupa kisdöntőjében, és ugyan szerettük volna elkerülni ezt a szituációt, de úgy alakult, hogy a harmadik helyért kiírt meccsen egymásra találtunk.- A bajnokira nézve nagy jelentősége nincs annak, hogy nyertünk, ha csak nem annyi: mindkét félben maradtak emlékképek a mérkőzésről. A két csapat a szeptemberi idénynyitón hektikus meccsen végzett egymással 27-27-re (a kecskemétiek már kilenc góllal is vezettek, mégis átvette a vezetést a Várda), akkor a Bíró Ádám is megkezdi a gyűrődést FOTÓ: SIPEKI PÉTER KKC jelenlegi kapusa, Scholtz Andrea még az ellenfelet erősítette. Ennélfogva kottából ismerheti korábbi társai lövőrepertoárját. Lőlapot nyomott a kézbe- Ez így van, de azért nem bíztunk semmit a véletlenre, az egri meccsünkön lőlapot nyomtam a két sérült játékosunk kezébe, ami alapján felkészültünk ellenfelünk lövőskálájából - így Rácz SánA Nyírbátor mindjárt „négypontos” meccsel indítja a tavaszi szezont. kézilabda. Harcra fel! A Nyírbátor NB I. B-s férfi kézilabdacsapata szombaton lajos- mizsei fellépéssel indítja tavaszi hadjáratát. A nyírségiek egyetlen, ám annál fontosabb célja, hogy kivívják a bennmaradást, ennek érdekében idegenben is villantani szükséges. A Mizse KC-t a bajoki nyitányon sikerült legyűrni, azóta a felek szinte fej-fej mellett haladnak. A vendégek a tizedor. - Erre már csak azért is szükség van, mert a Kecskemét a Keleti csoportban talán a legnagyobb átlövőerővel rendelkező csapat, és ezt nem hagyhattuk figyelmen kívül. Azon a meccsen tehát Lea Vukojevic és Marija Gedroit csak tollal a kezében figyelte a fejleményeket, ám mind- kettejük állapota sokat javult, így jó esély van arra, hogy a két légiós szombaton labdára Vált. KM-BT dik, a házigazdák a kilencedik helyről vágnak neki a tavaszi folytatásnak. Szoros legyen a vége! v- A hazai pályán játszott meccs az utolsó pillanatban dőlt el, abban bízom, hogy a „visszavágó” hasonlóan alakul és a végéig nyílt lesz - adott hangot reményének Vá- czi Sándor, a Nyírbátor edzőAbban bízom, hogy a visz- szavágó hasonlóan alakul. VÁCZI SÁNDOR Jobb félni, mint kint megijedni KAJAK-KENU. A nagy fertőzésveszély miatt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség úgy döntött, nem kockáztat, és Magyarországról tartályokban szállítja a vizet a 2016-os riói olimpiára. Kadler Gusztáv, a szövetség alelnöke elmondta: akadnak gondok a riói körülményekkel, a 2015-ös olimpiai teszt- versenyen például Hajdú Jonatán olyan súlyos fertőzést szedett össze, hogy gyakorlatilag három hónapot ki kellett hagynia. nso.hu Megyei rangadó leszCsengerben futsal. Hétfő este (19 óra) rendezik Csengerben a futsal NB II. Keleti csoport megyei rangadóját. A szatmáriak a Nyíregyházi Ezüstcsikók együttesét fogadják, bizonyára telt ház előtt. Sőt, megkockáztatható, hasonló hangulatú meccset még nem rendeztek a bajnokságban. KM je. - Számunkra négypontos mérkőzés következik: ha kikapunk, leszakadunk a középmezőnytől, akkor csak visz- szafelé nézhetünk, ha viszont sikerrel járunk, van esély arra, hogy talán előre is léphetünk. A mizseiek nagy erénye, hogy hosszú évek óta változatlan összetételben szerepelnek, amit kevesen mondhatnak el magukról, ez nem éppen hátrány a kiélezett találkozókon. Időközben módosult a bátort játékoskeret: a korábban Kisvárdára távozott Molnár Zoltán után Szabó Csaba is kivált. Szóval nélkülük kell megvívni a szezon második felének küzdelmeit. KM-KT Mi történhet? Másnap is felkel majd a nap... Nem akarnak már hátranézni