Kelet Magyarország, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-06 / 31. szám
2016. FEBRUÁR 6., SZOMBAT Utazni lehet a kupadöntőre röplabda. A február 12-én, Érden esedékes Magyar Kupa négyes döntőre buszt indít a Fatum-Nyíregyháza női röplabdacsapata. Mint ismert, a nyírségiek a Jászberénnyel vívják a bronzmeccset (17 óra), majd a fináléban a Békéscsaba és a Vasas csap ösz- sze. Az útra csütörtök (február ll.) délig lehet jelentkezni a roplabda@nyiregyhazisc. hu e-mail címen, vagy személyesen a városi stadion titkárságán hétköznap, munkaidőben. 9 Kioseva nagyot nyújtózott, de ezúttal nem tudott ellenfele fölé kerekedni fotó: pusztai Sándor Négy magyar ökölvívó jutott döntőbe a 60. Bocskai István nemzetközi emlékversenyen Debrecenben. A pénteken kötelek közé lépő hét hazai bokszoló közül a kétszeres Euró- pa-bajnoki bronzérmes Varga Miklós, a 2010-ben Eb-győztes Bácskái Balázs és Sávoly Gergő vette sikerrel az elődöntőt, míg Nyéki Georgion ellenfele, a 20ll-ben Eb-aranyérmes török Fatih Keles a második menetben sérülés miatt feladta. Olyan vagyok mint egy nő, képes vagyok egyszerre több feladatra koncentrálni. Legalábbis ezt állítja Pep Guardiola, a német élvonalbeli Bayern München edzője, aki szerint nem okoz gondot, hogy már a nyáron induló Manchester Clty-karrierjére is készülnie kell. Talán nincs nagy baj Valdez és a Fatum számára is balszerencsés véget ért az UTE elleni meccs. röplabda. A Fatum-Nyíregy- háza élvonalbeli női röplabdacsapata csaknem teljes haderejét bevetette az UTE elleni összecsapáson. A vádlisérülés miatt hosszú hetekre kidőlt venezuelai Carolina Nelmaira Valdez is beszállt, így az időközben szerződtetett honfitársa, a feladó Genesis del Carmen Franchesco Machado első ízben tömhette őt labdával. A vonatkozó légiósszabály miatt egy hiányzó mégis akadt, a tri- nidadi Darlene Ramdin kimaradt a táncból. A pályán volt viszont a brazil Ribeiro, aki - néhány „azonnal felejtsük el” találkozó után - az utóbbi időben bomaformában, főleg pedig ipari mennyiségben termeli a pontokat. A harmadik helyen tanyázó újpestiekkel szemben sem tért el jó szokásától. Más kérdés, a sorozatban elrontott nyitások miatt saját sírját ásta meg a házigazda. Mikor már szinte mindenki apátiába zuhant, a harmadik felvonásban beindult a hazai gépezet. Olyannyira, hogy a negyedik szettben felcsillant az egyenlítés reménye. A fordulatos csata hajrájában azonban a vendégek jól sáfárkodtak előnyükkel, ráadásul a baj nem járt egyedül: egy ártatlannak tűnő mozdulat közben Valdez a térdéhez kapott. Nem csak a meccs ment el, az ütőjátékost mentővel szállították el további kivizsgálásra. km-kt Röplabda: NBI.,női Fatum-Nylregyháza-UTE____________________________________13 (-20,-19,21,-22) Bem-iskola, 300 néző, v.: Vári P„ Pőcze A. _______________ Nyíregyháza: Kioseva 11, Genesis 5, Ribeiro 18, Vén E. 9, Valdez 9, Sikos P. 9 Csere: Tóth F. (liberó), Kovács E. 4. Edző: Kőhalmi Richárd. __ __ Újpest: Cesljár K. 6, Iricanin 18, Fleaden 13, Lakatos E. 11, Lutter E. 10, Liidgeb N. 12. Csere: Kötél D. (liberó). Hárfa D. 3. Edző: Milodanovics Andrea. ___________ ___ _____ Ász: 6-9 Rossz nyitás: 15-9. ___ ____“________________ ___ Mesterszemmei Kőhalmi Richárd: - Két szett előnyt adtunk az ellenfélnek, majd nagyot küzdve szorossá tettük a mérkőzést. Összességében megérdemelten nyert az Újpest. _____________ Milodanovics Andrea: - Nagyon büszke vagyok a lányokra. Ezért dolgoztunk, hogy ilyen produkciót tudjunk nyújtani. Mielőbbi felépülést kívánok a sérült játékosnak. Testközelben lesznek ,^honi legjobbak Akár Molnár Marcell is átveheti csapaton belül a hiányzó légiós helyét FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Régen látott vendég, a Szolnok érkezik a Marso-Nyíregyházához - korábbi nagy meccsek emlékével. KOSÁRLABDA. A sportoló attól sportember, hogy minden fellépése alkalmával győzni akar. De attól is, ha belátja, erre vajmi kevés esélye van. Mint a Marso-Nyíregyházá- nak a férfibajnokság toronymagas favoritja, a listavezető Szolnok ellen. Még hazai pályán (szombat, 18 óra, Bem-iskola) is. Nagy élmény lesz játszani Az otthonában és összességében is hatos vereségsorozatban lévő nyíregyháziak számára nem a listavezető elleni mérkőzés tűnik alkalmasnak a sorok rendezésére, az önbizalom visszaszerzésére. Hol vannak azok az idők, amikor 2008. február 23-án negyven ponttal (még egyszer: negyvennel!), 101-61-re verte a szabolcsi csapat az akkor is bajnok Tisza-partiakat! Vagy amikor szinte napra pontosan egy évvel korábban, 2007. február 24-én egy teljesen más jellegű meccsen 71-67-re kaparta ki az NYKK a győzelmet a Szolnok ellen, hogy a későbbi rájátszásban, a negyeddöntőben is legyőzze egyszer a bujtosi csarnokban 78-71-re? Legyünk reálisak, ilyesmiben most nem lehet reménykedni, főleg, hogy Lek- li József sérülés miatt nem játszhat, Malcolm Millert hazaengedték Amerikába a nagymamája temetésére, Brane Saviéra (a nyolc évvel ezelőtti Szolnok-verés idején 25/6 pont, hat gólpassz, 34-es értékindex...) nem számítanak. Azért a tisztes helytállásban igen?- Úgy tűnik, tényleg nem vagyunk abban az állapotban, hogy ezen a mérkőzésen kerüljünk egyenesbe, ettől függetlenül mindenkitől elvárom, hogy tegyen meg mindent a minél jobb eredmény érdekében - mondta Sitku Ernő, a nyíregyháziak szakmai igazgatója, aki játékosként is átélte a felsorolt mérkőzéseket, éppúgy, mint a két csapat legutóbbi szoros csatáját, amikor 2010. február 22-én húszpontos hazai vezetés után nyert vendégként a Szolnok 72-71-re.- Hogy ne játsszuk ki a második ingyenes légióscserére vonatkozó kvótánkat, Miller távollétében ezúttal három külföldivel játszunk, míg a Szolnok, kell-e mondani, a honi legjobbak mellett minőségi légiósokat vonultat fel. Az elmúlt években úgy alakult, hogy nem találkoztunk a Szolnokkal, éppen ezért a mostanában remekül teljesítő Vojvoda Dávid ellen is nagy élmény lesz játszani a mi kosarasainknak. Nem lesz rajtunk győzelmi teher, éppen ezért felszabadult játékot várok a csapattól, az pedig a minimum, hogy mindenki küzdjön, kaparjon. Ha pedig a sok utazás miatt az ellenfél esetleg gyengébb napot fog ki, akkor igyekszünk majd azt kihasználni. Nem csak itthon vitézkednek A szolnokiak nemcsak a hazai porondon vitézkednek, hanem a nemzetközi porondon is jelen vannak, szerdán a korábban otthonában legyőzött olasz bajnok Sassari otthonában játszottak viszonylag szoros meccset (90-74) az Európa-kupa második csoportkörében. KM-BT Kosárlabda NB I. A csoport, férfiak, 17. forduló Csütörtöki eredmény: Zalaegerszeg-Pécsi VSK 80-71. ___________________ A szombati program: Atomerőmű SE-Falco KC (16), MAFC-Kaposvár (17.30), Marso-Nyír- egyháza-Szolnoki Olaj KK, Körmend-Jászberény, SZTE-Szedeák-Sopron, Álba Fehérvár- Kecskeméti TE (valamennyi 18) Hétvégi sportműsor Asztalitenisz. NB L, női: NAC Túróczy Nyíregyháza-Gödöllő, evangélikus iskola, 11. Megyei csb: Nyírpazony-Nagykálló, 10. Trió-Maxi-Szacsa Nyíregyháza ll-Mátészalka, sőstóhegyi iskola, 11. kosárlabda. NB I. A csoport, férfi: Marso-Nyiregyháza-Szolnoki Olaj KK, Bem-iskola, 18 (U20,15.30). NB II., férfi: Sunshine-NyíKSE-Gyula, Westsik-szakközépiskola. 11.30. ______ Labdarúgás. Felkészülési torna, Nyírbátor Ujfehértó-Nagykálló, 10. Nagyecsed-Fehér- gyarmat, 14. Csenger-Tarpa, 16. Előkészületi mérkőzés: Nyírbátori FC-lbrány, 12. Farsang Kupa, ifjúsági teremtorna, csengeri sportcsarnok, 8.30.2. Szi-Zo Sportszer Kupa, U17-es teremtorna, mátészalkai sportcsarnok, 9. ____ __________ _____ _ Vasárnap Megyei csapatbajnokság (kezdés: 10): Fehérgyarmati VSE ll-Ajak SE (református iskola), Nyírtét KSE-Apagy SE IV, Necc-Eissmann SE-Vitka SE (Bottyán J. u. 8/A), Nyírbátori ASE III—Záhonyi VSC (Győrfi Tibor-edzésközpont). __________________ Labdarúgás. Felkészülési torna, Nyírbátor Mándok-Szakoly, 10. Kótaj-Baktalórántháza, 12. Mátészalka-Vámosoroszi, 14. Szi-Zo városi terembajnokság, csengeri sportcsarnok, 10. Csak amatőrök a Honvéd: nincs Dunaújvárosban pénz táborra labdarúgás. Felbontotta a hivatásos labdarúgók, valamint a szakmai stáb szerződését az NB Il-es Dunaújváros.. A tabella hetedik helyén álló együttes tavasszal többnyire saját nevelésű fiatal játékosokat szerepeltet a mérkőzéseken. rangado.hu LABDARÚGÁS. A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway a klub honlapján elmondta: „Azért nem utazunk el edzőtáborba, mert nincs rá pénzünk, ezzel kapcsolatban nem lesz változás.” NSO.HU “ A szupermeccsre készülnek Hétfő hajnalban eldől, ki nyeri az 50. SuperBowlt; az amerikai futball-liga idei döntőjét a Payton Manning (18) irányította Denver Broncos és a Carolina Panthers játssza. fotó: efe A tavalyi gálánk kitüntetettjei FOTÓiRACSKÓ TIBOR Jön a díjátadó szavazókkal Az Év sportolója játékunkban hét kategóriában hirdetünk győztest. NYÍREGYHÁZA. A hagyományoknak megfelelően az új esztendők elején lapunk olvasói dönthetik el, hogy ki legyen az Év sportolója, csapata és edzője. Ezúttal is a megszokott hét kategóriában hirdettük meg a versenyt (felnőtt férfi, női, csapat, utánpótlás- komáknál fiú-, leánycsapat, valamint edző) és több száz olvasónk töltötte ki, majd küldte be a szavazólapokat. Ezeket kiértékeltük, igy megvannak a győztesek. Hogy kik ők, az egyelőre maradjon titok. Az ünnepélyes díjátadás február 12-én, péntek délután kettőkor kezdődik, mégpedig a Stella Rose étterem különtermében. A sportolók, edzők és sportvezetők mellett a szavazatokat beküldők közül három szerencsés nyertes másodmagával ott lehet a díjátadáson. KM