Kelet Magyarország, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-05 / 30. szám
2016. FEBRUÁR 5., PÉNTEK KELiJ A fővárosi tervező a napokban a mándoki Forgách-kastélyba hozta el legújabb kollekciójának darabjait, hogy Janics Attila fotográfus megörökíthesse azokat Interjú: Halász Éva ruhatervezővel Életre keltett „araálmok” „Élvezem, hogy minden vásárlóval találkozom, én segítem rájuk a ruhát, látom az első reakcióikat.” BUDAPEST. Vannak emlékek, amik nem csak úgy bevillannak, látjuk a régi szekrényt, ujjunk alatt érezzük az alján rejlő doboz textúráját, halljuk, ahogyan a szépen hajtogatott ruhán siklik a finom kesztyű, figyeljük, ahogyan átsüt a fény a kislánykéz emelte fátylon. Halász Éva gyerekkorában varázsmondat volt a „vegyük elő anyu menyasszonyi ruháját”. A ruhatervező szemében ugyanezt a gyermeki lobogást látom, amikor a vállfán lógó araálmokat simítja végig. Hogyan indult a pályája? halász ÉVA: A mázlisták csapatába tartozom, mert a jó rajzkészséget a hévízi általános iskolában észrevette a tanárom, aki elkezdett foglalkozni velem. Innen egyenes út vezetett a pécsi művészeti középiskolába. Az álmom a kerámiázás volt, de egy véletlen folytán textilszakon kötöttem ki. Nem hiszek a véletlenekben... halász ÉVA: Hetünket vettek fel erre a szakra, de öt korong volt. Kettőnkre rámutattak, majd átküldték grafikára és textilre. A másik nagy vágyam akkor a táskatervezés volt, ezért a mai Moholy-Nagy Művészeti Egyetem borszakára jelentkeztem, másodszakként ruhakészi- tést tanultam. Az évfolyam- társaimmal felépítettünk egy brand-et, amelynek égisze alatt 18 évig alkottunk táskákat, ruhákat. Aztán négy éve a saját utamra léptem. Hogyan fogott hozzá? HALÁSZ ÉVA: A mögöttem álló tapasztalat, a felhalmozott kapcsolati tőke miatt tudtam elindítani. Az új csapat előnye épp az volt, hogy én oktattam arra, amit az elkészült darabokon látni szeretnék. Két emberrel dolgozom, és nem is kívánok bővíteni. Fontos, hogy személyes, manufakturális jellegű legyen az üzletem. Élvezem, hogy minden vásárlóval találkozom, tanácsokat adok nekik, én segítem rájuk a ruhát, látom az első reakcióikat. Ez pedig limitálja a kiadható viseletek számát. Leteszteltem a terméket külföldön, és működne. Ennyi önigazolás elég egyelőre. Mi történik a menyasszonnyal, ha belép önhöz? HALÁSZ ÉVA: Bejelentkezés után az első találkozáskor másfél órát vagyunk együtt. Megismerjük egymást, elkezdünk ruhákat tapogatni, nézegetni, próbálgatni. Az első találka után tudom, hogy mit érdemes még mutatni a vendégemnek. Választhatnak a mintakollekcióból, vagy megálmodhatunk egy ruhát az egyén számára is. Ismeretlen emberek ruhaálmát valósítja meg. Hogyan tud rájuk hangolódni? halász ÉVA: Nem az ezotéria világában élő ember vagyok, inkább materiális, de egyre több olyasmi történik velem, ami táplálja a hitem a megfoghatón túliban is. Mindig elmondom, hogy nem csak az én kollekcióm a legszebb a városban. Ez egy stílus, amiből a maximumot kihoztam, de van még öt ilyen szemrevaló. Inkább az emberi hozzáadott érték, az azonos gondolkodásmód miatt marad nálam egy vevő. Olykor jóval többet fii tudok a menyasz- szonyaimról, mint 1 amire szükség ^ lenne a ruha készítéséhez. Itt levetkőznek előttem a lányok, minden értelemben. A vevő kénytelen felfedni előttem, ha van problémája a testével, hogy azt a részt el- fedMinden egyes ruhapróba egyben ötletmerítést is jelent. HALÁSZÉVÁ hessük, illetve mást hangsúlyozzunk. Mi inspirálja? halász ÉVA: Egy alkotóembernek egyfolytában jár az agya. Minden egyes ruhapróba ötletmerítés is. A vásárlón látva az anyagot eszembe jut valami, amit ki kellene próbálni. Sok nagyon inspiráló ember vesz körül - fotósok, táncosok, énekesek akik a saját életükben vagy művészeti területükön jól dolgoznak. Az együtt megélt pillanatok mindig hosszan hatnak rám. A kísérők között kik a „legnehezebb esetek”? HALÁSZÉVÁ: Mindenkit szívesen fogadok és avatok be a játékba... Ismertem meg olyan anyukát, akinek a távozása után felhívtam a sajátomat, hogy köszönetét mondjak neki. De leendő férjek is kritizálták már a próbáló arát olyan stílusban, hogy nem értettem meg a házasság okát... Kislányként milyen menyasszonyi ruháról álmodozott? HALÁSZ ÉVA: Nem emlékszem, hogy gyerekkori elmémben létezett volna egy konkrét menyasszonyi ruha, amit dédelgettem. Él bennem viszont az édesanyáméról egy nagyon erős emlékkép. Hajójegyet vittem haza, kétféle jutalmazás történhetett: csokit kaptam vagy elővettük anyu menyasszonyi ruháját. Nagyon jó érzés évtizedekkel a szüleim esküvője után, amikor anyukám már megváltozott, kézbe veqni azt a ruhába zárt emléket, ami a kopott fekete-fehér fotón is ott van a házban. HORVÁTH BORBÁLA borbala.horvath@naplo.hu
