Kelet Magyarország, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-03 / 28. szám
2016. FEBRUÁR 3., SZERDA KELET Kulturális napok Csengerben csengek. Több megyei településhez hasonlóan Csenger is csatlakozott a Kultúrházak éjjel-nappal idei programsorozatához. Február 4-5-én, csütörtökön és pénteken 10 órától kézműves foglalkozások várják az óvodásokat és általános iskolásokat, délután pedig színházi előadással, táncházzal, kiállítással és mo- derntánc-bemutatóval, zum- bával várják az érdeklődőket. A felnőttek Sorsfordító sorok címmel kötetlen beszélgetés keretében gondolatokat cserélhetnek, felolvashatják kedvenc idézetüket. Bővebb információ a művelődési központ honlapján olvasható, km <§> Dalbemutató: Hitből és homokból A Prémvadászok koncerteztek pénteken az egyik nyíregyházi étteremben, ahol bemutatták a Hitből és homokból című városdal újragondolt változatát is. fotó: racskó tibor Könyvajánló Egy párkapcsolati „kibeszélőkönyv” Végre egy könyv, ami segít eligazodni a szerelem néma útvesztőiben! NYÍREGYHÁZA. Ez a könyv a tiétek. Nem helyettetek oldja meg a problémáitokat, hanem veletek. Csak ti látjátok, hát legyetek őszinték benne! Hisszük, hogy ki lehet mondani azt, ami a szívünket nyomja, és így máris egy lépéssel közelebb kerülünk a megoldáshoz. Segít, hogy ne legyenek elharapott félmondatok, félve elhallgatott és a szőnyeg alá söpört, ott tornyoKézikönyv a megfelelő szavak megtalálásához BORÍTÓ: ATHENAEUM sodó sérelmek. Hogy vissza lehet találni oda, ami miatt egymásba szerettetek, csak annyi minden nehezíti meg azt a legnehezebb társasjátékot, amit úgy hívnak: kapcsolat. Segítséget nyújt Segít, hogy megfogalmazhassátok a gondolataitokat, és el is tudjátok mondani a társatoknak. Hiszen szeretitek egymást, csak olyan sokszor szembesültök azzal, hogy a legnagyobb gond az: „Hogyan mondjam el neked...?!” Az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent kötet segítséget nyújt azoknak, akik ki akarják mondani a gyakran lehetetlent. km Színház-és moziműsor I A Szerdal gyerek 17.30-tól látható a nyíregyházi Krúdy Art Moziban FOTÓ: PORT. HU Február 3., szerda Móricz Zsigmond Színház 14 óra: A mumus (Hókuszpók bérlet)- Nagyszínpad ______________ 19 óra: Taurin trauma (Krúdy „D" bérlet)-Krúdy kamara _________ Krúdy Art Mozi 15.30: Saul fia (12 éven aluliak számára nem ajánlott) - színes, feliratos, magyar filmdráma (rendező: Nemes Jeles László) ________________ 17.30: Szerdai gyerek (16 éven aluliak számára nem ajánlott) - színes, ma- gyar filmdráma (rendező: Horváth Lili) 19.15: Hajnali láz (12 éven aluliak számára nem ajánlott) - színes, fekete-fehér, magyar-svéd-izraeli játékfilm (rendező: Gárdos Péter) Programajánló Február 3., szerda 16 óra: Bírjuk cérnával - Színes társaság, színes fonalak - klubfoglalkozás, Labor Cafe, Nyíregyháza _________ Február 4., csütörtök 10 óra: Kultúrházak éjjel-nappal, művelődési központ, Csenger _____ 15 óra: Ifjúsági klub, Nyírségi Könyvtár Alapítvány. Nyíregyháza _______ 16.30: Nemlétező tárgyak kiállításának megnyitója, művelődési központ, Csenger ___________________ 17 óra: Csibe csütörtök - farsangi jelmezverseny és kölyökdisco, Labor Cafe, Nyíregyháza_____________ Február 5., péntek 10 óra: Kultúrházak éjjel-nappal, VMKK, Nyíregyháza ___________ 10 óra: Kultúrházak éjjel-nappal, művelődési központ, Csenger _____ 16 óra: Szabad egy táncra? - farsangi fánkok és jelmezek versenye, Labor Cafe, Nyíregyháza ____________ 17 óra: Jöhetnek köretnek - Sebők Réka kiállításának megnyitója, Vasu- tas Művelődési Ház, Nyíregyháza 17 óra: Esti-Pesti beszélgetés Básti Andrea és Barna László előadóművészekkel; Sipos László fotókiállításának megnyitója, Bencs-villa, Nyíregyháza 18 óra: Kultúrházak éjjel-nappal - Blues Kávézó - az est hangulatfelelőse a Slow Band, Zajti Ferenc Kulturális Központ, Újfehértó ____________ 21 óra: Kultúrházak éjjel-nappal- Noemo-koncert, Club 68 Cafe, Nyírbátor __________________ Február 6., szombat 7 óra: Kultúrházak éjjel-nappal - III. Hagyományőrző Farsang, közösségi ház és a település utcája, Panyola 9 óra: Kultúrházak éjjel-nappal, Váci Mihály Kulturális Központ, Nyíregyháza 15 óra: Farsangi tánc és játszóház, Nyírbátori Kulturális Központ______ 16 óra: A medve és a szegény ember - a Burattino Bábszínház előadása, Korzó B épület 2. emelet, Nyíregyháza 19 óra: A Római Katolikus Egyház- közösség Szent Kristóf Karitász csoportiának bálja, városi sportcsarnok.Nagykálló ______________ Február 7., vasárnap 10 óra: Kultúrházak éjjel-nappal, Váci Mihály Kulturális Központ és tagintéz- ményei, Nyíregyháza ___________ 11 óra: Micimackó - a mesekocsi Színház zenés mesejátéka, Váci Mihály Kulturális Központ, Nyíregyháza Február 8., hétfő 17 óra: Filmklub, Labor Cafe, Nyíregyháza ____________________ 19 óra: Táncfarsang - Táncgála - nyíregyházi táncegyüttesek előadása, Móricz Zsigmond Színház, nagyszínpad, Nyíregyháza _____________ 20.30: Táncfarsang - Egy faun alkonya, koreográfus: Grecsó Zoltán, Móricz Zsigmond Színház, Krúdy Kamara, Nyíregyháza __________ Február 9., kedd 14 óra: Az Alvégesi Nyugdíjas Klub tombolás, táncos, bátyus pótszilvesztere, zene: Nox együttes, Alvégesi Művelődési Ház, Nyíregyháza _____ 16 óra: Valentin-napi stemplizés - ajándékcsomagolás és -dekorálás, Labor Cafe, Nyíregyháza_________ 18 óra: Kukorelly Endre és Kürti László költői estje, Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ, Mátészalka ____ 19 óra: Táncfarsang: Az estély - a Bozsik Yvette társulat előadáísa, Krúdy kamara, Nyíregyháza___________ 20.30: Táncfarsang: Vegyes tál - Barkóczi Bea előadása, Krúdy kamara, Nyíregyháza % I szálkán fotók: net 05.50 Hajnali gondolatok 06.05 Brown atya -1. évad @ Angol tévéfilmsorozat 06.55 Kenó© 07.00 Híradó 07.25 Hrvatska Krónika 0755 Ecranul Nostru 0825 A múlt fogságában ® Brazil tévéfilmsorozat 0920 Kisvárosi doktor ® Német romantikus tévéfilmsorozat 10.15 Család-barát 11.30 Állati melósok© Kanadai ismeretterjesztő sorozat gyerekeknek 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó 12.45 Kult+ ® 12.55 Jamie 30 perces kajái Angol ismeretterjesztő sorozat 1325 Univerzum - Zambezi - A mennydörgő folyó Osztrák tudományos ismeretterjesztő film 14.20 Szívek doktora - II. évad ® Hawaii Five-O- Lévád® A Waikiki-öbölben cirkáló tengeralattjáró utasai véletlenüt egy fiatal lány holttestét pillantják meg. Kiderül, hogy az áldozta a fütöp- szigeteki nagykövet lánya. 20.40 08.00 Alex és a gyümölcsös 08.01 Kalandozások Andyvel 08.20 Milo 08.30 Plmpa 08.40 Állatkerti sétány 64. 08.55 Rolle, Potie, Otie 0920 Noddy kalandjai 09.35 Póló 09.45 A kis sárkány kalandjai 10.00 Mesélj nekem! 10.10 Hetedhét Gyerekhiradó 1020 Claude 1030 Lótl és Fűti© 10.35 Pupákok© 10.45Tilly és barátai© 10.55 Marci© 11.10 A komisz aranyhal © 11.35 Lucky Luke© 12.00 Tatonka történetei © 12.15 Tátika © 13.10 Na végre, Itt a nyári ® 13.35 Kérem a kővetkezőt! © 13.45 Mézga Aladár© 14.15 Tilly és barátai© 14.25 Lucky Luke© 14.55 Marci© 15.05 A komisz aranyhal © Egyszer volt® Elsának sikerül lebontania a jégfalat Storybrook körül, de a várost lezáró varázslatból annyi még megmarad. hogy aki átlépi a határt, az többé nem térhet vissza. 2240 04.00 Fókusz® Közszolgálati magazin 04.30 Négyen négy ellen - A családi játszma© Vetélkedő 05.00 Barátok közt® Magyar filmsorozat 05.30 Top Shop 05.55 Jó reggelt, skacok! © 0735 RTL Híradó -Reggel Az RTLII esti híradója 08.05 Fókusz© Közszolgálati magazin 08.40 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 09.15 Asztro-Show Hogyan nézzünk szembe a Jövő rejtett titkaivaL sorsunkkal. problémáinkkal? 10.15 Top Shop 12.05 4ütem@ Autósmagazin 12.35 Story Extra® Sztármagazln 13.05 Éjjel-Nappal Budapest® Magyar filmsorozat Szutejmán® $ah szultána megérkezik, ám nem nővéréhez, Hatidzséhez megy. hanem Szulejmán palotájában rendezkedik be. Hürrem kap az alkalmon, és mindent elkövet... 2120 b 05.10 Csapdába csalva © Német doku-ieality sorozat 05.35 Doktor D© Amerikai drámasorozat 06.20 MOKKA© magazinműsor 0625 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA© magazinműsor 0925 Stahl konyhája® 09.30 Babapercek® 10.45 Astro-Vllág 12.00 Tények Délben hírműsor 1225 Aktív® magazinműsor 12.50 Paloma© Mexikói filmsorozat 13.50 Walker, a Texas-I kopó © Amerikai akciófilm-sorozat 14.50 Walker, a Texas-i kopó © Amerikai akciófilm-sorozat 15.50 Szeretned kelll® Mexikói filmsorozat 16.55 Szeretned kelll® Mexikói filmsorozat A skorpiókirály ® Gomorra városában az uralkodó elhatározza, hogy kiirtja a sivatag minden nomád népét. A megmaradt törzsek felbérelnek egy gyilkost, Mathayust, hogy... 2120 15.10 Brown atya -1. évad © Angol téyéfjlmsorozat 16.05 Rex Rómában XVI. évad © Osztrák-német-olasz bűnügyi tévéfilmsorozat 17.00 RidikOl ® 18.00 Híradó 18.40 Kisvárosi doktor® Német romantikus tévéfilmsorozat 19.35 Maradj talpon!© 20.30 Skandináv lottó © 20.40 Hawaii Flve-0-Lévád© Amerikai krimisorozat 21.30 Emberrablás és váltságdíj - II. évad® HD Angol tévéfilmsorozat 22.40 Kenó© 22.45 Munkaügyek - IrRealrty Show® Magyar vígjáték-sorozat 2320 No Limit 1. sorozat ® Francia akciófilm sorozat 00.35 Figurák a táblán® Angol film 02.20 A némafilmes® Francia játékfilm 15.30 Pupákok© 15.35 Lótl és Fűti® 15.45 Mesélj nekem! 15.55 Claude 16.05 A kis sárkány kalandjai 1620 A város hősei 16.35 Rolle, Polle, Olle 17.00 Gyerekversek 17.01 Hetedhét Gyerekhiradó 1715 Póló 1725 Noddy kalandjai 17.35 Állatkerti sétány 64. 1750 Kalandozások Andyvel 18.05 Pimpa 18.15 Mllo 18.30 Traktor Tom (1-2) 18.55 Eperke és barátai 19.20 Pocoyp 19.30 Csűrcsavarosdi 19.50 Alex és a gyümölcsös 20.00 Táncakadémia ® 20.30 Böngésző® 21.00 Én vagyok itt® 22.40 Egyszer volt® 2325 Az A38 Hajó színpadán ® 0020 A muskétások® 0120 Én vagyok Itt® 1420 Négyen négy ellen - A családi játszma® Vetélkedő 15.00 Isten áldjon, Esperanza! © Argentin filmsorozat 16.10Szulejmán@ Török kalandfilmsorozat 1725 Story Extra© Sztármagazin 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 18.55 Fókusz© Közszolgálati magazin 19.30 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 20.45 Barátok közt® Magyar filmsorozat 2120 Szulejmán® Török kalandfilmsorozat 22.30 Házon kívül© Heti magazin 22.55 RTL Híradó-Késó esti kh adás AzRTUlesti híradója 23.30 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 00.10 Odaát® Amerikai filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 19.30 Jóban Rosszban ® Magyar filmsorozat 20.15 Magánnyomozók © Magyar doku-reality sorozat 2120 A skorpiókirály© Amerikai-német akció-kalandfilm 23.15 Hazudj, ha tudsz® Amerikai krimi-sorozat 0020 Tények Este hírműsor 01.05 Aktív© 01.35 Sportos 01.45 EZO.TV Jósok, Látók, Médiumok 02.45 Élve eltemetve © Amerikai horror 04.00 Az uralkodónő © Amerikai drámasorozat Szereplők: Adelaide Kane. Megan Follows. Torrance Coombs, Toby Regbo, Caltlin Stasey, Rossif Sutherland. Alan Van Sprang O Ml 07.00 Híradó 0735 Egy Perc Híradó 08.00 Híradó0830Egy Perc Híradó 09.00 Híradó 09.15 Pfbrít7 a kis- és középvállalkozásoknak szóló maga- zin 0940 Egy Perc Híradó 10.00 Hlr- adólO.15 Iskolapad oktatási magazin 1040 Egy Perc Híradó 8.00 Híradó 1130 Egy Perc Híradó 845 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 1241 Egy Perc Híradó 13.00 Híradó 13.15 Kárpát expressz1340 Egy F>erc Híradó 14.00 Híradó V4.15 Médiaklikk T4A0 Egy Perc Híradó 15.00 Hr- adó 15.15 Tessék! 1540 Egy Perc Híradó 16.00 Híradó 16.15 Iskolapad oktatási magazinl640 Egy Perc Híradó 17.00 Híradó 17.15 Profit71740 Egy Perc Híradó 18.00 Híradó 1840 Egy Perc Híradól9.00 Hírek 19.05 Szemtől szembe1930 Híradó 2045 Egy Perc Híradó 21.00 Híradó 2125 Egy Perc Híradó 2135 Világhíradó 22.00 HÍRADÓ 23.00 Híradó 2325 Angol nyelvű hírek 2335 Német nyelvű hírek 2345 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kínai nyelvű hírek GM4 0430 Magazin magazin 05.00 Ismétlések 1530 Magazin 16.00 ösz- szefogialó a nap eseményeiből 16.15 Lóverseny magazin1645Összefoglaló a nap eseményeiből 17ŰO Sportpercek 17.15 Női kézilabda mérkőzés élő közvetítés 1930Vízilabda Bajnokok Ligája élő közvetítés 2130 Ismétlések sunn 530 BBC Our World ism 530 Reggeli járat 900 Magyarország flőben ism 10.00 Híradó 1030 Televíziós vásárlási műsotablak 11.00 Középkezdés ism830 Lelkünk rajta ism © 1200 Híradó 1230 Ázsia ism 1305 Reggeli járat plusz1400 Vetítő ism Párhuzamos múlt © Rendező: Farkas Antal 15.00 Híradó 1530 AUnda ism1600 Riasztás ism © 17.00 Híradó T730Global 18.00 Magyarország élőbenl9.00 Híradó20.00 Szabadfogás ® 21.00 Híradó 2121.30 Magyarország élőben plusz 2200 Híradó 2230 AUnda 2300 Szabadfogás ism ©00.00 Híradó 22 ism 030 Magyarország élőben ism 130 BBC Our world ism G FILM+ 0920 Az elnök zsoldosa © 8.10 Az elnök zsoldosa 2: Végveszélyben © 13.00 Viszlát Bajnok! ©15.15 Aten- gerészgyalogos 2. © 17.05 A testvérF ség ©19.00 Elrabolva @2045 Elrabolva 2 ©2240 Árnyék nélkül ® OOJOAbűn hálójában© GST0RY4 06.25 06.55 Kacsamesék 07.25 0735 Balu kapitány kalandjai0825 Dallas®0930Trtkokhidja@1035 Szex és New Vbtk©11.051205 Született feleségek ©13.0514.1015.15 Afarm, ahol élünk®16201725Váratlan utazás ®18301930 Szüle tett feleségek ©2030 Szex és New Ybrk © 21.00 Szemfényvesztés ® 23.05Bostoni halottkémek ® 0035 Dallas© G DISCOVERY C. 0800 Raktárvadászok 0830 Kon- ténervadászok0900Csomagcsaták 0930 Kincsek a garázsból 10.00 Autókereskedők: Triumph Spitfire 1030 Autókereskedők: Triumph SpitfireT1.00 Aranyláz a Bering-tengeren 1200 Az önkéntes számkivetett - a világ körül 1100 Kanadai raktárárverések 1330 Kanadai raktárárverések1400Konténervadászok 1430 Konténervadászok 15.00 Autókereskedők 16.00 Hogyan készült?1630Hogyan készült? 17.00 Csupasz túlélők 18.00 Az alaszkai vadon gyermekei 19.00 Autókereskedők 20.00Amcsi benzinfalók 21.00 Gyűj- tögetők22.00Angliai raktárvadászok 2230 Angliai raktárvadászok 23.00 Licitvadászok 2330 Licitvadászok 00.00 Pénzt vagy autót GATV 6.00 ATV START Benne Híradók: 6.00.7.00, aoo 830 START plusz 9.05 Fórom közönségvita a politikáról 1025Friderikusz interjú-műsor 830 Laci bácsi konyhája835ATV Híradó 1225 Világhíradó 1235 ATV Híradó 1230ATV START1345 Egyenes beszéd 1445 START plusz 15.50 700- as klub Házigazda: Pat Robertson © 1620 Könyvjelző1630 Világhíradó 17.05 Fórom 1745 ATV Híradó 1815 EstlStart 1B45ATV Híradó 19.10 Idő- járásl9.15 Egyenes beszéd2020Tett- hely © 21.00 Híradó - Este 9 2140 Friderikusz interjú-műsor 2235 Híradó- Este 9 23.10 Hazahúzó 00.00 Világhíradó G COOL TV 09.00 Medicopter 117 - A légimentők © 10.00 Miért éppen Alaszka? © 8.00 Knight Rider © 12.001225 Nyugi, Charlie! © 12.55 Sliders © 1345 Medicopter 117 - A légimentők ©14401535Cobra 11 ©1630CSt New >txk-i helyszínelők ©T725CSI: Miami helyszínelők®1820Dr. Csont © 19.15 Gyilkos elmék © 20.15 A mentalista©21.10Dr.Csont®2210 CSt A helyszínelők ©23.05 A rejtély ©00.00 Gyilkos elmék® GNYTV 0630 Híradó0655Híregyháza közéleti magazin©0730 Híradó 08.00 NYTV 30-30 éves Nyíregyháza Televíziója magazin ©0830Híradó0900 Feketén Fehéren: Bakó Levente portré magazin®0930 Digitális Magyar- ország@10.00 Képújság 18.00 Híradó 1825 Közgyűlés utón közéleti magazin ©1900 Híradó1930 Digitális Magyarország Program magazin ® 20.00 Hlradó2030Híregytiáza közéleti magazin © 21.00 Híradó 2125 NYTV 30®22.00 Híradó2220 Metamorfózis magazin © 2230 Híradó ® 23.15 K 630Party-zóna©7.00 Hlradó730 Kifőzte©745 Hon\éd 7® 8.00 Híradó 8.30 Nyitott egyetem © 900 Híradó930Képújság1730 Party zóna-zenei összeáll)tás©18.00 Híradó 1825 35perc ©1900Híradó 1930 Aszcendens®20.00 Híradó 2025 35 perc © 21.00 Rím: Négyen az árban © 22.10 Híradó 2235 Állati © - állatbarát magazin ism.23.00 Himnusz 23.05 Képújság _________ GNAT. GEO. 10.00 A második világháború - belülről: Az ardenneki csata©11.00 Mun- karohás értékmentők: Malom 830 Házromboló kincsvadászok: Papírgyár 12.00 Hekkeld meg az életed! 1230 Nyerni tudni kelt 8. rész 1300 Túlélni Alaszkát III: A hó fogságában 140015.00 A második világháború - belülről © 16.00 Légikatasztrófák IV 17.00 Reptéróriás: Dubai II: 2. rész 18.00 Garázs varázs III: Ultraritka Lancia 19.00 Jeges pokol Norvégiában: Fekete jég 20.00 Háború az Atlanti-óceánon © 21.00 Eszement játékok: Agy és test 22.00 Texasi nagyhalak: Dráma a hajón 23.00 Alvilág Kft II: Az olaj árnyáéban ® 00.00 Bevetések hősei® ©CLASSFM 06.00 Morning Show 10.00ClassKI- vánságműsorAbaháziCsabávall5.00 Class Délután Vágó Pirossal 20.00 Class Mix White Boy-jal 20.00 Class Night Szani Rotanddal 22.00 Class Kultúra 23.00 Class Dance Chart White Boy-jal ©MR1-KOSSUTH 6.00180 perc 9.00 Hírek 930 Hírek 10.00 Krónika benne: Sport. Időjárás 1030 Hírek kb.1052 Hangtár 11.00 Hírek 8.07 A Hely830 Hírek 1132 Vendég a háznál 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 1223 Sportvilág 1230 Ütköző délben 13.00 Hírek 1106 Rádiószínház 13.30 „Teben- ned bíztunk eleitől fogva..."1400 Hírek 1405 Arcvonások (Ismétlés: ma, 23.8 óra) 1430 Hírek 1434 Tér-Idő 15.00 Krónikal5.10 Megújuló értékeink 1535Közelről 16.00 Krónika 1630 Hírek1640Hangtár 17.00Hírek 17.07 Trend-idők1730 Krónika1754Sport- világ 1756 Hősök naptára 1800 ütköző estel830 Határok nélkül 1900 Hírek 19.07 Sportvilág1925Tetten ért szavak1930Családi sáv20.00 Krónika 20.8 Belépő 2047100 éve történt 2033 Vérs napról napra 21.00 Hírek 21.05 Sportvilág 2130 Rádiószínház 2200 Krónika 2220 Sport- világ 2230 A nap történetei 2237 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.8 Arcvonások2336 Tér-Idő 800 Hlrpercek 6.15 Talpra magyar reggel a Petőfi Rádióval 630 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés730 Hírek. Időjárás. Közlekedés 800 Hírek. Időjárás Közlekedés830 Hírek. Időjárás. Közlekedés900 Hírek. Időjárás Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 10.02 Sporthírek 10.03 Petőfi összes 8.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.02 Sporthírek. Déli harangszó 1200 Hírek. Időjárás. Közlekedés 1330 Hírek. Időjárás Közlekedési Sporthírek1400Hírek. Időjárás Közle- kedésl5X>0 Hírek. Időjárás Közlekedés 15.02 Sporthírek1800Hírek. Időjárás Közlekedés1803 Egész úton hazafelé a Petőfi Rádióval Műsorvezető: Ftaeli Dóra T7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 17.02 Sporthírek1800Hírek. Időjárás Közlekedés 1%00 Hírek. Időjárás Közlekedés 19.02 Sporthírek 20.00 Hírek. Időjárás Közlekedés20.03 Petőfi Extra 21.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 21.03 Személyes ügy2200 Hírek. Időjárás. Közlekedés2203Rtxk Zóna 23.00 Eleven G VIASAT3 0755ASHI£LD.ügynökei©0850 Szivek szállodája 0930 Knight Rider ©1050Amerikai mesterszakács © 845 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék ® 1245 A S.H.LE.LD. ügynökei ©13401440 NCIS- Tengerészeti helyszínelők © 15451645 NCIS: Los Angeles ®1740 Amerikai mes- terszakács©18401905Jim szerint a világ®193520.10 2035 Két pasi - meg egy kicsi©21.00 Visszavágó ©23.10 Alvilági játékok® 0125 Két pasi-meg egy kicsi® A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.