Kelet Magyarország, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-25 / 47. szám

2016. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK mpm ász, vadás KELET mm mmmmmsmmmmummmmmm Fontos: a fogási naplót a hét végéig le kell adni Pontos dobás, sikeres fogás Oláh Péter tavaly ősszel fogta ezt a csukát fotó: magán archívum NYÍREGYHÁZA. Fontos dátum a horgászok életében február 28., hiszen ez a nap a fogási napló leadásának határideje. Akik ezt elmulasztják, azok­nak 2 ezer forinttal többe fog kerülni az új horgászengedély kiváltása, mivel késedelmes leadás esetén az állami hor­nagykálló. Közgyűlést tart a Nagykállói Sporthorgász Egyesület február 25-én, csü­törtökön 16 órától a helyi Híd Közösségi Házban. A tanácskozáson többek között a civil szervezet veze­tősége beszámol a 2015. évi munkáról, ismertetik a 2016. évi költségvetési tervezetet, s gászjegy díja 4 ezer forint. A naplókat kitöltve és összesít­ve kell leadni. Ha a gyermek­korú és a 70 év feletti horgá­szok sem adják le a fogási naplót az előírt határidőig, akkor számukra az egyébként ingyenes állami jegy 2 ezer fo­rintba kerül majd. KM módosítják az alapszabályt is az új Ptk. előírásainak megfe­lelően. Határozatképtelenség ese­tén a közgyűlést azonos na­pirenddel ugyanazon napon 16.30-tól tartják meg, akkor már a jelenlévők számától függetlenül határozatképes lesz a közgyűlés. km A műcsali megválasz­tása attól is függ, hogy tóban, folyóban, csa­tornában pergetünk-e. KÉK. Mindegyik horgászati módszernek megvan a maga szépsége és izgalma, legyen az bár úszózás, fenekezés vagy éppen pergetés. A Ké­ken élő, 19 esztendős Oláh Pé­ter gyermekként az úszót és a kapásjelzőt figyelte, azonban amikor ráérzett a pergetés kü­lönlegességére, a többi mód­szer már nemigen érdekelte. Függ évszaktól, napszaktól- Nem nagyon emlékszem, mikor fogtam először peca- botot a kezembe, mert ez már pici koromban megtörtént. Édesapámmal a vasmegyeri Bőve-tóra jártunk, ott tanul­tam meg az alapokat. Úszós és fenekezős módszerrel pontyot, amurt, kárászt fog­tunk. Aztán úgy hat-hét éve beleszerettem a pergetésbe - elevenítette fel a kezdeteket a most Debrecenben egyete­mista fiatal.- Amikor tehetem, legin­kább így horgászom, csupán néhány alkalommal váltok át feeder botra. Az elérhető távolság miatt főleg a Tiszá­hoz megyek, de olykor-oly­kor eljutok a Tisza-tóhoz is. A legszívesebben wobblereket használok, de persze tudni Nemcsak partról szok­tam pergetni, ha­nem csónakból is. OLÁH PÉTER kell váltani attól függően, hogy tóban, folyóban vagy éppen csatornában pergetek. A wobblerek megválasztása függ az adott évszaktól, nap­szaktól, vízhőmérséklettől, a víz átlátszóságától, a megfog­ni kívánt halfajtól, az adott napszakhoz köthető táplálko­zási időtől, a terepviszonyok­tól is - árulta el a szakmai tit­kokat. Ha szép emlék fűződött hozzá... Aki szokott pergetni, jól tudja, hogy a műcsalin lévő horog könnyen beakadhat a víz alat­ti gyökérbe, nádba. S ha nem akar kijönni a szerelék, nincs mese, szakítani kell a damilt.- Mint minden horgásznak, nekem is fáj olyankor a szí­vem, különösen ha valami­lyen szép emlék is fűződött a műcsalihoz. Ha tudom, hogy akadós a fenék, akkor az olcsóbb plasztikcsalikkal próbálkozom - folytatta Oláh Péter.- Szoktam pergetni part­ról és csónakból is. Van úgy, hogy a sodrással csorgunk lefelé, olyankor főleg balin és domolykó a zsákmány, ha pedig lesúlyozzuk a csónakot egy törésnél vagy gödörnél, akkor leginkább süllőt és kő­süllőt szoktunk akasztani. Kíváncsiak voltunk arra is, van-e valamilyen titka annak, hogy mikor érdemes pergetni.- Én akár most is mennék, csakhogy a Tisza éppen árad, s az nem kedvez a pergetésnek. A csatornákban is zavaros a víz ilyenkor a megduzzadt folyó miatt. Amikor azonban tavasszal jön a zöldár, olyan­Néha harcsa is rárabol az élő halat imitáló műcsalira. A pergetés egész éves prog­ram Péter számára, hiszen a ragadozó hal télen is táplál­kozik. Ha pedig befagy a víz, megpróbálkozik a lékhorgá­szattal. Az idei télen volt is lékhorgászaton, de csak a ba­rátja fogott süllőt. kor szívesen megyek harcsá­ra. Egyébként a pergetés nagy pontosságot igényel, hiszen a kinézett helyhez lehetőleg minél közelebb kell odadob­ni a műcsalit. Természetesen nekem sem sikerült azonnal, az évek során a sok-sok dobás révén alakul ki ez a készség - tette hozzá Péter. » Felébredtek a „téli álomból” a pontyok Ezt a két 3,5 kg-os pontyot az újfehértói Szabados János fogta Császárszálláson február 20-án. Az előző nap még sikeresebb volt, akkor ugyanis az éjjel-nappali horgászaton összesen 14 pontyot akasztott. (A halak természetesen visz- szanyerték szabadságukat.) fotó: magánarchívum Értékelik az elmúlt évet és megtervezik az ideit M. MAGYAR LÁSZLÓ laszlo.magyar@kelet.hu Lehetőleg minél közelebb Évről évre nagy vonzerő a lónyai és a gúthi vadállomány A Nyírerdő Zrt. standja a budapesti kiállításon fotó: a szerző A FeHoVa nemzetközi kiállításon részt vett a Nyírerdő Zrt. is. NYÍREGYHÁZA, BUDAPEST. Igazi kánaán volt a horgászok és a vadászok számára az a nem­zetközi kiállítás, amelyet hu- szonharmadik alkalommal rendeztek meg Budapesten február 18-21. között a HUNG- EXPO Vásárközpontban. Fegyverek és horgászbotok sokasága kínálta magát, a táv­Az elégedett partnereink élménybeszámolói a legjobb reklámok. SÁRI ZSOLT csőtől az etetőanyagig, a te­repjárótól a csónakig mindaz megtalálható volt, ami csak szükséges a szabadidő eltöl­téséhez. Még a tengerentúlról is A kiállításon láthatták az érdeklődők a Nyírerdő Zrt. standját is.- Amióta létezik a Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzet­közi Kiállítás (FeHoVa), azóta a Nyírerdő Zrt. mindig jelen van a többi 21 állami erdészeti társasággal együtt - mondta el érdeklődésünkre Sári Zsolt, a Nyírerdő Zrt. kereskedelmi és marketingiroda vezetője.- Természetesen a kiállítás jellegének megfelelően a va­dászati lehetőségeinket kínál­juk az érdeklődőknek. Évről évre nő az érdeklődés, a ha­zai vadászok mellett a szom­szédos országok - többek között Szlovákia és Románia- vadászai is érdeklődnek a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Hajdú-Bihar megyei vadál­lomány iránt. A legnagyobb érdeklődés a gúthi és a lónyai erdő nagyvadjait övezi, de 6-8 éve a halápi és a bagamé- ri vaddisznós kert is vonzza az érdeklődőket. Dániából, Franciaországból, de még az Amerikai Egyesült Államok­ból is jönnek oda vendégek. Nem kérnek súlykorlátozást- A gúthi erdőben két világre­kordot is adó dámpopuláció található, az évente terítékre kerülő trófeák 75-80 száza­léka érmes. Már ez a tény is jelzi az ottani populáció erős­ségét, valamint a területen szolgálatot teljesítő szaksze­mélyzet odaadó munkáját, hozzáértését. Egyre több kül­földi érkezik úgy, hogy nem kér súlykorlátozást, a trófea tömegének korlátozása nélkül vállalja a vad elejtését, vagyis akármilyen nagy trófeájú va­dat is elejthet, mert megvan rá a pénze. A mostani kiállí­táson hazai és külföldi vadá­szok egyaránt érdeklődtek, pár perce éppen egy szlovák vadászt tájékoztattam a lehe­tőségekről. Elégedetten távozzanak!- A kiállítás nagy előnye, hogy az ide látogató érdeklődőkkel személyes kapcsolatot tu­dunk kialakítani, ugyanakkor a Nyírerdő Zrt. valamennyi munkatársa nagy súlyt fektet arra, hogy vendégeink, part­nereink elégedetten távoz­zanak, mert az ö élménybe­számolóik a leghitelesebbek, számunkra pedig azok a leg­jobb reklámok - tette hozzá Sári Zsolt. KM-MML A FeHoVa-n jártunk Katonás sorrendben a horgászbotok FOTÓK: M. MAGYAR LÁSZLÓ Rókavadászat a kiállításon NYÍREGYHÁZA, BUDAPEST. Aki el­látogatott az elmúlt hétvégén Budapesten a Fegyver, Hor­gászat, Vadászat Nemzetközi Kiállításra, azt sem tudta hirte­len, hol is kezdje, melyik csar­nokba menjen, hiszen mind látnivalóban, mind program­ban igen gazdag volt a kínálat. Vasárnap például bemuta­tót tartottak kutyás rókava­dászatból, de láthatták az ér­deklődők működés közben a legújabb wobblereket is. Nagy sikert aratott a hatalmas ak­várium, a pergetőmedence, a fárasztószimulátor. A legfon­tosabb kérdés az volt: a sok horgászbot, orsó, lőfegyver, távcső közül melyik felel meg legjobban az igényeknek, no meg a pénztárcáknak. KM Csónakokból sem volt hiány Vadhúsból készült finomságok Nem könnyű a választás

Next

/
Thumbnails
Contents