Kelet Magyarország, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-25 / 47. szám
KELET 2016. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK Jegyzet Mán László Örökzöld a telezöld A vasárnap délutáni, tévés szunyókálásnak vetett véget a megszokott hang, a fémes csattanás. Na, már megint... Úgy is volt, egy busz és egy személyautó állt a kereszteződés közepén. Hamar jött az újabb eset, szerda reggel, a csúcsforgalom kezdetén. Ugyanott, a megyeszékhelyen, a telezöldesként elhíre- sült kereszteződésben, ahol a Ferenc kőrútból Erdő sor, a Kossuth utcából Sóstói út lesz. Ősszel is foglalkoztunk a témával, el is olvastam a szakértő akkori reagálását kérdéseinkre. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője hivatkozott a százalékokra, kapacitásvesztésre, telítettsége. És kimondta a frankót is: a csomópont jól kiépített, áttekinthető, felfogható. Mindezt megerősítette azzal, hogy egy bizottság is hasonló megállapításra jutott. Csakhogy. Hasonlóan forgalmas kereszteződés van a temető előtt, telezőid nélkül engedi a Korányi és a körút forgalmát oda és vissza. Másfelől az osztályvezető úr és a bizottság tagjai még nem hallották ezeket a csattanáso- kat, az ablakon kihajolva nem láttak a karambol után fának ütköző autóból vérző fejjel, négykézláb kimenekülő, majd a füvön magatehetetlenül elterülő utast. Nem járnak ott nap mint nap gyerekeikkel, nem rettegnek: egy ilyen koccanásnál nehogy a gyalogosok közé vágódjon egy autó. Mert akkor bizonyára ők is úgy vélnék, inkább legyen valamivel lassabb a forgalom, mintsem mécseseket kelljen gyújtani a kereszteződésnél... laszlo.man@kelet.hu Új szabályok SZÉP-kártyára BUDAPEST. Az európai bírósági döntés tiszteletben tartásával ésszerű időn belül olyan új szabályozást dolgoznak ki a SZÉP-kártya ügyében, amely megfelel a magyar érdekeknek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten. Az Európai Unió Bírósága kedden hozta nyilvánosságra, hogy nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya és az Erzsébet étkezésiutaívány-rend- szer egyes elemei. mti A kérdés azt jelenti, hogy nem lehet elvenni a döntést FOTÓ: MTI Népszavazást kezdeményezett a kormány kvótaügyben. Budapest. A kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazás kiírását kezdeményezte a kormány - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a kormányülés szünetében. Már benyújtották „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” - ismertette a referendum kérdését a kormányfő. Beszámolt arról, hogy kabinetfőnöke a kérdést már be is nyújtotta hitelesítésre a Nemzeti Választási Bizottsághoz. A kérdés azt jelenti - fejtette ki Orbán Viktor -, hogy a kötelező betelepítési kvótáról szóló döntést nem lehet elvenni az Országgyűléstől, az ügyben a magyar parlament megválasztott képviselőin kívül senki más nem dönthet. Az is köztudott, hogy az Országgyűlés elutasítja a kötelező kvótát, így aki tiltakozik ellene és nemmel szavaz majd a népszavazáson, az valójában egyszerre áll ki Magyarország függetlensége mellett és utasítja el a Magyarországra történő kötelező betelepítést - emelte ki a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint a magyar kormány által választott út, a népszavazás útja egy „európai dolog”, az európai politika része, ezért - mint foOrbán Viktor galmazott - „jó szívvel ajánljuk másoknak is”. A legfőbb érték Európa egyik legfőbb értékeként hivatkozott a demokráciára, megjegyezve: az Európai Unió is a demokrácia pillérein áll. „Ez pedig azt jelenti, hogy nem hozhatunk az emberek feje fölött, az európai emberek akarata ellenére az életüOrbán Viktor miniszterelnök azt kezdeményezi, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI), illetve a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elemezze a népszavazások kezdeményezésénél kialakult helyzetet, és tegyen javaslatot a szabályok megváltoztatására. A kormányfő két súlyosan megváltoztató, a jövő nemzedékek életét is meghatározó döntéseket” - hangoztatta, jelezve: a kvóta újrarajzolná Magyarország és Európa etnikai, kulturális és vallási arculatát is. Orbán Viktor a népszavazást azzal indokolta, hogy döntésükkel egy közhangulatnak engedtek. „Úgy érezzük, hogy az emberek hozezt szerdai budapesti sajtó- tájékoztatóján jelentette be kérdésre. A miniszterelnököt arról a jelenetről faggatták, amely az NVI épületében alakult ki kedden, a vasárnapi pihenőnapról szóló népszavazási kezdeményezések leadásánál. A kormányfő válaszában utalt arra, hogy nem zájárulása nélkül bevezetni a betelepítési kvótát nem más, mint visszaélés a hatalommal” - fogalmazott, kifejtve: meg kell kérdezni az embereket, ahogy az uniós csatlakozás esetében is történt. A kormányfő arra a kérdésre, hogy ha nem lesz sikeres a népszavazás, lemond-e a kormány, azt felelte: ezt még nem vitatták meg. mti először alakult ki a keddihez hasonló „méltatlan helyzet” a választási irodánál népszavazási kérdés kezdeményezésekor. Szerinte az ügy „mélyen ellentétes mindazzal, amit szeretnénk Magyarországon látni”, a kormány ugyanis a tisztelet kultúrájának megteremtését tartja feladatnak. Röviden jobbik. A Jobbik üdvözli, hogy pártjuk kezdeményezése után csaknem fél évvel a kormány is belátta: népszavazáson kell elutasítani a betelepítési kvótát - értékelte Orbán Viktor miniszterelnök szerdai bejelentését Z. Kárpát Dániel. Kijelentette azt is: a Jobbik egyértelműen a „nem” oldalán áll. MSZP. Az MSZP elnök-frakcióvezetője, Tóbiás József szerint az nem lehet, hogy Magyarországon a miniszterelnök döntse el, miről lehet népszavazást tartani; a kvótareferendummal egy időben a kormány tegye lehetővé, hogy népszavazást lehessen tartani földügyben és a vasárnapi zárva tartásról. LMP, Az LMP szerint a kormány a kvótareferendum kezdeményezésével tovább folytatja a népszavazás intézményének kiüresítését. „A népszavazás a népé és nem a kormányé” - szögezte le Ferenczi István, a párt közösségi szakszóvivője. DK. A DK szerint nem a kötelező betelepítési kvótáról, hanem a vasárnapi boltzárról, a Klik megszüntetéséről és az egészségügy finanszírozásának rendezéséről kellene népszavazást tartani, mondta Gréczy Zsolt szóvivő. PM. A Párbeszéd Magyarországért szerint az Orbán Viktor miniszterelnök által szerdán bejelentett kérdésben nem lehet népszavazást kiírni, mert nemzetközi szerződésben rögzített kötelezettségről nem lehet referendumot tartani. MLP. A Magyar Liberális Párt nem tartja korrektnek az Orbán Viktor miniszterelnök által a kvótaügyben bejelentett népszavazási kérdést, mert a párt szerint az Európai Unióban nincs olyan jogi fogalom, hogy kötelező betelepítés. Nem először volt méltatlan a helyzet Jogsértő lehet listázni a kockás inges diákokat Sem tanulót, sem szülőt nem érhet hátrány politikai meggyőződése miatt. BUDAPEST. Aáry-Tamás Lajos szerdán az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában kiemelte: az oktatási jogok biztosaként számos jelzést kapott a közösségi portálon február 29-ére szerveződő „Nem leszek suliban” néven indított megmozdulással összefüggésben. E jelzések szerint pedagógusok kérik arra a szülőket, hogy ne vigyék iskolába gyermekeiket, vagy ha mégis, akkor a gyermekek kockás ingben menjenek. További jelzés, hogy az eseményre az iskolai faliújságon kell feliratkoznia annak, aki jön és annak is, aki nem. Az oktatási jogok biztosa kiemelte: sem tanulót, sem szülőt nem érhet hátrány politikai meggyőződése, annak jogszerű kinyilvánítása vagy az attól való tartózkodás miatt. Ilyen jogsértő helyzetet idéz elő például, ha a faliújságon vagy az iskolában szokásos módon nyilvánosságra hozzák, hogy ki vesz részt és ki nem vesz részt a megmozduláson - fejtette ki. Rámutatott: jogsértés lehet bármilyen listázás azokról, akik kockás ingben jelennek meg vagy azokról, akik nem. A tanuló és a szülő nem hozható olyan helyzetbe, amely politikai meggyőződésének feltárására vagy nézeteivel ellentétes cselekvésre készteti, vagy arra, hogy véleménye jogszerű kinyilvánításától tartózkodjon. Késztetésnek minősül az is, ha a tanuló vagy a szülő alappal tarthat attól, hogy hátrány éri azért, mert valamit tesz vagy nem tesz. A biztos arra kért minden fenntartót és intézményvezetőt, hogy a mindenki számára fontos demokratikus értékek érvényesülését biztosítsák az iskolákban. mti <§> Az áldozatokra emlékeztek Koszorúzás a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Gulágon Elpusztultak Emlékének Megőrzésére Alapítvány által rendezett megemlékezésen Budapesten, a Gulág-emlékműnél február 24-én. fotó: mti, kovAcs tamás <§> Lágerjárat Egy érdeklődő megtekinti a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából megnyílt Lágerjárat című utazóvagon-kiállítást első állomásán Budapesten, a Nyugati pályaudvaron február 24-én. A tárlatot a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre szervezte. fotó: mti Inkább a bal, mint a Jobbik A Nézőpont szerint nem profitált az ellenzék a pedagógustüntetésből. BUDAPEST. Egyetlen ellenzéki párt sem tudta növelni támogatottságát a pedagógustüntetések hatására, sőt az MSZP-tábor még csökkent is - áll a Nézőpont Intézet által készített kutatásösszegzőben. Jelezték: az intézet a Heti Válasz megbízásából, február 12. és 17. között végzett reprezentatív közvélemény-kutatást ezer ember telefonos megkérdezésével. Kevesebbet mértek Mint írják, a felmérés arra is rámutat: noha a Jobbik a tavaly szeptemberi 17 százalékos támogatottságához képest 6 százalékpontot veszített a teljes felnőtt népesség körében, a legvalószínűbb listás eredményeket nézve meg tudta tartani 800 ezer és l millió fő között ingadozó aktív szavazói táborát. Megemlítették: a teljes népességen belül a baloldali pártokkal viszont együttesen továbbra is többen - 16 százaléknyian - szimpatizálnak, mint a 11 százalékon álló radikális jobboldallal. Vezetnek A Fidesz-KDNP továbbra is magabiztosan vezeti a pártversenyt. Februárban a megkérdezettek 31 százaléka szimpatizált a kormánypártokkal, ami statisztikai értelemben azonos a januári 32 százalékkal - írják a teljes felnőtt népességet reprezentáló mintára utalva. mti Devizaárfolyam (2016.02.24.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 310,01 +2,70 USA dollár 282,26 +2,96 Svájci frank 284,34 +4,00 Angol font 393,41-0,96 Román lej 69,27 +0,54 Ukrán hrivnya 10,37 +0,12 Horvát kuna 40,64 +0,36 Lengyel zloty 70,90 +0,48 & http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB