Kelet Magyarország, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-23 / 45. szám
ramNAPLÓ LXXIII. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM, ÁRA: 130 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 100 FT Olyan sportoldalakat látoga- J tok, amelyek érdekesek és közérthetőek. KISS MÁRTA 3. OLDAL A rajongók megnyugodhatnak: érkeznek a Transformers- folytatások. 16. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP KEDD 2016. FEBRUÁR 23. 13°C Borongós időre számíthatunk, eső nem várható. REGGEL DÉLBEN ESTE “ Vannak még tanúk A megyei könyvtárban hétfőn mutatták be Klein Éva Vannak még tanúk 2. című kötetét, a szerzővel dr. Fekete Antal beszélgetett. Egyetlen lépésre Stockholmtól paszab. Bejutott A Dal döntőjébe a Parno Graszt! A zenészek produkcióját most is segítette a Nyírség Táncegyüttes négy fiatal tehetsége, Fehértói Anett, Szűcs Nóra, Györki Zsolt és Demarcsek Dániel, akik őszinte izgalommal és sok gyakorlással készültek a szereplésekre. A koreográfiát Demarcsek Zsuzsa és Demarcsek György készítették. /4. km Krimi a pályán KOSÁRLABDA. Nem lehet tudni, előfordult-e már valaha a hazai kosárlabda-történelemben, hogy a negyedik hosszabbítás döntsön a győztes kilétéről - a sportág csúcsát jelentő NBA-.ben is tavaly decemberig kellett várni erre. /ll. KM Paksi energiatermelés A paksi atomerőmű villamosenergiatermelése, GWh (gigawattóra) 2000 2002 2004 2006 2008 2010 2012 2015 11013 13461 14818 GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: MVM PAKSI ATOMERŐMŰ ZRT. /MTI A tartalomból Megyei tükör 6. Séta 7. Hazai tájakon 8. Megyénk sportja 9.,10.,n. KeMt-MagyaronzAg 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. 770133 205023 Telefon: (42)501-510 1 6045 Ez mindennek a teteje: hónapok óta tető nélkül A nyári vihar óta nincs tető a vásárosnaményi iskolán, az önkormányzat semmit sem tehet. VÁSÁROSNAMÉNY. Nyolc hónapja, július 24-én vihar pusztított Bereg fővárosában, és pontosan ennyi ideje nincs tető az Eötvös-iskolán. Ráadásul újabb felhők látszanak gyülekezni a város felett, de erről a tétlenség tehet. Ezt tette szóvá több képviselő-testületi ülésen a város polgármestere, a legutóbbi megyei közgyűlésen Adorján Béla képviselő, de már a parlamentben is téma volt az iskola áldatlan helyzete.- Polgármesterként mélységesen felháborít, hogy még ma sincs tető, áznak a falak és semmit sem tehetünk, mert 1 i k magához vette az ügyet, ők a működtetők és fenntartók - mondta lapunknak Filep Sándor. Neki kettőzötten fáj mindez, hiszen amikor az érintett épületrészt évekkel ezelőtt átadták, ő volt az Eötvös igazgatója. /6.KM A bejutásért küzdöttek A képzőművészeti és a tánctagozaton tartottak felvételi vizsgát hétfőn a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Az Opel kettétörte az oszlopot FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Egy sérültet vittek kórházba NYÍREGYHÁZA. Egy Opel tartott a Belső körúton a nyíregyházi belváros felé hétfő délelőtt. A járművezető tisztázatlan okból nem adott elsőbbséget egy, a Család utcán haladó Fordnak, és a két gépkocsi összeütközött. A megpördülő Ford egy forgalmi okból álló Mercedesnek csapódott, az Opel pedig nekiment egy villanyoszlopnak, amit kettétört. A mentők egy sérültet szállítottak kórházba, az anyagi kár több millió forint lehet. KM-PS Nem a béremelés az elsődleges cél nyíregyháza. Amikor Sza- bolcs-Szatmár-Beregbe i érkezik a Pedagógusok Szakszervezetének országos alelnöke, mindig hazatér. Ugyanis Szabó Zsuzsanna Fehérgyarmaton született, a Vasvári Pál Gimnáziumba járt középiskolába, utána pedig a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán diplomázott. Ezúttal a nyíregyházi Zay-iskolába invitálták, ahol a megyei titkári értekezleten a „kockás inges forradalomról” és a kerekasz- tal-távolmaradásról is szólt. /3. Nem létező diákok után PÓCSPETRl. A• Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség költségvetési csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja egy pócspetri székhelyű, alapítványi fenntartásban működő iskola 32 vezetőjét, illetve tanárát, akik 2010-2012 között 34 millió forint állami támogatást igényeltek jogtalanul olyan diákok után, akik nem jártak iskolába, vagy csak a tanórák kisebb részén vettek részt. Az iskola Encsencsen, Sényőn, Pócspetriben, Nyír- mihálydiban és Nyírbélteken rendelkezett telephelyekkel, és a Magyar Államkincstárhoz olyan igénylőlapokat nyújtottak be, amelyeken jóval több diák szerepelt, mint amennyien ténylegesen részt vettek az oktatásban. /3. KM Összefogás az állatokért Múlt szombaton 120 szervezet demonstrált az állatkínzás ellen. NYÍREGYHÁZA. Az Állatbarát Alapítvány a Csatorna utcai telephelyen mécsesgyújtással csatlakozott az országos megmozduláshoz.- Gyertyát gyújtottunk a kidobott, rossz körülmények között tartott állatokért, a kegyetlenkedés áldozataiért. Azokért, akik életüket, bizalmukat, szeretetüket önzetlenül adták az embernek, cserébe azonban nyomorúságos életet kaptak - mondta el érdeklődésünkre Raska Andrea, az állatotthon vezetője.- Folyamatosan érkeztek az állatbarátok, akik nem feledkeztek meg lakóinkról sem. Számos finomságot hoztak, és mindenki kapott egy kis si- mogatást, pár jó szót. /4. KM Sokan gyújtottak mécsest FOTÓ: AZ ALAPÍTVÁNY Honlap nélkül készülnek fel a holnapra szabolcs-szatmár-bereg. Napjainkban kevesen engedhetik meg magunknak, hogy ne használják ki az internet adta lehetőségeket: a legtöbb cég és vállalkozás saját honlapján kínálja termékeit és szolgáltatásait, de azok is a világhálót veszik célba, akik nem venni vagy eladni, hanem csak tájékozódni szeretnének. Azt gondoltuk, hasonlóképpen gondolkodnak a települések is - tévedtünk. /3. KM « Kipróbálták és nyertek A „Tesztelje ingyenesen a Digitális Keletet és nyerjen!” akciónkban Lenovo tabletet nyert dr. Kárpátiné dr. Kiss Rita (középen) és Pirint Frigyesné (balról a második), Samsung okostelefont vihetett haza Sárközi Károly' (jobb szélen) és Dózsa Ferenc (jobbról a második), Lukács Tibor (bal szélen) és Tamás Kálmán (nem szerepel a fotón) pedig autós kamerával gazdagodott a hétfői átadáson. FOTÓK: PUSZTAI SÁNDOR