Kelet Magyarország, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-22 / 44. szám

2016. FEBRUÁR 22., HÉTFŐ 4 Fórum KELET Üzenet Somogyi Józsefné, nyíregyházi olvasónktól: A szokások, melyeknek sokszor semmi értelmük,' erősebbek, mint a törvény. H. BALZAC Postaládánkból Fotókiállítás a múlt év eseményeiről A Nyírségi Civil Házban tartott közgyűlésen értékelte a múlt évi munkásságát nem­régiben a nyíregyházi Fegy­veres,Erők és Rendvédelmi Szervek Nyugdíjas Klubja. A vezetőség tájékoztatót adott a szervezet 45 éves jubileu­mának megünnepléséről, a felvidéki társkapcsolataink fejlődéséről, a nyugdíjas szövetségekben és más civil szervezetekkel közösen megvalósított rendezvények eredményeiről. A gazdasági vezető, illetve a felügyelő bizottságunk is beszámolt a tényekről. A közgyűlés elfo­gadta az előterjesztéseket, egyetértett az alapítványunk alapitó okiratának módosítá­sával. Az ünnepi ebéd után a jelenlévők az év esemé­nyeiről készült fotókiállítást Pápai Jánosné elismerésben része­sült FOTÓ: A SZERZŐ tekinthették meg. Tagságunk nevében köszönöm minda­zon szervezetek és szemé­lyek segítségét, akik hozzá­járultak eredményeinkhez, és továbbra is támogatják a működésünket. SZLUK ISTVÁN KLUBELNÖK, FEGYVERES ERŐK ÉS RENDVÉDELMI SZERVEK NYUGDÍJAS KLUBJA Járható út helyett úszómedence? A napokban számolt be a Ke- let-Magyarország arról, hogy a megyeszékhelyen mennyire sok a kátyús út. Ehhez csatla­kozva: szilárd burkolat nélkü­li, földes az utca Nyíregyhá­zán, a Borostyán, az Orosi út mentén. Mi, itt lakók, közös összefogással, magánerőből, néhány éve útalapot készíttet­tünk kőzúzalékból. Aztán jött a csatornázás, a digitális kábel lefektetése, és az út minősége a járhatatlanságig leromlott. A kátyúk miatt autóval szinte lehetetlen a közlekedés, a sár miatt gyalog sem lehet eljárni. Az alig kétszáz méteres ut­cácska legmélyebb területén egy-egy esőzés, hóolvadás alkalmával úszómedence nagyságú víz gyűlik össze. A BOROSTYÁN UTCA LAKÓI Szinte lehetetlen a közlekedés FOTÓ: OLVASÓNKTÓL '■ \ ® Adóigazolvány Újvári Alexandra szerkesz­tőségünkben veheti át az elhagyott okmányát. Olvasóink írják Járom az utam... Nyíregyháza 1944 végén szőnyegbombázás áldozata lett. Anyám és én (ott, a hasá­ban) együtt éltük át a borzal­makat az állomás közelében. Az egész életem Nyíregy­házához köt, és csodálatos érzés immár nyugdíjasként bebarangolni gyermekkorom színtereit. Most szebbnél szebb tereket, épületeket látok, de én tudom, hol vol­tak bombatölcsérek, és hol voltak anno kukoricatáblák! A szüleim mesélték, hogy gyermekként a kutyámat követve, gyakran kerültem veszélyes területekre. A régi épületek megújultak, a foghíjas területek beépültek. Folyamatosan csodáltam és csodálom a városunk fejlődé­sét, újjászületését. Szeretek nosztalgiázni, mindig jó érzéssel sétálok haza. Persze, egyben kritikusa is vagyok a változásoknak, hiszen van, ami tetszik, és van, ami nem! Van, ami bántja a szépérzé­kemet, ilyen például a Váci Mihály Kulturális Központ északi oldalán épült acélren­geteg. Tudom, Párizsban is sokan tiltakoztak akkoriban az Eiffel-torony ellen, sőt szabotázsok is történtek, ma pedig a város és Franciaor­szág ékessége a torony. Ese­tünkben is nagyon kíváncsi lennék az említett „acélalko­tás” jövőbeni tetszésindexé­re. Addig is, járom az utamat, újra és újra felfedezem a városunkat. Mostanában gyakran járok át Debrecen­be, ahová diákköri emlékek kötnek. A látvány, a változás ott is lenyűgöző. K. ISTVÁN, NYÍREGYHÁZA ötletes Jelmezekben és vidámságban nem volt hiány FOTÓ: PALICZ ISTVÁN Az arab sejk vitte a pálmát Kreatív jelmezek, apá- ca-show, fergeteges hangulat jellemezte a Zöld Kerék Ala­pítvány télűző farsangi mu­latságát, amelyet péntek este rendeztünk meg Nyíregyhá­za szívében. Jókat derültünk a sok ötletes maskarán, volt ugyanis tavasztündér, skót, orvos, pap, ördög, muzul­mán, táncos leány, de a pálmát mégis az arab sejk és családja vitte el. Törzsgárda éremmel jutalmaztuk Józsit, aki nem kevesebb, mint 15 esztendeje bringázik velünk. Marci menübirodalmában fi­nom vacsorát kaptunk, majd az est háziasszonya, Enikő játékokkal színesítette a programot. Az éjfélbe nyúló mulatságon remek zenékre táncoltunk, énekeltünk. Bízunk benne, hogy az égiek vették a jelzést, és jó ked­vünkkel sikerült elűznünk a telet. Közelít a tavasz, hama­rosan tehát bringára fel! KAZAI BÉLA, ZÖLD KERÉK ALAPÍTVÁNY, NYÍREGYHÁZA Ferenc pápa köszönő levele Ferenc pápa üdvözletét küldte mindazoknak a bibliamáso­lóknak, akik az elmúlt évben kézírással lemásolták a Szent Biblia ószövetségi és újszö­vetségi köteteit. Létrehozták a „Magyarok Bibliáját”, amelyet októberben személyesen adtak át a Szentatyának. 5160 keresztény ember, határon in­nen és túl, szétszórt magyarok 5 kötetes, elhivatott szolgála­táról van szó, amelyből mi, a baktalórántházai KÉSZ-esek a Zsoltárok egy részét másoltuk fáradhatatlan elszántsággal. A pápai titkárság decemberi levele már arról tudósított, hogy Ferenc pápa szemé­lyes rendelkezése nyomán a köteteket a Pápai Német-Ma­gyar Kollégium könyvtárában helyzeték el. Jó esély van rá, hogy a bibliamásolás beke­rülhet a Guinness- rekordok könyvébe is! NÉMETHNÉ CSUBÁK ÉVA Lakóhelyem: ön is lehet szerkesztő! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portáliát, a Szabolcs Online-t (wwwszon.hu) is. Megyei hfrportálként fon­tosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő embe­rekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem" alol- dalak, melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település aloldala sze­repel. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közös­ségével. illetve kereshetik az oldalak „felelő­seit”, akiknek elérhetőségeit feltüntetjük az oldalakon. Óvodások jártak az iskolában Márciusban sakk-ját­szótérre csalogatja a leendő iskolásokat a Kazinczy tagiskola. NYÍRE6YHÁZA. A nyíregyházi Kazinczy Ferenc Tagintéz­ményben az angol és a német nyelvvel ismerkedtek meg az óvodások az iskolába csaloga­tó foglalkozásunkon. Angyal- né Bíró Valéria (német) és Má­tyásiné Pécsik Angéla (angol) tanárnők játékos feladatokkal várták a gyerekeket, akik él­vezték a közös tevékenységet. Szívesen játszottak együtt, az interaktív feladatok megoldá­sa is sikert aratott. A követke­ző foglalkozást Sakk-játszótér Játszva tanultak a gyerekek a digitális világban címmel március 3-án 16.30 órakor ren­dezzük meg, amikor a számi­Névtelen hősök bizonyítottak Öreg és fiatal egyaránt példát mutatott, hogy ha nem megy központi akarattal, hát megy önkéntes alapon! VÁSÁROSNAMÉNY. Mint a pol­gári védelem előző körzeti parancsnoka, már sok félel­metes, szélsőséges időjárást átéltem, de a tavaly nyári ter­mészeti csapáshoz hasonlót, amely Vásárosnaményt érte, még nem. Pillanatok alatt íze­lítőt kaptunk abból, milyen is egy tornádó! Emlékszem, orkánerejű jeges esővel, viharos széllel érkezett, csak kapkodtuk a fejünket, mi az előbbre való feladat. Tettük, amit tudtünk. Úgy fél héttől este 10 óráig tartott az ítéletidő. Ahogy a vihar elvonult, kivilágoso­dott. Ekkor fellélegeztünk, ssmeota termék MÄGYASORSZ A(J| Önzetlenül segítik az emberi élet védelmét Százmillió forintnyi támogatásra pályáz­hattak az önkéntes mentőszervezetek. «YiRgcYHÁZA. A katasztrófák : elleni védekezésben mára ki* i emefkedő fontosságú részt­vevőkké valtak 3 hivatásos katasztrófavédelmi «őke? kiegészítő önkéntes men­tőszervezetek. a szervezetek nem csupán különleges men rési kéjjességekkel hinták, de ragjaik tiszteletre méltó el­szántsággal, önzetlen módon segítik az emberi elet védel­mét. Munkájukhoz ugyanúgy szükségük van speciális fel­szerelésre és technikai eszkö­zökre. mint védőeszközre, al­katrészre vagy üzemanyagra, akár árvízi védekezés, vihar­károk felszámolása.. vagy éppen speciálisabb, ku-J tató-meatő műveletek során. § A Keid-Magyarmzági J Speciális Mentő Egyesület f egy meg nem hosszabbított f együttműködési megálíapo % elás miatt nem jutott pályázati pénzhez, n. km végre-valahára kimehettünk a házból. Borzalmas látvány fogadott minket. Azonnal megindult a mentés, sok pin­ce víz alá került. Az azonnali beavatkozásokat utómunká­latok követték, tovább kellett dolgozni a károk helyreállí­tásán. Több városból érkez­tek mentő erők, a tűzoltóság szervezeti egységei, akik kiváló munkát végeztek. De­rék emberek, névtelen hősök sokasága maximálisan kivet­te részét a munkálatokból. Öreg és fiatal egyaránt példát mutatott, hogy ha nem megy központi akarattal, hát megy önkéntes alapon! JÁSZAY SÁNDOR FOTÓ: ISKOLA tástechnika világába kalauzol­juk az érdeklődőket. MACZINKÓNÉ HALÁSZ ERIKA Keréknyomok a futópályán Sajnos sokan nem vigyáz­nak a közös értékeinkre. Ezt tanúsítják a keréknyomok is Nyíregyházán, a Bujtosi tó melletti futópálya elején. Elég sok csapadék hullott a közelmúltban. Átázott a talaj, amely nem bírja el a nehezebb járműveket. Hogy egyesek mégis ráhajtanak, az az emberi figyelmetlenség, felelőtlenség bizonyítványa. EGY OTT LAKÓ A látvány magáért beszél FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Vendégsorok Angyal Sándor Díjeső idején Az vesse rám az első követ, aki azt hiszi, hogy irigylem a Nemzet Színésze dijat a kiválónál kiválóbb művészeinktől. Tizenketten vannak, és új tag csak akkor kerülhet közéjük titkos szavazással, ha meghal közülük valaki. 2000-ben hozták létre az elismerés e módját, kikötve, hogy legyen az illetőnek valamilyen magas elismerése (érdemes vagy ki­váló művész). Ha a jelölt játszott a Nemzeti Színházban is, akkor havonta megjelenik a számláján a 630 ezer forintos elismerés, élete végéig. A Nemzet Sportolója díjat egy­szerre szintén tizenketten birtokolhatják. Elképzelni sem tudom, mennyi munka van egy olimpiai vagy világbaj­nok mögött, amíg felállhat a dobogó legmagasabb fokára. Vagy említhetem a labdarú­gásunk aranycsapatából azt a két személyt, aki megélte és megkapta a kiemelkedő díjat. Ugyancsak ide sorolhatjuk a Nemzet Művésze csúcsdíjat is, melyet a Magyar Művé­szeti Akadémia adományoz busás keretéből az azt kiér­demlőknek, havi több, mint félmilliós elismeréssel, hogy az érintett alkotóművészek ne az ingyenkonyhán álljanak sorba, hanem alkotásaikhoz méltóan, mentesüljenek a filléres gondoktól. Ilyen gondja több százezer embernek van különben hazánkban, élen a közmunkásokkal. Kapjanak ők is, ha Nemzeti-díjas or­vosaink, tanáraink, mérnökeink is lesz­nek, ez így volna tisztességes. Ámde, némileg meglepődtem a múlt év végén, amikor egyesek komolyan felvetették, hogy legyen jól fizető díjuk a Nemzet Zenészeinek, pontosabban a könnyűzenészek­nek, hiszen ők is piacról élnek. Utána néztem, és láttam, hogy a Nemzet Művésze már létező díj magába foglalja a _ pop, a rock és a többi könnyűzenei műfajt, amelyeknek szerzői szintén várhatják a havi több százezres juttatást, ha felkerülnek a listára. Aztán vannak közöttük Kossuth- és Prima Primissima-díjasok, akik közül egyesek fél órás mű­sorért százezren felül keresnek. Kapjanak ők is, ha Nemze­ti-díjas orvosaink, tanáraink, mérnökeink is lesznek. Ez így volna tisztességes, főleg díjeső idején. sandor.angyal@kelet.hu

Next

/
Thumbnails
Contents