Kelet Magyarország, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-02 / 27. szám

2016. FEBRUÁR 2., KEDD KELET Bizonyított az újjáéledt természet A balsai kompon tegnap is nagy volt a forgalom fotó: racskó tibor A horgászokat annyira megviselte a tragédia, hogy a jég alól kimerték a döglött harcsákat, és kiakasztották őket. NYÍREGYHÁZA. - Harmadéves főiskolás voltam víz- és kör­nyezetgazdálkodási szakon Szarvason. Mélységesen megdöbbentett és lesújtott a természeti katasztrófa - idéz­te fel 2000 januárját Fórján Zsolt, Csenger polgármestere. - Felháborodásunkban meg­alapítottuk a Számos-menti Táj- és Környezetvédelmi Egyesületet, ahol sok tenni akaró ember fogott össze, és a mai napig összetart a lelkes csapat. Furcsa, hogy tiszai ci­ánszennyeződésként került a köztudatba ez a sokk, holott a legnagyobb kárt a Szamosban tette a méreg. Egyik percről a másikra kihalt az élővilág.- A horgászokat annyira megviselte a tragédia, hogy a jég alól kimerték a hatalmas döglött harcsákat, amiket ki­akasztottak Komlódtótfalunál és Csengéméi. Nyomasztó látvány volt. A folyó teljes élővilága elpusztult! Nagyon Ingyen megnézhető az inter­neten A mérges folyó című film. A16 évvel ezelőtt történt ciánszennyezés után Török Zoltán egy éven át forgatott a Tiszán, hogy kamerájával végigkövesse az ökológiai ka­tasztrófa hatását.- A téli időszak kellős köze­pén a Tiszában őshonos halak nagy része hibernálódik, egy­megijedtünk, azt hittük, hogy több évtizedre kihat a trauma. Felvettük a kapcsolatot a me­gyei és a határon túli környe­zetvédelmi kollégákkal, ami ma is élő viszony, az együtt­működésnek gyakorlati hasz­na is van. Újjáéledt a Szamos, a természet bizonyított.- Örülünk annak, hogy a víz­ügyi igazgatóság mobil állo­másának köszönhetően Nyír­két faj kivételével inaktív álla­potban húzódik meg tavaszig. A nagy testű halak, amiknek a tetemeit a filmben is látni lehet, zömmel invazív, bete­lepült vagy betelepített fajok, így a busa egy ketyegő öko­lógiai bomba volt már a cián- szennyezés előtt, mert túlzot­tan elszaporodott a Tiszában - mesélte a rendező-operatőr. egyházán azonnal értesülnek mindenről, ami itt történik. Szatmárnémetivel azt tervez­zük, hogy kikötőket építünk itt és ott, a sétahajózással pe­dig bemutatnánk, mennyi kin­cset rejt a Szamos és az ártéri erdeje - mesélte Fórján Zsolt. Part felé úsztak a halak Ambrus József 29 esztendőn át foglalkozott halászattal. A na­pot, amikor a rádióból értesült a ciánszennyezésről, fekete betűvel jegyzi a vizek szerel­mese. - Akkoriban Tiszadobon halásztam. Szinte észre sem vettük, hogy baj történt, mert A legnagyobb kárt a Szamos folyóban okozta a méreg. FÓRJÁN ZSOLT zavaros volt a Tisza és áradás­sal jött a cián, így mire leért hozzánk, már csak kevés tete­met hozott a víz. Érdekes volt azonban, hogy rengeteg hal „kiállt” a folyó szélére, gondo­lom, így nem érte őket annyira a méreg, és több volt az oxigén a parthoz közel. A következő napon már ez sem mutatta, hogy szennyezett lenne a Ti­sza - emlékezett vissza a folyó szerelmese, aki azt is elmond­ta: közel öt hónapig nem ha­lászhattak a katasztrófa után. Rekordfogás volt a „vigaszdíj”- Legalább olyan letörtek vol­tunk, mint most, azzal a kü­lönbséggel, hogy tudtuk: egy idő után visszatérhetünk a szakmánkhoz, most viszont halvány reménysugár sem mutatkozik erre - utalt a keres­kedelmi célú halászat betiltása miatt érzett elkeseredésükre Ambrus József. - Folyamato­san ellenőrizték a vizet Tisza- dobnál, Löknél, és a kifogott halakat is megvizsgálták, van-e bennük szennyeződés.- Négy-öt hónappal később engedélyt kaptunk a munkára. Soha nem volt olyan jó évünk, mint a szennyezést követően, csúcsmennyiségű halat fog­tunk a katasztrófa után! Hogy mi történhetett a folyóval, és honnan került a Tiszába az a rengeteg hal, arról fogalmam sincs - tette hozzá. km Kronológia 2001 - Magyarország a ciánszennyezés miatt 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, amely az élővilágot ért károkat és ezek helyreállítási költségeit is tartalmazza. Románia az Aurult tette felelőssé a környezeti katasztrófáért, az ottani vizsgálat szerint a katasztrófát „előre nem látható körülmények” okozták. A magyar állam 2001-ben kártérítési pert indított az Aurul ellen, mivel az nem válaszolt a peren kívüli megegyezésre vonatkozó ajánlatra.______________ 2006 - Az elhúzódó perben a Fővárosi Bíróság közbenső ítéletként kimondta, hogy a ciánkatasztrófáért az Aurul jogutódát, a Transgold céget terheli a felelősség. 2009 - Ä strasbourgi Emberi Jogi Bíróság elmarasztalta Romániát, mert az állampolgároknak nem szavatolták Nagybányán a tiszta és egészséges környe­zethez való jogot. ____ ___ ____ 2012 - A Transgold tovább folytatta tevékenységét Nagybányán. A cég időköz­ben csődbe ment, jogutód nélkül megszűnt, és üzemének előbb egy brit-kazah, majd egy orosz, 2012-ben egy kazah aranykitermelő vállalat lett a tulajdonosa. 2013 - Nagybánya polgármestere kezdeményezte egy nemzetközi Tisza-védel- mi egyezmény kidolgozását, amely ciánmentes övezetté nyilvánítaná a Tisza vízgyűjtő területét. Busa - a ketyegő bomba Évtizedekbe telne minden utat leaszfaltozni Ezzel az állapottal nehéz hosszú távon megbékélni fotó: pusztai Sándor Időnként a vízen járást gyakorolják a lakók a megyeszékhely belte­rületének földútjain. NYÍREGYHÁZA. Sok a gond a belterületi földutakkal Nyír­egyházán, s olvasóink nem­egyszer keresnek meg ben­nünket a járhatatlan utcákra panaszkodva.- Reméljük, a városvezetés nem várja meg, hogy a gu­micsizma váljon mindenna­pi viseletté, és az útfelújítási beruházások hamarosan oda, azokba az utcákba is elérnek, ahová már évek óta ígérik ­írta meg nemrég szerkesztősé­günknek az egyik előfizetőnk, részletesen elpanaszolva, hogy Borbányán például, a Szíjgyártó utcában a lakók már régen küzdenek a földút jelentette problémákkal. Télen-nyáron rossz Hiába ígérte meg korábban a városvezetés, hogy aszfaltbo­rítást tesznek ide is, minden marad a régiben. Ha jön egy heves zápor, vagy elolvad a hó, annyi víz áll meg az utcában, hogy még a járda egyes szaka­szait is ellepi. Nyáron viszont a Kiemelt figyelmet fordítunk a földutak burkolására. SZABÓ EDINA járművek felkavarta por miatt bosszankodnak a szellőztetni képtelen utcabeliek.- A földutak és útalapos utak karbantartását az időjá­rástól függően folyamatosan végzi társaságunk - mondta el megkeresésünkre Szabó Edina, a NyirW Kft. sajtó- referense. - Nyíregyháza szórt településszerkezetéből adódóan az általunk kezelt úthálózatnak mindössze 45 százaléka szilárd burkolatú, a fennmaradó, mintegy 330 ki­lométert kitevő útszakaszok pedig stabilizált utak, illetve földutak. A teljes úthálózat aszfaltozása sajnos még több évtizedet is igénybe vehet. Azért van előrelépés- Ám az elmúlt években ki­emelt figyelmet fordítottunk a földutak burkolására, s 2015-ben már 16 utca kapott aszfaltborítást. Borbányán tavaly a Bazsalikom, a Haran­gozó és a Nárcisz utca burko­lására került sor, egy évvel ko­rábban pedig a Számadó utcát tettük rendbe. Nagyszálláson az egyik legfontosabb össze­kötő útra, a Mérő-Majoranna utcára került aszfalt, s itt a csapadékvíz elvezetése érde­kében útszegély és egy szik­kasztókút is épült - tudtuk meg Szabó Edinától. KM-MJ Természeti kötelék Tizenhat évvel ezelőtt, 2000. január 30-án elrettentő ter­mészeti katasztrófát okozott a romániai Aurul bányavál­lalat: mintegy százezer köb­méter cianid- és nehézfém tartalmú szennyvíz zúdult az aranymosással foglalkozó nagybányai cég létesítményé­ből a Lápos folyóba, onnan a Szamosba, a Tiszába, Dunába. A becslések szerint a ciánnal szennyezett folyók­ban összesen több mint 1200 tonna hal pusztult el. A közvetlen kárt mintegy 30 milliárd forintra taksálták. Akkor még az sem volt kizárt, hogy csak lassan, nehezen, vagy esetleg egyáltalán nem térnek magukhoz a szeny- nyezett folyók, hiszen szinte teljesen elpusztult a vizek élővilága. Rá egy bő évre, 2001 tava­szán újabb katasztrófa érte Bereget: a tarpai gátszakadás. A szakemberek szerint azon­ban az a tény, hogy a Tiszán és mellékfolyóin viszonylag hamar (3-4 év alatt) csaknem teljesen újraéledt a víz, a 2001-es hatalmas árhullám féktelen levonulásának is köszönhető, mely alaposan átmosta a folyókat, főként a Tiszát. Élénken él az emlékeze­temben, hogy mekkora öröm volt mindnyájunk számára, amikor a ciánszennyezés után először jelentek meg a kérészek a víz fölött, s újra kivirágzott a Tisza. Bármi történjen is a világban, a természettől elvonatkoztatva nem képes fennmaradni az élet a mai formájában. Magyarán: ter­mészet nélkül nincs esélyünk a megmaradásra, a túlélésre. A nyereségvágyból elkövetett természet- és környezet- szennyezésnek ideje már végre gátat szabni, hogy az alól ne bújhasson ki senki ember fia! laszlo.gyorke@kelet.hu Kelet kvíz Kossuth-díias színésznő, a Vígszín­ház igazgatója, Csenger szülötte, a) Ónodi Eszter b) Murányi Tünde c) Dobó Kata d) Eszenyi Enikő A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük: Milyenek az útviszonyok jelenleg az ön lakókörnyezetében? PAPP BENCE: A víznye­lő csatornák teszik a dolgukat. RADVÁNSZKI TAMÁS: Nehezenjárhatóak az utak. RÓZSA LILI: Nem kell csodálkozni azon, ha néhol megáll a víz. LASKAI LILI. Elnyelik MÁJER NÓRA: Az autó- GALYAS GÁBOR: Mln- a csapadékot a csa- sok néha felcsapják a denkit próbára tesz az tornák. gyalogosokat. „iszapbirkózás”. Papp Bence így válaszolt: - Örö­kösföldön lakom, nincs okom panaszra. Mivel majdnem mindent aszfalt, beton, dísz- burkolat borít, és a víznyelő csatornák is teszik a dolgukat, még a mostani, csapadékos időjárásban is gond nélkül le­het közlekedni a „paneldzsun- gelben”. Radvánszki Tamás (Kisvárda): - Egy-egy kiadós eső után sok helyen megáll a víz, nehezen járhatóak az utak, gyakran panaszkodnak emiatt az autósok, biciklisek. Rózsa Lili orosi lakos. - Ilyen esős időszakban nem kell cso­dálkozni azon, ha néhol meg­áll a víz. így van ez mifelénk is, főleg a közúton alakulnak ki hatalmas tócsák - mesélte. Laskai Lili elégedett a Jósavá- rosban tapasztalható útállapo­tokkal. - Pár éve rendbe tették a lakótelep főterét, azóta nincs gond, ha esik, mert elnyelik a csapadékot a csatornák. Má- jer Nóra Oroson lakik, az Eöt- vös-gyakorló diákja. - Nagyon bosszantó, amikor a figyelmet­len autósok felcsapják a gya­nútlan gyalogosokat. Jobban is figyelhetnének, lassíthatná­nak, mielőtt belehajtanak egy nagy tócsába! - válaszolta. A ti- szadobi Galyas Gábor elmond­ta: a rossz állapotban lévő földutak szinte járhatatlanok a nagy esőzések után a faluban, a gyalogosokat, bicikliseket és az autósokat is próbára teszi az „iszapbirkózás”! km-pi “ Tavasziastél A kellemes, napsütéses időben sokan kaptak kedvet egy kis tavaszi hangulatot idéző autómosáshoz. fotó: sipeki Péter 1

Next

/
Thumbnails
Contents