Kelet Magyarország, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-11 / 35. szám

2016. FEBRUÁR 11., CSÜTÖRTÖK Sport 11 KELET MBBM Utolsóként sem Egykor a Lokinak lőtt győztes gólt, mosta Nyírbátorral harcol az NB lll-as bennmaradá­sért Benkő Balázs. labdarúgás. Nem is olyan rég, három és fél évvel ezelőtt is volt egy olyan Szpari-Loki kupamérkőzés, amely a hosz- szabbításban dőlt el. 2012. no­vember 2l-én az akkor NB Il-es nyíregyháziak úgy győzték le a DVSC-t 3-2-re, hogy a piros-ké­kek győztes gólját az akkor 18 esztendős Benkő Balázs sze­rezte a ráadásban. A manapság már az NB III-as Nyírbátori FC- ben játszó, és a hétvégi tavaszi bajnoki rajtra készülő védő ott ült a városi stadion lelátóján a keddi összecsapáson is, és némi nosztalgiával figyelhette a történteket.- Eszembe jutott most is az a gól, amit akkor a monte­negrói válogatott kapusnak, Vukasin Polekszicsnek lőt­tem, nem tagadom, gyakran vissza is nézem, hiszen pálya­futásom meghatározó pilla­nata volt - mosolygott Benkő Balázs, akit azzal is szembe­sítettünk, hogy mindezek tükrében ott tart-e a karrierje, ahol tartama kell.- Ha ennek tükrében néz­zük, akkor talán nem tartok ott, ahol kellene, de nem kés­tem még le semmiről, ha jön az esély, akkor meg kell ra­gadni, és biztos vagyok ben­ne, hogy vezet még feljebb az utam. A nyugalom az úr Egyelőre azonban nyírbátori játékosként arra kell töreked­nie tavasszal, hogy csapata maradjon bent az NB Ill-ban. Az NYFC a sereghajtó po­zíciójából indítja a tavaszt, lemaradása két pont a már bennmaradást érő helyen álló REAC-cal szemben. Tabella AZ NB III. KELETI CSOPORT ÁLLÁSA A TAVASZI FOLYTATÁS ELŐTT 1. Nyíregyháza Spartacus 16 14 1 1 40-10 43 2. Cegléd 16 14­2 37-12 42 3. Cigánd 16 11 2 3 48-19 35 4. Kazincbarcika 16 9 6 •1 32-13 33 5. Hatvan 16 9 1 6 23-17 28 6. Rákosmente KSK 16 7 6 3 32-22 27 7. Putnok 16 7 3 6 24-20 24 8. Somos SE 16 6 4 6 19-26 22 9. Jászberény 16 6 3 7 34-24 21 10. Újpest II 16 5 4 7 17-36 19 11. Felsőtárkány 16 4 4 8 20-27 16 12. DVSC-DEAC 16 4 3 9 15-19 15 13. Diósgyőr II 16 4 2 10 15-32 14 14. Tállya 16 4 1 11 17-26 13 15. Tiszaújváros 16 2 5 9 10-26 11 16. REAC 16 2 4 10 13-38 10 17. Nyírbátori FC 16 1 5 10 11-40 8- Érezzük a tétjét az előt­tünk álló szezonnak, de azért nem is aggódjuk túl a jelen­legi helyzetünket - így a több poszton is bevethető védő, aki a felkészülési időszak alapján a bekksor jobb szélén kaphat majd helyet. - Azért, mert utolsók vagyunk, nem fogunk fejjel a falnak rohanni, erősödtünk a télen, de annyi­ra azért nincs jó csapatunk, hogy mindenki ellen domi­nálni tudjunk. Ambrusz Ár­pád játékos-edző megpróbálja a rá jellemző nyugalmat ne­künk is átadni, közben ugyan­úgy a biztonságos védekezés­re épít, mint elődei, persze a hatékonyság növelésére min­denképpen szükség van.- A télen erőnléti edző is dolgozott velünk, így kon- dicionális gondjaink nem lesznek, olyan biztosan nem fordulhat elő, mint az ősszel kétszer, amikor annyira szét­estünk a meccsek végére, hogy hét-nullás vereségekbe futottunk bele. A jó kondi önbizalmat ad, tudjuk, hogy nem kell eldönteni a meccset a szünetig, mert a második félidőben is képesek lehe­tünk gólt, gólokat szerezni. Müller Zsolt és Illés Gyula személyében pedig olyan rutinos játékosokkal erősöd­tünk, akik nem levezetni jöt­tek hozzánk, hanem példát mutatnak edzésmunkájukkal a fiatalok számára. A bátornak őszi szezonjára nagyban rányomta a bélyegét a rossz rajt, a Hatvan elleni Benkő Balázsnak (jobbra) feladata lesz az ellenfél támadóinak megállítása hazai 1-2. Ha szombaton si­kerülne a bravúr a hevesiek ellen, akkor ezzel ellentétes utat bejárva szép tavasz elé nézhet a csapat? Nem ásnák el magukat- Beszéltünk arról az öltö­zőben, jó lenne az első két meccsen szerzett hat pont birtokában megvívni a nyír­egyházi megyei rangadót- álmodozott Benkő Balázs.- Akkor teher nélkül játsz­hatnánk, de Ambrusz Árpád a másik verziót is elővezette, és mindenkit megnyugtatott, hogy akkor sem kell magun­kat elásni, ha nem úgy jövünk ki az első három fordulóból, ahogy reméltük. Hosszú a FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR szezon, tizenhét meccsünk van arra, hogy bebiztosítsuk a bennmaradásunkat. BODNÁR TIBOR tibor.bodnar@kelet.hu Mindenáron játszani kell Szerda esősre váltott az idő­járás, és mivel a hétvégén is várható égi áldás, érdekesek lehetnek a pályaviszonyok a tavaszi nyitányon. A Magyar Labdarúgó-szö­vetség ukáza szerint minden­áron le kell játszani a mérkő­zéseket, ha' a füves pályák nincsenek játékra alkalmas állapotban, akkor műfüvön, ami NB Ill-ban is elérhető most már szinte minden csa­pat számára. NB III. Keleti csoport: A tavaszi menetrend 18. forduló. Február 13., szombat, 14: Cigánd—Tállya, Rákosmente KSK-Tiszaújváros, Kazincbarcika-Jászberény, Hatvan-Nyírbátori FC. 15: REAC-Felsőtárkány. Vasárnap, 11: Újpest ll-Somos SE. 14: Diósgyőr ll-Cegléd, DVSC-DEAC-Nyfregyháza Spartacus. Szabadnapos: Putnok._________________________________, __________ 19. forduló. Február 20., szombat, 14: Jászberény-Hatvan, Tisza­újváros-Kazincbarcika, Cegléd-Rákosmente KSK, Putnok-REAC, Somos SE-Cigánd. Vasárnap, 14: Nyírbátori FC-DVSC-DEAC, Felsőtárkány-Diósgyőr II. Nyíregyháza Spartacus-Ú|pest II. Szabadnapos: Tállya. _________________________________________ 20. forduló. Február 27., szombat, 14: Rákosmente KSK-Fetső­tárkány, Kazincbarcika-Cegléd, Hatvan-Tiszaújváros, Nyíregyháza Spartacus-Nyfrbátori FC. 15: REAC-Tállya. Vasárnap, 14: Diósgyőr ll-Putnok, DVSC-DEAC-Jászberény, Cigánd-Újpest II. Szabadnapos: Somos SE._________________________________________ 21. forduló. Március 5., szombat, 14.30: Jászberény-Nyfregy­háza Spartacus, Cegléd-Hatvan, Felsőtárkány-Kazincbarcika, Putnok-Rákosmente KSK, Somos SE-REAC. Vasárnap, 11: Újpest II—Nyírbátori FC. 14.30: Tiszaújváros-DVSC-DEAC, Tállya—Diós- győr II. Szabadnapos: Cigánd. _____________________________________ 22. forduló. Március 12., szombat, 14.30: Rákosmente KSK­Tállya, Kazincbarcika-Putnok, Hatvan-Felsőtárkány, Nyíregyháza Spartacus-TIszaújváros, Nyírbátori FC-Jászberény. 16: REAC- Cigánd. Vasárnap, 14.30: Diósgyőr ll-Somos SE, DVSC-DEAC-Ceg- léd. Szabadnapos: Újpest II._______________________________________ 23. forduló. Március 19., 15: Tlszaújváros-Nyirbátori FC, Cegléd-Nylregyháza Spartacus, Putnok-Hatvan, Tátlya-Ka- zincbarcika, Somos SE-Rákosmente KSK. vasárnap, 11: Újpest ll-Jászberény. 15: Fetsőtárkány-DVSC-DEAC, Cigánd-Diósgyőr II. Szabadnapos: REAC._____________________________________________ 24. forduló. Március 26., szombat, 15: Kazincbarcika-Somos SE, Hatvan-Tállya, Nyíregyháza Spartacus-Felsőtárkány, Nyírbáto­ri FC-Cegléd, Jászberény-Tiszaújváros, Rákosmente KSK-Cigánd. Vasárnap, 11: Újpest II—REAC. 16: DVSC-DEAC-Putnok. Szabadna­pos: Diósgyőr II.____________________________________________________ 25. forduló. Április 2., szombat, 16.30: Cegléd-Jászberény, Felsőtárkány-Nylrbátorl FC, Putnok-Nylregyháza Spartacus, Somos SE-Hatvan, Cigánd-Kazincbarcika. Vasárnap, 11: Újpest II—Tiszaújváros. 16.30: Tállya-DVSC-DEAC. 17: REAC-Diósgyőr II. Szabadnapos: Rákosmente KSK.__________________________________ 26. forduló. Április 9., szombat, 16.30: Nyíregyháza Sparta- cus-Tállya, Nyírbátori FC-Putnok, Jászberény-Felsőtárkány, Tiszaújváros-Cegléd, Rákosmente KSK-REAC, Hatvan-Cigánd. Vasárnap, 16.30: DVSC-DEAC-Somos SE, Diósgyőr ll-Újpest II. Szabadnapos: Kazincbarcika. _____________________________________ 27. forduló. Áprilisié., szombat, 16.30: Felsőtárkány-Tisza­újváros. 17: Putnok-Jászberény, Tállya-Nyfrbátori FC, Somos SE-Nylregyháza Spartacus, REAC-Kazincbarcika. Vasárnap, 11: Újpest ll-Cegléd. 17: Cigánd-DVSC-DEAC, Diósgyőr ll-Rákosmente KSK. Szabadnapos: Hatvan._______________________________________ 28. forduló. Április 23., szombat, 17: Nyírbátori FC-Somos SE, Jászberény-Tállya, Tiszaújváros-Putnok, Cegléd-Fetsőtárkány, Hat- van-REAC, Nyíregyháza Spartacus-CIgánd. Vasárnap, 11: Újpest ll-Rákosmente KSK. 17: Kazlncbarcika-Diósgyőr II. Szabadnapos: DVSC-DEAC. _____________________________________________________ 29. forduló. Április 30., szombat, 17: Putnok-Cegléd, Tállya— Tiszaújváros, Somos SE-Jászberény, Cigánd-Nylrbátori FC, Rákosmente KSK-Kazincbarcika. vasárnap, 11: Újpest ll-Felsőtár- kány. 17: Diósgyőr ll-Hatvan. 18: REAC-Diósgyőr II. Szabadnapos: Nyíregyháza Spartacus. ____________________________________________ 30. forduló. Május 7., szombat, 17: Tiszaújváros-Somos SE. 17.30: Cegléd—Tállya, Felsőtárkány-Mezőkövesd, Hatvan-Rákos- mente KSK, Nyíregyháza Spartacus-REAC, Jászberény-Cigánd. Vasárnap, 11: Újpest II—Kazincbarcika. 17.30: DVSC-DEAC-Diósgyőr II. Szabadnapos: Nyírbátori FC. _____________________________ 31. forduló. Má|us 15., vasárnap, 11: Újpest il-Putnok. 17.30: Tállya-Felsőtárkány, Somos SE-Cegléd, Cigánd-Tiszaújváros, Diós­győr ll-Nylregyháza Spartacus, Rákosmente KSK-DVSC-DEAC, Kazincbarcika-Hatvan. 18: REAC-Nylrbátori FC. Szabadnapos: Jászberény. ________________________________________________________ 32. forduló. Május 21., szombat, 18: Felsőtárkány-Somos SE, Putnok-Tállya, Nyíregyháza Spartacus-Rákosmente KSK, Jászberény-REAC, Cegléd-Cigánd. Vasárnap, 18: DVSC-DEAC- Kazincbarcika, Nyírbátori FC-Diósgyőr II, Hatvan-Újpest II. Szabadnapos: Tiszaújváros. ___________________________________ 33. forduló. Május 29., vasárnap, 11: Újpest ll-Tállya. 18: Somos SE-Putnok, Cigánd-Felsőtárkány, REAC-Tiszaújváros, Diósgyőr ll-Jászberény, Rákosmente KSK-Nyfrbátori FC, Kazincbard- ka-Nyfregyháza Spartacus, Hatvan-DVSC-DEAC. Szabadnapos: Cegléd. ____________________________________________________________ 34. forduló. Június 5., vasárnap, 18: Tállya-Somos SE, Nyíregy­háza Spartacus-Hatvan, Nyírbátori FC-Kazincbarcika, Jász­berény—Rákosmente KSK, Tiszaújváros-Diósgyőr II, Cegléd-REAC, Putnok-Cigánd, Újpest ll-DVSC-DEAC. Szabadnapos: Felsőtárkány. Párosban győzelem, és egyesben is jó esélyek tenisz. Az egyesben aratott keddi bravúrgyőzelem (a vi­lágranglistán 115., a versenyen második kiemelt belga Ruben Behelmans ellen nyert 6:3, 6:4-re) után Fucsovics Márton (200. a világranglistán) szer­dán párosban lépett pályára a bergamói ATP-challenger- versenyen (42 500 euró, ke­mény pálya). A nyíregyházi teniszező a bosnyák Mirza Basic oldalán játszott, és egy- egy megnyert játszma után a szuper tie-breakben, igen kiélezett csatában nyertek 7:6 (7-2), 4:6,10-8-ra a Johan Brunström, Michal Mertinak (svéd, szlovák) duó ellen. Marci csütörtökön az egyesben folytatja a nyolc közé jutásért, ismerős ellen­féllel szemben. A japán Hiro- ki Móriját (208.) januárban az ausztráliai Happy Valley-ben verte 6:0, 6:3-ra (miként előt­te 2013-ban is), és amúgy 3-1- re vezet az ázsiai versenyző­vel szemben az egymás elleni mérlegben. KM-BT Fucsovics Márton az olaszországi viadalon szerdán a nyolc közé jutásért játszik FOTÓ: ATPWORLDTOUR Salvus gyógyvíztől jött vissza a hangja A legrosszabbkor ment el Jakupcsek Gabi hangja. Hamar kiderült, a reflux okozta a némaságát. Derült égből villámcsapásként érte Jakupcsek Gabriellát, amikor két évvel ezelőtt egyik napról a másikra elment a hangja. Nagy hajtásban voltam, napi 8-10 órát is beszéltem egyfolytában, annyi adást vettünk fel. Épp a szilveszteri következett volna, amikor ' beütött a krach: annyira berekedtem, hogy suttogni is alig tudtam. Elmentem kivizsgáltatni, voltam foniáter szakorvosnál, gégetükrözé­sen, de a leletek sorra negatívak voltak. Majd a gasztroenterológián megtudtam: refluxom van, és a gyomorsav miatt fáj a torkom és ment el a hangom - emlékezett vissza a műsorvezető. - Először gyógyszert kaptam, ami sokat segített, de miután jobban kedvelem a természetes megoldásokat, az orvosom a Salvus gyógyvizet ajánlotta. Gabi reggel és este is megiszik egy pohárkával, és napközben is kortyolgat belőle. A reflux tavasszal és ősszel a legrosszabb, ilyenkor van, hogy gyógyszerre is szükségem van. Az év többi részében azonban elegendő a gyógyvíz - magyarázta Gabi. A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzeletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Fűszértek, Coop továbbá Rossmann üzletekben) kapható. HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents