Kelet Magyarország, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-09 / 33. szám
2016. FEBRUÁR 9., KEDD z enfelöl KELET Jegyzet Mónika Vezéráldozat Nem emlékszem egyetlen olyan mondatra, javaslatra vagy követelésre, amelyben a demonstráló pedagógusok az államtitkár menesztését követelték volna. Senki sem gondolta azt, ezzel egy csapásra megoldódna minden gond, és a felnövekvő generáció oktatása, nevelése már normális keretek között haladhatna tovább. Egy rossz rendszer ellen tiltakoznak, tanár- és gyermekérdekért, a Klik-ura- lom felszámolásáért. Ebben a történetben a köznevelésért felelős államtitkár csupán mellékszereplő volt, akit most feláldoztak, mintegy gesztust gyakorolva. Lám, lám megtettük az első lépést! De hová is? Az oktatás mellett az egészségügy a másik olyan ágazat, ahol a megoldhatatlan problémák orvoslására előbb ígérgetnek, aztán menesz- tenek, vagy éppen a szintén felelős államtitkár felelősen gondolkodva inkább távozik, mert pontosan tudta, a hangzatos lózungok mögött oly kevés a kormányzati akarat, mint placebo-tablettában a hatóanyag. A gyógyításunkra létrehozott rendszernek any- nyi és olyan súlyos betegsége van, ami nem egyszerű műtétet, hanem szervátültetést igényelne. Nem majd, most! A tudás és az egészség jelenti egy nemzet jövőjét, mi odáig sem jutunk el, hogy saját minisztériuma legyen a két területnek, olyan miniszterekkel, akik nem lesznek vezér- áldozatok, ha úgy kell tenni valamit, hogy tulajdonképpen semmit sem akarnak tenni. monika.bednarik@kelet.hu PDSZ: ezekről is legyen még szó! Budapest. A diákok terhelésének csökkentéséről, a tankönyvválasztás szabadságának biztosításáról, a tanszabadság visszaállításáról és a kötött munkaidő eltörléséről is tárgyalna a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a köznevelési kerékasztalon, amely kedden tartja első ülését. Mendrey László, a szervezet elnöke közleményében jelezte: a fentiek mellett egyeztetnének a pedagógusok kötelező óraszámának 22-ben rögzítéséről, az intézményi autonómia biztosításáról, az igazgatók munkáltatói és gazdálkodási jogkörének helyre- állításáról. MTI Bizakodó lett a hazai ingatlanpiac Budapest. Rég nem látott ingatlanpiaci optimizmust tükröz a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése; a GKI-MGYOSZ fővárosi és magyarországi ingatlanpiaci indexének értéke januárban kilencéves csúcsra emelkedett. Petz Raymund, a GKI ügyvezető igazgatója a felmérést bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy a felmérés alapján az irodapiac kivételével minden területen javultak a várakozások, mti Február 28-án, vasárnap tartja idei évértékelő beszédét Orbán Viktor kormányfő Budapesten, a Várkert Bazárban - erősítette meg Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a Magyar Idők értesülését hétfőn az MTI-nek. A kormányfő, a Fidesz elnöke 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit. Az idei lesz a tizennyolcadik évértékelője. Válogatás illusztráció: afp Rekord, amennyit a posta szállított Budapest. Rekordmennyiségű csomagot továbbított a Magyar Posta 2015-ben, miközben a társaság tavaly mintegy 700 millió forintot fordított gép- járműparkjának megújítására saját forrásból - közölte a posta. A belföldicsomag-, futár- és expresszpiacon 35 százalék részesedéssel piacvezető Magyar Posta Logisztika (MPL) 2015- ben 15,7 millió csomagot szállított, ami 2,2 millióval több, mint a 2014-es volumen, mti Visszakapcsolta a gázt a szolgáltató EGER. Visszakapcsolta a szolgáltató a gázt hétfő délelőtt a gyöngyöstarjáni iskolában és az azzal egy rendszeren lévő önkormányzati intézményekben. Nagy Károly polgármester szerint kedden újra lesz tanítás az általános iskolában. A gázszolgáltató péntek délután kapcsolta le a gázt, miután az iskolát fenntartó és működtető Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nem fizette ki a gázszámlákat, mti Rvnrc rlnntocokot akar Konstruktív szakmai munkát vár a kedden összeülő köznevelési kerékasztaltól Palko- vics László államtitkár. Budapest. Az MTI-nek elmondta: tárgyalni kívánnak szerkezeti, tartalmi kérdésekről, a pedagógusokat érintő szakmai ügyekről és a tanulói életút kérdéseiről. Mindenki elégedett legyen Rámutatott: ahhoz, hogy a pedagógusok a munkájukra és a diákokra tudjanak koncentrálni, nyugalmat, stabilitást és kiszámíthatóságot kell teremteni. Elindult egy szándékában és elveiben előremutató folyamat, amelynek látszanak a korlátái, de egy ilyen szintű rendszer átalakításánál ez természetes, mint az is, hogy ez kérdésekhez és vitákhoz vezet, ami viszont Palkovlcs László jó, hiszen így haladnak előre - mondta Palkovics László. Elsősorban a kereteket kell úgy átalakítani, hogy azokkal minden érintett elégedett legyen, és a minőségi munkára FOTÓ: MTI helyezhesse a hangsúlyt. Nagyon sok a feladat, ezért prioritási sorrendet kell felállítani. Azok az ügyek kerülnek előre, amelyek már az új tanévtől, vagyis 2016 szeptemberétől kell, hogy éreztessék hatásukat. Az biztos, hogy a Klik működését át kell tekinteni, és gyors döntéseket kell hozpi ’ annak érdekében, hogy az iskolákban helyreálljon a rend, és a tanárok zavartalanul tudjanak dolgozni. A bürokráciacsökkentés sem várathat magára, az oktatás minősége miatt sürgős lépéseket kell tenni ez ügyben is. A Köznevelési Kerekasztalt épp azért hozták létre, hogy ezeket a feladatokat áttekintsék és közösen döntsenek - jelentette ki. A Pedagógusok Szakszervezete által megfogalmazott 25 javaslat fontos kérdéseket jelez, van köztük jó néhány olyan, amelyeket szerintem is első helyen szükséges megvizsgálni és megoldani. A PSZ elfogadta a meghívást a kerékasztalra, így ott is lesz lehetőség beszélni róla - mondta a politikus. MTI Röviden MSZP. Az MSZP szerint életidegen, mindenféle realitástól mentes, nélkülözi a háttér- számításokat jelenlegi formájában a családi otthonteremtési kedvezmény (csők). EGYÜTT. Az Együtt szerint „korrupt és pazarló gazdálkodását” leplezi a Fidesz azzal, hogy már nem közöl heti jelentést az Államadósság Kezelő Központ az államadósságról, a központi kormányzat tartozásáról. DK. Közérdekű adatigénylést nyújtanak be a Demokratikus Koalíció politikusai, mert a párt szerint a kormány eltitkolja az államadósság adatait. Fidesz. Ahogy eddig, ezután is nyilvánosak az államadóssággal kapcsolatos adatok és az Államadósság Kezelő Központ azokat rendszeresen közzéteszi - hangsúlyozta a Fidesz. LMP, Az LMP arra szólítja fel a kormányt, hogy ne hagyja magára a MÁV menedzsmentjét a szakszervezetekkel folyó tárgyalásokban, hanem biztosítson forrásokat a bér- fejlesztéshez. „Ma is vannak, akiknek örülnek a diákok...” Budapest. Az emberi erőforrások minisztere bízik abban, hogy a kedden először összeülő köznevelési kerekasztal munkájának eredményeként még jobbá válik a magyar iskolarendszer. Balog Zoltán a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjak átadásán hétfőn a fővárosban azt mondta: kíváncsi lenne, hogy a most ösztöndíjat elnyert hallgatókat mennyire foglalkoztatja az, ami az elmúlt hetekben a köznevelés területén a pedagógusok, a szülők és a diákok egy részét, és inkább inspirálja vagy elbizonytalanítja őket. Bízik abban, hogy a hétfői nap arra kínál esélyt, hogy inkább az inspiráció az erősebb - mondta, hozzátéve: arra következtet, hogy volt valaki az ösztöndíjasok életében is, aki inspirálta őket arra, hogy ezt a hivatást válasszák. Fontos arról is beszélni, hogy ma is vannak, akik bemennek az osztályterembe, akiknek örülnek a diákok, ma is vannak, akik jól tanítanak, akik jól tanulnak, és az iskolák többségében jól lehet tanulni - fogalmazott. Balog Zoltán az elmúlt hetekben megfogalmazott kritikákra reagálva hangsúlyoz: ta: az nem fogadható el, ha valaki úgy gondolja, oda kellene visszajuttatni a magyar köznevelés rendszerét, ahol 10-20 éve vagy 50-60 éve volt. MTI A PSZ tárgyalna, de nem ott Budapest. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nem vesz részt a köznevelési kerekasztal keddi alakuló ülésén. A szakszervezet országos vezetőségének hétfői döntéséről közleményben tájékoztatták az MTI-t. A PSZ országos vezetősége ugyanakkor fontosnak tartja a kormánnyal való egyeztetések folytatását, és arra utasította a tömörülés elnökét, hogy a pedagógusok sztrájk- bizottsága ülésein képviselje a PSZ XXV. kongresszusa által elfogadott követeléseket és az azok megoldására készített javaslatokat. A köznevelési kerekasztal megalakítását január 23-án, szombaton jelentette be az emberi erőforrások minisztere. MTI <§> Számíthatnak a magyarokra Történelmi szövetségként jellemezte a lengyel-magyar kétoldalú kapcsolatokat Orbán Viktor miniszterelnök, aki hétfői tárgyalásuk után arról biztosította Beata Szydlo lengyel kormányfőt, hogy Lengyelország számíthat Magyarország szolidaritására bármilyen kettős mérce alkalmazásával szemben. fotó: mti <§> Értékesítési pont számlanyitással Egy ügyfél értékpapírszámlát nyit a Magyar Államkincstár dunakeszi értékesítési pontjának megnyitóján. fotó: mti Segítettek megőrizni a munkahelyeket Körülményes, nehézkes, lassú BUDAPEST. A versenyképesség javítása miatt szükséges a bürokráciacsökkentés - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn. Lázár János szerint a magyarországi ügyintézés lassú, körülményes, nehézkes, az átalakítás legfontosabb célja az eljárások gyorsítása, olcsóbbá tétele. Magyarországon 4 millió 300 ezer ember fizet a munkája után adót, közülük egymillió a közszférában dolgozik, vagyis a versenyszféra 3,3 millió dolgozója „fizeti ki” minden hónapban az egymillió állami alkalmazott bérét. MTI Budapest. A munkahelyvédelmi akció révén 2015-ben több mint 135 milliárd forinttal, a program 2013-as indulása óta pedig már 357 milliárd forinttal csökkentek a munkáltatók terhei - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. Cseresnyés Péter kiemelte: az akció évente átlagosan 900 ezer munkavállaló foglalkoztatását segíti. A program a 25 évnél fiatalabb pályakezdő fiatalokat, a kisgyermekes édesanyákat, a tartósan munkanélkülieket, az alacsony is- kolázottságúakat és a nyugdíj felé közeledő 55 év felettieket érinti - tette hozzá. Tavaly 326 ezer 55 év feletti munkavállaló, 160 ezer pályakezdő és 30 ezer tartós álláskereső foglalkoztatását segítette a munkahelyvédelmi akció. A program révén 2015-ben közel 40 ezer kisgyermekes édesanya és 290 ezer alacsony iskolai végzettséggel rendelkező dolgozó munkavállaló tudta megőrizni a munkahelyét. mti Devizaárfolyam (2016.02.08.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 310,25 +0,59 USA dollár 277,53 +0,92 Svájci frank 279,94 +0,96 Angol font 402,61 +0,31 Román lej 69,31 +0,48 Ukrán hrivnya 10,74 +0,06 Horvát kuna 40,53 +0,10 Lengyel zloty 70,22 +0,08 a http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB