Kelet Magyarország, 2016. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-28 / 23. szám
/ 2016. JANUÁR 28., CSÜTÖRTÖK KELET Jegyzet Bodnár Tibor A csoda megtörtént „Nagyon nagy csodának kell ahhoz történnie, hogy a magyar kézilabda ne legyen ott mind a két válogatottjával Rióban.” (Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke, Kelet-Magyarország, 2015. június 16., 10. oldal) „A Rio de Janeiró-i lesz az első olyan olimpia, amelyre sem a magyar férfi, sem a magyar női csapat nem jutott el.” (Magyar Távirati Iroda, 2016. január 27., 18.06-os híradás) Hát, valahogy nincs szinkronban az ígéret a beteljesült valósággal. Hogy mennyire volt felelőtlen az elnök korábbi kijelentése, azt ma már jól tudjuk, inkább szurkolói megnyilvánulást, vagy a politikából (hiszen a kor divatjának megfelelően a kézilabda is ebből a szférából kapta az első emberét) megszokott fellengzős stílust takar a fél évvel ezelőtti nyilatkozat. Ezzel együtt jár egy „köszönöm” a magyar élkluboknak: női vonalon a Győrnek, a férfiaknál a Veszprémnek és a Szegednek a játékospolitikájuk miatt, hogy teljesen eltűntek soraikból a magyar játékosok. Kiderült, a válogatott szempontjából mit sem érnek a Bajnokok Ligájában szerzett címek, skalpok. És ha ez így megy tovább, legközelebb már ígérni sem lesz mit. tibor.bodnar@kelet.hu Bírósággal semmisíttetné meg a döntést Budapest, Bírósághoz fordul az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) múlt héten, vitatott módon elmozdított elnöke. Hegedűs István szerdai budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: nagyon aggályos volt a rendezvény lebonyolítása. Sem ő, sem az ORÖ hivatal- vezetője nem vett részt rajta, így azt sem tudni, ki volt ott, és voltak-e olyanok a teremben, akiknek ehhez nem volt joguk - tette hozzá. MTI Tavaly a gazdálkodók több mint százmilliárd forintért vásároltak mezőgazdasági gépeket - mondta a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten a Hungexpo vásárközpontban, az idei AGROmashEXPO és Agrár- gépShow megnyitóján. Fazekas Sándor közölte, az előzetes összesítés azt mutatja, hogy a múlt évi gépforgalom meghaladja majd az előző évekét. MTI ^ 9w|t Wm '•> 4wv- • % f** Tartós István fotó: mti A főváros nem tudja biztosítani a közlekedést BUDAPEST. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén kimondta, hogy a főváros nem tudja a továbbiakban biztosítani az agglomerációs tömegközlekedést, a szolgáltatást legkésőbb március 31-éig tartja fenn. Ha az átadás-átvétel addig nem fejeződik be, akkor az állam és a fővárosi önkormányzat között kötendő ideiglenes megállapodás keretében a szolgáltatást a főváros ideiglenesen biztosítja. MTI „Példátlan migrációs nyomás” Az állampolgárok 78 százaléka volt elégedett a migrációt kezelő' rendőri munkával. BUDAPEST. A rendőrség múlt évi tevékenységének legnagyobb eredménye, hogy az ország közbiztonsága a példátlan migrációs nyomás ellenére kiegyensúlyozott maradt - mondta az országos rendőrfőkapitány a szervezet 2015. évet értékelő vezetői értekezletén szerdán Budapesten. Papp Károly szerint a rendőrség számára a legnagyobb kihívást tavaly az illegális migrációval kapcsolatos feladatok jelentették, amelyeket eredményesen és hatékonyan oldottak meg. Erre példaként említette, hogy a Nézőpont Intézet 2015. szeptemberi felmérése szerint az állampolgárok 78 százaléka volt elégedett a migrációt kezelő rendőri munkával. Felidézte: a 2015 eleji párizsi terrorcselekmények után egész évben hármas fokozatú terror- veszélyeztetettségi szint volt érvényben, a rendőri szerveknek ennek megfelelően kellett Papp Károly országos rendőrfőkapitány beszédet mond fotó: máthé Zoltán, mti, végrehajtaniuk a feladataikat. Az idei célkitűzéseket felsorolva is azt hangsúlyozta: „a terrorfenyegetettség kezeléséből az Országos Rendőr-főkapitányságra háruló feladatok következetes végrehajtása a szervezet kiemelt feladata”. A múlt évről szólva Angela Merkel német kancellár, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatásának, továbbá a tömegren- dezvényekríek, különösen a magyar-román Európa-bajno- ki futballselejtező biztosítását emelte ki. Felhívta a figyelmet az új szolgálati törvény múlt évi hatálybalépésére is, ami átlagosan 30 százalékos illetményemelést eredményezett az egyébként 35,9 éves átlag- életkorú állomány számára. A bűnügyi statisztikát ismertetve kiemelte, hogy 267 628 bűncselekményt regisztráltak, ez 13,5 százalékos csökkentést jelent a 2014-es adatokhoz képest, miközben az eredményes nyomozások aránya 51,4 százalékról 54,8 százalékra javult. A legtöbb regisztrált bűncselekményt a fővárosban követték el, ezt követi Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megye. MTI Etikai eljárást kezdeményez az ELTE-rektor Budapest. Etikai eljárást kezdeményez az ELTE rektora G. Fodor Gáborral szemben. A közlemény szerint az ELTE Politikatudományi Intézetében korábban oktatóként dolgozó G. Fodor Gábor által főszerkesztőként jegyzett 888.hu internetes portálon megjelent szexista, rasszista, mások személyiségi jogait sértő tartalmak összeegyeztethetetlenek az egyetem által vallott értékekkel. mti Jobbik, MSZP: fej fej mellett Budapest. Őrzi tavaly ősszel visszaerősödött táborát a Fi- desz-KDNP, a teljes felnőtt népesség körében az MSZP - ha statisztikai hibahatáron belüli különbséggel is, de - megelőzte a Jobbikot; ezek a Nézőpont Intézet legfrissebb, január közepi felmérésének eredményei. A nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség alapján reprezentatív, ezerfős mintán elvégzett telefonos felmérés eredményei azt mutatják, januárban a megkérdezettek 32 százaléka szimpatizált a kormánypártokkal, „ami statisztikai értelemben azonos a decemberi 34 százalékkal”; a kormánypártok támogatottsága továbbra is magasabb, mint az összes ellenzéki párté együttvéve. A Jobbik az év első hónapjában sem tudott erősödni a tavaly év végi mélyponthoz képest, a párt támogatottsága jelenleg 10 százalék a teljes felnőtt népesség körében - írják, hozzátéve, a 11 százalékon álló MSZP a baloldali táboron belüli támogatottságát is növelni tudta az öt százalékon álló DK-val szemben. MTI Transparency International: nem reménytelen a helyzet Változott a társasházi kintlévőség-kezelés Fellépés az erőszak ellen Róma. Minden vallást tisztelni kell, a vallásoknak pedig fel kell lépniük az erőszak és szélsőségesség ellen - jelentette ki Haszan Rohani iráni elnök az olaszországi látogatását záró római sajtótájékoztatón. Haszan Rohani farszi nyelven válaszolt az újságírók kérdéseire. Hosszan beszélt találkozójáról Ferenc pápával, s hangsúlyozta, hogy számos kérdésben összhang volt közte és a katolikus egyházfő között. Elmondta, hogy a pápával a vallások közötti párbeszédről, regionális politikai kérdésekről és a véleményszabadságról is beszéltek. „Arról beszéltünk, hogy a vallások miként tudják a legjobban felhasználni befolyásukat a világban az erőszakkal és a szélsőségekkel szemben” - mondta. mti Előrelépés Görögországban, Szenegálban és Nagy-Britanniában. bérűn. Nem reménytelen a korrupció elleni küzdelem, mert tavaly több országban javult a helyzet, mint ameny- nyiben romlott - emelte ki a Transparency International (TI) nemzetközi civil szervezet szerdán Berlinben kiadott jelentésében. Ugyanakkor egyetlen ország sem mentes a korrupciótól, és a világ országainak 68 százalékánál, köztük a vezető gazdasági hatalmakat összefogó G20 csoport minden második tagjánál továbbra is erős a korrupciós fertőzöttség a közszférában - áll a TI úgynevezett Korrupció Érzékelési Index (CPI) felmérését bemutató jelentésben, amelyben hangsúlyozzák, hogy több mint 6 milliárd ember él olyan országban, amelyben súlyos a korrupciós helyzet, és a szegény országokat évente ezermilliárd dollár kár éri a korrupció miatt. A CPI a korrupciónak a közhivatalnokok és politikusok körében érzékelt mértéke alapján értékeli az országokat. A mutató értéke 0 (nagyon korruptnak érzékelt) és 100 (nagyon tisztának, átláthatónak érzékelt) között mozoghat. A TI 2015-ös felmérésben 168 országot állítottak rangsorba. Az élen ismét többnyire észak-európai országok végeztek. Az első Dánia 91 ponttal, a második Finnország 90, a harmadik Svédország 89 ponttal. Az első tízben van még Új- Zéland, Hollandia, Norvégia, Svájc, Szingapúr, Kanada és Németország is. A TI vizsgálata alapján a közhatalom ezekben az országokban szolgálja leginkább a közjót, és ezekben az országokban a leginkább átlátható az állam működése. A legnagyobb mértékben Görögországban, Szenegálban és Nagy-Britanniában javult a korrupciós helyzet a CPI szerint. mti BUDAPEST. Megváltozott a közösköltség-hátralék biztosítékául szolgáló jelzálogjog-bejegyzések eljárási rendje, ezután csak akkor lehet jelzálogjoggal biztosítani a társasházi közösköltség-tar- tozást, ha az elindított fizetési meghagyás jogerős és végrehajtható - közölte a Magyar Közös Képviselők Egyesülete (Makké). A közlemény szerint a peres eljárás eredményeként csak jogerős bírósági ítélet, megnyert per után lehet jelzálogjogot bejegyezni, így megszűnt az a mód, ami lehetővé tette a társasházkezelők- nek a szervezeti és működési szabályzatban foglalt felhatalmazás alapján a jelzálogjog-bejegyzések megindítását. Az egyesület szerint az új szabályozás zökkenőmentes alkalmazása érdekében gyorsabb eljárásokra lesz szükség, ha ugyanis az eljárások nem gyorsulnak fel, akkor egy-egy társasháznak a közöskölt- ség-tartozás behajtása nagyon sok időt vehet igénybe. A tájékoztatás szerint a jogszabályváltozás lehetőséget ad arra is, hogy a hátralékos tulajdonos magánokirati formában kiadott nyilatkozatban ismerhesse el tartozásának mértékét, jogszerűségét és fennállását. Az egyesület azonban úgy véli, ez a lehetőség gyakorlati alkalmazás során érvényesíthetetlen. MTI ■ Emlékkonferenciát tartottak tegnap Schweitzer József országos főrabbi emlékére az MTA székházában, fotó: kallós be a, mti @ Holokauszt-emléknap Terrorakciót előztek meg WASHINGTON. Letartóztattak egy huszonhárom éves fiatalembert a wisconsini Milwaukee városában, mert a gyanú szerint tömegmészárlásra készült a város szabadkőműves templomában - közölték amerikai illetékesek helyi idő szerint kedden. A 23 éves Samy Mohamed Hamzeh-t a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) csalta tőrbe. Az FBI álügynökeitől a fiatal férfi két, hangtompítóval ellátott automata fegyvert vásárolt. A letartóztatást az FBI különleges ügyosztályának munkatársa, Robert Shields jelentette be. mti Februártól alakulnak meg a konzisztóriumok BUDAPEST. Februártól megalakulnak a konzisztóriumok a felsőoktatási intézményekben - jelentette be a felsőoktatási államtitkár szerdán Budapesten. Palkovics László sajtótájékoztatón elmondta: a testületek előzetes egyetértése szükséges az intézményfejlesztési tervek, az éves költségvetés, a vagyongazdálkodási terv elfogadásához. A konzisztórium tagja a rektor és a kancellár, három tagot pedig az oktatásért felelős miniszter delegál az intézmény gazdasági-társadalmi környezete, az intézmény és a hallgatói önkormányzat javaslatára. A tagok megbízatása öt évre szól, újraválaszthatók és társadalmi munkában végzik a tevékenységüket. Solti Péter miniszteri biztos közölte: kedden valamennyi intézmény levélben tájékoztatást kapott Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől a delegálni kívánt személyekről. MTI Devizaárfolyam (2016.01.27) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 313,92 + 1,27 USA dollár 288,72 +0,24 Svájci frank 284,34 +0,24 Angol font 413,01 +2,99 Román lej 69,34 +0,35 Ukrán hrivnya 11,61 0,00 Horvát kuna 40,94 +0,15 Lengyel zloty 70,18 +0,64 © http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB