Kelet Magyarország, 2016. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-04 / 2. szám

2016. JANUÁR 4., HÉTFŐ A magyar futballban még nincs világos, az Eb-részvétel csak fény a sötét égbolton. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Mezey György szerint azzal, hogy a nemzeti együttes kijutott az Európa-bajnokságra, még nem lesz jobb a hazai labdarúgás. A női és a férfi röplabdázók- nál is kialakult a Magyar Kupa elődöntőjének párosítása. A nőknél alaposan átalakult a mezőny, mert az egy évvel ezelőtti négyeshez képest az idén csak a címvédő Vasas tudta kiharcolni az elődöntő­be kerülést. Az angyalföldiek ellenfele a Fatum-Nyíregyhá- za együttese lesz, míg a baj­nok, nagy esélyesnek számító Békéscsaba a Jászberénnyel mérkőzik. Német edző a Vasas kispadján labdarúgás. Az NB I-ben sze­replő Vasas labdarúgócsapa­ta közölte, a 2016-os évet új vezetőedzővel kezdi a gárda. Az angyalföldiek szakmai irá­nyítását Simon Antaltól az 50 éves német Michael Oenning veszi át. Oenning a Nürnberg- nél volt vezetőedző, majd a Hamburger SV-hez került, ahol másodedzőként dolgo­zott, majd Armin Veh-t vál­totta a vezetőedzői poszton. A 20li-20i2-es idényben a rossz szezonkezdet miatt ha­mar menesztették. 9 Év sportolója, 2015: Szerkesztőségünk jelöltei Bakosi Péter (Nyíregyházi Sportcentrum, atlétika)_________________ Helebrandt Máté (Nyíregyházi Sportcentrum, atlétika)______________ Rózsa Gábor (Fight Team SE, karate) ____ __ _ _ Szikszai Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum, atlétika) _____ Fucsovics Márton (Tenisz Park SE, tenisz) Felnőtt női Kerekes Dóra (Nyíregyházi Sportcentrum,atlétika) ________________ Nagy Kornélia Kitti (NYVSC-Big Boxing, ökölvívás) Papp Klaudia (Nyíregyházi Kosársuli, kosárlabda) _________________ Veres Ámarilla (NYVSC, kerekes székes vívás) _________ __ Zarnóczay Klára (Nyíregyházi VRK, rádiós tájfutás) flHMflllHIIHHIHHHflBHHHHHBIHHHH Agárdy Vilmos (Nyíregyházi PLE, sportlövészet) __________________ Kovács Richárd (NYVSC-Big Boxing, ökölvívás) ___ Majoros Bence (Nyírbátori ASE, asztalitenisz) Mikovics Attila (NYVSC, súlyemelés) _______________ Szabó Tibor Benedek (ÚjfehértóÍKempo HSE, harcművészet) Utánpótlás lány » Garai Graciána (Nyíregyházi Kodály DSE, triatlon) _____________ Hatházi Dóra (Nyíregyházi Sportcentrum, úszás) _________ Vaskó Fanni (Nyíregyházi PLE, sportlövészet) Felnőtt csapat ■■■■■■■■■ Kisvárda Master Good (labdarúgás) ______ Kisvárdai KC (női kézilabda) Nyíregyháza Spartacus (labdarúgás) Nyíregyházi KC (férfi kézilabda) _ Nyíregyházi TK (férfi teke) éhbhhvhbhhhhhhhhhhhhbhhiiihhhíh Csenger Futkal (U17, futsal) Nyíregyházi Bem József Általános iskola (IV. korcsoport lány, strandröplabda) Nyíregyházi PLE (fiú légpisztoly, sportlövészet) ______________________ Nyíregyházi Sportcentrum KA (kadettfiú, kosárlabda _________________ Nyíregyházi Sportcentrum (gyermek korcsoportos lány, röplabda) SM-tü BáKoslné Szenczi Eríka(atlétiká, Nyíregyházi SpörtcentrUmi) Mátyus János (labdarúgás. Nyíregyháza Spartacus) ' ______________ Nagy Lajos (ökölvívás, NYVSC-Big Boxing) Pákey Béla (vívás, NWSC) Ez nem játék, több annál Baracsi Endre életét - szó szerint - behálózza a labdarúgás: nem csupán nézi, műveli is fotó: biszku istván Baracsi Endre a megyei közgyűlés alelnöke- ként aktív szereplője a szabolcsi futballnak - edző Beregdarócon. labdarúgás. Baracsi Endre bokros teendői mellett va­lamire mindig szakít időt - a futballra. A megyei közgyűlés alelnöke olyannyira szívén viseli szülőfaluja, a Beregda- róc csapatának sorsát, hogy kézbe vette az irányítást. A megyei másodosztály Kelet-Magyarország-csoport- ban szereplő együttes edző­jeként hétről-hétre „nyeli az ideget”, taktikán töri az agyát, kis híján belehal a ve­reségekbe, és persze feldobja a napját, ha nyernek a fiúk. A szülei kis híján megőrültek- Egész életemet behálózza a labdarúgás - érzékeltette Ba­racsi Endre, hogy esküt tett a sportág mellett. - Gyere­kekként mindenféle statiszti­kákat gyártottam, a szüleim kis híján megőrültek, mert teleszórtam a szobát papí­rokkal. Gombfocicsapatom volt, több is, tényleg minden a futball körül forgott. Igazolt játékos akkor lettem, amikor a beregdaróci ifibe kerültem, támadó középpályásként szerepeltem. Hozzáteszem, nem voltam jó játékos, csak szerettem, már abban az idő­szakban is inkább a taktikán járt az eszem. Olyan ez, mint a szerelem- Három évvel később már az ifjúságiak edzőjeként segítet­tem, a saját korosztályomat vezényeltem, majd követke­zett a helyi nagycsapat. Egy ideig próbáltam párhuzamo­san vinni a kettőt, de ahogy a civil szférában sokasodtak a teendők, erről le kellett mon­danom. Kár, mert a fiatalok sorsa, az utánpótlás rendkí­vül fontos terület. Bármennyire is elkötelezett valaki, néha kénytelen kisza­kadni a megszokott közegből, szó szerint elhagyni a pályát. - Abbahagytam egy időre, átadtam a lehetőséget, aztán úgy hozta az élet, hogy visz- szatértem - vette fel ismét a történet fonalát Baracsi End­re. - Igazából hiányzott, ezzel együtt egyre nehezebb ösz- szeegyeztetni a munkát és a focit.- Olyan ez, mint a szere­lem: néha keserű a szám íze, de másnap már azon jár az eszem, miben kell változtat­ni, javítani. Mindig várom a hétvégi bajnoki meccse­ket, sőt, a gyomrom gyak­ran liftezetik a kezdés előtt. A mérkőzés közben aztán annyira beletemetkezem a játékba, hogy már nem foglalkozom a külvilággal. A magyar futball nagy esélye Baracsi Endre valóban testkö­zelből tapasztalhatja a hobbi labdarúgás nyűgjeit, gondjait.- A kijutás az Európa-baj­nokságra nagy esély a ma­gyar futball számára, viszont nem fedi el a problémákat, jócskán akadnak megoldásra váró feladatok. A legalsótól a legfelsőbb szintig nagyon ko­moly szemléletváltozásra van szükség, de a korábbiakhoz képest a javulás is szembeöt­lő. Hál’ istennek látok biztató jeleket. km-kt ■ Beletemetke­zem a játékba, nem foglal­kozom a külvilággal. BARACSI ENDRE Tömegbaleset a rajton: gyerekek is megsérültek RALLi. Tömegbaleset árnyé- szerint tizenhármán megsé- kolta be a 20l6-os Dakar-ra- rültek, köztük öt gyerek. A li Buenos Aires-i prológj át, Telam argentin hírügynökség amelyen egy kínai versenyző, a szombati szerencsétlenség- Kuo Mei-ling a nézők közé gél kapcsolatban azt közölte, sodródott Mini Cooperjével, hogy a sérültek közül három A szervezők tájékoztatása állapota válságos. nso.hu Jalta napi menüajánlata: Korhelyleves, grízes tészta Ai 8 Rendezvények, g esküvők § lebonyolítását, 1 hidegtálak § készítését 3 vállaljuk. Napi rendelést reggel 9 őriig fogadunk el! Napi levesajánlatunk mellé és külön is rendelhetők frissensült ételek kedvező áron! S 20/571-1373 A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, kiszállítással: 750 Ft. Heti előfizetéssel: 600 Ft, szállítással: 650 Ft. Nyíregyháza, Tünde u. lo/A J A 2016-os évben is a korábban megszokott, iit* • magas színvonalú, teljes körű pénzügyi állunk meglévő és leendő Ügyfeleink rendelke A Szatmár Tiber együttese vitte el a pálmát a gyarmati tornán FOTÓ: BERECZKI ZOLTÁN A szokásos: telt ház, izgalmak Gyarmaton LABDARÚGÁS. Immár 28. alka­lommal rendezték meg Fehér- gyarmaton a Karácsony Kupa teremlabdarúgó-tornát. A me­gye egyik legjelentősebb múlt­tal rendelkező kispályás ese­ményén 34 csapat szerepelt és három napon át megtelt a nézőtér. A „hazaiak” mellett a Dunántúltól kezdve, a főváro­son át, a szomszédos megyék­ből számos kiváló labdarúgó tiszteletét tette játékosként a rendezvényen, sőt a határa­inkon túlról, Kárpátaljáról is érkezett három, Romániából pedig két komplett együttes, de még szerb vendégjátékos is pályára lépett. A végső sikert - hétméteres párbajt, nagy iz­galmakat követően - a Szatmár Tiber aratta. km Karácsony Kupa A fehérgyarmati torna végeredménye: 1. Szatmár Tiber, 2. SV Team, 3. Sza- mosker Kft., 4. Winners. Különdíjasok. Gólkirály: Adrian Marinas (Szamosker). Legjobb kapus: Pécsi Viktor (Szatmár Tiber). Legjobb mezőnyjátékos: Mezei Norbert (SV Team). Legjobb hazai játékos: Bodó Richárd (FSC Unió Nyírség). Totó 53. hét/a 2. forduló eredményei 1. Arsenal-Newcastle 1-0 1 8. Crystal Palace-Chelsea 0-3 2 2. Leicester-Bournemouth 0-0 x 9. Everton-Tottenham. 1-1 X 3. Manchester United-Swansea 2-1 1 10. Espanyol-Barcelona 0-0 x 4. Norwich-Southampton 1-0 1 11. Atl. Madrid-Levante 1-0 1 5. Sunderland-Aston Villa 3-1 1 12. Malaga-CeltaVigo 2-0 1 6. West Bromwich-Stoke 2-1 1 13. Deportivo—Villarreal 1-2 2 7. Watford-Manchester City 1-2 2 14. Valencia-Real Madrid lapzárta után HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents