Kelet Magyarország, 2016. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-04 / 2. szám

2016. JANUÁR 4., HÉTFŐ KELET Jegyzet Tóth Lajos Felvonókúra Riadó a Pitypang szállóban. Az elnyűhetetlen Alfonzó sziporkáival megerősített klasszikus jelenetben a kitű­zött prémiumért, a gyenge alapokon nyugvó, a késztől teljesen távol álló tizenöt emeletes szállodát adtak át a trösztigazgatónak. A fölöt­tébb slendrián tákolmány romokban hevert a kabaré végére, majd slusszpoénként az ügybuzgó szállodavezér eltűnt az üresen tátongó ak­nában. A bohózat garantálta a rekeszizomlázat. Természetesen elkép­zelhetetlen ennyi műszaki hiányosság, a való világban mindennek klappolnia kell a lift biztonságos üzemelteté­sénél. Akkor ideális a műkö­dés, ha garantálható a fel-le monotónia, máskülönben jaj a klausztrofób utasoknak. Felemelő érzés lehetett, amint a feltaláló szembesült újításával. Először a római építész, Vitruvius köny­vében említi Arkhimédész első felvonóját. Levontuk a konzekvenciát: már az ókor­ban is mozogtak a csigák és a kötéldobok, igaz, csigalassú­sággal. Az áttörést Elisha Otis nó­vuma, a biztonságos felvonó jelentette, amely lefékezte a járószéket a kötél esetleges elszakadásánál. Az általa ala­pított Otis Elevator Company ma is a világ legnagyobb felvonógyártó vállalata. És bár koránt sincs benne a köz­tudatban, a 2013-as adatok szerint nyíregyházi kötődésű a legnagyobb magyar felvo­nógyártó cég. Háborognak a liftes szakma honi főszereplői a bevezetendő szigorítások mi­att. De nem csak nekik nem ízlik, meglehetősen rágós falat lehet ez másoknak is: jogos a félelem, miszerint ugrásszerűen emelkedhet a közös költség az új előírások révén. Aligha lehet visszatar­tani az érzéseket, a felvonási tüneteket. Az abszurdum, a társas­házi lakók még akár arra is voksolhatnak, hogy a liftet lezárják, és a hagyományos lépcsőt választják. Miközben haladnak fokról fokra, a min­dennapos testnevelés tálcán kínálja magát - ekképp liftez­het a gyomor. ladanyi@kelet.hu jegyzet M. Magyar László Csacsogjatok, csevegjetek! Még akár most is hara­gudhatnánk rátok, de már megbocsátottunk nektek. Élhetnénk ugyanis gondtala­nul a paradicsomban, de hát Éva „okoskodása” meghatá­rozta a mi sorsunkat is. Nem volt beleszólásunk a dolgok menetébe, nem dönthettünk másképpen, kénytelenek voltunk vállalni mi is a közös megpróbáltatásokat. Aztán az évezredek során a min­dennapi gondokat, a csalá­dok és az országok közötti vitákat elviselhetőbbé tette a szerelem társadalmi gáta­kat és előítéleteket ledöntő hatalma. Megírtunk sok-sok szívhez szóló verset a végvári harcok szüneteiben, a lillafüredi sziklákon ülve, a bori mun­katáborban a barakk sötét­jében, mert aki egyszer már belopta magát a szívünkbe, az már személyiségünk elvá­laszthatatlan része lett: olyan személy, akiért érdemes áldozatot vállalni, akiért ér­demes túlélni a szenvedést, a borzalmakat, akiért érdemes keresztülutazni a fél, vagy akár az egész világot. Aztán addig egyengettük az utat az egyenjogúságotokhoz, hogy már fegyvert is ragadtatok, traktorra pattantatok, majd következett az ökölvívás, a súlyemelés, a világűr meghó­dítása, bizonyítva, hogy sem­mivel sem értek kevesebbet, mint a férfiak. Lehetne még sorolni, hogy mi mindent vállaltatok ma­gatokra, azonban a legjobban mi mégis azt szeretjük, ha az erő fitogtatása helyett a bol­tokban költitek a pénzünket, | a tükör előtt órákon át smin­kelitek magatokat, s közben folyamatosan csevegtek, csacsogtok, mert mindig és mindenről van véleménye­tek. Ezért csupán azt kérjük tőletek, hogy maradjatok meg továbbra is nőnek, kedvesnek, bájosnak. Mert nélkületek mit is érnénk mi, férfiak...?! laszlo.magyar@kelet.hu Ami van, és mégsincs Olyan időket élünk, ami­kor már nem csak egyféle nincstelen létezik. Hiszen van akinek nincs munkája, lakása, autója, nagymotorja, nyaralója, erdője, hektár­ja, külföldi apartmanja, bankszámlája, gyermeke, párja, családja, egészsége és boldogsága. Ők a valós nincs­telenek, akik közül vannak, akik tehetnek a helyzetük­ről, de még többeket az élet sodort ilyen állapotba és akik bízvást eldobnák maguktól a jelzőt, ám nem tehetik. Az elmúlt hónapokban, hetekben és napokban aztán jöttek a vagyonnyilatko­zatok, az ilyen, meg olyan bulvárhírek, címlapsztorik, híradóindítások, botrányok és ezek főszereplő szintén nincstelenek, vagyontala­nok. Papíron. Mert bár van medencés, több hálószobás palotájuk, luxusjárgányuk, bejárónőjük, festményük, egzotikus utazásuk, még sincs nevükön lakás, autó, ingatlan, azaz elkobozha­tó. Pedig fényűzően élnek, járják a világot, szerepelnek itt, szerepelnek ott. Amikor megy a szekér hivalkodnak, dicsekednek, fittyet hánynak mindenre és mindenkire, törvényre és illemre. Aztán amikor jön a száma­dás, az elszámoltatás ideje: kifordított, üres és lukas zsebekkel, széttárt karok­kal kürtölik világgá: nekem semmim sincs. Egy biztosan, mégpedig tisztesség... laszlo.man@kelet.hu Ünnep: csak okosan! A gyermekeim születésé­től gyakorlatilag mindig az én feladatom volt, hogy karácsony tájékán, illetve az ünnepet megelőzően tart­sam a kapcsolatot a Jézus­kával. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de nálunk bizony mindig ő hozta az ajándé­kokat. A fiam és a lányom szép levélben megírta neki, mit is szeretne ajándékba, otthagyták a levelet a szoba közepén, s az egyik napon azt vették észre, hogy - láss csodát! - magával is vitte az üzeneteket. Persze nem azonnal, hiszen neki sincs érkezése mindig, mindenre, de ami késett, soha nem múlhatott. Ám hogy mennyit vakar - gatta a kobakját a kívánság- lista láttán, azt talán csak a jóisten tudta. Remélhetően nem nálunk kellett a legjob­ban törnie a fejét, hogyan teremtse elő a gyermeki álmokra valót. Az én lurkóim ugyanis - hála az égnek - soha nem jártak a fellegek­ben. Szerették a könyvet és a szép ruhát, jól tudták, hogy egy számítástechni­kai ícütyüt akkor érdemes kérni, ha a meglévő éppen elromlott, s mivel valami fura oknál fogva Jézuska is szerette a jó gyermek- és kalandfilmeket, DVD-lemez is került rendre a fa alá. Igaz, nálunk is volt kisautós kor­szak, amikor vigyázni kellett, hova lépünk a szőnyegen, voltak babák, s jobb híján néhány műanyag kacat - bo­csánat - játék is becsúszott, de általában szeréncsére a hasznosság dominált, úgy, hogy a trendektől - sportcuc- cok, tablet stb. - se marad­junk le nagyon. A gyerekeim ma már felnőttek, de még mindig bíznak benne, hogy meg­szólal Jézuska csengettyűje. Viszont továbbra is elég oko­sak ahhoz, hogy ne bolon­duljanak minden okoskütyü után, s ne azt nézzék, mi a legmenőbb, legnagyobb, legdrágább. jozsef.matyasovszki@kelet.hu Jegyzet Palicz István Bakiparádé Amióta (az akkor még doktor) Schmitt Pál köztársa­sági elnök ordító helyesírási hibákkal írt üdvözlő soro­kat a hegyeshalmi Paprika Csárda személyzetének az első „álamfői” látogatása első „álomásán”, én már semmin sem lepődöm meg, de felpaprikáz, ha hivata­los dokumentumokban, a nyomtatott és online sajtóban, üzletek falán vagy szórólapokon olyan nyelvhe­lyességi bakikkal találkozom, amelyeket egy jobb családból származó általános iskolás sem követne el. A múlt hónapban elfoj­tott mosollyal szemléltem egy tüntetésen a magasba lendülő táblák feliratait. Kár, hogy nem akadt egy helyes írástudó, akarom mondani, egy helyesírástudó a tömeg­ben, aki felhomályosította volna a többieket arról, hogy a követeléseiket („munkát, kenyeret”) és panaszaikat („éhezünk”) ne kérdőjellel tálalják, és a vesszőkről sem kellene megfeledkezniük a kormányt ostorozóknak. Az áruházak neten keringő „szá­nalmasan vicces” polcfelira­tain egy egész ország röhög - nem véletlenül. Persze, először mindenki a saját portáján sepregessen! Pár hete, a lapzárta előtti utolsó pillanatokban vettem észre, hogy az egyik cikkem­ben szereplő „szárnyalás” szóból lemaradt egy igen fontos ékezet. Szerencsére időben korrigáltam... istvan.palicz@kelet.hu Jegyzet Pusztai Sándor Kamatok fogságában Rekordmagasságban a ma­gyar államadósság. A görög parlament megszavazta a hitelezők diktálta megszorí­tócsomagot. A drága, aranyos Boncz Géza - visszatérő poénként - ilyenkor kérdez­te: és tessék mondani, a két dolog között mi az összefüg­gés? Európa fejlett régiója a kockázati felár nélkül, o-l százalék körüli kamatra kap hitelt, így bármibe fektethet­nek, 2 százaléknyi haszon­nál már pozitív a mérleg. Magyarország átlagban 8-9, a görögök 6 százalék körüli ka­matra kaptak hitelt. A piacon realizálható 2 százaléknyi hozam ettől kisebb, így nincs a világon olyan megszorítás, ami a különbözetet el tudná tüntetni. A törlesztések átütemezése helyett az igazi megoldás az lenne, ha mi is l százalékra vehetnénk fel hitelt, akkor kb. 20 év alatt el is tűnt volna a teljes államadósság. Görög­országban a politikai széljá­rás már megfordult, Ciprasz helyett az Arany Hajnal a kedvenc. A hektikus hellének fejében megfordulhat, hogy a szigetek eladása helyett mondjuk a BRICS-orszá- gokkal szerződnek (nincs rá esély, amíg ott 8 százalék körüli az éves növekedés). Arra már gondolni sem merek, hogy akkor mi van, ha a lázadó adósok a világ kitagadott diktatúráitól kérnek hitelt l százalékos kamatra. sandor.pusztai@kelet.hu Jegyzet Racskó Tibor Mennybéli muzsikák „Szevasz, Hosszúpuska ba­rátom!” - köszöntött mindig, amikor találkoztunk. „Szia, Shultz papa!” - volt a felelet. Néhány kérdés, válasz, majd ki-ki tovább a dolgára. Leg­utóbb, pár hete a Móricz-kert- ben. Akkor már tudtam, hogy talán utoljára. Ismerősök hiv- tak, mentem. Búcsúzni. Látni, hallani, újra megélni őt. Fájdalmasan lenyűgöző találkozás volt. Mint amikor a lámpás utolsó olajcseppjei még végigkúsznak a kanócon, hogy fénnyel árasszák el a szobát, úgy volt ott ő is. Bár láthatóan nagyon fáradt volt, mindenkihez volt egy-két szeretetteljes szava. Barátok vették körül, rajongók, akik még megfürödhettek az ő fényében. Mert az a fény még ott sem halványodott el. Hogy honnan volt hozzá az erő, megfejthetetlen. Ahogy az egész EMBER az volt világ életében. Tele szeretettel, kedvességgel, alázattal, eleganciával, bölcsességgel, végtelen elhivatottsággal és óriási tudással. Nekem, tősgyökeres nyíregyházinak, ő volt a könnyűzene Margócsy Jocó bácsija. Hatalmas űrt hagy maga után ő is. Fájdalmun­kat azonban enyhítheti az a tudat, hogy péntek estétől Jim Morrison, John Lennon, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Kurt Cobain és a többiek tár­saságában folytatódik a buli a mennyekben. Nekünk már csak egyetlen dolgunk maradt: az ő fényé­vel szívünkben úgy élni, hogy egyszer majd mi is bejuthas­sunk erre a bulira. tibor,racsko@kelet.hu A miniszter kapukulcsa Be kell zárni a kaput egy mi­niszter orra előtt, és az addig halottnak hitt ügy feltámad poraiból, sőt, elevenebb lesz, mint valaha - ezt mutatja a ti- szadobi Andrássy-kastély ma délelőtt újraéledő története. Ahhoz, hogy a dolgok el­kezdjenek jól alakulni, kellett egy évek óta húzódó, több mint kétmilliárdos fejlesz­tés, a hazai bürokráciának a kastélypark labirintusát idéző útvesztője és egy portás, aki - ha hihetünk a híreknek - nem ismerte fel Lázár Jánost. És ez volt a szerencséje. Mármint Tiszadobé, merthogy a mi­niszter, ahelyett, hogy jó ma­gyar szokás szerint kirúgatta volna a politikusok arcképétől magát távol tartó őrt, utána­nézett, hol akadt el a kastély­nyitás ügye. És állítólag elég dühös is lett, aminek az az eredménye, hogy a megye egyik ékessége a csendes ma­gányt végre a látogatók zajára cseréli. A Csipkerózsika-álom- nak tehát vége, mesébe illő a befejezés. Igen ám, de lenne még itt néhány kulcsra váró kapu. És ha ez kell a sikerhez, én karácsonyra azt kérem, hogy tévedjen el nálunk néhány miniszter! Vegyék észre, hogy milyen az élet a végeken, és legyenek legalább annyira mérgesek, mint a kollégájuk. Ha legalább annyit elérnek, mint ő, nekünk az már happy end. anita.szaraz@kelet.hu Jegyzet Gergely (Vér)farkas törvények „Világszerte 315,3 millió dollárt, azaz cirka 99 milli­árd forint bevételt hozott a Jurassic Park negyedik része” - ütötte meg a fülem a hír, majd a kellemes bariton így folytatta: „a jövő évi költ­ségvetés hiánya 761 milliárd forint lehet” - jött az éterből az újabb számadat. Nyomban belém hasított a felismerés: ha mi is készítenénk egy, az őslények ámokfutásához hasonló kasszasikert, rögtön vékonyabb lenne az a fránya hiány. Ha én lennék az, aki nem vagyok, biztos magamhoz hívatnám a veretes holly­woodi múlttal bíró filmügyi biztosunkat, s miközben egy jóféle bourbont kortyol­gatnánk, a szivarfüstben kiadnám neki az ukázt: „Dear Andy! Csinálj egy olyan mozit, amit zabáihat a nép!” Ha azt a választ kap­nám, hogy „bocs, most nem megy, mert épp gyémántot vásárolok a kedvesemnek”, akkor magam venném kézbe az irányítást. Hipp-hopp leforgatnám a „Polgármes­terek lázadása” című filmet, melyben az ötszáz fő alatti települések vezetői holdtöl­tekor vérfarkassá változnak, majd felkutatják azokat a közmunkásokat, akik többet keresnek náluk. Ezalatt a nézők azon izgulnának, hogy előbb keljen fel a nap, mint hogy a révületbe esett tele­pülésvezetők megtalálják, s felfalják a közmunkásokat. Vagy csak azok bérpapírját... gergely.tarnavolgyi@kelet.hu Adrienn is szívesen olvasgatja a lapot FOTÓ: SIPEKI PÉTER A sétáló utcában is olvashatják a Keletet NYÍREGYHÁZA. A 2015-ÖS év egyik újdonságaként lapunk a szerkesztőség előtt elhe­lyezett táblán is elérhető. Minden reggel kikerül a leg­frissebb Kelet-Magyarország, így azok is elolvashatják híre­inket, akik (még) nem előfize­tőink. KM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents