Kelet Magyarország, 2015. december (72. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-08 / 287. szám

2015. DECEMBER 8., KEDD kehi Lebuktatva A gyerekek nagyon várták a Mikulást, csodálkozó tekintet­tel néztek a nagyszakállúra, ámulva hallgatták, mennyi mindent tud róluk, és még ajándékot is hozott. A meg­rendelt nagyputtonyos talán azt hitte, sikerült életben tartania az ártatlan gyermek­álmokat, amikor olyan való­ságban találta magát, amire rémálmaiban sem gondolt. Szülőknek álcázott NAV-ellen- őrök szembesítették azzal, bizony itt most bírságolás kö­vetkezik, mert az ősz szakáll alól, vagy a köpeny zsebéből nem került elő a számlatömb. Aki szolgáltat, számlázzon! Hallottunk „fülön csípett” pizzafutárról, költöztető szakmunkásról, fodrászról és kozmetikusról, aki a megbízá­si díjat elfelejtette bevezetni a tömbjébe, így kozmetikáz­va a bevételei és kiadásai közötti szakadékot. Mindenki tudja, hogy van a számlás, meg a számla nélküli világ, s nem azért, mert sikk „kicsit letagadni”, hanem azért, mert van, ahol az így megtakarított ötezer forint sokat számít. A Mikulás(ok) évente egyszer tud(nak) „megbízást harácsol­ni”, amiért a leleplezett akár 200 ezer forintos bírságot is kaphat. Igen, a tisztesség úgy kívánja, hogy aki megsze­gi a törvényt, az büntetést érdemel. A piros ruhába bújt kishal lebukott, csak néha úgy tűnik, a nagyhalakat nem ugyanezzel a halászhálóval próbálják kifogni. monika.bednarik@kelet.hu Marine Le Pen ott a „hatalom kapujában” j PÁRIZS. Megdöbbentette Fran­ciaországot a francia sajtó szerint a hír, hogy a szélső- jobboldali Nemzeti Front a sza­vazatok 30 százalékával meg­nyerte előző este a regionális választások első fordulóját, s a 13 régióból hatban az élen végzett. A Le Figaro a franciák általános dühének kifejeződé­seként értékelte az eredményt. A Le Párisién és a Le Figaro sze­rint is Marine Le Pen elérkezett a „hatalom kapujába”. mti A magyar törvény a leg­szigorúbb Európában - mondta a kormányfő. Budapest. Orbán Viktor hét­főn a parlamentben, az azon­nali kérdések és válaszok órá­jában mondta ezt. „Élt másfél hónapot” Magyarországon a közbeszer­zések nyilvánosak, a cégek tulajdonosait fel kell tárni, mindenki láthatja,*ki indult és ki nyert a közbeszerzéseken - hangsúlyozta a kormányfő az I LMP-s Schiffer András kérdé- ! sére, aki felidézte: bekerült az új közbeszerzési törvénybe, hogy az állami vezetők hoz­zátartozói a továbbiakban | nem pályázhatnak közbe­szerzéseken. Azonban „ez a | szabály élt talán másfél hó­napot: még a múlt héten (...) ezt a kört szűkítették a közös háztartásban élő hozzátarto­zókra” - jelezte az LMP frak­Barack Obama fotó: afp cióvezetője. A kormányfőtől azt kérdezte, kezdeményez-e szigorúbb összeférhetetlen­ségi előírásokat a politikai ve­zetők, pályázati döntéshozók esetében. „Betartható, életszerű” A miniszterelnök válaszában azt mondta: a hatályos köz- beszerzési törvény a legszi­gorúbb Európában. Hozzá­tette továbbá, hogy a mostani közbeszerzési szabályozási rendszer betartható és élet­szerű, mert azt mondja ki, hogy az ember azokért tar­tozik felelősséggel, akikkel egy háztartásban él. Az egy háztartásban élő családtagok köre egyértelmű, így világos, miként kell betartani a jog­szabályt - érvelt. Schiffer András viszonvála­szában felvetette, hogy a po­litikusoknak legyen kötelező vagyonosodási vizsgálatuk. Erre Orbán Viktor úgy reagált: Felülkerekedünk - ígérte Barack Obama elnök WASHINGTON. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet meg­semmisítését ígérte Barack Obama amerikai elnök vasár­nap este a washingtoni Fehér Házból közvetített beszédé­ben, és terrorcselekménynek minősítette a kaliforniai San Bernardinóban a múlt héten végrehajtott véres támadást. „Felül fogunk kerekedni az­által, hogy erősek és okosak, rugalmasak és kérlelhetetle­nek leszünk” - mondta. MTI régi vita a vagyonbevallások kérdése, és sosem szimpa­tizált a kérdésben uralkodó zűrzavarral. Talán az lenne a legszerencsésebb, „ha ki­választanánk valami tisztes­séges demokráciát”, például Németországot vagy Áusztri­Gyilkossági kísérlet címén emeltek vádat hétfőn a lon­doni metróban elkövetett ké- seléses támadás gyanúsított­ja ellen. A 29 éves Muhaydin Mire az északkelet-londoni Leytonstone metróállomáson szúrt meg szombat este két embert, „Ezt Szíriáért kap­játok!” kiáltással. Az egyik sérült állapota súlyos, de nem életveszélyes, a másikat könnyebb sérülésekkel szállí­tották kórházba. át, és Magyarország átvenné az ottani szabályokat - mond­ta a miniszterelnök. Végül azt kérte Schiffer Andrástól: „ha bármelyik csa­ládtagom közbeszerzésen in­dul, akkor legyen kedves, és ezt tegye szóvá”. mti A törökök húzhatják majd a rövidebbet London. Várhatóan a török gazdaság jár rosszabbul az orosz vadászgép lelövése nyomán foganatosított orosz szankciók miatt, amelyek az orosz gazdaságra valószínűleg csekélyebb hatást gyakorol­nak majd - jósolta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank. A bank azzal számol, az orosz ellenlépések 2016-ban 0,3-0,7 százalékponttal lassíthatják a török hazai össztermék (GDP) növekedési ütemét. mti Röviden FIDESZ. A Fidesz bevándorlás­politikája az első perctől egyér­telmű: Magyarországra sem beengedni, sem betelepíteni, sem visszatoloncolni nem sza­bad a bevándorlókat - közölte a nagyobbik kormánypárt. LMP. A rohamosan bővülő, sze­génységet konzerváló közfog­lalkoztatás helyett olyan cél­zott képzési programokra van szükség, amelyek reális esélyt nyújtanak az embereknek, hogy visszajussanak a munka­erőpiacra - mondta Gertsmár Ferenc, az LMP szakpolitikusa. PM. A Párbeszéd Magyaror­szágért társelnöke módosító javaslatot nyújt be, hogy az országgyűlési és az EP-képvi- selőkre is vonatkozzon a ket­tős juttatás tilalma, vagyis ne kaphassanak egyszerre kép­viselői tiszteletdíjat és nyug­díjat - mondta Szabó Tímea. dk. A DK szerint Szijjártó Pé­ter az elmúlt egy évben kép­telen volt megfelelően képvi­selni Magyarország érdekeit, a politikus külgazdasági és külügyminiszterként is meg­bukott - mondta az ellenzéki párt alelnöke, Varjú László. Közbeszerzés: szigorúbb vagy életszerűbb legyen? Készek akár az utcára is vonulni BUDAPEST. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azon­nali tárgyalásokat, kezde­ményez a kormánnyal a köznevelés területén nem halasztható korrekciók­ról - erről döntött hétvégén az érdekvédelmi szervezet kongresszusa. Arról is hatá­roztak, hogy szükség esetén az utcai demonstrációtól, de akár a sztrájktól sem riadnak vissza. A szakszervezet MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemé­nye szerint a kongresszus résztvevői megállapították, hogy a köznevelés rendsze­rének működését számos kérdésben újra kell gondolni, az állami fenntartás ugyanis jelenlegi formájában nem ga­rantálja a zavartalan műkö­dést. MTI Nem hagyja szó nélkül az országot ért vádakat Szijjártó Péter: a külpo­litika fontos feladata a gazdasági érdek­érvényesítés. Budapest. Erről a külgazdasá­gi és külügyminiszter hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságában beszélt. Mi­niszteri meghallgatásán Szij­jártó Péter hangsúlyozta: az az ország lehet versenyképes, amelyik külpolitikai eszköztá­rát is alkalmazza a külgazda­sági érdekek érvényesítésére. A miniszter felidézte, hogy a magyar modellel fegyelmezett költségvetés és folyamatos ál­lamadósság-csökkentés mel­lett bővül a gazdaság. Szijjártó Péter rámutatott arra, hogy a magyar gazdaságban 23 éve nem volt ilyen magas a fog­lalkoztatás, és 11 éve nem volt ilyen alacsony a munkanélkü­liség, mint most. Bizottsági meghallgatásán a miniszter jelezte, magyar külügyminisz­terként nem engedi meg, hogy reakció nélkül maradjanak az országot érő alaptalan vádak. „Brutális az elvándorlás” Tóth Csaba szocialista kép­viselő, a gazdasági bizottság alelnöke nem lát óriási ered­ményeket a miniszter mun­kájában. Riz Gábor fideszes képviselő kínai tárgyalásaira utalva kiemelte, hogy a kínai gazdaság szereplői Magyaror­szágot partnernek tekintik, és nyitottak az együttműködésre. Volner János, a Jobbik kép­viselője arra hívta fel a figyel­met, hogy a lakosság másként érzékeli a helyzetet, euróbán számolva csökkentek a bérek, brutális az elvándorlás, a cé­gek problémaként fogalmaz­zák meg a képzett munkaerő hiányát, továbbá érdeklődött a Belgrád-Budapest gyors­vasút, illetve az Vo-s vasúti körgyűrű beruházás megté­rülése iránt. mti @ Bombával fenyegettek, nem volt bomba Nem találtak bombát a rendőrség szakemberei azon az Egyiptomba tartó gépen, amely hétfő délelőtt bombafe­nyegetés miatt a menetrendtől eltérően leszállt a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren - közölte az ORFK az MTI érdeklő­désére. A repülő Berlinből az egyiptomi Hurghadába tar­tott, eközben érkezett jelzés a bombafenyegetésről. A gép menetrend szerint nem szállt volna le Ferihegyen. fotó: mti @ Védelmet adnak a Margitszigeten Kutyás rendőrök vigyáznak a futókra a Margitszigeten, ahol megkezdték a kamerarendszer és segélyhívó oszlopok kiépí­tését. A futókör mentén eddig 36 kamerát és hat segélyhívó oszlopot telepítettek. fotó: mti, soós lajos Hogyan jön ki a legjobban ebből? BUDAPEST. A karácsonyi hite­lek veszélyeire figyelmeztet a jegybank, mivel az ünnepek miatt megugrik a kihelyezett hitelek száma - erről a Ma­gyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője számolt be. Binder István kiemelte: az MNB honlapján Karácsonyi pénzügyek címmel létreho­zott egy önálló aloldalt, és on­line Navigátor füzetet jelente­tett meg a várható kiadások felelős megtervezéséről. A jegybank háztartási költség­számító kalkulátora is segíti a kiadások megtervezését. MTI Korrektor.hu - az etikus újságírás felé vezető út BUDAPEST. Új média-önszabá- lyozási fórum indul szakmai szervezetek összefogásával; a Korrektor fórum célja, hogy a csatlakozó szervezetek be­tartsák az etikus újságírás szabályait, és azokért a nyil­vánosság előtt feleljenek. Weyer Balázs, a Főszerkesz­tők Fóruma Egyesület elnö­ke közleményében azt írta, a kezdeményezésükre létrejött Korrektor mögött széles körű szakmai összefogás áll, így többek között a Magyar Lapki­adók Egyesülete és a Magyar­országi Tartalomszolgáltatók Egyesülete is az alapítók közé tartozik. Azt írták, az etikai kódex 2012-es elfogadása után ez a következő nagy lépés a minőségi sajtó felelős, transz­parens és számon kérhető mű­ködése felé. A korrektor.hu ol­dalon keresztül bárki jelezheti, ha egy sajtóközlés szerinte megsértette az etikai kódexet, a szervezet ezt kivizsgálja. Ez a jogi útnál gyorsabb és olcsóbb, és sok olyan vélt sérelem is or­vosolható e csatornán, amely nem jogi természetű. mti Devizaárfolyam (20.15.12.07.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 312,14-0,79 USA dollár 288,56 + 1,20 Svájci frank 288,04 +0,42 Angol font 434,74 +0,11 Román lej 69,75-0,29 Ukrán hrivnya 12,33 +0,21 Horvát kuna 40,88-0,14 Lengyel zloty 72,40-0,16 & http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Thumbnails
Contents