Kelet Magyarország, 2015. december (72. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-24 / 301. szám
828110 2015. DECEMBER 24., CSÜTÖRTÖK KELET Megyei tükör © Ők lettek Biri első díszpolgárai Első alkalommal adtak át díszpolgári okleveleket Biriben, ahol dr. Budai Gyula és Kémeri Ferenc Bálint vehette át a megtisztelő elismeréseket a település karácsonyi ünnepségén. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Mosolyt és ajándékokat vittek a TKKI-s angyalok nyíregyháza. Örömteli meglepetést szereztek a Türr István Képző és Kutató Intézet(TKKI) angyalai a nyíregyházi Huszártelepen található Viola út 5- szám alatti társasházban lakó gyermekeknek: csomagokkal a kezükben csöngettek be a lakásokba! Az ajándékokat a TKKI Nyíregyházi Igazgatóságának munkatársai gyűjtötték össze, hogy szebbé tegyék 35 gyermek karácsonyát. A Bizalom és Munka modellprogram keretében 3 éve felújított egykori laktanya épületében 18 lakás található. Az „angyalok” az itt lakó fiatalokat lepték meg az ajándékcsomagokkal. A pillanatnyi ámulatot követően, örömtől ragyogó szemekkel és hatalmas mosollyal vették át a gyerekek a nekik járó csomagokat, amelyeket izgatottan bontottak ki, hogy lássák mit kaptak, „amiért egész évben jól viselkedtek”. Az épület felújítási munkálatait - a helyi önkormányzattal és számos partner- szervezettel együttműködve - a TKKI koordinálta, a modellprogram eredményeként 18 roma családnak változtak meg az életkörülményei azzal, hogy új lakáshoz jutottak a Viola utcai épületben. km Az ajtót nyitó gyerekek előbb a csodaszép angyalokra, majd az ajándékokra csodálkoztak rá fotó: tkki Molnár Attilát és feleségét Deák Gyöngyit Tákoson 45. házassági évfordulójuk alkalmából Szeretettel köszöntik Családtagjaik HIRDETÉS Ügyeletes állatorvosok A karácsonyi ünnepek alatt a következő állatorvosok adnak ügyeletet megyénkben: a klsvárdai-záhonyl térségben december 24-én és 25-én dr. Angyal Sándor (30/289-5771), 26-án és 27-én dr. Berecz Lajos (30/495-5621). a baktalórántházl körzetben 24-én és 25-én dr. Horváth Zoltán (20/953-9687), 26-án és 27-én dr. Gyene Bálint (30/958-7919), a nyíregyházi kerületben 24-én és 25-én dr. Nagy István (30/324-2995), 26-án és 27-én dr. Gublcz Pál (30/955-3463). A tiszalökl vonzáskörzetben december 24-én és 25-én dr. Bodnár József (30/324-3023), 26-án és 27-én dr. Magyar Károly (70/570-0904), a mátészalkai kerületben 25-én, 26-án és 27-én dr. Szabó Ervin (30/9635-486), a csenged térségben 25-én, 26-án és 27-én dr. Bokor Gyula (30/349-6189), a nyírbátori kerületben 24-én és 25-én dr. Oláh Zsigmond (30/3537-325), 26-án és 27-én dr. Szabó Sándor (30/2894-131). © Egyenruha helyett köténybe bújtak kedden Sok éves hagyományt követve, a kertvárosi polgárőrök az idén is vendégül látták egy finom vacsorára a nehéz sorsú embereket a Hajléktalanok Átmeneti Szállása és Éjjeli Menedékhely Bokréta utcai épületében. fotó: pusztai Sándor Koncerttel köszöntik az új évet Az elegancia, a humor és a mediterrán zene jegyében állították össze a 29. újévi koncert repertoárját. nyíregyháza. A jubileumi hangversenyt megelőző, 29. újévi hangverseny is - rangjához és hagyományaihoz méltóan - színvonalas és különleges lesz, ezért érdemes mihamarabb jegyet váltani a január elsején 17 órától kezdődő, Bem József Általános Iskolába meghirdetett előadásra! - tanácsolta Bakó Levente trombitaművész, karmester, aki a városházán tartott szerdai sajtótájékoztatón azt is elmondta: a 2016-os évköszöntő hangverseny után is úgy érezheti majd a közönség, hogy hasonlóan felemelő kikapcsolódásban volt része, mint korábban, mégis valami újat kapott a Nívó-díjas Szabolcsi Koncert Fúvószenekartól és mazsorettcsoportjaitól, a közreműködő Primavera Balettegyüttestől, valamint a VIKUI- FE társastánc csoporttól. A hagyományos újévi koncert a mediterrán zene jegyében telik majd, klasszikus és könnyűzenei műsorcsokrot A mediterrán ww világ egyfajta garancia arra, hogy pezsgő, hangulatos lesz a hangverseny. BAKÓLEVENTE Minden évben sikerül megújulniuk, és lenyűgözniük a közönséget fotó: km-archIv nyújtanak át a közönségnek, amelyben éppúgy hallhatóak lesznek részletek Bizet Carmen című operájából, mint a Louis de Funés nevével fémjelzett csendőrsorozat zenéje és némi latin dancing. Klasszikus, mégis fogyasztható- Az újévi koreográfia a francia-olasz világra épül, a mediterrán zene jegyében. Újabb állomáshoz érkeztünk a képzeletbeli térképen, hiszen legutóbb a német-osztrák területre fókuszáltunk, jövőre pedig az orosz „ízekre” szeretnénk összpontosítani. A mediterrán világ egyfajta garancia arra, hogy pezsgő, hangulatos lesz a január elsejei hangverseny, amely klasszikus, de könynyen fogyasztható, népszerű darabokat, vidámságot, derűt, reményt, megújulást tükröző produkciókat kínál az érdeklődőknek. A második, könnyűzenei blokk sikerére a mazsorettek és az ifjúsági egyesület megújult társastánc csoportja a garancia - tette hozzá a művészeti vezető. Feketéné Kun Ildikó, a Primavera Balettegyüttes vezetője kiemelte: a megszokott eleganciával, csodálatos ruhakölteményekben, izgalmas, érdekes, látványos koreográfiával lépnek majd színpadra a Primavera növendékei, az előadásuk pedig - újévi koncerthez méltóan - humorral fűszerezett és nívós lesz! Dr. Ulrich Attila alpolgármester elismerően szólt a város legrégebbi kulturális szezonnyitó előadásáról, csakúgy mint azokról a színpadon, illetve a színpad előtt helyet foglalókról, akik „hála istennek, komolyan veszik a komolyzenét”. KM-PI A 29. újévi koncert műsorterve koncertjén vezényel: Bakó Levente. Magyar Érdemrend Lovagkeresztjévet kitüntetett Liszt-díjas trombitaművész, karmester Időpont: 2016. január 1., 17 óra Helyszín: Nyíregyháza, Bem József Általános Iskola (Epreskert utca 10.) Műsorterv, egyéb tudnivalók: A Szabolcsi Koncert Fúvózenekar és majorette csoportjai hagyományos újévi Az együttes vezetője: Suszter Csaba Közreműködik: Primavera Balettegyüttes, VIKUIFE Társastánc Csoport Januárban megismétlik a tájékoztató fórumot nyíregyháza. A tanácsadás és tudásbővítés jegyében szervezett fórumot nemrégiben „A civil szervezetek jogi szabályozása, a közhasznúság feltételei,, címmel a megyénkben működő alapítványok, egyesületek számára a Fortis Alapítvány. A rendezvényen dr. Sipos László docens tájékoztatta a szervezetek képviselőit azokról a jogszabályi követelményekről, amelyeket 2016. március 15-éig a civil szervezetnek teljesíteniük kell. Elhangzott: a megjelölt határidőig valamennyi szervezetnek kötelező módosítania a létesítő okiratát az új Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek megfelelően, hiszen a későbbiekben kizárólag az új ptk-ban foglaltak szerint működhetnek. Az előadó részletesen ismertette a változás-bejegyzési kérelem és a jogszabályi követelmények legfontosabb tudnivalóit. A vártnál is nagyobb érdeklődésre tekintettel a házigazda Fortis Alapítvány munkatársa bejelentette: ugyanebben a témában dr. Sipos László közreműködésével 2016. január 8-án 14 órától újabb tájékoztató előadást szerveznek. km © Karácsonyi ünnepség Napkoron A napkori Jósika Miklós Általános Iskola tanulói ünnepi műsorral és gyertyagyújtással készültek pénteken a karácsonyra. FOTÓ: KORLÁTH MÁRK Informatikusnak készült, tűzoltó lett A 33 éves lánglovag a szülővárosa mellett 13 környező település biztonságáért felel. IBRÁNY. Az 1898-ban megalakult Ibrányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület az elmúlt 117 év alatt sok fejlődésen ment keresztül: nemcsak az eszközállománya gazdagodott a tűzoltóságnak, a vonulási területe is nőtt. Az idén februárban Birgány János váltotta Kató Antalt, a korábbi ibrányi tűzoltóparancsnokot, aki 15 évig szolgálta vezetőként a testületet. Véletlenül került a pályára A 33 éves fiatalember, Birgány János azóta (is) sokszor bizonyította már szakmai felkészültségét, rátermettségét. Minden képesítést megszerzett, ami ma egy parancsnoktól elvárható. Szinte mellékesen jegyezte meg: egy véletlennek köszönhetően került a tűzoltó pályára... Kezdetben informatikusnak készült, de a világháló rejtelme mellett az életmentés, a tűzoltás és a műszaki mentés bizonyult erősebbnek - éppen a korábbi parancsnoknak köszönhetően. Ennek ellenére a gazdasági informatikai képesítését is megszerezte, mert talán hihetetlen, a két szakma e modern korban bizony nagyon is összefügg egymással! Búcsút intett a nagyvárosnak 2004-ben került az akkor még hat fős Ibrányi Köztestületi Tűzoltósághoz. Az évek alatt végigjárta a ranglétrát: beosztott tűzoltóként kezdett, majd gépjárművezető, később szolgálatparancsnok lett, miközben megszerezte az ezekhez szükséges végzettségeket. Öt év után a fővárosban, a Közép-budai Tűzőrségnél találta magát, ahol az addig megszerzett tapasztalatait nagyszerűen kamatoztatta. Ezután az Óbudai Tűzőrséghez hívták, ahol szerparancsnokként folytatta szakmai karrierjét.- Nagyon sokat tanultam ott is, és rengeteg tapasztalatot szereztem. Bár szerettem a fővárosban dolgozni, tudtam, hogy egyszer haza fogok térni. Szerintem, aki vidéken nő fel, soha nem képes megszokni, elfogadni a nagyvárosi nyüzsgést, nem képes igazán otthon érezni magát - mesélte János, aki tanulmányait Ibrányban kezdte, majd a fővárosi kitérő alatt elvégezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tűzvédelmi é s tűzoltó szakirányát. A főtörzsőrmester 2014-től a Nyíregyházi Tűzoltó-parancsnokságon látja el hivatásos szolgálatát, mellette Ibrányban parancsnoki feladatait is teljesíti. Párjával hosszú távon képzeli el az életét a településen, ami megnyugtató, hiszen a szülővárosa mellett 13 környező település biztonságáért felel. km Birgány János tűzoltó főtörzsőrmester FOTÓ: DÓKA IMRE