Kelet Magyarország, 2015. december (72. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-23 / 300. szám

2015. DECEMBER 23., SZERDA Gyűrű a színházi cipésznek Veszprém. Nagy Attila, a veszp­rémi Petőfi Színház cipésze ve­hette át a Bujtor-emlékgyűrűt, melyet a színházi háttérdol­gozók elismerésére alapított Bujtor István színész-rendező özvegye. Bujtor Judit a ked­di ünnepségen elmondta: büszkeséggel tölti el, hogy az emlékgyűrűt már ötödik al­kalommal adják át azoknak az embereknek, akiket Bujtor István a csapatmunkában a legfontosabbaknak tartott: a színházi háttérdolgozóknak. Tóth Attila, a Színházi Dol­gozók Szakszervezetének alelnöke elmondta, hogy az idén szervezetük vette át a Bujtór-gyűrű szavazásának lebonyolítását. Hozzátette, a gyűrűt ettől az évtől a dolgo­zók javaslatai alapján felső ve­zetők nem kaphatják meg. wn sával és alkalmazásuk szabá­lyozásával foglalkozó IETF (Internet Engineering Task Force). Az IETF döntéshozó testületé, az IESG (Internet Engineering Steering Group) határozata szerint az interne­tes oldalakon a jogszabályba ütköző tartalmak letiltása esetén „451 Unavailable For Legal Reasons” üzenettel kell tájékoztatni az oldalt felke­reső felhasználót, idézve egy­úttal a tiltás alapját képező jogszabályt is. A tájékoztatóoldalnak egy­úttal meg kell neveznie a tar­talom blokkolásáért felelős jogi személyt („blocked-by”), nem kell viszont megnevez­nie a tiltást kezdeményező felet. MTI Státuszkóddal kell jelöl­ni a jogellenes interne­tes tartalmak tiltását. e Kíváncsiság „Mi ez? és hogy került ide?” FOTÓ: AFP KELET UTAZZON VEM1NK! ■TT W if Ír if TAXINYIBIBYHAZftHll 1 MULTIMÉDIA. Tájékoztató ál- lapotkódot vezet be a jog­szabályba ütköző internetes tartalmak blokkolásának megjelölésére az internetes szabványok megfogalmazá­HIRDETÉS A tálaláson is sok múlik Jóllakva ismerhetik meg Magyarországot BUDAPEST. Magyarország tu­risztikai vonzerőit és az adott helyszínekhez kapcsolódó magyar élelmiszer-ipari és gasztronómiai termékeket népszerűsítő kommunikációs kampányt indított december­ben a Magyar Turizmus Zrt. - közölte a társaság kedden. A tájékoztatás szerint a Budapest Airport közremű­ködésével megvalósuló ak­ció keretében a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljának legláthatóbb, kikerülhetetlen felületein he­lyeznek ki plakátokat, ame­lyeket a február 14-éig tartó kampány során két alkalom­mal, január 15-én és február l-jén is frissítenek. Az idén a Budapest Airport minden idők legmagasabb utasforgalmi rekordját érte el, az üzenetek pedig a termi­nálra érkező valamennyi ven­déghez eljutnak. A Magyar Turizmus Zrt. beszámolt arról is, hogy a jövő évi nemzeti marketing- tevékenységnek szintén ki­emelt fókusza lesz a gasztro­nómia, tekintettel arra, hogy a turisztikai és agrármarke­ting egymást erősítő jelle­ge legkézzelfoghatóbban a gasztronómia területén jele­nik meg. Mint írták, 2016 a „Gasztro- élmények Éve” lesz a Magyar Turizmus Zrt. koordinálásá­val. A torkos csütörtökkel in­duló tematikus év 4-5 nagy­szabású, országos, vagy azon is túlnyúló gasztronómiai eseményt ölel fel, amelyeket további rendezvények követ­nek. MTI Megér egy mosolyt- Doktor úr, valami nagyon ketyeg idebent, mióta bevettem az új altatót, amit ajánlott.- És hogy vette be?- Ahogy mondta, lefekvés előtt, egy órával. O További viccek humor.szon.hu A nap videója Kellemetlenség Az esküvői ceremónia közepén jelenti be a kisfiú, hogy vécére kell mennie. O További videók vldeo.szon.hu Egy novella, egy Kern András-film BUDAPEST. Január 2l-én mu­tatják be Kern András Gon­dolj rám! című, Vámos Mik­lós novellájából rendezett új filmjét, amelynek a színész nemcsak rendezője, hanem főszereplője is. Az alkotásban szerepel Eszenyi Enikő, Elek Ferenc, Rajhona Ádám, Feszt- baum Béla, Majsai-Nyilas Tünde, Cserna Antal, Börcsök Enikő és Liptai Claudia is. MTI Ot évig nemkívánatos a Limp Bizkit énekese KUEV. Az ukrán hatóság öt évre kitiltotta Ukrajnából Fred Durstöt, a Limp Bizkit népszerű amerikai együttes énekesét. Ukrán és orosz hír­források szerint sajtóérdek­ILLUSZTRÁCIÓ: AFP Fred Durst FOTÓ:AFP lődésre Olena Hitljanszka, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) sajtótitkára megerő­sítette, hogy valóban megtil­tották öt évre a belépést az országba az énekesnek. A döntés még november 9-én született - a sajtótitkár szavai szerint - „az ország biz­tonságának szavatolása érde­kében”. Az Izvesztyija orosz lap októberben arról számolt be, hogy Durst a krími ható­ságokhoz fordult levélben. Azt írta, hogy „nagyon bol­doggá tenné”, ha orosz útle­velet kaphatna, és vehetne magának egy „helyes házikót a Krímben”. Az énekes felesé­ge, Kszenija Berjazina állítólag az Oroszország által tavaly tavasszal Ukrajnától elcsatolt Krím-félszigeten született, mti Star Wars-rekordot döntött a Star Wars BUDAPEST. Magyarországon is minden idők legnézettebb és legtöbb jegybevételét hozó nyitóhétvégéjét tudhatja maga mögött a Star Wars új része, Az ébredő Erő. Korábban soha nem látott érdeklődést váltott ki a ma­gyar rajongókból a Star Wars - Az ébredő Erő: a film decem­beri nyitóhétvégéjének alig három napja alatt 282 ezer 265 nézőt vonzott a mozik­ba, akik mintegy 412,5 millió forintot hagytak a jegypénz­táraknál - közölte a filmet for­galmazó Forum Hungary az MTI-vel. Ezzel az eredménnyel több rekord is megdőlt: pénteken a valaha volt legnagyobb napi eredményt állította fel Az éb­redő Erő, szombaton pedig a péntekit is túlszárnyalva a valaha egy napon legtöbbek által megnézett film lett. A korábbi rekordot néző­szám alapján Magyarorszá­gon a Star Wars III. része, A Sithek bosszúja tartotta 244 ezer 444 nézővel, bevétel te­kintetében pedig a Minyonok 284,3 millió forinttal, ezek­nek a filmeknek viszont négy nap kellett a rekordszám el­éréséhez. MTI ■> Sportos Amanda nyíregyházi lány, aki nagyon kedveli a labdarúgást. FOTÓ: JANICS ATTILA Feltűnő, megkerülhetetlen Meglepetés a Sziget szervezőitől: új fellé­pők, egy csomagban. sziget. Karácsonyi csomaggal készültek a fa alá a Sziget szer­vezői, benne ott van a Bastil­le, a Bloc Party, a CHVRCHES, Nicky Romero és a Sum4i. Alkotói pályázatot is kiírtak „feltűnő és megkerülhetet­len” installációk tervezésére a 2016-os Szigetre. És jó hír, hogy december 31-éig még a legnagyobb kedvezménnyel lehet jegyet venni. Az ifjú brit sztárzenekar, a Bastille legújabb dalaival ér­kezik újra a Szigetre, a nagy­színpad kora esti sávjába. Megnyerő és intelligens in­die- és szintipopzenéjükért jó Nicky Romero és kedvese pár millió fiatal rajong szerte a világban. Tíz éve, a 2000- es években elindult nagy in- die-hullám egyik legkarakte­resebb zenekaraként robbant FOTÓ:AFP be a köztudatba a brit Bloc Party, akik zseniális debütáló lemezük után is megőrizték egyéni hangzásvilágukat és a közönség szeretetét. 2012-ben megjelent első da­lai óta a skót szintipoptrió, a CHVRCHES az egyik legizgal­masabb produkció, amivel a kortárs popzenei színtéren találkozni lehet. Az Arénában lép fel Nicky Romero, a kivételes tehet­ségű, ambiciózus holland house-electro house DJ és producer. Bombasztikus trackjeiről, formabontó remi- xeiről ismert, eddigi rövid, de annál tartalmasabb pá­lyafutása során fellépett a világ legrangosabb szórako­zóhelyein és leglátogatottabb elektronikus zenei fesztivál­jain. Jelenleg a világ húsz leg­jobb DJ-je közé tartozik a DJ Magazine rangsorolása alap­ján. SZIGET.HU 451-es? Hát, ez komoly baj!

Next

/
Thumbnails
Contents