Kelet Magyarország, 2015. december (72. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-23 / 300. szám

2015. DECEMBER 23.. SZERDA Ezt a vereséget arra használják, h fantáziáljanak az állítólagos belvlszályc Roberto Mancini, a listavezető Inter mestere tagadja, hogy kon sora alakult ki Lazio elleni bajnoki előtt, alatt és Nikolics Nemanját választot­ták meg az ősz legjobbjának a lengyel élvonalban sze­replő Legia Warszawánál. A magyar válogatott focista 38 mérkőzésen lépett pályára, és összesen 25 alkalommal vette be az ellenfelek kapu­ját. Nikolicsot 12 alkalommal választották meg a meccs leg­jobbjának a Legiánál, ezért egyébiránt három pont jár a háziversenyben, a másodi­kért kettő, a harmadikért egy. A Szpari megerősített kerettel utazna edzőtáborozni Belekbe Január elején már edzőmeccset játszik a nyíregyházi csapat, a vezetők folyamatosan tárgyalnak. labdarúgás. Ugyan a focis­ták javában pihennek, sza­badságukat töltik, az élet nem állt meg a Nyíregyháza Spartacusnál. Sőt! Telefonálá­sok, személyes találkozások, egyeztetések nap mint nap, hiszen erősíteni szeretnék a csapatot.- Nem titok, hogy minden csapatrészben szeretnénk erősíteni - kezdte érdeklődé­Egyelőre még nem tudok konkrét nevekkel szolgálni. BREKKJÁNOS síinkre Brekk János, a klub alelnöke. - Folyamatosan tár­gyalunk, egyeztetünk kapus­sal, védővel, középpályással és támadóval is. Már a jövőre gondolnak- Az igazolások egyrészt a ta­vaszi szezonnak szólnak, de már a következő bajnokságra is gondolunk, és olyan labda­rúgókat szeretnénk leigazol­ni, akikre magasabb osztály­ban is számíthatunk. Fiatal, magyar focistákkal is tárgyal­tunk, mivel a szövetség is az ő szerepeltetésüket preferálja, itt azonban elég szűk a piac. Azt szeretnénk, ha a tárgya­lások mihamarabb eredmé­nyesen zárulnának, és január 4-én már az új játékosok is a kerettel kezdenék a felkészü­lést - így Brekk János. Ami a felkészülést illeti, ta­valyjói sikerült a törökországi edzőtáborozás, remélhetőleg most is így lesz. Az ismert tör­ténések miatt az orosz csapa­tok lemondták a török edzőtá­borokat, ám más országokból sok klub utazik majd.- Nálunk is felmerült a kér­dés, hogy menjünk-e. Alapo­san megfontoltunk mindent, egyeztettünk a szervezőkkel, a szakmai stábbal, és néhány játékos véleményére is kí­váncsiak voltunk. Végül úgy döntöttünk, jövőre is Török­országban készülünk majd - mondta Brekk János. Tréningek és edzőmeccsek A tervek szerint január 22-én indul útnak a Szpari, és az edzések mellett négy edző­mérkőzés is szerepel a prog­ramban. A tervezett előké­születi találkozókból hármat még a török túra előtt leját­szik a Szpari. És még valami. A Nyíregy­háza Spartacus FC jogi ügyeit a január elsejétől dr. Sarkadi Zoltán intézi. km-ml Mátyus János vezetőedző (szemben) és Balogh László pályaedző ismét Belekben alapozhatja meg a tavaszi szereplést fotó: vágvölgyi Bálint Djokovics és Serena Williams tenisz. A Nemzetközi Tenisz­szövetség (ITF) a világrang­listát vezető amerikai Serena Williamst, illetve a szerb No­vak Djokovicsot választotta az év legjobbjának. Utóbbi a 2015- ös idényt 82 győzelemmel és 6 vereséggel teljesítette. Willi­ams a Grand Slam-tornák kö­zül a melbourne-i, a párizsi és a wimbledoni versenyen vég­zett az élen, az idén 53 meccset nyert és hármat veszített el. A szerb teniszező ötödször, az amerikai pedig hatodszor lett az év legjobbja az ITF-nél. 9 Labdarúgás A Nyíregyháza Spartacus felkészülési programja Január 9., 10 óra: Spartacus-Nyírbá­tor (Örökösföld)_____________________ Január 16., 10 óra: Spartacus-Sényő (Örökösföld) Január20., 13 óra: Spartacus-lbrány (Örökösföld) __ Január 22-Február 2.: edzőtábor, Belek (Törökország) _________________ Február 6.: Spartacus-Szolnok (Örökösföld vagy stadion) Röviden úszás. A sikeres évet záró Hosszú Katinka kedd délelőtt sajtótájékoztatót tartott, me­lyet követően közleményben élesen bírálta a Magyar Úszó­szövetséget, bár elmondása szerint meglátásait nem szán­ja támadásnak. labdarúgás. Vincenzo Iaqu- inta, a Juventus korábbi labdarúgója is a vádlottak között van egy olaszorszá­gi maffiaperben, amelyben 140-en érintettek - adta hírül az olasz ANSA hírügynökség. A korábbi futballista illegális fegyverviselés és Olaszország egyik legerősebb maffiaszer­vezetének, a Ndranghetá- nak nyújtott segítség miatt felelhet. Bűnös, vagy csak áldozat? FOTÓ: INTERNET Nagy Antal szerint Pia­tini ártatlan, a francia fellebbezett. labdarúgás. A FIFA etikai bi­zottsága azért tiltotta el Michel Piatinit és Sepp Blattért, mert előbbi kétmillió svájci frankot kapott utóbbitól 2011 február­jában, s erről nem született írásos szerződés. Egy éven át Piatini édesapja volt a me­nedzsere Nagy Antalnak, aki így jól ismeri a korrupcióval vádolt francia sportvezetőt és családját. A magyar válogatott korábbi csapatkapitánya sze­rint egy rosszul adminisztrált pénzmozgás áldozata lehet.- A részleteket soha nem tudjuk meg, de szerintem az elvégzett munka utáni meg­érdemelt juttatásban része­sült, aminek az adminisztrá­lása nem úgy sikerült, ahogy kellett volna - mondta Nagy Antal. Piatini 1973-tól 1979-ig, míg Nagy Antal 1986-tól egy éven Michel Piatini (balra) és Sepp Blatter át szerepelt a Nancy futball­csapatában. A magyar játékos ottani karrierjét az édesapa, Aldo Platini egyengette, aki hosszú éveken át a klub igaz­gatója volt.- Jól ismerem Michel Pia­tini családját, az édesapja és az édesanyja is becsületes, nagyvonalú emberek. A papá­ja volt a menedzserem, szen­zációs fazon, sokszor náluk vacsoráztam, és a családi ün­nepekre is meghívtak. Olyan­kor rendszeresen találkoztam Michellel is - így Nagy Antal. Piatini fellebbezett a nyolc­éves eltiltás ellen. Közlemé­nyében kétségbe vonta a vele szemben fellépő testület legi­timitását és hitelességét, az eljárást olyan színjátéknak nevezte, amelynek célja az ő bemocskolása volt. ripost.hu Asztalitenisz Megyei csapatbajnokság, 13. forduló nrrHamun Timinurr 7-n Győztek: Tisza B„ Mészáros A., Jónás S. 2-2, a Tisza B., Mészáros A. páros 1-1, illetve Sütő L. 4, Petró L. 3, Csépke 2, Lovácsi, a Sütő L, Petró L. páros 1-1. Apagy IV-Mátészalkai MTK 5-13 Gy.: Ráti S. 2, Oszlánszki L, Szuromi Gy. és az Oszlánszki L, Szuromi Gy. páros 1-1, illetve Hegedűs I, Budák 1.4-4, Damasiewich N. 3, Lukács B. és a Hegedűs I, Damasiewich páros 1-1. Fehérgyarmat ll-Nyírpazony 10-8 Gy.: BodóX 4, Szabó L. 2, Szim, Kereszti, a Bodó Á., Kereszti és a Szim, Szabó L. páros 1-1, illetve Vaszlovics 3, Tarkó, Járosi 2-2, Szűcs L.l. __________________ _______________ Kék SE-Trió-Maxi-Szacsa SE Nyíregyháza SE II 11-7 Gy.: Szöllősi B„ Tóth T. 3-3, Csiszár L, Pásztor T. 2-2, a Pásztor 1, Szőllősi B. páros 1, illetve Király Cs. 4, Roskó 2., a Király Cs., Roskó párost Ajak SE—Nylrtéti KSE 11-7 Gy.: Szabó J„ Spekker L. 3-3, Varga F„ Bacsó A 2-2, a Szabó, Bacsó párcr 1, illetve Mráz, Soós 3-3, a Mráz, Gyulai páros 1. VttkaSE-Nyfrbátori ASE Ili ü üKKiSm 12-6 Gy.: Bányász Zs. 4, Orosz F., Lakatos Sz. 3-3, Orosz Gy. és a Bányász Zs., Fábián F. páros 1, illetve Veress A., Szeles K. 2-2, Farkas V.és a Veress A., Fajkas V. párost __________________ Szabadnapos: Necc-Eissmann SE A bajnokság allása 1. Záhony 12 11 1­157-59 23 2. Mátészalka 12 10 1 1 157-59 21 3. Apagy IV 12 10­2 141-75 20 4. Nagykálló 12 8 1 3 125-89 17 5. Ajak 12 6 3 3 132-84 15 6. Nyírbátor Ili 12 5 2 5 107-109 12 7. Kék 12 5 1 6 111-105 11 8. Vitka 12 5­7 95-121 10 9. Nyírtét 12 4 1 7 103-113 9 10. Nyirpazony 12 3­9 75-141 6 11. Fehérgyarmat II 12 3­9 88-126 6 12. Trió-Maxi-Szacsa II 12 2 2 8 95-121 6 13. Necc-Eissmann 12 - - 1? 16-200 0 KELET-MAGYARORSZAG- EISSMANN HUNGÁRIA KUPA Group Automotive KELET ORSZÁGOS PÉNZDÍJAS TEREMLABDARÚGÓ TORNA Nyíregyháza, Filo Sportcentrum 2016. január 8-9-10. Díjazás: A torna teljes díjazása 500 000 Ft értékben 1. helyezett csapat: 200 000 Ft + vándorserleg + serleg + oklevél 2. helyezett csapat: 100 000 Ft + serleg + oklevél 3. helyezett csapat: 50 000 Ft + serleg + oklevél 4. helyezett csapat: 25 000 Ft + serleg + oklevél Különdíjak: . Gólkirály, Legjobb kapus, Legjobb játékos A torna lebonyolítása: A benevezett 36 csapatot kilenc négyes csoportra osztjuk, a csoportokban körmérkőzések után továbbjut a csoportok két első helyezettje -18 csapat - a január 10-én rendezendő egyenes kieséses szakaszba. A mérkőzéseket 42 x 22 m-es műfüves pályán 5x2 m-es kapukkal, az oldalakon palánkra játszva, 2 x 12 perces rendszerben, 5 +1 fős csapatokkal bonyolítjuk. A torna résztvevői: A tornán bárki minden megkötés nélkül részt vehet, de kizárólag egy csapatban. A tornán mindenki saját felelősségére szerepel. Sportcentrum A tornával kapcsolatosan érdeklődni és nevezni lehet az alábbi elérhetőségeken: Dajka László, Nyíregyházi Sportcentrum Kft., 06-30-700-2158 e-mail: rendezveny@nyiregyhazisc.hu webo Idái: www.nyiregyhazisportcentrum.hu/kispalya Legyen előfizetőnk, olvasson minket naponta!

Next

/
Thumbnails
Contents