Kelet Magyarország, 2015. december (72. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-18 / 296. szám
2015. DECEMBER 18., PÉNTEK 10 S őrt KELET Ahol Ember tervez, csapat végez A sényőiek - egyedül a megyei első osztályú csapatok közül - nem hasaltak el az Ibránnyal szemben, sőt, legyőzték a listavezetőt fotó: pusztai Sándor A Sényő-Carnifex támadófutballra törekedett; a második legtöbb gólt szerezte a teljes mezőnyben. labdarúgás. A Sényő-Carnifex vezetősége nem kért a felesleges izgalmakból. Az elöljárók úgy belehúztak nyáron, hogy az újonc megyei első osztályú csapatot még csak véletlenül se legyintse meg a kiesés szele. Az illetékesek látványos, szórakoztató futballt akartak látni, és bonuszként tekintettek a jó szereplésre. Nos, csaknem mindent megkaptak. Az erősítés kifizetődött: az Ember-legénység a harmadik helyre rakétázott, ráadásul a második legtöbb gólt szerezve a részletekre is ügyelt. Miért egy csatárral?- Mikor nyáron idekerültem, a támadófoci mellett tettem le a voksomat, ami elsősorban felfogásban és a felállási formában jelentett változást - fogott mélyebb elemzésbe Ember Roland, a Sényő-Carnifex edzője, aki az őskövületnek számító, nagy megbecsülésnek örvendő Rubóczki Tibor örökébe lépett. - Ennek ellenére sokszor hallottam in- nen-onnan, hogy miért csak egy csatárral játszunk, holott valójában nem egy, hanem három támadóval álltunk fel minden meccsen. Ha ehhez még hozzávesszük a felzárkózó belső középpályásokat és a felfutó szélső védőket, akkor igazából minimum hét, de volt, hogy ennél is több emberrel próbáltunk rohamozni a meccsek többségében. A mérkőzések 80-90 százalékában felállt védelemmel szemben kellett játszanunk, ami abból adódott, hogy rendszerint dominálni tudott a csapat, ami egyébként is célunk volt.- Önkritikus vagyok, visszatekintve az őszi szezonra, ha néhány alkalommal más taktikával és főleg idegenben óvatosabban futballozunk volna, akkor talán most több pont állna a nevünk mellett. Ugyanakkor az új és régi játékosokból kialakult egy jónak nevezhető közösség. Úgy gondolom, az utolsó találkozótól eltekintve- amikor csúnyán kikaptunk Tiszavasváriban - nem okozott csalódást a csapat teljesítménye, ezt az elért helyezés is alátámasztja. Végül a teljesség igénye nélkül szeretnék mindenkinek köszönetét mondani, aki bármivel hozzájárult a jó szerepléséhez. Ilyen alakítás után abszolút nem meglepő, hogy a sényői- ekqek eszük ágában sincs felforgatni az öltözőt. Ember Roland másra kívánja fektetni a hangsúlyt a felkészülés során. Nem lesz sok változás- Furcsa vagy sem, nem tervezünk változást a játékoskeretben, ez legfeljebb akkor módosulhat, ha valami váratlan történik télen... A csapat tagjai alkalmasak az általam kértek megvalósítására, viszont télen sok gyakorlásra lesz szükség, és az egyéni felelősségvállalásnak, valamint a fegyelmezettségnek nagyobb szerep kell, hogy jusson. A célunk ugyanakkor most már egyértelmű: szeretnénk a dobogón végezni. KONCZTIBOR tibor.koncz@kelet.hu Senyéi sűrítmény A Sényő-Carnifex megyei I. osztályú csapatának őszi mutatói A bainoki állás: 3. Sényő 15 9 2 4 43-22 29 Hazai pályán: 8 6 1 1 28-7 19 Idegenben: 7 3 1 3 15-15 10 A házi góllövőlista. 11 gólos: Lakatos László. 9 gólos: Toldi András. 6 gólos: Haburcsák Bertalan, Kovács István. 3 gólos: Orosz Máté. 2 gólos: Ruska Tamás, Szűcs Ferenc. 1 gólos: Kléninger László, Gégény Zsolt, Klepács Krisztián. Öngól: Kovács Imre (Tiszakanyár). Torna Szálkán labdarúgás. Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Szal-Tó Kupa öregfiúk teremlabdarúgó-tornát Mátészalkán. A január 2-3-án esedékes eseménnyel kapcsolatosan érdeklődni a 36- 70/525-9116-os számon lehet. Totó: 51 hét 1. forduló, a helyes tlpposzlop 1. Bayern MUnchen-Darmstadt 1-0 1 2. Aue-Heldenheim 0-2 2 3. Nümberg-HerthaBSC 0-2 2 4. VfB Stuttgárt-Braunschwelg 1-1 x 5. Augsburg-Dortmund 0-2 2 6. 1860 München-Bochum 0-2 2 7. Internazionale-Cagllari 3-0 1 8. Roma-Spezia 0-0 x 9. Florentlna-Carpl __________0-1 2 10. Napolt-Verona 3-0 1 11. Rennes-Toulouse 1-3 2 12. Bordeuaux-Monaco 3-0 1 13. Paris SG-St-Étienne 1-0 1 14. Juventus-Torino 4=0 1 Nyeremények 13+1 találat: nem volt ___________ 13 találat: nem volt _ 12 találat: 16db 61Í65Ft 11 találat: 351 db 2 790 Ft 10 találat: 2 858 db 655 Ft 2. forduló, a tlpposzlop 1. Hannover-Bayern München 2 2. l.FC Köln-Dortmund 2 _3. Ingolstadt-Leverkusen 2 __ 4. Hamburg-Augsburg 1 5. VfB Stuttgart-Wolfsburg 2 6. Hertha BSC-Malnz _______ 1 x 7. Mönchengladbach-Darmstadt 1 8. Carpi-Juventus 2 9. Fiorentina-Chievo J 10. Roma-Genoa 1 11. Atalanta-Napoli 2 12. Torino-Udinese 2 x 13. Frosinone-Milan 2 14. Internazionale-Lazio 1 Éjszaka is ébernek kell lenni! Még négy hely kiadó a műfüves focitornánkra Az esztendő utolsó, Vasas elleni bajnoki meccsén meglehetősen nagy a tét a Nyírgyulaj számára. FUTSAL. A magyar futsalválo- gatott világbajnoki selejtezőt vívott, így közel három hétre „leállt” az élvonalbeli bajnokság. A győri tornán csoportmásodikként vívta ki a továbbjutást a nemzeti együttes, amelyben Lovas Norbert, a Nyírgyulaj játékos-edzője is aktív szerepet kapott. A sportember némi szussza- nás után ismét klubcsapatának szereplésére koncentrál. Annál is inkább, mivel pénteken a „hatpontos” fellépés következik. A felsőházi rájátszásba jutásért (amire a tabella első hat helyezettje szerez jogot) hajtó szabolcsiak jelenleg a nyolcadik pozícióban tanyáznak, éppen a soros ellenfelet, a Vasast megelőzve. Vagyis cseppet sem reménytelen a helyzet a folytatás előtt. Eltüntethető a hátrány Szó se róla, ébernek kell lenni. Ez már csak azért sem lesz egyszerű, mivel a találkozó meglehetősen későn (20.30) kezdődik a fővárosban, így éjszakába nyúló kaland vár a vendégekre. Mivel a Gyulaj hátránya egy győzelemmel eltüntethető a pillanatnyilag hatodik Aramissal szemben, a gárda számára nagy a tét. Sőt, mindez a folytatásra is vastagon igaz: a következő, immár az új esztendőben esedékes Göcsej Zalaegerszeg, majd a Veszprém elleni összecsapás alapjaiban befolyásolhatja a Lovas-legénység bajnokságra vonatkozó további terveit. km-kt NBI. A bajnokság állása: 1. Rába ET0 28 pont, 2. Haladás 27,3. Dunaferr 22,4. MVFC Berettyóújfalu 20,5. Veszprém 15,6. Aramis SE 14,7. Göcsej SK13,8. Nyírgyulaj 11,9. Déli Futsal 7,10. Rubeola 0 Lovas Norbert (szemben) szeretné elkerülni, hogy keresztbe tegyenek csapatának fotó: pusztai Sándor labdarúgás. Miként arról már többször beszámoltunk, január elején jön a hagyományos Kelet-Magyarország- Eissmann Hungária Kupa országos pénzdíjas teremtorna. Ezúttal a Filo Focicsarnokban és harminchat együttessel. A torna január 8-án, pénteken 14 órakor kezdődik, ekkor és másnap a kilenc négyes csoport tagjai körmeccseznek. A csoportok első és második helyezettjei automatikusan a kieséses rendszerben folytathatják. Ennek első köre után kilenc csapat marad állva, hozzájuk sorsolnak egyet a csoportharmadikok közül. Az öt győztes mellé újfent kihúznak egy újabb csoportharmadikat, a három találkozó nyertese jut majd a hármas döntőbe. Az országos megmérettetés összdíjazása 500 ezer forint. Az első helyezett 200, a második 100, a harmadik 50, a negyedik 25 ezer forintot kap a serleg és az oklevél mellé. Természetesen különdíjak is lesznek. A népszerű tornára még négy hely kiadó, a tornával kapcsolatosan érdeklődni és nevezni Dajka Lászlónál (30/700-2158, rendezveny@ nyiregyhazisc.hu) lehet. KM Rúgjon kapura a Kelettel! KELET-MAGYARORSZÁG- EISSMANN HUNGÁRIA KUPA P#8 Eissmannl T^fl ^ro‘-P Automotive I ORSZÁGOS PÉNZDÍJAS TEREMLABDARÚGÓ TORNA Nyíregyháza,filo Sportcentrum 2016. január 8-9-10. Öt szerencsés előfizetőnk büntetőrúgáson vehet részt a Kelet-Eíssmann-focikupa döntője előtt (január 10.) a Filo Sportcentrumban a Kelet-Magyarország ajándékcsomagjáért, A sorsoláson azok vehetnek részt, akik ezt a szelvényt 2016. január 4-én délig eljuttatják szerkesztőségünkbe (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6). A borítékra írják rá: „Rúgjon kapura a Kelettel r A nyertesek neveit a 2016. január 5-ei lapszámunkban közöljük. A sorsoláson csak KM-etőfizetők vehetnek részt. Név: Cím: Tel.: Hűségkártya sorszáma: KILET Madzin István nyolcassal pedálozott Somogyi Márk az Újfehértó erőssége fotó: km-archIv A Nagycserkesz a Csengéit és a Nyírbátort egyaránt 11-8-ra múlta felül. futsal. Csengerben eddig is magasra szökkent a futsal- láz, és ez így van immár évek óta. Hiába, a szokás nagy úr. A csapat már letett valamit az asztalra, a teríték és a kínálat szemre is tetszetős. Evés közben pedig megjött az étvágy. Az NB Il-es csapat legutóbb a Debreceni EAC gárdáját kalapálta el 10-7-re, és továbbra is a tapadtak a listavezető Kincsem Lovasparkra. Két végén égetik- Tudatosan két végén égetjük a gyertyát. Meg sem fordult a fejünkben, hogy ne induljunk el a megyei futsal- bajnokságban. Akik nem jutnak játéklehetőséghez az NB Il-es együttesben, vagy akik épp eltiltásukat töltik, azoknak remek lehetőség az Arany Fácán megyei bajnokság, ahol bontogathatják szárnyaikat. Az NB II-ben olyan szezont produkálunk, ami után joggal várhatjuk el a megbecsülést, elvégre öregbítjük a város hírnevét - fogalmazott Szilágyi Sándor vezetőedző. A megyei bajnokság halasztott mérkőzésén ll-8-ra maradt alul a Csenger a Nagy- cserkesz otthonában. Madzin István parádézott, ő szerezte együttese első nyolc gólját. A vendégek rendre válaszoltak, és volt 8-8 is az állás, aztán Csomány Örs és Kovács Levente is betalált, Tősér János öngóljával pedig kialakult a végeredmény. Az év utolsó tétmeccsét hétfőn rendezték, ahol úgyszintén n-8 lett az eredmény: ennyire nyert a Nagycserkesz Nyírbátorban. Ezúttal Madzin és Csomány is négyszer örülhetett a góljának.- Kitűnő kezdeményezésnek tartom a megyei futsalbajnok- ságot. Nem értem, miért csak ennyi csapatot mozgat meg, hiszen tudom, hogy menynyien szeretik ezt a szakágat. Talán majd jövőre nagyobb lesz az érdeklődés! - bizakodott Krizsanovszki András, aki nemrég még a Nagycserkesz Megyei bajnokság Az állás: 1. Újfehértó 16 pont, 2. Cigánd 16,3. Nagycserkesz 10,4. Gyulaháza 7,5. Nyírbátor 6,6.Tarpa 6,7. Csenger 0. kapuját védte, és széles rálátással bír a 4+l-es játékra. Januárban folytatják A bajnokságot jobb gólkülönbségükkel az újfehértóiak vezetik féltávnál.- Parádés meccset játszottunk a cigándiakkal; igazságosnak tartom a 9-9-es döntetlent - jegyezte meg Urr László, az újfehértóiak trénere. - Nekünk a futsal már évek óta beleivódott a mindennapjainkba. Szép számú közönség előtt játszunk, akik vevők a tetszetős játékra. Úgy látszik, ebben a bajnokságban is nagy lesz a harc a gólkirályi címért, részünkről Somogyi Márk és Szilágyi Ákos „nevezett be” a versengésbe. Január íi-én újrajátszunk, aminek örülünk, hiszen az a lényeg, hogy minél többet játékban legyünk! KM-LTL