Kelet Magyarország, 2015. december (72. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-18 / 296. szám

2015. DECEMBER 18., PÉNTEK KELET Jegyzet Száraz Ancsa ...*• Hello, telő! A következetesség nem az erősségünk: ha egy cég vala­kit a véleménye miatt diszkri- minál, az Magyarországon elfogadhatatlan, de ha a kor­mány diszkriminál valakit a véleménye miatt, az teljesen helyénvaló. A Telekom úgy gondolta, hogy Kovács Ákos nőkre vonatkozó kijelentései számukra nem fogadhatók el, ezért a jövőben nem támo­gatják a zenészt. A kormány­nak pedig annyira fontosak az állampolgárai, hogy nem tűrheti ezt az arcátlanságot, és felbontatja a minisztéri­umokkal a céggel fennálló szerződéseiket. Pedig a történet nem ennyi­re magas szintű, sőt! Elváltak egymástól egy nem állami cég és egy magánember útjai, ami vélhetően nap mint nap megtörténik. De vajon miért fontos ennyire, hogy egy hozzá közel álló muzsikus vé­delmében (az egy másik törté­net, hogy meg kell-e védeni) ujjat húzzon a kormány azzal a céggel, amelyikkel eddig kiegyensúlyozott kapcsolatra törekedett? A németek így sem szeretnek bennünket, már mindegy - gondolhatják, és megtehetik. Mert bár lenne mit féltenünk - gondoljunk a gazdasági növekedésünkben oroszlánrészt jelentő Audi-, Opel- vagy Mercedes-jelenlét- re, esetleg a hozzánk egészen közel álló Digitális Város projektre -, nincs mitől tarta­nunk. Ez a fajta bosszúállás ugyanis echte hungarikum. anita.szaraz@kelet.hu Uniós bizottság vizsgálja a „Dieselgate”-et Strasbourg. Vizsgálóbizott­ság felállításáról döntött az Európai Parlament strasbour- gi plenáris ülésén a gépjár­művek károsanyag-kibocsá­tási adatainak meghamisítása miatt kitört „Dieselgate”-ügy részleteinek kiderítésére. Ä negyvenöt fős bizottság fel­adata lesz áttekinteni, hogy miért nem sikerült a tagálla­moknak és az Európai Bizott­ságnak betartatnia az uniós szabályokat. mti Az idén mintegy 2,5 millió tonna zöldséget és gyümöl­csöt takarítottak be a terme­lők, ami mintegy 500 ezer tonnával kevesebb a 2014. évi rekordnál, a terméskiesés oka főként a szélsőséges idő­járás, a fagy, a nagy meleg és a kevés csapadék - mondták a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (Fruit- VeB) vezetői évértékelő sajtó- tájékoztatójukon csütörtökön Budapesten. Biszku-ítélet: 2 év, de 3 évre felfüggesztve Budapest. A bíróság a megis­mételt eljárásban két év, há­rom évre felfüggesztett bör­tönbüntetésre ítélte Biszku Béla volt belügyminisztert, de felmentette az 1956 decem­berében a budapesti Nyugati téren, illetve a Salgótarjánban történt, összesen 49 halálos áldozatot követelő sortüzek- kel összefüggésben az aljas in­dokból, több ember sérelmére felbujtóként elkövetett hábo­rús bűntett vádja alól. MTI Biszku Béla kerekes székben ülve érkezett a tárgyalásra fotó: mti Uniós csúcs a migrációs válság „árnyékában” Orbán Viktor a csúcstalálkozó előtt fotó: miniszterelnöki sajtóiroda A menekültáradat ha­tékonyabb kezeléséről tárgyalnak Brüsszelben. 8ÍÖSSZBL Az Európát érintő migrációs válság és a terroriz­mus elleni küzdelem megol­dási lehetőségei az év utolsó, kétnapos csúcstalálkozójá­nak fő témái, melyen az uni­ós tagországok állam-, illetve kormányfői vesznek részt Brüsszelben. A tegnap kez­dődött és ma záruló találkozó napirendjének első helyén szerepelt a migráció kérdése, amelyről tegnapi lapzártánk idején is tárgyalt a 28 állam-, illetve kormányfőt tömörítő Európai Tanács. A megbeszélés elsősorban a menekültáradat hatékonyabb kezelését célzó intézkedések megvalósításáról szól, ezért az uniós vezetők megtárgyal­ják a külső határok védelmé­nek lehetőségeit, az uniós üzemeltetésű menedékké­rő-regisztrációs központok működését, valamint a mene­dékkérők regisztrációjának, áthelyezésének és visszakül­désének lehetőségeit. Ennek érdekében egy állandó uniós határőrizeti szerv létrehozá­sára tesznek javaslatot. Angela Merkel német kan­cellár megérkezésekor a saj­tónak kifejtette, hogy az il­legális migrációval szemben határozottan és eredménye­sen kell fellépni, amelyhez meg kell teremteni a legális bevándorlás lehetőségét. Ez­zel kapcsolatban elmondta, hogy olyan országoknak kell összefogniuk, amelyek ön­kéntes alapon csatlakoznak azok közösségéhez, amelyek hajlandóak legális úton me­nekülteket befogadni. Helyes az irány Magyarország elviekben tá­mogatja az állandó uniós ha­tárőrizeti szerv létrehozását, a részletekről még tárgyalni kell, de az irányt helyesnek tartja a magyar kormány - je­lentette ki Orbán Viktor, mi­után megérkezett a brüsszeli tanácskozására. A miniszterelnök az Euró­pai Tanács csúcstalálkozója előtt leszögezte, a magyar kormány mindig is azt képvi­selte, hogy amennyiben egy tagállam nem képes megvé­deni a határait, akkor oda kell menni, és meg kell védeni helyette. Hozzátette, itt nem egy szűk, zártkörű társaság­ra kell gondolni, elképzelése szerint ezekhez az országok­hoz bármikor lehet majd csat­lakozni. MTI Lapszemle Financial Times. Orbán Viktor miniszterelnök menekültpolitikájának változóban lévő európai megítélésről közöl elemzést budapesti tudósítója tollából a Financial Times. A londoni gazdasági napilap online kiadásában megjelent írás szerint egyes EU-társállamok vezetői a me­nekültekkel szembeni nyers budapesti bánásmódot a náci Németországra jellemző jelenetekhez hasonlították, mások szerint pedig Orbán Viktor a muszlim menekültek befogadásának elvetésével és szélesebb értelemben a magyarországi „illiberális demokrá­cia" kiépítését célzó törekvésével az európai értékeket sérti. Mára azonban Orbán Viktor „szinte egymaga megszabadította" Magyarországot a migránsoktól, mindeközben hatalmát is megszilárdította, és sok nyugati vezető, aki korábban bírálta, az általa használt módszerek közül néhányat maga is alkalmazni készül - áll a Financial Times írásában. A szerző szerint az, hogy a magyar vezető számkivetettből hirtelen ultrakonzervatív követendő példává vált, jelzi Európa változó reakcióját a II. világháború óta nem tapasztalt méretű migrációs hullámra. Néhány hónap alatt a szíriai háború elől mene­külők nyomorúságára összpontosító együttérzést, amelynek fő megteste­sítője Angela Merkel német kancellár volt, felváltotta a logisztikai kihívások­kal és az ellenőrizetlen bevándorlás támasztotta biztonsági fenyegeté­sekkel kapcsolatos hidegebb számítás - fogalmaz a tudósító. Új vezetőket aNAVélére! BUDAPEST. A nemzetgazdasági miniszter négy helyettes ál­lamtitkárt javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) élé­re, személyükben Varga Mi­hály biztosítékot lát arra, hogy január elsejétől az adófizetők már csak az új, ügyfélbarát szemlélettel találkozhatnak. A javaslat szerint Tamásné Czinege Csilla az adószakmai ügyekért, Molnár Tamás a vámszakmai és a nemzetkö­zi ügyekért, Szeleczki Zsu­zsanna Judit a hatósági és a felügyeleti ügyekért, míg Sors László a bűnüldözési és a nyomozóhatósági feladatok ellátásáért felelős helyettes államtitkári posztot tölti majd be. A NAV központi irányítás főigazgatói posztjára a mi­niszter Marsi Márta Erzsébe­tet nevezi ki. mti Szerződésbontás Ákosért A Telekom az énekes­től, a minisztériumok a Telekomtól „válnak”. BUDAPEST. A kormány utasítot­ta az összes minisztériumot és minisztériumi háttérin­tézményt, hogy mondják fel előfizetői szerződéseiket a Magyar Telekommal, amiért felmondta támogatói szerző­dését Kovács Ákos énekessel - közölte a kormányszóvivő csütörtökön. „A kormány megdöbbe­néssel értesült a Telekom lé­péséről, amely meggyőződé­sünk szerint mind a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes” - közölte a szóvivő. Úgy fogal­mazott: elképzelhető, hogy ez Németországban lehetsé­ges, de „mi elfogadhatatlan­nak tartjuk, hogy ma Magyar- országon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen”. Ezért a Telekom döntése után a kormány arra utasítot­ta az összes minisztériumot és minisztériumi háttérin­tézményt, hogy mondják fel meglévő telekomos előfizetői szerződéseiket - tájékoztatott Kovács Zoltán, aki később hozzátette: a mobilinter- net-előfizetéseket mondják fel. A kormány és a Telekom partnerségi megállapodását nem érinti a lépés - közölte. A Magyar Telekom azért bontotta fel szponzorációs szerződését az énekessel, mert nem tartják összeegyez- tethetőnek az előadóművész egy televiziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét csoportjuk hit­vallásával és értékrendjével. Feljelentést tesznek Az MSZP elnök-frakcióveze­tője szerint Orbán Viktor új szintre léptette a személyre szabott kormányzást Magyar- országon. Az LMP úgy fogal­mazott: a kormány megint összekeveri a magánérdeket a közérdekkel. A Demokratikus Koalíció vérlázítónak nevezte azt a döntést, s bejelentették: a hatalommal való visszaélés miatt büntetőfeljelentést tesznek az ellen, aki aláírta a Magyar Telekom Zrt.-vel tör­tént szerződésbontásról szóló a kormányhatározatot - kö­zölte a párt szóvivője. mti <§) Mozgó szalag a Mercedes-gyárban Automata mozgatású árukosárrendszer a Mercedes-Benz kecskeméti üzemében. A rendszer a szerelősor optimális kiszolgálását teszi lehetővé. Az alkatrészeket egy logisztikai feltöltőponton helyezik el a mozgó tárolókra, amelyeket a rendszer önjáró robotokkal a szerelőszalag mellé szállít, a dolgozók így a mozgó szalagot automatikusan követő áruko­sarakról emelhetik le a beszerelendő elemeket. fotó: mti @ Költözik a vezetőfülke Szakemberek emelik trélerre daruval a Közlekedési Mú­zeum épülete előtt 2001 óta kiállított M61,004-es NOHAB mozdony B vezetőfülkéjét. Az 1999-ben Badacsonyiéból-, hegyen balesetben összetört, majd leselejtezett mozdony vezetőfülkéjét a múzeum épületének újjáépítése miatt költöztetik új helyére, a tapolcai vasútállomásra. fotó: mti Üdvözlikaz új támogatást BUDAPEST. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete üdvözli a családok otthonteremtési kedvezményének megerősí­tését, a lakásépítést, lakás- vásárlást ösztönző intézke­déseket. Arra hívták fel a figyelmet, az újabb támoga­tási formák nagy segítséget nyújtanak minden család, de különösen a nagycsalá­dosok számára abban, hogy megfelelő méretű lakáshoz juthassanak. Közölték, ki­emelten fontosnak tartják, hogy a gyermekek egészséges és biztonságos környezetben nevelkedjenek. mti A Jófogás már betört az ingatlanpiacra is Budapest. Tavasszal a Schibs- ted Media Group felvásárolta egyik legnagyobb versenytár­sát, az OLX-et, és ezzel az ap­róhirdetési piac legnagyobb szereplőjévé vált. Növekedé­sét mutatja a munkavállalók száma is, amely egy év alatt megduplázódott, mára 33-an dolgoznak a cégnél - derült ki a cég sajtótájékoztatóján. A fúzió lezárulta óta folyamato­san gyarapodik az oldal aktív felhasználóinak száma. Az idén januárhoz képest közel duplájára, több mint 1,9 mil­lióra növekedett az aktív fió­kok mennyisége, melyekhez több mint 2,5 millió hirdetés érhető el az oldalon. Egyre többen használják a szolgál­tatást mobilapplikációról is. A Jófogás mára a magyar in­gatlanpiac meghatározó sze­replőjévé is vált, az oldalon jelenleg több mint 400 ezer aktív ingatlanhirdetés talál­ható. Nagy sikerrel fut a ha­zánkban elsőként bevezetett Lakótársat keresünk szolgál­tatás, amely a fiatalokat segíti az albérletkeresésben. ékn Devizaárfolyam (20.15.12; 17} PÉNZNEM árfolyam változás Euró 315,59 +0,04 USA dollár 290,73 + 1,82 Svájci frank 291,99 +0,25 Angol font 434,90 +0,90 Román lej .70,11 +0,09 Ukrán hrivnya 12,38 +0,11 Horvát kuna 41,24-0,09 Lengyel zloty 73,33 +0,46 O http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Thumbnails
Contents