Kelet Magyarország, 2015. december (72. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-10 / 289. szám

825759 2015. DECEMBER 10., CSÜTÖRTÖK KELET Biri büszkesége feltekert a dobogóra kerékpár. A magyar-román határ túloldalán, a határtól mintegy húsz kilométerre lévő Újberek környékén kerékpáru­tat adtak át, és a terepet a brin- gások egy 17 kilométeres ver­senyen vehették birtokukba. A viadalt szenior és master kategóriában, férfiak és nők számára egyaránt kiírták. A mezőnyben voltak csengeri, fehérgyarmati és nyíregyházi indulók is, valamint a romá­niai települések (Túrterebes, Mikola, Zilah, Szatmárnéme­ti) sportolói is szép számban képviseltették magukat; a résztvevőknek kedvezett a december elejéhez képest enyhe időjárás. A férfiak mas­ter kategóriájában a ViniBike KSE Nyíregyháza versenyző­je, Balog Zsolt végzett az élen, megelőzve a másodikként zárt Vasas Györgyöt (Nyirségi KSE Nyíregyháza), Biri köz­ség büszkeségét. Ők ketten a szatmárnémeti versenyzőt, Marius Crisant szorították a dobogó harmadik fokára, km Balog Zsolt nyerte az újbereki „pá- lyaavatót”, Vasas György második lett FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM Karakó Ferenc FIFA-kerettag lett A nyeröhármas (balról jobbra): Losonczki Flórián, Karakó Ferenc és Soós András számára emlékezetes lesz ez a pillanat fotó: tudósítónktól Szabolcs-Szatmár-Be- reg első nemzetközi minősítésű játékveze­tőjét díjazták. labdarúgás. Nem mindennapi bállal rekesztették be az évet a lábdarúgó-játékvezetők. A tradicionálisan bevált helyszí­nen, a napkori Aranyalma Ét­teremben olyan bejelentések hangzottak el, amik korábban soha, és egyhamar aligha ke­rül sor hasonlóra. Az sem szokványos, hogy az év játékvezetője nem volt jelen a ceremónia elején, ha­nem a rendezvény kellős kö­zepén érkezett meg - stílsze­rűen az általa vezetett NB I-es mérkőzésről, Felcsútról. Nagy bejelentés Kurmai Zoltán, az MLSZ JB elnökségi tagja, a borsod-aba- új-zempléni JB elnöke tet­te közhírré: „Karakó Ferenc 2016. január elsejétől az NB I- es profi keret tagja lesz, mi több, nemzetközi minősítés­sel, a FIFA-keret tagjaként kezdheti az új esztendőt. Gra­tulálunk neki.” A taps annak a nyíregyházi sportembernek szólt, aki hét esztendeje tette le az alapfokú vizsgát, és azóta dinamikusan halad előre. NB II- esként lehetősége nyílt hét Jubilánsok 45 éve vizsgázott játékvezető: Nagy Gábor 25: L. Tóth Lajos 20: Kiss Dezső. Kiss Lajos, Varga Zoltán __ 15: Gergely Sándor, Nagy Ferenc, Szikora László, Vitkai Elemér________________ 10: Kaibás Tamás, Kis Attila, Major Olivér, Nemesik József, Tömöri László. élvonalbeli meccs levezetésé­re, eközben elvégezte az UEFA feltörekvő tehetségeknek kiírt CORE-programját Svájcban. Beteljesült az álom Sosem volt még ennyire köny- nyű döntéshelyzetben a sza- bolcs-szatmár-beregi játék­vezetői bizottság elnöksége sem: tálcán kínálta magát az év játékvezetőjének kiléte. Amint befutott Karakó Fe­renc, személyesen is átvehet­te a díszes serleget.- Nagyon jólesik az elisme­rés. Köszönöm mindazoknak, akik elindítottak az úton, akiknek az alapokat köszön­hetem, akik segítettek, támo­gattak menet közben. Most a legmagasabb szinten folytat­hatom, vagyis beteljesült az Rendhagyó jelenetsor szakí­totta félbe az oldott hangula­tú évzárót. Mivel külsősök is részt­vevői lehetnek a bálnak, az egyik játékvezető meghívott­jaként volt jelen Szabó Csaba, álmom. Ez egyúttal kötelez is, maximalistaként igyek­szem a jövőben is megfelelni a kihívásoknak - jelentette ki a 32 éves sípmester, aki tavasszal a Győr-Kecskemét aki ezt az alkalmat használa­ta ki arra, hogy mikrofonnal a kezében megkérje leendő párja kezét. A gyengébbik nem képviselője pedig gon­dolkodás nélkül igent mon­dott. mérkőzésen debütált az első osztályban, azóta az MTK- Kecskemét, a Bp. Honvéd-Vi- deoton, a Békéscsaba-MTK, a Vasas-Diósgyőr, a Paks-Pus- kás Akadémia és a Puskás Akadémia-Bp. Honvéd talál­kozókat vezette az elitben. A játékvezetői bálban dr. Jekő József kihirdette, hogy kik a további elismerések kedvezményezettjei. A nem­rég vizsgázott talentumok­nak kiírt Lengváry József-díj ez évben a kálmánházi Soós Andrást illeti, míg a megyei első osztályú keret tagja, Lo­sonczki Flórián vehette át az legjobb utánpótlásnak dukáló Tamás Lajos-díjat. Az édesapja is tudja már- Ez a nap pályafutásom eddi­gi legemlékezetesebb napja, hiszen pontosan ma vizsgáz­tam le futsal-játékvezetésből is. Szeretnék a kis- és a nagy­pályán is helytállni - mondta Soós András. Szintén édes volt a pezsgő Losonczki Flóriánnak. A ra- kamazi játékvezető habozás nélkül közölte: - Édesapám is tudja már a nagy hírt, ő fut­ballistaként megjárta a maga­sabb osztályt, nagyon büszke rám. A példák immár adottak mindazoknak, akik szeretné­nek majdan a nyomdokaikba lépni. Hamarosan újra indul az alapfokú kurzus, amelyről a 20/775-6208-as telefonszámon többet lehet megtudni, illetve akár a www.jatekvezetole- szek.hu oldalon is tájékozód­hatnak az érdeklődők. km Leánykérés a bíróbálon Lélegeztetőgépre kapcsolt csapat Nagy Lajos részéről visszatér minden a régi kerékvágásba: új edzője lesz a nagyhalászi fut­ballegyüttesnek. labdarúgás. A második... Mármint edzőváltás a megyei első osztályban. Miként azt egy hete megszellőztettük, Kovács János felállt a táblázat legvégén veszteglő tiszalöki futballcsapat kispadjáról; ez­úttal Nagy Lajos jutott erre az elhatározásra. A különbség annyi, hogy a nagyhalászi szakvezető eleve beugróként vállalta nyáron a tréneri posztot. Becsületesen tette a dolgát, más kérdés, nem volt egyszerű mutatvány annak rendje és módja szerint befejezni a viszontagságos őszi idényt. Fél év lett belőle... Az előző bajnoki évad után csaknem a nulláról kezdte a munkát - előbb a szétszéledő labdarúgók pótlásáról kel­lett gondoskodni, ami nem kevesebbet jelentett, mint gyakorlatilag új együttest épí­teni, majd tartani a lelket a tizenötödik helyen táborozó, kevés sikerélménnyel gazda­godó játékosokban. . - Arról volt szó, hogy egy hónapig irányítom a csapatot, fél év lett belőle... - taglalta Nagy Lajos. - Most viszont tényleg ismét az eredeti sze­repkörömmel foglalkozhatok, maradok szakmai koordiná­tor, magyarán az utánpótlást felügyelem továbbiakban, és ha az egyesület vezetése igényli, a felnőttcsapat mun­káját is segítem. Röviden: ré­szemről visszatér minden a régi kerékvágásba. Lélegezte­tőgép folyamatos üzemelte­téséhez tudnám hasonlítani az elmúlt időszakot. Igaz, túl Túl sok pontot nem szerez­tünk, de nem is aláz­ták meg a csapatot. NAGY LAJOS sok pontot nem gyűjtöttünk, de nem is alázták meg a csa­patot.- Egyelőre élünk, ami a jövő, a fiatalok fejlődése szempontjából a legfonto­sabb. Ugyancsak lényeges fejlemény, hogy a régóta keresett edzőt megtaláltuk, kinevezése januárban válik hivatalossá. Derekas feladat lesz Talán annyi elárulható, az új mester „osztálytárs” együttestől érkezik. Mind­azonáltal derekas feladat lesz megvalósítani, hogy feljebb tornázza a táblázaton a kieső­pozícióban állomásozó Nagy­halászt. KM-KT Nagy Lajos a háttérbe húzódik, de nem csípőre tett kézzel várja a tavaszi szezont fotó: sipeki Péter Presszókávéfőzőt nyerhet, ha szavaz Keressük a hónap ás az év legjobb kézbesítőjét. Előfizetőink szavazhat­nak és nyerhetnek! nyíregyháza. Májusban indult, és év végéig tartó akciónk so­rán előfizetőink segítségével szeretnénk megtalálni az Év kézbesítőjét. Játékunk többfor­dulós, minden hónapban a be­érkező szavazatok alapján ki­hirdetjük - és lapunk hasábjain be is mutatjuk - a hónap nyer­tesét. Év végén pedig az ösz- szes voks figyelembevételével választjuk meg az év legnép­szerűbb Kelet-Magyarország- kézbesítőjét. Mind a havi győztes, mind a végső nyertes értékes díjazásban részesül. Olvasóink is nyerhetnek Természetesen szavazóink is nyerhetnek, minden hónap­ban díjazzuk a játékban részt vevő szerencséseket (be is A Kelet-Magyarország legjobb kézbesítőit díjazzuk mutatjuk őket), sőt az év vé­gén minden szavazó között megejtünk még egy sorsolást. Ha elégedett a Kelet kézbe­sítésével, és szeretné, hogy az ön újságkihordója kapja az Év kézbesítője megtisztelő címet és a vele járó jutalmat, akkor a mellékelt szelvényen, illetve az ott megadott elekt­ronikus módon szavazzon és nyerjen! km A hónap kézbesítője Három db kávéfőzőt sorsolunk ki azok között, akik szavazatukat - és kérdésünkre a helyes választ - eljuttatják december 30-áig a Kelet szerkesztőségébe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). Szavazatukat behozhatják személyesen, postai úton vagy a kézbesítő által is beküldhetik. Mottó: „Nyerő kézbesítő". Szavazatát a lenti adatok megadásával együtt a nyeremenyjatek@kelet.hu címen is elfogadjuk. A nyertesek nevét, valamint „december hónap nyertes kézbesítőjét’’ január első hetében a napilapban és a www.facebook.com/keletmo oldalon is közöljük. A játékban csak a Kelet-Magyarország előfizetői vehetnek részt! A szelvény kitöltésével a résztvevő hozzájárulását adja adatainak felhasználásához kizárólag a Russmedia Kft. adatbázisa részére! December hónap kézbesítője: ____________________________ (Ha nem tudja kézbesítője nevét, de a díjra érdemesnek gondolja, akkor is küldje vissza a szelvényt, saját adatai alapján tudni fogjuk, kit szeretne díjazni.) Olcsóbb-e a Kelet előfizetéssel, mintha újságárusnál venné meg? nem EH igen E Előfizető neve*: ------------------------------------------------------­Cím*: _________________________________ Tel.*: ____________________________________________ *... n Ül ■ j E-mail-cím:. * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! * Hfiségkártya száma (ügyfétszám):| KELET www.kelet.hu Asztalitenisz Megyei csapatbajnokság, a 11. forduló eredményei Záhonyi VSC-Mátészatkai MTK 9-9 Győztek: Sütő L. 3, Petró L, Csépke 2-2, a Sütő L, Lovácsi és a Petró L, Fazekas T. páros Ti, illetve Hegedűs T„ Lukács B. 3-3, Damasiewich N. 2, Hudák 1.1. Nyírbátori ASEIII-ATCNagykálló 7-11 Gy.: Farkas V., Szeles K. 2-2, Veress A., Tölgyes D. és a Veress A., Farkas V. páros 1-1, illetve Mészáros A., Tisza B., Jónás S. 3-3, Hriczu T. valamint a Tisza B., Mészáros A. páros 1-1. Nyfrpazony SE-Kék SE * 1-17 Gy.: Tarkó 1, illetve Csiszár L, Szőllősi B„ Pásztor T. 4-4, László J. 3, a Csiszár L.. László J. valamint a Szőllősi B„ Pásztor T. páros 1-1. Necc-Eissmann SE­Fehérgyarmati VSEII 2-16 Gy.: Kukucska, Kujbus L1-1, illetve Bodó Á., Kereszti, Szabó L. 4-4, Szim 2, a Bodó Á., Kereszti és a Szim, Szabó L. páros TI. Trió-Maxl-Szacsa Nyíregyháza SE II- AJakSE 9-9 Gy.: Király Cs., Roskó 4-4, a Király Cs., Roskó páros 1, illetve Szabó J., Spekker L., Bacsó A., Filep T. 2-2, a Bacsó A., Filep T. páros 1. Nyírtét KSE-Vit ka SE 18-0 -játék nélkül Szabadnapos: Apagy SE IV 9 sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja. HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents