Kelet Magyarország, 2015. december (72. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-08 / 287. szám

2015. DECEMBER 8„ KEDD ■ KELET GYÁSZHfR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét h \ Volt emberek Ha nincsenek is, vannak még. Csodák Nem téve semmit, nem akarva semmit, Hatnak tovább (Kosztolányi Dezső) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy BORBÁS KÁROLYNÉ szül. Henzel Olga nyugalmazott gimnáziumi tanár 2015. november 21-én, életének 92. évében elhunyt. Végső búcsúzta­tására 2015. december 11 -én délután 13 órakor kerül sor római kato­likus szertartás szerint a Szent Gellért Plébánia altemploma umate- metőjében (1115 Budapest, Bartók Béla út 149.). Emléke a szívünkben él! 86970 Táviratcím: Dr. Borbás Klára, 2120 Dunakeszi, Mező u. 7. t Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, Ajka nem szól többé, mert lezárt, néma, holt. Megállóit a kéz, mely mindig csak adott, Soha semmit sem kért, és el nem fogadott. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. SZABÓ FERENCNÉ szül. Frankli Etelka volt buji majd paszabi lakos 88. éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2015. december 9-én 10.45-kor lesz a buji temetőben. 26819 Gyászoló gyermekei és családjuk. t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy CSATÁRI SÁNDOR volt Nyíregyháza, Moszkva utcai lakos 2015. december 1-jén elhunyt. Az engesztelő szentmise 2015. december 10-én 17 óra 30 perckor a nyíregyházi görögkatolikus nagytemplomban lesz. Hamvainak teme­tése 2015. december 11-én lesz az érdi temetőben. Egyben köszö- 3 netet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak, velünk Í éreznek. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH MIHÁLY volt Kordován-bokori lakos életének 81. évében elhunyt. Temetése 2015. december 11-én 14 órakor lesz az Északi temető Korányi úti ravatalozójából. A gyászoló család A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: http://www.kelet.hu Miért jó előfizetőnek lenni? Hűségét értékeljük! A Kelet Hüségkártyájával könnyedén megspórolhatja akár előfizetése árát a 100-nal is több Húságkartya-elfogadóhelyen. Az elfogadóhely-listát megta­lálja lapunkban havonta legalább egy alkalommal. Illetve a folyamatosan frissülő www.kelet.hu/husegkartya oldalon. Az elfogadóhely-listát megújult formában közöljük: külön tüntetjük fel a nyíregyházi és a megyeszékhelyen kívüli Hüségkártya-partnereket. Kiemeljük az új csatlakozókat is, hogy kony- nyebb legyen az eligazodás. Használja Hüségkartyáját eredményesen! Elérhetőségeink: +36-40-424-424: ».yj. j husegprograrTHtikelet.hu: --N N I 1 J I 3 ■ Kelet-Magyarország. f#YO)(D)( ü j M Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6>^/NTV VÍV I Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szivetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre. Mély megrendüléssel és fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IFJ. CSIZMARIK JÓZSEF életének 32. évében, rövid, de súlyos betegség után, tragikus hirtelenséggel eltávozott Közülünk. Drága halottunktól 2015. december hó 10-én 14 órakor veszünk végső búcsút a nyírteleki temető ravatalozójában. Gyászoló családja és menyasszonya: Gabica %3&( Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BIRO SÁNDOR Levelek, Kossuth utcai lakos 60 éves korában elhunyt. Temetése 2015. december 10-én 14 órakor lesz a leveleki temető ravatalozó­jából. 12673« A gyászoló család. Véget ért egy Emberélet, Küzdés, Akarat, Kitartás fölött kik itt maradtunk nekünk a gyász és az emlékezés maradt SZABÓ KÁLMÁN Sóstógyógyfürdői lakos, életének 77. évében hosszantartó súlyos betegség után csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2015.12.10.-én 13 órakor lesz a Nyíregyháza Északi Temető Korányi úti ravatalozójában. A gyászoló család Ha egy könnycsepp gördül az arcunkon, az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon. E Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy ÖZV. FERENCZI MIKLÓSNÉ szül. Gaál Jolán volt nagygéci lakos életének 88. évében elhunyt. Búcsúztatása 2015. december 10-én 10 órakor lesz a borbányai temető ravatalozójában. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GOLENYAK JANOS volt rakamazi lakos hosszantartó betegség után 83 éves korában elhunyt. Temetése: 2015. december 10-én 13 órakor lesz a rakamazi temető ravatalozójából. Római Katolikus szertartás szerint. s7}t A gyászoló család Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16óráigfogadunk! HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZEKRÉNYES ISTVÁNNÉ szül. Jónás Erzsébet Nyíregyháza, Vasvári Pál utca 73. sz. alatti lakos életének 78. évé­ben elhunyt. Szeretett halottunktól 2015. december 12-én (szomba­ton) 11.00 órakor veszünk végső búcsút a nyíregyházi Északi teme­tő Korányi úti ravatalozójában. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOGNÁR MIHÁLYNÉ szül. Elek Julianna volt nyírteleki lakos, életének 81. évében elhunyt. Temetése 2015. december 11 -én 10 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából. Gyászoló család A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: http://www.kelet.hu KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik PINTYE GÁBORNÉ szül. Szabó Irma temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Ezúton fejezzük ki hálánkat és köszönetünket a Sz.-Sz.-B.-M. Jósa András Kórház III. Belgyógyászati Osztály ( Kardiológia) orvosainak és ápolóinak türelmes és odaadó munkájukért. 10,3 A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik IGAZ GYULA búcsúztatóján megjelentek, gyászunkban osztoztak. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SÉRA JÁNOS temetésén részt vettek, gyászunkban őszinte részvéttel osztoztak. 626478 Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik HORVÁTH ANDRÁS I volt kemecsei lakos temetésén megjelentek, mély fájdalmunkban g osztoztak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak akik szerettünk, Dr. Mezősi Józsefeié temetésén részt vettek sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. Kokas Árpád és családja fe662° Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett elhunytunk, ID. SZEDLÁR GYÖRGY búcsúztatásán megjelentek, sírjára virágot helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló családja 826067 1 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik KOVÁCS JÁNOS temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS Pihenj, te drága szív, már megszűntél dobogni, Szerető jóságod nem tudjuk feledni Szerető jóságod nem tudjuk feledni. Mert elfelejteni Téged soha nem lehet, Csak meg kell tanulnunk élni nélküled! VARGA BELANE szül. Gonda Hajnalka volt fehérgyarmati lakos halálának 1. évfordulójára. Gyászoló férjed, Béla és fiad, Bélus.

Next

/
Thumbnails
Contents