Kelet Magyarország, 2015. november (72. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-27 / 278. szám

KELET 2015. NOVEMBER 27., PÉNTEK Robotlabortúra indul pénteken NYÍREGYHÁZA. A Nyíregyházi Főiskola ismét csatlakozott az Európai Robotika Hét prog­ramjaihoz, amely a kontinens számos helyszínén november 23-29. között lehetőséget kínál arra, hogy az érdeklődők be­pillantsanak a több mint 500 robotikával kapcsolatos ese­ménybe. A Nyíregyházi Főis­kolán november 27-én, pénte­ken robotlabortúrát tartanak. Simon Béláné kalauzolásá­val 15-18 óra között a látogatók betekinthetnek a RoboCupJu- nior 20l6-ra készülő nyíregy­házi csapatok műhelytitkaiba is, a helyszín a 2-es kollégium robotfocilaborja. KM <§> Érdemes betérni! A helyi értékek mellett számtalan érdekesség látható Birlben a tájházban, mely mindig nyitva áll a látogatók előtt. fotó: sipeki Péter Mikulás-napi ruhabörze A ruhák, cipők mellett karácsonyi ajándékok is beszerezhetők a börzén. NYÍREGYHÁZA. December 6-án, vasárnap megérkezik a Mi­Játékok is lesznek a börzén FOTÓ: KM-ARCH(Vt SIPEKI PÉTER kulás a Bem József Általános Iskolába is, ahol az év utolsó börzéjén vehetnek részt a lá­togatók. Beköszöntött a hideg idő, a családok igyekeznek meg­venni a gyerekeknek a kabá­tokat, overálokat, csizmákat, bélelt nadrágokat. Aki eddig nem tudta beszerezni a téli ruházatot, megteheti a jövő vasárnapi börzén, ahol ren­geteg jó minőségű és olcsó holmi közül lehet majd vá­logatni, de szebbnél szebb ünneplőruhákat, cipőket is kínálnak az árusok. Játékok és ajándékok Tekintettel a Mikulásra és a közelgő karácsonyra, a bör­zén a játékok is fontos szere­pet kapnak. Széles kínálatra számíthatnak a résztvevők: lesznek babák, fa építő- és társasjátékok, könyvek, de ajándékötleteket is kaphat­nak a látogatók, akik kézi készítésű ajándéktárgyakat, ásványi ékszereket, gyertyá­kat, szappanokat is vásárol­hatnak. Minden, ami a babaváráshoz kell A szervezők ezúttal sem fe­ledkeznek meg a babaváró kismamákról, akik egy helyen beszerezhetik a babakelen­gyéhez szükséges holmikat, de a babakocsit, autósülést is. Most is szerveztek kupak­gyűjtést, az összegyűjtött ku­pakok Szilvási Lilla gyógyulá­sát segítik. Azokat a ruhákat, játékokat pedig, amelyeket az anyukák nem tudtak to­vábbadni, és hazavinni sem szeretnének, a szervezők fel­ajánlják a Csodás Álmok Ala­pítványnak. Amíg az anyukák vásárol­nak, nézelődnek, a gyerme­keket lelkes óvó nénik foglal­koztatják a kreatív sarokban, ahol az alkalomhoz illően kis télapókat, hóembereket és Tudnivalók Mikulás-napi Kelet-ruha- és játékbörze ldőpont:december 6., vasárnap 8-13 óra között Helyszín:Bem József Általános Iskola, Nyíregyháza, Epreskert u. 10. (az Universum Üzletház mögött) Ingyenes kísérőprogramok:kreatív sarok és arcfestés lnfóvonal:20/339-8630 E-mall:bea borze@gmail.com www.facebook/beaborzenyiregyhaza rénszarvasokat készíthetnek a kicsik, de gyönyörű arcfes­tések is készülnek majd. A kisbabával érkezőknek szop- tató-pelenkázó helyiséget biztosítanak, Mikulás alkal­mából pedig minden gyerme­ket ajándékkal várnak. Azok az anyukák, akik még szeretnének asztalt foglalni a börzére, hogy eladhassák a feleslegessé vált ruhácskákat, játékokat, hívják az infóvona- lat, és jelentkezzenek! km ülilllMillillÄlBlllKiÄMMiÄ Programajánló November 27., péntek 14 óra: Falinaptár-bemutató, Plaza Galéria és Fotóstúdió, Nyíregyháza 18 óra: Ratkó József-díj átadóünnep- sége, megyei könyvtár, Nyíregyháza 18 óra: „Miértek a festészetben"- Stonawski Tamás összefoglaló kiállí­tásának megnyitója, Szentpétery Zsig- mond Kulturális Központ, Mátészalka 19 óra: Márton-napi borvacsora, Vasvári Pál Múzeum, Tisza vasvári 21 óra: A HanGeriÜA koncertje, Club 68 Cafe, Nyírbátor November 28., szombat 9 óra: 100 forintos nap a Nyíregyházi Állatparkban _______________ 19 óra: Mikulás-váró - jótékonysági bál a Farkas testvérek megsegítésére, iskolai ebédiő, Nyírkárász ________ 20 óra: Ä Kelemen Kabátban koncert­je, Club Hollywood, Nyíregyháza ____ 20 óra: Funky Donots-koncert, Chloe New Yorkban, Nyíregyháza November 29., vasárnap 10.30: Az igazság lekvárja - a Bab­szem Jankó Gyermekszínház előadása, VM KK, Nyíregyháza ___________ 15.30: Adventi fényfelgyújtás, Nyírbá­tori Kulturális Központ __________ 15.30: Karácsonyváró rendezvény- sorozat - adventi gyertyagyújtás, Beregdaróc _______________________ 16.30: Ünnepi fények felkapcsolása, első adventi gyertya meggyújtása, fellép a Cantemus kórus és Pál Dénes, Kossuth tér, Nyíregyháza November 30., hétfő 9 óra: Levéltári délelőtt, megyei levéltár, Nyíregyháza ___________ 10 óra: Migrációs válság és átalakuló világrend: rendhagyó kerekasztal-be- szélgetés Angyal Ágnessel és Nógrádi Györggyel (regisztrációhoz kötött), Centrál Hotel, Nyíregyháza _______ 16 óra: Kazinczy Ferenc Earlyact Club avatóünnepsége, Árok u. 17., Nyíregyháza Decemberi., kedd 9.30: A Jósa András Múzeum napja előadásokkal, új kiállítások megnyi­tásával, városháza, majd 14 órától a múzeum, Nyíregyháza _________ 15 óra: A karácsonyi ünnepkör leve­lezőlapokon - kiállítás, Szent Atanáz Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza 15 óra: A TIT kisvárdai szervezete ünnepi közgyűlése, városi könyvtár 16.30: Albánia, hol még ön sem járt - Ratkai János idegenvezető úti beszámolója, megyei könyvtár__ 17 óra: Megemlékezés a Székely Hadosztály megalakulásáról, Hősök tere, Nyíregyháza December 2., szerda 14.15: Törökország bemutatkozik - kiállítás és disszeminációs fórum, Nyíregyháza, Sipkay Barna-sszakiskola 16.30.: ÉLETKEdv - Életed naplója 2016, Lippai Marianna bemutatóval egybekötött közönségta­lálkozója, közreműkö­dik Szirota Jennifer, megyei könyvtár, fi Nyíregyháza ____ 17 óra: Csendes he- , tek - mandalakiáltl- k tás Molnár Piroska munkáiból, vasutas műve­lődési ház, Vasárnap délután Pál Dénes Nyír­egyházán lép fel FOTÓ: INTERNET Kiállítás nyílik a központban MÁTÉSZALKA. Miértek a festé­szetben címmel nyílik meg november 27-én 18 órakor Stonawski Tamás kiállítása a Szentpétery Zsigmond Kultu­rális Központban. KM Látogatás az év levéltárában nyíregyháza. Az év levéltárá­nak választott megyei levéltár mutatkozik be november 30- án 9 órától, szó esik a terveik­ről, legújabb adatbázisukról, és Kiss Ernő munkásságáról is. 0DONA KLUB k. 9 Ml II9 ST0RY4 05.50 Hajnali gondolatok 06.00 Feketén-fehéren © Brazil telenovella 06.55 Kenó© 07.00 Híradó 07.20 P amende 07.50 öt kontinens 0820 A múlt fogságában © Brazil tévéfilmsorozat 09.10 Kisvárosi doktor © A szakadék szélén Német tévéfilmsorozat 10.05 Család-barát 11.30 Jó tudni!® Német ismeretter­jesztő sorozat 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó 12.40 Kult+@ 12.50 Jamie 15 perces kajái 13.15 Kívánságkosár 15.15 Feketén-fehéren ® Brazil telenovella 16.10 Re* felügyelő® Osztrák-német bűn­18.00 Híradó 1840 Kisvárosi doktor ® Német tévéfilmsorozat 19.35 Maradj talpon!© 20.35 Fölszállott a páva Elődöntő Kpnó (fi) 22.50 Columbo-V. évad® HD Amerikai krimisorozat 00.30 Emberrablás és váltságdíj -II. évad® Angol tévéfilmsorozat 01.40 Színhús® Amerikai film 03.05 Magyar Elsők Magyar ismeretterjesztő film 03.20 Magyar történelmi arckép­csarnok Székely Bertalan Magyar ismeretterjesztő film 03.50 Határtalanul magyar HD Üdv Fiúménak!-Jókai Mór az adriai kikötővárosban 0420 Hazajáró HD 04.45 Novum® Magyar ismeretterjesztő film 05.15 Akadálytalanul HD 08.45 Manó Benő 09.00 Alex a dzsungelben 09.05 Malackó 09.15 Benedek Elek mesél 0925 Ball 09.40 Béku és barátai 09.45 Bogyó és Babóca 09.50 Aprónép 10.00 A kis sárkány kalandjai 10.10 Frakk, a macskák réme 10.15 Meséli nekem! 1025 Hetedhét gyerekhíradó 10.35 Dzsungelbanda© 10.50 Az ifjú Robin Hood© 11.05 Gógyi felügyelő © 11.30 Dávid,atörpe© 12.00 Mézga család© 1225 A világ mesél® 12.45 Rocky és Bakacsin® 13.35 Mézga család© 14.05 Dávid,atörpe© 14.30 Az Ifjú Robin Hood© 14.45 Gógyi felügyelő© 15.10Dzsungelbanda© 1525 Frakk, a macskák réme 15.50 OzieBoo! 16.00 Egér-úti kalandok 16.30 Lóti és Fűti 16.35 Malackó 16.40 Manó Benő 16.55 Mesék Mátyás királyról 17.05 Béku és barátai 17.10 Mesélj nekem! 1720 Aprónép 17.30 Báli 17.45 És te mit gondolsz? 17.50TraktorTom 18.00 Tehénke mesék 18.15 Magyar népmesék 1820 A kockásfülű nyúl 18.35 Állatkerti sétány 18.45 Nils Holgersson 19.15Tesz-vesz város 19.40 Gyerekversek 19.45 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Családom és egyéb emberfajták© 2025 Böngésző© 21.00 Én vagyok Itt® 22.35 Világunk történelme ® 23.30 Dalszerzők azA38 Hajón© 00.00 Az élet sava-borsa © 04.00 Reflektor® Sztármagazin 04.15 ízes élet® Gasztronómiai magazin 04.35 Barátok közt© Magyar filmsorozat 05.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 05.30 Top Shop 06.00 Jó reggelt, skacok! © 07.35 RTL Híradó-Reggel Az RTLII esti híradója 08.08 8.0B - Minden Reggel @ Élő magazinműsor 10.05TopShop 11.45 Asztro-Show 12.45 Éjlel-Nhppal Budapest @ Magyar filmsorozat 13.55 Négyen négy ellen - A csa­ládi játszma© Vetélkedő 14.35 A szerelem foglyai @ Amerikai filmsorozat 15.45 Nyomtalanul® Amerikai krimisorozat 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 18.55 Fókusz® Közszolgálati magazin 19.30 Éjjel-Nappal Budapest @ Magyar filmsorozat 20.45 Barátok közt® Magyar filmsorozat 2125 Showder Klub® Vidám show-műsor 22.35 RTL Híradó-Késő esti kiadás Az RTLII esti híradója 23.00 Gyilkos elmék @ Amerikai-kana­dai krimisorozat 00.00 Magyarul Baléval Közéleti háttérműsor 00.35 Vámplrnaplók® Amerikai miszti­kus thrillersorozat 01.35 Reflektor® Sztármagazin 01.50 Street Kitchen® GasztroshowFördős Zével és Havas Dórával 0220 Kalandor Turisztikai élménymagazin 05.10 Csapdába csalva ® Német doku-reality sorozat 05.35 Családi Titkok® Magyar reality sorozat 06.20 MOKKA® magazinműsor 0625 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® magazinműsor 0925 Stahl konyhá|a® 09.30 Babapercek® 10.45 Astro-Vllág 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Aktfv® magazinműsor 13.00 Családi Titkok® Magyar reality sorozat 14.10 Zsaruk® Magyar doku-reality sorozat 15.15 Az én bűnöm® Mexikói filmsorozat 1620 Veronica aranya® Mexikói romanti­18.00 Tények hírműsor 19.30 Jóban Rosszban © Magyar filmsorozat 2125Abelső ember® Amerikai akció-thriller A rejtélyes Dalton kiagyal­ja a tökéletes bankrab­lás tervét, és merész akci­ója során több tucat em­bert ejt túszul az épületben. 00.05 Vegas® Amerikai western-ak- ciósorozat 01.05 Tények Este hírműsor 01.55 Sportos sportműsor 02.05 EZO.TV Jósok, Látók, Médiumok 03.10 Aktív® magazinműsor 03.35 A törvény embere ® Am.i kalandfilm-sorozat 0420 Vegas® Amerikai westem- akciósor. ügyi tévéfilmsorozat 17.00 Ridikül® 15.30 Bogyó és Babóca 15.40 A kis sárkány kalandjai 16.40 Szulejmán® Török kalandfilmsorozat kus filmsorozat 17.25 Florella® Columbo-V. évad® Grace valaha híres színésznő volt. aki nem akar tíibbé férje árnyéká­ban élni, ezért úgy dönt, visszatér a rivaldafénybe. Éhhez azonban először el kell távolítania... 2250 Világunk történelme® A XVII-XVIII. században a világ leg­különbözőbb tájain a nép sorra lelt fel a szabadság és az egyenlőség nevében az egyházi és világi hata- tom képviselői ellen. 22.35 Showder Klub® Klasszikus stand up comedy-show, a tengeren túl és Nyugat-Európa legnépszerűbb humorformátuma - az Esti Showderből már ismerős dumagépekkel, az ország... 2125 A belső ember® Dalton kiagyalja a tökéletes bankrablás tervét, akciója során több tucat embert túszul ejt. Frazier nyomozó kapja a felada­tot, hogy tárgyaljon a... 2125 0555 Ma reggel06.00 Híradó0635 Ma reggel 07.00 Híradó 0720 Ma reggel 08.00 Híradó 08.17 Ma reg­gel 0854Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Itthon vagy! 0941 Madélelőtt 10.00 Híradó 10.15 Mindentudás 10.41 Ma délelőtt 11.00 Híradó 11.10 Madélelőtt 12.00 Déli harangszól2.01 Déli híradó 1241 Ma délelőtt1254Ma délután 13.00 Híradó 13.15 Unió28 európai uniós magazin 13.41 Ma dél­í utánl4.00Hlradól4,15Summal441 I Ma délután 15.00 Híradó 15.15 Ko­sár 15.41 Ma délután 16.00 Híradó 16.15 Minden tudásl641 Ma délután 17.00 Híradó 17.15 Itthon vagy! 17.41 Ma délután 1752 Ma este 18.00 Hír­adó 1828 Maeste Agrárhiradó 19.00 Híradó 19.05 Szemtől szembe 1930 Híradó2030 Ma este 21.00 Híradó 2125 Ma este 2135 Világhlradó 2155 Ma éjjel 22.00 Híradó 2235 Ma éjjel 23.00Híradó 23.15 Ma éjei23.45An­gol nyelvű hírek 00.00 Himnusz 9M4 10.00 Forma-I Abu Dhabi 1. szabad­edzés Élő közvetítés 1130 WTTC Qatar Időmérő edzés felvételről 12A5 Lovas Világkupa1400 Forma-1 Abu Dhabi 2. szabadedzés Élő közvetítés 15.45 Női kézilabda Válogatott mérkőzés Magyarország - Ukrajna Élő közvetí­tés 18.00 Magazin Startfejes 1830 Játékoskijáró OTP Bank Liga feiveze- től930 WTTC Qatarl.és2futam Élő közvetítés 21.45 Magazin Golf 22.15 Magazin Gillette 2245 Forma-1 Abu í Dhabi 2. szabadedzés 00.15 Férfi VF zilabda OB I. Szentes - Szeged mér­kőzés 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Soroló 11.30 Reporters i 12.00 Híradó1230Reggeli járat plusz 1330 Garázs 14.00 Hard Talk 1430 Our World 15.00 Híradó1530 Alinda 16.00 Csűrte 17.00 Híradó1730 Euró­pai híradól8.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Látótér 2030 Panaszkönyv 21.00 Híradó 2121.30 Magyarország élőben plusz2200 Hír­adó 2230 Mi lett vele?23.00 Látótér 23.30 Panaszkönyv 00.00 Híradó 9 FILM* 09.00 Az utolsó gyémántrablás © 1045 Apokalipszis itt és most ® 1230 Sárkányok háborúja ® 1430 A hét mesterlövész© 17.05 Túl min­denen ©19.00 Az utolsó szamuráj © 2145 Maga a pokol ® 23.40 Gyor­sabb a halálnál ® 0140 Öngyilkos bevetés® 0550 0620 Kacsamesék 0650 0720 Balu kapitány kalandjai 0750 Dallas®0855Titkokhldja©10.00 Szex és New York®10301130Szü­letett feteségek®12301335 1440 A farm, ahol élünk ©1545 Váratlan utazás @16.50 Váratlan utazás © 1830 Született feleségek ® 1930 Született feleségek ©2030 Szex és New Mark® 21.00 Hegylakó © 2320 Bostoni halottkémek©0020 Dallas® 9 DISCOVERY C. 06.00 Mi történt ezután? 0625Állí­tólag.. 07.15 Amcsi benzinfalók 08.00 Kincsek a garázsból 0830 Csomag­csaták 09.00 Konténervadászok 09.30 Raktárvadászok 10.00 Licit- vadászok 1030 Angliai raktárvadá- szokll.00 Halálos fogás1200 Auszt­rál kamionosok 13.00 Autókereskedők 14.00 Száműzötiek műhetyel5.00 Mi történt ezután? 1530 Mi történt ez­után? 16.00 A NASA X-aktái 17.00 A drágakőbáró 18.00 Joel Lambert 19.00 Autókereskedők 20.00 Am­csi benzinfalók 21.00 Jimmy de Wile 2200 Autókereskedők 23.00 Kubai króm 00.00 Autókereskedők 9 ATV 5.10Hazahúzó6.00ATV START Ben­ne Híradók: 6.00,7.00.8.00 830 START plusz 9.05 Fórum 10.25 Friderikusz interjú-műsor 11.30 La­ci bácsi konyhája 11.55 Világhíradó 1225STARTplusz1345 Egyenes be­széd 1440 ATV START 1550 700- as klub ©1620 Együtt a biztonsá­gért ®1650 Világhíradó 17.05 Fó­rum 1745ATV Híradó 18.15 Esti Start 1845ATV Híradól920Időjárásl925 Szabad szemmel 21.00 Híradó - Es­te 921.30 A Nő háromszor talk-show 22^5 Híradó - Este 9 2230 Világhír­adó 23.10 Hazahúzó 23.55 Szabad szemmel 1.00 Világhíradó _________ 9 COOLTV 09.00 Medicopter 117 - A légimentők ©10.00 Baywatch © 11.00 Knight Rider © 12.001225 Nyugi, Charlie! © 12.55 A mentalista ® 13.45 Medicopter 117 - A légimentők © 144015.35 Cobra 11 © 16.30 CSt A helyszínelők ® 1725 Döglött akták ®1820 CSI: Miami helyszínelők © 19.15 Gyilkos elmék © 20.15 Castle © 21.10 Hétmérföldes szerelem ® Amerikai romantikus vígjáték 23.15 Kubrick menet © Angol-francia víg­játék 00.50 Gyilkos elmék © Ameri­kai-kanadai krimisorozat 0145 Dög­lött akták® 9NYTV 0630 Híradó 0655 Híregyháza Köz­életi magazin® 0730 Híradó 08.00 NYTV 30 - 30 éves Nyíregyháza Te­levíziója magazin ® 08.30 Híradó 09.00 Alkotás utca kulturális maga­zin © 0930 Metamorfózis maga­zin © 10.00 Képújság 18.00 Híradó 1825Szieszta szórakoztató magazin ©19.00 Híradó1930 Szieszta szó­rakoztató magazin © 20.00 Híradó 20.30 Híregyháza Közéleti magazin ©21.00 Híradó 2125 NYTV 30-30 éves Nyíregyháza Televíziója magazin @22.00Híradó 22^0 Szieszta szóra­koztató magazin ©2320 Híradó 630Party Zóna®7.00 Híradó 730 Túrabakancs® 8.00 Híradó 8.30 Életvitel ©9.00 Híradó 925 Képúj­ság 1730Nem véletlen 6...©17A5 Ke- resztkárdés 6. ©18.00 Híradó-1830 Víg-kend ©19.00 Híradó 1930Vig- kend®20.00 Híradó 2030 Sport­szelet ©21.00 Film: Az alkimsta és a szűz ® 2235 Híradó - 23.00 Víg­kend - ism © 00.00 Himnusz 9NAT.GEO. 10.00 Tonhalcsaták 11.00 Bekaszt- lizva külföldön ® 12.00 így éld túl a világvégét! © 13.00 Tonhal-csaták 14.00 Eszement játékok II: Versen­gési láz 14.30 Pedig jó ötletnek tűnt II: Ötödik rész 15.00 Tonhalcsaták ? észak dél ellen II: Ki nevet a végén? 16.00 Légikatasztrófák XI ® 17.00 Gyáróriások: MV Agusta 18.00 Jeges pokol Norvégiában: Rém szarvasok 19.00 Tórzsutas a vadonban 20.00 Eszement játékok II: Agyak iskolája 2030 Pedig jó ötletnek tűnt 21.00 Kennedy hét kritikus napja 23.00 Reptéróriás: Dubai III: Ebola a repté­ren 00.00 A rejtélyes Kennedy-gyil- kosság®_______________________ ®CLASSFM 06.00 Morning Show 10.00 Class Kí­vánságműsor Abaházi Csabával 15.00 Class Délután Vágó Pirossal 20.00 Class Mix White Boy-jal 20.00 Class Night Szani Rotanddal 22.00 Class Kultúra 23.00 Class Dance Chart White Boy-jai____________________ ©MR1-KOSSUTH 6.00180 perc 9.00 Hírek.Totó 9.30 Hírek 10.00 Krónika benne: Sport. Időjárás.1030 Hírek kb.1052 Hang­tár 11.00 Hírek 11.07 A Hely 1130 Hírek 1132 Vendég a háznál Gyere­kekről- felnőtteknek 12.00 Déli ha­rangszó 12.01 Krónika 1223 Sportvi­lág 1230 Ütköző délben 13.00 Hírek 13.06 Rádiósz!nházl330 Békesség néktek! 14.00 Hírek 14.05 Történet, hangszerelve 14.30 Hírek1434Tér­idő 15.00 Krónika 15.10Regényes tör­ténelem 15.35 Közelről 16.00 Króni­ka 1630 Hírek1640 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők 1730 Krónika 17.54 Sportvilág 17.56 Hősök naptá­ra 18.00 Ütköző este 1830 Határok nélkül 19.00 Hírek 19.07 Sportvilág 19.25 Tetten ért szavak 1930 Csa­ládi sáv 21.00 Hírek 21.05 Sportvi­lág 2130 RácSószinház 2144 Rádió­színház 22.00 Krónika 2220 Sport- világ 22.30 A nap történetei 2257 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 Történet hangszerelve 23.36 Tér-Idő 6.00 Hírpercek Benne: hírek, közleke­dés, sport (3 perc) 6.15 Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádióval 630 Hírek. Időjárás. Közlekedés 7.00 Hírek. Idő­járás. Közlekedés730 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.00 Hírek. Időjárás. Köz­lekedés 830 Hírek. Időjárás. Közle­kedés 9.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.02 Sporthírek 10.03 Petőfi összes közben: 11.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 11.02 Sporthírek 12.00 Hírek. Idő­járás. Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.02 Sporthíreké Hí­rek. Időjárás. Közlekedés 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Sporthí­rek 16.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 16.03 Egész úton - hazafelé a Petőfi Rádióval közben: 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 17.02 Sporthírek 18.00 Hí­rek. Időjárás. Közlekedés 19.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.02 Sporthí­rek 20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 20.03 Egy estém, bárhol 21.00 Hí­rek. Időjárás. Közlekedés22.00 Hírek. j időjárás. Közlekedés 22.03 In Médiás Bass23.00 Eleven 9 VIASAT3 07.10 07.35 Jóbarátok © 08.00 A nagy svindli 08.55 Szivek szállodája ©0955Knight Rider®1055Ame- | rikaimesterszakács©1150Esküdtel- lenségek: Bűnös szándék ©1250 A nagy svindli 13501450 NCIS - Ten­gerészeti helyszínelők ©15451645 NCIS: Los Angeles ©1740 Amerikai mesterszakács © 1840 Chili vagy Mango 19.05 Jim szerint a világ © 1935 20.10 20.35 Két pasi - meg egy kicsi © 21.00 Star Wars: Egy új j remény @2345The Death and Life J of Bobby Z® 0145 Két pasi -meg j egykicsi® j A műsorváltozás jogát a televízió- \ és rádiótársaságok fenntartják. Az 1 esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

Next

/
Thumbnails
Contents