Kelet Magyarország, 2015. november (72. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-27 / 278. szám
2015. NOVEMBER 27., PÉNTEK kelet Jegyzet Ladányi Tóth Lajos Borban a gazság!? Hét év. Lefagyott a fagyállós gazdaként hírhedtté vált ember arcáról az érzelem, amikor kihirdették az elsőfokú ítéletet. Felső határt szeretne a befogadásban bécs. Európának meg kellene határoznia a befogadható menekültek számának felső határát, ez azonban a politikai menedékkérelemre vonatkozó alapjogot nem befolyásolná - mondta Thomas de Maizi- ere német belügyminiszter. Szerinte a tervezhetőbb menekültpolitika érdekében kontingensekbe szervezve kellene befogadni a migránsokat, mert utaztatásukat most az ember- csempészek szervezik. mti David Cameron fotó: afp Anglia is beszállna a légi hadviselésbe LONDON. A brit miniszterelnök szerint több okból is indokolt lenne Nagy-Britannia bekapcsolódása az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai elleni légi hadműveletekbe. David Cameron kijelentette: a cél olyan politikai átmenet elősegítése, amelynek eredményeként a Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette rezsim helyett új, a szíriai társadalom egészét képviselő kormány jön létre. mti Németországban már 950 ezernél is több menedékkérőt regisztráltak az év eleje óta a Die Welt című lap csütörtöki beszámolója szerint. A szövetségi rendőrség érdeklődésükre közölte, novemberben a hónap 24. napjáig 192 827 menedékkérőt vettek nyilvántartásba. Ez azt jelenti, a hónap vége előtt csaknem egy héttel több menedékkérő érkezett, mint bármikor korábban egy hónap alatt. Esélyesnek látja a pert a magyar miniszter Budapest. Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint van esély arra, hogy Magyar- ország sikeresen támadja meg a menekültek befogadásával kapcsolatos kötelező kvóta- rendszert az Európai Bíróságon. A Figyelő című hetilapnak azt mondta, komoly érvrendszert sorakoztattak fel a magyar álláspont mellett, és bízik abban, hogy más országok is beavatkoznak Magyar- ! ország mellett a perbe. mti Hét év. A Bibliában hét szűk esztendő. Bőven vezekelnie kell annak a vácszent- lászlói férfinak, aki 2013-ban úgy próbálta megakadályozni meggyborának ellopását, hogy fagyállót öntött bele. A tolvaj nem csak elcsente az italt, hanem megitta. Súlyos mérgezéssel került kórházba, és pár nap múlva meghalt. Hét év. A borosgazda köp- ni-nyelni nem tudott. Mint ahogy az elhunyt szülei sem, amikor tudatosult bennük, hogy mi történt. Öt éve felfüggesztett börtönbüntetést kapott a kertjét árammal védő kesznyéteni férfi. Mindkét esetben a saját tulajdonukat védték. Azt, amely az övék. A hívatlan vendégeket már nem támaszthatja fel senki. Halálba torkollott a leckéztetésük. Hét év. A betörés bűncselekmény. A magántulajdon védelmét támadják mindazok, akik lesújtottak az emberéletet közvetve kioltó személyre. Az elsőfokú ítélettel szemben a vádlott mellett az ügyészség is könnyítést kért. Elég büntetés neki együtt élnie a súlyosan nyomasztó lelki teherrel. ladanyi@kelet.hu „Újra kell szervezni a schengeni rendszert...” Lázár János szerint az illegális bevándorlás és a terrorizmus kéz a kézben jár. BUDAPEST. Európában pedig növekszik a terrorveszély- fűzte a fentiekhez a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Áttörést jelenthet Lázár János elmondta: a vasárnapi brüsszeli EU-Tö- rökország-csúcstalálkozón- amelyen részt vesz Orbán Viktor kormányfő is - a magyar kabinet azt az álláspontot képviseli majd, hogy Magyarország kész intenzíven közreműködni Európa megvédésében „ebben a háborús helyzetben”. Szerinte egyébként áttörést jelent a helyzetben Manuel Valis francia miniszterelnök azon kijelentése, amely szerint Európának meg kell állítania a közel-keletiek beáramlását. Az illegális bevándorlás hullámát Európán kívül kell kezelni - hangsúlyozta Lázár János, hozzátéve: a magyar kormány ellenzi azt a tervet, amely szerint újabb egymillió embert hívnának, szállítanának be Európába. Ismét megerősítette, hogy Magyarország tiltakozik a kvóták szerinti szétosztás ellen - az ezzel kapcsolatos petíciót már több mint kilenc- százezren írtak alá -, magyar szempontból pedig elfogadhatatlannak nevezte az ezt szorgalmazó német álláspontot. Magyarország javaslata a külső határok megszilárdítása, a biztonság megerősítése, a schengeni és dublini rendszer újjászervezése, a nemzetállami jogkörök erősítése Lázár János fotó: mti és. korrekt kapcsolat Orosz- lenlegi helyzetben - sorolta a országgal, ami segíthet a je- többi között Lázár János, mti Röviden jobbik. A Jobbik arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy távolítsa el a közéletből Farkas Flórián romaügyi miniszterelnöki biztost, mert szerintük „ami ma Magyarországon cigányintegráció címén folyik, nem más, mint köztörvényes lopássorozat”. MLP. A Magyar Liberális Párt arra szólítja fel Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a Kúria döntésének megfelelően hozza nyilvánosságra a „közpénzek milliárdjaiból” írt századvéges tanulmányokat. támogatás. A vállalkozásoknak fel kell készülniük arra, hogy az európai uniós forrásokban a jövőben emelkedni fog a visszatérítendő támogatások aránya - mondta Rá- kossy Balázs államtitkár. jő viszony. Nem lehetséges a jó viszony Magyarország és Szlovákia között a felvidéki magyar iskolák fennmaradása nélkül - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a témával foglalkozó konferencián. TEK-es elfogás magyarázatokkal Jelentettek-e veszélyt, s ha igen, mekkorát „a második világháború iránt hobbiszinten érdeklődők”? BUDAPEST. A Terrorelhárítási Központ (TEK) tette a dolgát, megakadályozott egy bűn- cselekményt, a kérdés pedig nem 4z, hogy ki profi vagy ki amatőr, hanem hogy ki az, aki bűncselekményre készül - mondta Németh Szilárd, a Hajdú János nevetségessé tette a magyar rendőrséget. VADAIÁGNES nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke csütörtökön a TEK akciójával kapcsolatban. Innen indult A TEK kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy hétvégi terrorellenes akciósorozatában sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező csoportot fogtak el. A négy gyanúsítottal szemben „robbanóanyag felhasználására szolgáló készülék engedély nélküli tartásával elkövetett robbanóanyaggal visszaélés” és lőszerrel visszaélés bűntette miatt nyomoz a rendőrség. A Terrorelhárítási Központ helyesen teszi, ha minden eseményt kiemelten értékel, a hétvégi akciókban pedig nem történt olyan, ami felróható a szervezetnek - közölte Lázár János miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Fővárosi Főügyészség szerint a Terrorelhárítási Központ terrorellenes akciósorozatában a hétvégén elfogott férfiak némelyike nem csak történelemrajongó - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel. A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez egy nappal korábban eljuttatott közleményében azt írta: a Budai Központi Kerületi Bíróság indokolása szerint nincs semmi arra utaló jel, hogy a második világháború iránt hobbiszinten érdeklődő gyanúsított bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel vagy tudását és vegyi anyagait a közrend, illetve emberek élete ellen kívánta volna fordítani. Közveszéllyel fenyegetés A Demokratikus Koalíció közveszéllyel fenyegetés miatt feljelentést tesz, miután a párt szerint a TEK teljesen tudatosan félrevezette a közvéleményt és a parlament nemzetbiztonsági bizottságát is - közölte az MTI-vel csütörtökön a párt alelnöke. Vadai Ágnes úgy fogalmazott: „Orbán magánhadserege megbukott”, a TEK-et vezető Hajdú János nevetségessé tette a magyar rendőrséget és a TEK-ben szolgáló rendőröket is. MTI <§> A túlélés mesterei Mi, magyarok a fennmaradás és a túlélés mesterei vagyunk Európában - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Pekingi Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén, többségükben hallgatók előtt elmondott beszédében. A kormányfő az intézmény magyar kutatóközpontjának táblaavató ünnepségén vett részt. fotó: mti ® Gyógyszert küldött a WHO Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Regionális Irodája által a magyar kormány számára felajánlott mintegy 2,5 millió forint értékű gyógyszeradomány átadása az MH Egészségügyi Központban. fotó: mti, máthé Zoltán MSZP-kongresszus: értékek összhangban Rendezi a számlákat a Klik BUDAPEST. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ az év végéig rendezni tudja kintlévőségeit - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Czunyiné Bertalan Judit a Klik létrehozását felidézve hangsúlyozta: olyan működési keret jött létre, amilyenre korábban nem volt példa. Egy ilyen szervezet elindulása, olajozott működése soha nem egy-két hónap. Kiemelte: a Kliknek több mint százezer alkalmazottja van, és csaknem hatezer telephelyen több mint hétszázezer gyermekről gondoskodnak. mti BUDAPEST. A magyar társadalmat érdeklő legfontosabb kérdésekkel, a fizetésemeléssel, a földkérdéssel, a szociális kérdésekkel, a rezsivel, a társadalmi részvétellel és a főváros jövőjével foglalkozik az MSZP szombati kongresz- szusa, amelyen módosítják a párt alapszabályát is - mondta el az ellenzéki párt szóvivője csütörtökön az MTI-nek. Budai Bernadett közölte, céljuk, hogy a kormányt szembesítsék a valósággal. Mint mondta, a szocialistáknak a valós társadalmi kérdésekkel kell foglalkozniuk, azokkal, amelyek az emberek mindennapjaiban a legnagyobb problémát okozzák. Budai Bernadett szavai szerint a párt alapszabályának módosításával világossá válik, mi egy 21. századi párt érték- választása, azt a hazafiság és az európai értékek összhangjaként lehet leírni. Újdonságként rögzítik az MSZP alapszabályában, hogy lehetséges előválasztáson kiválasztani a jelölteket a választásra. MTI Devizaárfolyam (2015.11.26.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró ,312,49 +0,40 USA dollár 294,52 +0,43 Svájci frank 287,95-0,40 Angol font 444,02 +0,62 Román lej 70,39 +0,17 Ukrán hrivnya 12,40-0,01 Horvát kuna 40,95 +0,06 Lengyel zloty 73,07-0,06 © http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB