Kelet Magyarország, 2015. november (72. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-24 / 275. szám

2015. NOVEMBER 24., KEDD KELET Zalatnay László is tart előadást fotó: km Fórum az energiáról ­a civilek szemszögéből A mostani szezonban nehézkes volt a beszerzés Az ESZAT Kft. az előre tervezett almamennyiség nyolcvanöt százalékát tudta csak beszerezni illusztráció: ékn NYÍREGYHÁZA. Az E-mÍSSZÍÓ Egyesület és az Energia és Környezet Alapítvány fóru­mot szervez az energiaterme­lés és -felhasználás új megkö­zelítéseiről. A konferencia időpontja no­vember 26-a, csütörtök dél­után fél öt, helyszíne pedig a Nyíregyházi Kosár Vásárlói Közösség háza (Nyíregyháza, Dózsa György u. 38.). Nyugaton már bevált A rendezvényen szó lesz egyebek között a közösségi energiás beruházásokról, me­lyek Nyugat-Európában már közel 20 éve sorban sikere­sen valósulnak meg. Az ilyen energiatermelő beruházások újfajta megoldást honosítot­tak meg, hiszen az így létesü­lő termelőegységekben - pél­dául szélerőmű parkokban - az adott térségben élők szö­vetkezeti formában jelentős részben tulajdonosok. Továb­bi izgalmas téma az a forgató- könyv, mely szerint hazánk 2040-re megvalósíthatja a 100 százalékban megújuló energiákra alapozott energia- termelést és -felhasználást. A fórum előadója lesz a forgató- könyv egyik kidolgozója, dr. Munkácsy Béla energia terve­zési szakértő. Zalatnay László, az Ener­gia és Környezet Alapítvány vezetője, a fórum egyik házi­gazdája szintén gondolkodás­ra ösztönzi majd a hallgatósá­got. Provokatív előadásaival már sokszor és sokféle közön­séget zökkentett ki a megszo­kott gondolkodási sémákból. A fórum a nemzetközi Közösségi Energia (CO-PO- WER) projekt keretében és támogatásával valósul meg. A rendezvényre minden ér­deklődőt szeretettel vár az E-misszió Egyesület és az Energia és Környezet Alapít­vány. KM A kevesebb alma kiala­kított egy árversenyt, ami az idén a termelők­nek kedvezett. Mátészalka. Kovács Károly, a mátészalkai ESZAT Kft. ügyvezetője a nyár végén elvégzett terménybecslések és a termelő partnerekkel le­folytatott egyeztetések után már látta, hogy az idei szezon legnehezebb feladata a meg­felelő mennyiségű alapanyag beszerzése lesz. Az almafeldolgozással és sűrítménygyártással foglalko­zó cég vezetője szerint ahhoz, hogy a mátészalkai üzem kihasználja a kapacitását és gazdaságosan működjön, napi 450 tonna almára van szükségük. Nem jött be a várt mennyiség A felmérések előtt az ESZAT Kft. 36 ezer tonna alma felvá­sárlását tervezte, ám ezt csak nyolcvanöt százalékban sike­rült teljesíteniük.- Ennek beszerzése nagyon kemény feladat elé állított- Úgy néz ki, hogy a 2020-ig be­harangozott több ezer milliárd forintos Európai Uniós forrás­ból a mi élelmiszer-feldolgo­zó gyárunk kapacitásbővítési terve nem támogatható - adott hangot egy komoly problé­májának Kovács Károly, a má­bennünket - fogalmazott Ko­vács Károly, aki a felvásárlási árakat firtató kérdésünkre elmondta: 24 forintról indul­tak, a szezont 36 forinttal zár­ták, ami természetesen nettó árat jelent.- Számos termelőtől ettől jóval magasabb áron kellett megvennünk az almát, ezt tészalkai ESZAT Kft. ügyveze­tő igazgatója, majd hozzátette: a Nemzeti Agrárgazdasági Ka­mara megyei igazgatóságának már jeleztük ezt a problémán­kat, egyelőre nem tudnak segí­teni nekünk abban, hogy ez a helyzet változzon. nem tudtuk kikerülni, az idén rá voltunk kényszerülve. Az üzemeknek ugyanis a legna­gyobb veszteség az, ha nem termelnek a szezonban. A kevesebb alma kialakított egy árversenyt, ami az idén a ter­melőknek kedvezett - véleke­dett az ügyvezető. A gyümölcs minőségé­ről azt mondta, a sűrítmény gyártásához megfelelő volt az általuk beszerzett alma.- A termelőink már ismerik az átvételre vonatkozó elvá­rásainkat, fegyelmezetten szállítanak - közölte Kovács Károly, aki szerint a szezon elején még nem lehetett lát­ni, hová emelkednek az alma árak, így nem is kezdték el azonnal az értékesítést, hi­szen azt sem lehetett kiszá­mítani, mennyi lesz a gyártási költségük.- Az már látszik, hogy a magyarországi kevesebb almatermés nem hatott az Európában kialakult sűrít­ményárakra, jelenleg ez ön­költség körüli - fogalmazott a mátészalkai vállalkozás ügy­vezetője. TARNAVÖLGYI GERGELY gergely.tarnavolgyi@kelet.hu A legnagyobb veszteség, ha nem termel egy üzem a szezonban. KOVÁCS KÁROLY Kvízmegfejtés A település határába olvadt az egykori Nagy-Őrén település és Gáthi pusz­ta is, melyek azonban a XV. század közepe táján elpusztultak. ..... c) Nabrad Bővítenék a kapacitást... Nem unatkoztak a NAV emberei NYÍREGYHÁZA. A NAV Észak- alföldi Regionális Vám - és Pénzügyőri Főigazgatóság a 47. hét lefoglalási adatairól Dávid Zoltán százados ren­dészeti osztályvezető sajtó- referens tájékoztatta lapun­kat. KM Felderített jogsértések Jogsértések száma: 89 (eset) Lefoglalt cigaretta mennyisége (doboz): 34 551, értéke 37 787145 forint _______________________________ Lefoglalt ásványolajtermék (liter): 394, értéke 140140 forint ___________ Lefoglalt szeszesital (liter): 272, értéke 890 323 forint A sajátja helyett az importot árulta Mintegy 10 tonna bur­gonyát, vöröshagymát és almát kellett ható­sági zár alá vonni. NYÍREGYHÁZA. Egy nyíregyházi zöldség-gyümölcs kereske­dőnél végeztek ellenőrzést a múlt héten a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei élelmi­szerlánc-biztonsági szakem­berek. Nem tudta igazolni az eredetét Az út menti árusítóhelyen összesen mintegy 10 tonna burgonyát, vöröshagymát és almát kellett hatósági zár alá vonni, mivel azok eredetét nem tudta igazolni a kereske­dő. Az árus őstermelő igazol­vánnyal is rendelkezett, saját termése azonban egyáltalán nem, import áruja viszont annál több volt a helyszínen - közölte a Nemzeti Élelmi­szerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosz­tálya lakossági bejelentés alapján tartott ellenőrzést Nyíregyházán egy út menti árusítóhelyen. A burgonya, vöröshagyma és alma tételek egytől-egyig jelöletlenek vol­tak, és egy részük a minőségi előírásoknak sem felelt meg. Az áru eredetét a tulajdo­nos nem tudta igazolni - így például nem tudni, hogy azokat mikor és milyen nö­vényvédő szerekkel kezelték ezért a hatóság elrendelte a tételek zárolását és megsem­misítését. Bár a kereskedő rendelkezett őstermelői iga­zolvánnyal, saját előállítású árut egyáltalán nem találtak az ellenőrök a helyszínen. Ezzel szemben jelentős mennyiségben akadt import áru, köztük déligyümölcs is az árukészletben. A feltárt hiányosságok miatt a keres­kedő őstermelői igazolvá­nyát a megyei szakemberek a helyszínen bevonták, így te­vékenységét a továbbiakban nem folytathatja. A hatóság szakemberei ösz- szesen mintegy 10 tonna zöld­séget és gyümölcsöt vontak ki a forgalomból és rendelték el azok megsemmisítését. A kereskedő ellen eljárás in­dult, százezer forintos nagy­ságrendű bírságra számíthat. OBJEKTÍV HÍRÜGYNÖKSÉG Versenyképes ültetvények Milyen jövő vár a ma­gyar ültetvényekre? Melyek a legkorszerűbb gyümölcsművelési megoldások? NYÍREGYHÁZA. Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak mindazok, akik ellátogatnak a „Versenyképes ültetvények” című szakmai konferenciára, melyet novem­ber 27-én 10 órától rendeznek Debrecenben, a Kölcsey Köz­pontban. (Hunyadi u. 1-3.). Hazánkban széles körben még kevésbé ismert az inten­A meggytermesztés is fókuszba kerül ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN zív művelésű gyümölcskultú­ra, pedig ennek segítségével még hatékonyabb eredmé­nyeket lehet elérni, mint a hagyományos ültetvények­kel. A FruitVeB Magyar Zöld­ség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, az ÉKASZ Szakmaközi Szervezet és Terméktanács és a TÉSZ- ÉSZ Nonprofit Kft. az intenzív ültetvények létrehozásával és a termesztéssel kapcsolatos tapasztalatokat és új kutatási eredményeket mutatja majd be a szakmai konferencián. Elsősorban az alma-, körte-, meggy-, kajszi-, cseresznye-, szamóca- és málnatermesztés kerül majd a fókuszba - neves hazai és külföldi szakemberek segítségével. km Megjelenő pályázatok BUDAPEST. A következő hó­napokban több pályázat is megjelenik a zöldség-gyü­mölcs ágazat fejlesztéseinek támogatására, amelyeken az egyéni gazdálkodók mellett részt vehetnek a termelői ér­tékesítő szervezetek (tész) és termelői csoportok is - tájé­koztatott az agrártárca. km Jalta jaßk. napi menüajánlata: Habart burgonyaleves, Hentes tokány, tészta Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk el! Napi levesajánlatunk mellé és külön Is rendelhetők frtssensült ételek kedvező áron! ® 20/571-1373 Rendezvények, esküvők lebonyolítását, hidegtálak f készítését * vállaljuk. A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, kiszállítással: 750 Ft. Heti előfizetéssel: 600 Ft. szállítással: 650 Ft. Nyíregyháza, Tünde u. 10/A Nyíregyháza, Váci Mihály u. 21.20/260-3790 KEDD: Tarhonyaleves A.: Baracskos csirkemell pürével B.: Szemesbabfözelék, ^----^ sertéspörkölt /"Menü: csomagolás és kiszállítás Nyíregyháza területén INGYENES! 411-433/2118, www.startrehab.hu . |kVE/V£ . . .... -■ ............-..n...rr...n—r....m cr i 1 _1 1 _1 1 _1 , i L_J LJ 1 _11_í!_11_11_IL-il_1 L 1 1 1 l J l 1 I j l 1 l 1 l I J í 1 1 J l I l 1 l 2015. november 24., kedd Reszelttészta-leves A.: Bakonyi sertésszelet, tészta B.: Natúr sertésszelet, rácos burgonya, vegyes vágott Nyíregyháza, Bujtos utca 34. és Sóstói u. 31/b. Nyíri Fészek Étterem < Nyíregyháza, Rákóczi u. 26. »Tel.: 42/310-916 • Napi menu: 3 Elvitelre: 700 ft NAPI MENÜ 11.24. Zöldborsóleves iti* 750 Ft A: Töltött cs.comb, rizs lu* B: Pikáns gombafőzelék, sült virsli Napi menü helyett választható: Csontleves 1. Rántott karaj, főtt burgonya 2. Párizsi sertésszelet, rizs 3. Sertésflekken, főtt burgonya 4. Rántott csirkemell, rizs 5. Rántott hal, főtt burgonya 6. Roston cs.mell, zöldségköret , ingyenes házhoz szállítással! 880 Ft/menü, főétel 600 Ft/adag, leves 280 Ft/adag Kedvezményes havi előfizetéssel 15.000 Ft/hó Mai ajánlatunk: Csontleves cérnametélttel, m paradicsomos káposztafőzelék, vagdalt S 30/963-2777,42/401-639 http://etteremlaguna.hu * LAGÚNA Elterem-Sórózó-Bowling Club HIRDE tSEK

Next

/
Thumbnails
Contents