Kelet Magyarország, 2015. november (72. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-20 / 272. szám

2015. NOVEMBER 20.. PÉNTEK 10 Sport KELET MAGYARORSZÁG Labdarúgás: Homa Sport megyei I. osztály Még borzolhatják az idegeiket A záróra sem lesz unalmas - a Tiszalök, Nagyhalász páros alig­ha bánja, hogy véget ér az őszi szenvedés. labdarúgás. Hétszentség, hogy az Ibrányt már senki nem taszíthatja le az élről az idén. Az őszi bajnok immár hat pontra hizlalta előnyét a második helyre rakétázó Sényővel szemben, mind­azonáltal a megyei első osz­tály félévi zárófordulója még némiképp megkavarhatja a „lapokat”. Legalábbis a Borza-legény- ség borzolhatja a listavezető tagjainak ideit, akik Mándo- kon nem számíthatnak holmi könnyed, lazító játszadozás­ra. Naná, hisz a hazai csapat veretlen saját katlanjában: hat fellépéséből négyet kímé­letlenül megnyert, csupán a Szatmár Unió és a Tiszavasvá- ri úszta meg zakó nélkül. Csak nyertek és nyertek... Egyébként is a tiszakanyári 5-i-es malőr óta a mándokiak nagy iramban zárkóztak fel a közvetlen elitet alkotó riváli­sok táborához, mindazonáltal a vendégek még fényesebb sorozattal „futnak neki” az összecsapásnak: először és utoljára augusztus 30-án, Sényőn buktak el, az eltelt időszakban - két döntetlen kivételével - csak nyertek és nyertek... Aligha szorul ma­gyarázatra, miért ezt a talál­kozót közvetíti online a me­gyei igazgatóság. Miként a Szakoly sem vaca­kol. Hokk Béla „fiai” olyany- nyira megtáltosodtak, hogy zsinórban hetedik győzel­müket jegyzik. A Nyírgyulajt például 5-i-re páholták el legutóbb, a harmadik pozíci­óba előrenyomulva dagadó önbizalommal utazhatnak a Nagyecsedre - újabb ranga­dóra. Noha a szatmáriak lendüle­te kissé mintha megtört vol­na - három találkozót tudtak le siker nélkül -. annyi szent, arra nyilván nagyon ügyelni fognak, hogy a búcsúbuli fre­netikus hangulatban teljen - ehhez persze domborítaniuk kell a pályán is. A sényőiek éppen ellen­kezőleg: nem panaszkod­hatnak arra, hogy elakadt volna a szekerük - az elmúlt öt mérkőzésük közül csupán egyetlenegyet nem tudtak behúzni; Gyulajban ikszel­tek. Tiszavasváriban pedig bebetonozhatják magukat a legjobbak között, bár a meg­szokott közeg előnyét élvező Kiss-alakulat is tartogathat egy nagy dobást a végére. Mélyről Indultak Elkapta a fonalat az idény hajrájára a Mátészalka. Sőt, Tiszakanyáron akár tovább gombolyíthatja a szálakat: a szakolyi bukfenc után hat meccséből ötöt bevasaló Sis­ka-gárda a kiesőzónából in­dulva akár a közvetlen élcso­port közelében verhet tanyát - egész télre. Ami fix: a táblázat alján ragadt Tiszalök, Nagyhalász párosnál jobban bizonyosan senki nem óhajtja jobban, hogy egy időre befellegezzen a futballnak... Mindaddig lesz miről elmélkedni az érintet­tek háza táján. km-kt A mándokl Iván Zsolt vállára veheti a labdát és a csapatot az Ibrány elleni, rangadóvá előlépett zárómeccsen fotó: racskó tibor Szakvezetői várakozások: is. forduló (kezdés: 13, ifi: 11) Szombat Tlszavasvárl (I1.)-Sény6-Camlfex (2.) Kiss Gábor, tlszavasvárl edző: - Nem ígérkezik könnyű feladatnak az előttünk álló mérkőzés, ennek ellenére mindent el kell követünk, hogy győztesen hagyjuk el a pályát szombaton. _______________ Ember Roland: - Az őszi szereplésünkkel felépí­tettünk egy i betűt, amire a hét végén szeretnénk feltenni a pontot. NyfrgyutaJ (7.)-TUzsér (6.) Lukács Tibor, nyirgyula|l edző: - Búcsúzni csak győzelemmel szabad. ______________________ Danes Béla, tuzséri játékos-edző: - A Nyírgyulai hazai pályán nagyon veszélyes ellenfél, de ió lenne megszakítani végre a rossz sorozatot - ott ugyanis még nem sikerült nyerni. Szeretnénk pontokkal zárni az őszt. Nagyecsed (4. (-Szakoly (3.) Opre Mihály, nagyecsedl edző: - Ez is rangadónak nevezhető mérkőzés. Hazai pályán nyilván győze­lemmel szeretnénk lezárni ezt a félévet. Remélem, a vendégeknek is megszakad a nagyon szép sorozatuk, akárcsak az elmúlt héten nekünk... _____________ Hokk Béla, szakoíyl edző: - Nagyszerű csapat otthonában lépünk pályára, amely irigylésre méltó eredménysort tudhat maga mögött. Célratörően fogunk futballozni, ebből remélhetőleg színvonalas meccs kerekedik. __________________________ Vasárnap Kemecse (14.)—Tiszalök (16.) Falatovlcs László, kemecsei edző: - Becsülettel készülünk az utolsó őszi feladatra, akárcsak a korábbi tizennégy mérkőzésre. ______________________ Kovács János, tlszalöki edző: - Még egy utolsó ütközet. Nem lesz könnyű mérkőzés, mint ahogy számunkra egyik sem volt az ebben az idényben, így a siker érdekében mindenkinek erején felül kell teljesítenie. Gyulaháza (12.)-Szatmár Unió FC (9.) Deák Béla, gyulaházi játékos-edző: - Az elmúlt két fordulóban nem olyan eredményeket értünk el, amelyek elnyerték volna tetszésünket. Ezen az utolsó hazai fellépésünkön mindenképpen változtatni sze­retnénk. Remek formát mutató, lelkes szurkolótábor­ral rendelkező csapat látogat hozzánk, ugyanakkor ha sikerül normálisan „összeállnunk", képesnek tartom a társaságot akár a győzelemre is. ________ Siti Ferenc, az SZUF edzője: - Szeretnénk szép eredménnyel zárni az évet, bár nem lesz egyszerű a masszív Gyulaháza otthonában. Épp ideje lenne egy idegenbeli sikernek. Mándok (5.)—Ibrány (1.) Borza László, mándokl edző: - Tudjuk, hogy az Ibrány a bajnoki dm esélyese, éppen ezért ha pontot vagy pontokat szereznénk, az már bravúr lenne. A múlt heti fegyelmezett játékunkra alapozva ez nem elérhetetlen. Szeretnénk megőrizni hazai veretlen­ségünket_______________________________ Gerllczki Máté, ibrányi edző: - Nehéz mérkőzésre számitok, de szeretnénk őszi szereplésünket megko­ronázni egy szép eredménnyel. Nagyhalász (15.)-Baktalórántháza (13.) Nagy La|os, nagyhalászi edző: - Fura, testidegen naptári évet zárunk, amely az utolsó meccs eredmé­nyétől függetlenül is méltatlan Nagyhalász tradíciói­hoz, hírnevéhez. Olyanok voltunk, mint a Parlament politikusai: ígérgettünk fűt-fát, aztán semmi, bár mi legalább próbáltunk jók lenni. Nagyon szeretném, ha csapatunk az önbecsüléséért is játszana, megtisz­telve ezzel is a rutinos, jó erőkből álló ellenfelet és kitartó, biMtodójlmktoe[nket. Illés László, baktalórántházi játékos-edző: - Ha a hétvégén visszatalálunk a régi, kitaposott ösvényre, vagyis a ránk jellemző racionális célfutballt játsszuk, akkor győztesen jövünk le a pályáról. Ellenkező esetben, mint a futballban már oly sokszor, bármi megtörténhet. Tlszakanyár (11. (-Mátészalkai MTK (8.) Koskovlts György, tiszakanyári edző: - Végre egy olyan meccs, amely után lesz mire örömködni egy kicsit. Vagy az eredmény miatt, vagy azért, mert vége van! __________________________________ Siska Attila, mátészalkai edző: - Nem lehet más célunk, mint szépen befejezni az őszt, de gondolom, ehhez a hazaiaknak is lesz egy-két szavuk. Megszenvedhet a listavezető Az élbolyhoz ragasz­kodna a Gyarmat és a Szalka, a Kölcsey őszi bajnok lehet. KÉZILABDA. A Tiszavasvárinak akadt néhány meleg meccse a szezonban, elvégre már „tér­dig jár” az őszi hajrában - az NB Il-es férfi kézilabdacsapat pedig alighanem a vasárnapi fellépésen is megizzad. Lerázhatják a titánokat A listavezető ugyanis ahhoz a Kisvárdához hivatalos (kez­dés: 16 óra), amely döcögős kezdés után magára talált, és alulról indulva a hatodik hely­re kapaszkodott fel. Szinte bizonyosan szoros parti lesz, ennek a közönség lehet az iga­zi nyertese. A negyedik pozíci­óban táborozó Fehérgyarmat szombaton (kezdés: 18 óra) sa­ját katlanjában a Mezőkövesd A Kölcsey-Mátészalka rangadó után is küzdelmes pillanatok várnak a felekre fotó: racskó tibor U23-as együttesét fogadja. A meccs esélyt kínál a szatmári­ak számára, hogy tapadjanak a közvetlen élcsoportban állo­másozó riválisokra. Ráadásul a Falcsik-legénység némiképp lerázhatja a borsodi titánokat, akiket egyelőre egy ponttal előz. Mindeközben az eleddig nagyszerű menetelést produ­káló két megyei női együttes­nek kijut a „jóból”. Kiváltképp igaz ez a Kölcsey-DSE-Nyír- egyházára: a táblázat tetején trónoló, veretlen hölgykoszo­rú - a Mátészalka elleni rang­adó megnyerését követően - rögtön ismét rázós bevetést teljesít. Hajdúsági próbatétel A Hadobás-gárda a tabellán harmadik Balmazújváros ott­honában szerepel, és siker esetén az őszi bajnoki címet is „besöpörheti”. Ugyancsak vasárnap (kezdés: 15 óra) ját­szik a Mátészalkai MTK, még­pedig hazai környezetben, a Bocs ellen. Az újonc, ehhez képest máris meghatározó erőnek titulálható, máso­dik helyen tanyázó MMTK a középmezőnyben megbújó Bocs legyűrésével tovább ül­dözheti a Kölcseyt - erre reá­lis sansz mutatkozik, km-kt Labdarúgás: Megyei II. osztály, 15. forduló (kezdés: 13, ifi: 12) Alukontsrukt-csoport Tippel: Csire Sándor, a GFSE Oros edzője. Vasárnap. Terem (14.)-Gévavencsellő (7.): - A vendégek jó állományának nem biztos, hogy sok babér Terem. __________ Levelek (6.)-Ú|fehérti (4.): - Két jó csapat háromesélyes meccse. Aki felveszi a nagyobb mezt, az fog veszíteni vagy nyerni! Nagykátló (15.)-Napkor (8.):-Legutóbb megrángattuk „Gyuszáék" nem létező bajszát, ennek kárát az ezer sebből vérző „hazaiak" látják. (Napkoron játsszák.) Cellspan-Balkány (l.)-Kállósem|én (9.): - A bainokesélyes utolsó két mérkőzésének eredményei nem meggyőzőek, de azért magabiztosan nyer. A hétvégi játékvezetői küldést kíváncsian várom! Ha az élen gond van a játékvezetéssel, akkor mi van lent? Az utolsónak úgyis mindegyl __________ Nyfrpazony (13.)-Apagy (5.): - A vendé­gek jó formája kitart vasárnap estig. _____ Encsencs (lO.)-Nylrvasvári (12.): - Az Encsencs begyűjti a három pontot. ______ Rakamaz (2.)—KótaJ (3.): - A hazaiaknak meg kell nézniük a kéziféket, nehogy behúz­va maradion! Feri bátyám erre a mérkőzésre mondta: „Sanyikám, ezen a mérkőzésen lehet eső, lehet sár. De azért elmegyünk Rakamazra és szurkolunk!" GFSE Oros (16.)-Nyfrlbrony (11.): - Ha a múlt heti játékunkat át tudjuk menteni a hétvégére, akkor van esélyünk pont vagy pontok begyűjtésére. Az esélylatolgatás­ban volt néminemű segítségem Fecsku István edzőkollégám személyében, ezúton köszönöm neki, hogy feldobta a napomat. (Örökösföldön játsszák,) Nyfrerdő-csoport Tippel: Simák János, a Vaja játékos-edzője. Vasarnau.ör (13.)-Kék (14.): - Azt gondolom, a hazai csapat behúzza ezt a mérkőzést. _____________________________ Ajak (6.)-Pátroha (5.): - Jó kis meccs lesz, az biztos. Olyan érzésem van, az Ajak megszerzi a három pontot. ________ Fényeslitke (lO.)-Dombrád (4):-Döntetlen lehet. _________■ Nylrmada (l.j-Pap (7.): - A bajnokesé­lyes Mada valószínűleg magabiztosan nyer. Uldombníd (B.j-Tlszamentl SE (16.):- A vendégek nem fognak meglepetést okozni. _________ ______ Nagydobos (12.(-Nyírkárász (2.): - A Nyírkárász még egyszer nem fog botlani. Demecser (9.)-Ramocsaháza (15.):- Ezen a meccsen alighanem kevés lesz csupán az újonc vendégek lelkesedése. Nyernek a hazaiak. ______________________ Vaja (11.(-Záhony (3.): - Szerintem az osztály egyik legjobb csapata látogat hozzánk. Biztos vagyok abban, hogy a fiúk ezúttal mindent megtesznek azért, hogy minél inkább megszorongassuk a vendégeket. Kelet-Magyarország-csoport Tippel: Kisgyörgy Tibor, a Tunyogmatolcs játékos-edzője. _____________________ SzömEI Vásárosnamény (l.)-Nábrád (9.): - A hétvégi kisiklás után újra pályára áll a hazai gyors, és az élre „fagy". Az idegenben nem túl acélos Nábrád nem fog tudni lassítani rajta. ____________ Csenger (4. (-Nyírmeggyes (12.): - A Csengernek segítettünk az önbizalom visz­vendégekeUen. _____________ Kölese (3.) -Vámosoroszi (2.): - A fordu­ló rangadóján kitűnő támadóalakzat talál­kozik az egyik legegységesebb csapattal. Itt biztosan szükség lesz a szélsők játékára is. Háromesélyes. ____________________ Tisztaberek (lO.)-Milota (8.): - Oroszi Pistiék az elmúlt években mindig a tabella első feléhez tartoztak, így szokatlan őket itt látni. Illő lenne hazai győzelemmel zárniuk ezt a felemás szezont, de ehhez a „sokkból” ébredő Milotának is lesz egy-két szava^ Szatmárcseke (16.(-Tunyogmatolcs (13.): - Sajnos, az utolsó két meccs nem úgy sült el, ahogy elterveztük, nincs meg a kellő akarás, az erőnlétről már nem is beszélve. Ahhoz, hogy jó szájízzel térjünk a téli pihenőre, jó lenne „pontosan” távozni a Cseke otthonából, ahol az utóbbi években nem sok babér termett számunkra. Vasárnap. Nylrcsahoty (15.)-Tyukod (5.): - Két, alapjaiban fiatal csapat érdekes meccse lesz, ahol a nagyon stabil Tyúkod tovább erősíti pozícióját, és a bajnokság egyik meglepetéscsapata lehet. Mérk-Vállaj (ll.)-Tlszakóród (14.):- A Mérk-Vállaj hazai pályán nem ismer kegyelmet, gyors és pontos támadásaival, sokgólos mérkőzésekkel szórakoztatja szur­kolóit. Ennek az ezer sebből vérző kóródiak lesznek az elszenvedői. Tarpa (6.)-Beregdaróc (7.): - A szinte teljesen azonos mutatókkal rendelkező csapatok szomszédváró rangadóján a haza­iakat érzem esélyesebbnek, (kezdés: 11) szaátlításában, akár újabb nagy különbségű győzelmet arathat a szimpatikus, fiatal Mennyi? 50! Keressük legrégebbi olvasóinkat Pontlevonással sújtott Tiszalök LABDARÚGÁS. A Tiszalök VSE Ul6 korosztályú labdarú­gócsapatának negyedik alka­lommal történt létszámhiá­nyos kiállása miatt az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság Verseny- bizottsága egy büntetőpont levonását rendelte el Tiszalök első osztályban szereplő, a táblázat utolsó helyén tanyá­zó felnőttcsapatától. km Toló 47. hét/a 2. forduló mérkőzései 1. Real Madrid-Barcelona 1 X 2. Manchester City-Liverpool 1 3. Wolfsburg-Bremen 1 4. Mönchengladbach-Hannover 1 5. E. Frankfurt-Leverkusen X 6. Schalke-Bayern München x 2 7. Hertha BSC-Hoffenhelm 1 8. Bologna-Roma x 2 9. Juventus-Mllan 1 X lO.Verona-Napoll 2 11. Fiorentina-Empoll 1 12. Genoa-Sassuo o X 13. Lazlo-Palermo 1 14. Intemazionale-Frosinone 1 Ha ön legalább ötven éve előfizetőnk, jelent­kezzen! Kelet-előfize­tést adhat ajándékba, és sorsoláson vehet részt. nyíregyháza. Napilapunk tavaly volt pontosan het­venéves. Népes előfizetői tá­borunkban bizonyára sokan vannak, akik már nagyon régóta, akár már több mint ötven éve ragaszkodnak a Kelethez. Most induló akci­ónk során azok jelentkezését várjuk, akik ebbe a körbe tar­toznak. Ha kívánja, szívesen be­mutatjuk lapunkban, meg­foszthatja velünk a Kelettel Ikapcsolatos kedves emlékeit, megemlítheti kedvenc rova­tait, megmutathatja a Kelettel találkozás első tárgyi emléke­it, valamelyik régi lapszám­mal is érkezhet. (A lapbeli bemutatkozás nem feltétele az ajándékozási lehetőség­nek, illetve a részvételnek a sorsoláson.) Ajándékozzon Keleteti Minden jelentkező, aki sze­retne részt venni legújabb akciókban - a napilapos be­mutatkozáson túl - élhet még egy rendkívüli lehetőséggel: megajándékozhatja szeret­teit, ismerőseit egy három hónapos kombi Kelet-előfi­zetéssel (Kelet-Magyarország + digitális Kelet-Magyaror­szág). Az akcióra jelentkezés és a háromhavi Kelet-aján­dékozás a mellékelt szelvény­nyel, illetve az abban felsorolt módokon lehetséges. Gazdag sorsolás évvégén Mindemellett a „Mennyi? 50!” akciónk összes jelentkezője az év végén egy gazdag sorsolá­son vehet részt, ahol értékes nyeremények (háztartási gé­pek, belföldi utazások) talál­nak majd gazdára. Az akció november 30-áig tart. 50 év, 50 nyeremény ■ 10 db porszívó • 10 db gyapjú ágynemű-garnitúra • 10 db szendvicssütő • 10 db pataki tál ■ 10 db belföldi utazás a Kelettel Ajándékozó- és játékkupon Ha ön már legalább 50 éve előfizetőnk, akkor itt a lehetőség, hogy meglepje szeretteit, ismerőseit egy 3 hónapos kombi Kelet-Magyarország-etőfizetéssel (Kelet+digitális Kelet), melynek értéke több mint 8 ezer Ft. Ezt a szelvényt kitöltve visszaküldheti címünkre (Kelet-Magyarország, 4400 Nyíregyháza, Dózsa György 4-6.), leadhatja ügyfélszolgálatunkon, átadhatja kézbesítőjének, díjszedőjének, vagy a kért adatokat a 06-40-424-424-es számon bediktálhatja, illetve a nyeremenyjatek@kelet.hu címre is beküldheti. Az akció november 30-áig tart. Q]igen □ igen □ igen I I nem Kijelentem, hogy már legalább 50 éve Kelet-előfizető vagyok, és részt kívánok az év végi nyereménysorsoláson Szeretnék bemutatkozni a lapban (Ha igen, adja meg elérhetőségét I I igen I nem a lenti szelvényen, és felhívjuk egy időpont-egyeztetésre.) 1—1 1—1 A Kelet-Magyarország tavaly volt 70 éves Előfizető neve*: -------------------------------------------­Cím*:____________________________ Tel.*: ___________________________ jártra E-mail dm: * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! ♦Hűségkértya száma (i)gyfélszéin):| || || || || || 11 || | gP Megajándékozott neve*: ------------------------------­Cím*: ______________________________ Tel: __________________________________ E-mail dm:___________________________ * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! ____________@0 KELET * www.kelet.jiiu Az ajándékozás feltételei: a megajándékozni kívánt háztartásában nincs aktív előfizető vagy próbaolvasó; a megajándékozni kívánt személyneve és címe valós; a megajándékozni kívánt személy háztartása a terjesztési területünkön belül van; egy háztartásból, egy címről csak egy ajánlatot tudunk elfogadni. A napilap kézbesítése 3 hónap után automatikusan megszűnik, nincs semmilyen további kötelezettség. HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents