Kelet Magyarország, 2015. november (72. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-16 / 268. szám

2015. NOVEMBER 16.. HÉTFŐ A jelenleg a Real Madrid Castillát irányító Zinedine Zidane szerint Eden Hazard, a Chelsea belga játékosa különleges futballista. Imádom nézni a játékát, lenyűgöző • dolgokra képes a labdával. nak bekerülnie a legjobb nyolc közé a poznani sport- favágó-világbajnokságon. A 2013-ban világbajnoki hete­dik helyet szerző Juhász Ist­ván az ötödik pozíciót csípte meg az elődöntőben, így ott lehetett a szombat esti finá­léban. A döntőben összesen 12 sportoló küzdött meg egy­mással. A beszámolók szerint a mezőny rendkívül erős volt, így most elmaradt a bravúr. Botrány, most a kenyaiaknál ATLÉTIKA. Az orosz atlétikai szövetség (VFLA) ügyvezetője szerint a nemzetközi szövetség (IAAF) azért függesztette fel a VFLA tagságát, hogy elterel­je a saját hibáiról a figyelmet. Az IAAF vasárnap elismerte, hogy a kenyai szövetség elnö­két, Isaiah Kiplagatot, David Okeyo alelnököt, valamint egy harmadik hivatalnokot kihall­gatták hazájukban, mivel a kenyai válogatott szponzorá­nak, a Nike-nak a 700 ezer dol­láros összegével egyelőre nem tudnak elszámolni. 9 Ez csoda a javából, ott vagyunk az EB-n Kettős győzelemmel léptünk túl a norvégo­kon. LABDARÚGÁS. A tét óriási volt, ilyen közel régen állt a magyar fociválogatott ahhoz, hogy nagy nemzetközi megméret­tetésen vehessen részt. Kon- tinesbajnokságon legutóbb 1972-ben, világbajnokságon 1986-ben volt ott magyar együttes. A jövő évi franciaországi Euró- pa-bajnokság viszont nagyon elérhetővé vált a norvégok el­leni pótselejtező első meccsén elért győzelemmel. Vasárnap este a visszavágóból negyedó­ra sem telt el, amikor Priskin Tamás balról, tizenöt méterről kilőtte a hosszú ficakot, meg­hálálva azt, hogy a kezdőbe került. Ezzel bizonyossá vált, hogy hosszabbítás már nem lesz. A norvégok csak szépítettek A vezetés után visszább állt a magyar együttes, de a norvé­gok nem tudtak mit kezdeni. Volt ugyan két helyzetük, a másodiknál a félidő ráadásá­ban egy szöglet után a bal ka­pufa mentett. Szünetben mindkét szakve­zető cserére szánta el magát, a norvégok két helyen is vál­toztattak. A mieink tartották az eredményt, a norvégok pedig igazán jelentősen nem tudtak változtatni a játékon. Jó negyedórával a lefújás előtt Pedersen tíz méteres lövését védte Király Gábor, aki száz­egyedik alkalommal húzhatta fel a címeres mezt, ezzel beál­lította Bozsik József rekordját. Aztán jött egy magyar szöglet, a labda Henriksen lábáról a kapufára pattant, onnan a ka­pus Nyland már a gólvonalon túl ért hozzá. Végérvényesen eldőlt, hogy ott leszünk az EB- n. Még úgy is, hogy a hajrában Henriksen szépített. De ez már kit érdekelt.... km Jegyzőkönyv 2-1 (1-0) Groupama Aréna, 22 ezer néuző, v.: Carballo (spanyol) _________ Magyarország: Király - Fiola, Guzmics, Lang, Kádár - Nagy Á„ Elek (Pintér, a szünetben)- Dzsudzsák, Kleinheisler (Németh 75.), Lov- rencsics - Priskin (Böde, 62.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck. Norvégia; Nyland - Etabdellaoui, Hovland, Forren, Aleesami - Skjelbred, (Berget, 80.), Tettey, Johansen, Elyounoussi (Pedersen, a szünetben) -Ödegaard (Heiland, a szünetben),Henriksen. Szövetségi kapitány: Per-Mathias Högmo. _______________ Gól: Priskin (14.), Henriksen (83., öngól), illetve Henriksen (87.) FOTÓ: MTI/ILLYÉS TIBOR Egypontos a Spartacus hazai búcsúja *> Ismét Rosberg Nico Rosberg sikerével ért véget a Formula-I-es Brazil Nagydíj. A Mercedes német pilótája egymást követően a második futamon diadal­maskodott. A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton lett a második, a Ferrarival versenyző Sebastian Vettel a harmadik. FOTÓ: GETTY IMAGES Jegyzőkönyv Nyíregyháza Spartacus-KazIncbarcHca 2-2 (2-0) Városi Stadion, 1600 néző, v: Nazsa Tamás (Horváth, Kővér) Nyíregyháza: Ovszijenko - Szokol, Rubus, Törtei, Farkas - Abdoura- man, Ramos, Zofcák, Csorba (Kosztics, 70.) - Rezes, Pölöskey. Vezetőedző: Mátyus János. ___________________________ Kazincbarcika: Szabó - Szemere, Lipusz (lllés.77.) Privigyei (Od- robéna, a szünetben). Nagy P, Lakatos, Irhás, Illés, Barzsó (Kalász, 70), Farkas, Nagy R. Edző: Vincze Richárd. __ Gól: Abdouraman (20., 32.), illetve Lipusz (46., 51) Mátyus János: - Nehéz mérkőzés volt, sajnos a kettő menetelésben elfáradtunk, elfogytunk. Sajnálom, hogy nem sikerült győzelemmel búcsúznunk a lelkes közönségünktől. Nincs megállás, hiszen a jövő héten még két fontos mérkőzésünk lesz. ______ Vincze Richárd: - Minden játékost és segítőt dicséret illeti. Szünet­ben azt mondtam a játékosoknak, hogy méltó ellenfelei vagyunk a listavezetőnek, ám két pontrúgásnál figyelmetlenek voltunk. A második félidő elején két kontrával sikerült a kapuba találni, és amire ősszel nem volt példa: ponttal távozunk Nyíregyházáról. ismét Lipusz volt eredményes, így pár perc alatt egalizáltak a borsodiak. Kezdődhetett min­den elölről. A Szpari játékosait látszólag nem zavarta meg az egyenlítés. Továbbra is többet támadtak, a vendégek viszont az első félidőhöz képest szem­mel láthatóan magabiztosab­ban fociztak. Ezzel együtt egy­más után izgulhattak, hiszen volt hazai helyzet bőven. Zorán is megpróbálta A félidő dereka után pályá­ra lépett az a Zorán Kosztics, aki az elmúlt napokban Bel- grádban kezeltette magát, és pénteken tért vissza. Nem sokkal később Rezes került helyzetbe, de nem sikerült a kapuba találnia. Próbálkoz­tak a hazaiak, ám a borsodiak igyekeztek megbecsülni az eredményt, azt tették, amit kellett. Lelkesen védekeztek, húz­ták az időt és időnként kont­ráztak. El is érték a céljukat, hiszen több gól nem szüle­tett, így a barcikaiak ősszel egyetlen vendégként bajnoki ponttal távoztak Nyíregyhá- záról.Ez nem volt benne az első félidőben, ám a szünet utáni két hazai rövidzárlat sokba, két pontba került a Szparinak. A vendég barcikaiak párperc alatt ledolgoz­ták két gólos hátrányu­kat. labdarúgás. Piros-kék füst­felhővel (az ellenőr biztosan lecsapott rá) koreográfiával készült a Szpari B-középje az őszi hazai záróbajnokira, ame­lyen a Kazincbarcika volt az ellenfél. Érdekes, hogy a ven­dégszektorban is volt mintegy két tucatnyi, kék-sárga zászló­kat lobogtató drukker. Remek fejesek A Szpari irányította a játékot és viszonylag korán veze­téshez is jutott. Igor Zofcák egy bal oldali szabadrúgást remekül tekert a kapu elé, a jókor érkező Mohamadou Abdouraman pedig négy lé­pésről a jobb sarokba fejelt. Jó tíz perccel később Igor bal oldali szögletét Rubus Tamás a röviden fejjel megcsúsztat­Mohamadou Abdouraman két fejesgólja kevés volt a győzelemhez FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR ta, Abdouraman pedig három lépéről a hálóba stukkóit. A játék képe alapján megérde­melt volt a hazai vezetés, ami akár nagyobb különbségű is lehetett volna. Szünetben erről diskurál- tak a drukkerek és aki sokáig időzött a büfénél, lemaradt a vendégek szépítő találatáról. Lipusz Norbert használta ki a hazai védők hibáit és közel­ről a kapuba lőtt. Még kis sem bosszankodhatták magukat a hazai szurkolók, amikor egy bal oldali szögeit után a bal kapufánál álló Rezes László hiába lőtt a kapuba, az asz- szisztens jogosan jelzett lest. Ez nem volt elég, a kontrából Véberéknek semmi, a Bátornak ez is valami labdarúgás. Némi vendégfö­lénnyel telt az első félidő na­gyobbik része a nyírbátori NB III-as bajnokin, de a játékrész hajrájában hol a kapufa, hol a Rákosmente KSK kapusa, egy ízben pedig a játékvezető fosztotta meg a bátoriakat a vezető góltól, illetve a tizen­egyestől. A második játék­részt megint jobban kezdte a Véber-csapat, több kapusbra­vúr és egy kapufa után az 56. percben úgy nézett ki, megint veszett minden, de azonnal sikerült az egyenlítés. Ezt kö­vetően erőn felül teljesítve több gólszerzési lehetőség is adódott a hazai csapat előtt, de maradt a döntetlen, egyút­tal a kétely, hogy akkor most pontot szerzett, vagy elvesz­tett kettőt a Nyírbátor... KM Labdarúgás NB III: Keleti csoport, 16. forduló Nyírbátori FC-Rákqsmente KSK ___1-1 (0-0) Nyírbátor, 130 néző, v.: Kátai. Nyírbátor: Tóth Sz. - Lipcsei M„ Ambrusz, Benkő B„ Boros D„ Szilágyi K., Fabu M„ Terdik (Gál R., 84.), Bagi Á. (Pálfi I., 92.), Soós I, Török I. (Baglyos, 80.). Megbízott játékos-edző: Ambrusz Árpád. Rákosmente: Markek - Kis R„ Turcsik, Vattai, Törőcsik B„ Simitá, Balaskó Cs„ Szala (Szabó R., 82.), Farkas Z., Katona A., Király B. Edző: Véber György. _____________________ _____ _____ Gól: Tőrök I. (58.), illetve Király B. (56.). Jó: Tóth Sz., Ambrusz, Szilágyi K„ Lipcsei M„ illetve Kis R., Király B. (Tudósító: Bállá István)_________________________________________ Ambrusz Árpád: - Folytattuk az előző heti fegyelmezett játékunkat, ami ezúttal a döntet- lenhez volt elég. Remélem, a következő mérkőzésen tovább haladunk ezen az úton, de már a szerencse is mellénk szegődik.___________________________ _____________ Véber György: - Szégyellem magam az egész csapat helyett, ez semmi sem volt... További eredmények: Putnok-Somos SE 2-1, Felsőtárkány-Cigánd 3-1, Tiszaújváros- REAC1-2, Nyírbátor-Rákosmente KSK 1-1, Tállya-ÚJpest II0-1, Jászberény-DVTK II0-0, DVSC-DEAC ll-Hatvan 0-1. Szabadnapos: Cegléd. A bajnokság Állása 1. Nyíregyháza Spartacus 15 13 1 1 38-9 40 2. Cegléd 15 13­2 34-11 39 3. Cigánd 15 10 2 3 47-19 32 4. Kazincbarcika 15 9 5 1 32-13 32 5. Hatvan 15 9 1 5 22-15 28 6. Putnok 15 7 3 5 24-19 24 7. Rákosmente KSK 15 6 6 3 28-19 24 8. Somos SE 15 6 4 5 19-22 22 9. Jászberény 15 6 3 6 31-20 21 10. Felsőtárkány 16 4 4 8 20-27 16 11. Újpest II. 15 4 4 7 16-36 16 12. DVSC-DEAC II. 15 4 3 8 15-18 15 13. DVTKII. 15 3 2 10 13-31 11 14. Tiszaúiváros 15 2 5 8 9-24 11 15. Tállya 15 3 1 11 13-26 10 16. REAC 15 2 4 9 12-35 10 17. Nyírbátor 15 1 4 10 11-40 7 Török István egyenlített FOTÓ: RACSKÓ TIBOR

Next

/
Thumbnails
Contents