Kelet Magyarország, 2015. november (72. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-14 / 267. szám

2015. NOVEMBER 14., SZOMBAT m Méltóság Ez a kép arra mindenképpen jó, hogy kiderüljön, miért a sas a madarak királya. fotó:afp KELET MAGYARORSZÁG U1AZZ0N VELÜNK! nnn.nnn a ■■ A Microsoft új szoftvere felismeri az érzelmeket -fotóról. multimédia. A Microsoft szá­mos érdekes eszközt fejleszt a Project Oxford keretén belül - a legfrissebb egy érzelem­felismerő alkalmazás, ami az adott fotón szereplő arcról vagy arcokról állapítja meg, milyen érzelmek mutatkoz­nak rajtuk. A publikus demó jóvoltából az alkalmazás működését és pontosságát bárki tesztelheti, természetesen akár saját fotó­val is. A fotófeltöltő rendszer JPEG, GIF, PNG vagy BMP for­mátumú képet fogad, amely­nek mérete nem haladhatja meg a 4 MB-ot. Az adott ar­Postások rekordfutása BÉCS. Guinness-rekord lett az osztrák posta által még a nyár folyamán szervezett staféta­futás, amely során a vállalat 79 alkalmazottja 43 óra alatt futott Vorarlberg tartomány­ból Bécsig, azaz az ország nyugati részéből a keletibe. A Mission: Susi elnevezésű kihívás célja az volt, hogy egy nyolcéves kislány, Susi barát­nőjének szánt születésnapi ajándékát kézbesítsék. A sta- fétafutás az Ausztria nyugati részén fekvő Klösterle telepü­lésről indult és egészen Bécs Schönbrunn városrészéig tar­tott. A résztvevők 575 kilomé­tert tettek meg június 27-én és 28-án, útjukat több mint 200 önkéntes segítette. A sa­játos teljesítmény sportértéke mellett is méltán kerülhetett a rekordok könyvébe. mti lépes krónika KELET Hozzávalók: 10-12 darab gomba, só, vaj, 2 nagy kanál túró, petrezselyem vagy kapor, parmezán sajt Elkészítés: Válasszunk ki néhány szép, fehér és elég nagy gombát. Mossuk meg, majd egy kevés ideig citromos vízben áztassuk, hogy ne feketedjenek meg. Ezután egy serpenyőben addig hagyjuk a tűzön, amíg félig megpuhulnak, és mind­egyikbe teszünk egy kis vajat és sót. A szárakat feldaraboljuk és vajban, sóban megpirítjuk. A megaprított túrót összekeverjük a pirított szárral, míg egészen masszás állaga lesz, és hozzáadjuk a petrezselymet vagy a kaprot, majd ezzel megtöltjük a gombákat. Parmezánnal megszórjuk, lekenjük egy kis vajjal a tetejüket, majd sütőben pirosra sütjük. O További receptek otletkonyha.hu „Színezd újra, színezd újra” Tizenhárom festett fal­lal zárult az idei Színes város fesztivál. Budapest. Összesen tizenhá­rom budapesti falfelületre kerültek Magyarországot be­mutató művészi festmények az idei Színes város Budapest fesztivál keretében. Az idei fesztiválon nyolc fal dolgozta fel a hungarikumok témáját, bemutatva többek közt a solymászatot, a szürke szarvasmarhát, a makói hagy­mát vagy éppen a tárogatót.- Összefogás jött létre idén annak érdekében, hogy Bu­dapest egyedi és fiatalos ar­cát még erősebbé és markán­sabbá tegyük, és ezt azzal az eszközzel próbáltuk elérni, Egy fal a tizenháromból hogy falakat festünk szerte a városban - emelte ki Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója. FOTÓ: MTI A vezető szerint a hungari­kumok nemcsak a magyarság múltjáról, hanem jelenéről is szólnák, továbbá alkalmasak arra, hogy „egy modern, ha­ladó, progresszív köntösbe bújtatva” a jövőt is megjele­nítsék. „Budapest korszerű, lendületes és kreatív város, és ez a turisták számára is sokat jelent” - tette hozzá. A vállalat megbízásából készült négy fal témáját az ihlette, hogy mit gondolnak a külföldiek Magyarországról és a magyarokról. Az Erzsébet híd lábánál, a Rudas fürdőt idéző falfest­mény „gazdája” a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. volt, amelynek vezérigazga­tója, Szőke László úgy fogal­mazott: „ez a program színe­sebbé, élvezhetőbbé és jobbá teszi azokat a tereket, ahol élünk”. MTI Mutasd meg az érzelmeidet! O További videók vldeo.szon.hu cot szemből, vagy majdnem szemből érdemes fotózni. A szoftver nem konkrét érzelmet ad eredményül, ha­nem az arcvonásokat elemez­ve azt mutatja meg, az egyes érzelmek mekkora mérték­ben vannak jelen az arcon. https://www.proj ectoxford. ai/demo/Emotion#detection. SG.HU Önfeledt játék Ez a tíz hónapos koala aranyos pilla­natokat hoz a reggelbe. Megér egy mosolyt A bolondokházában éjjel benyit az or­vos a betegei szobájába. Látja, hogy az egyik a cipőjével fűrészeli az asztalt, a másik meg fejjel lefelé lóg a lámpáról, miközben a feje már igencsak vörös. Megkérdi a fűrészelőtői:- Maguk mit csinálnak?- Doktor úr, én épp az asztalt akarom kettéfűrészelni.- És a társa?- Ő tiszta bolond. Azt képzeli magáról, hogy villanykörte.- Akkor miért nem szedi le onnan? Már tiszta vörös a feje!- Hogyne, hogy sötétben kelljen dolgoznom? O További viccek humor.szon.hu erősen előugró szemöldökű, gyűrűs szarvú állat, amely ké­pes túlélni a hőmérséklet drá- | mai mértékű változásait is, a Föld legveszélyeztetettebb állatai közé tartozik. Mielőtt májusban az állatok elpusz­tultak, állományukat 250-320 ezer közöttire becsülték, en­nek 90 százaléka Kazahsztán­ban él. Szakemberek szerint pusz- | tulásuk túl gyorsan történt ahhoz, hogy járványos kór végzett volna velük. Nem ta­láltak sebeket, trauma nyo­mait az állatokon, amelyek vadorzásra utaltak volna, mti A nap videója Katalin hercegné Katalin hercegné nem tud videojátékozni London. Vilmos herceg be­vallotta, hogy feleségének, Katalin hercegnének is van gyenge pontja. Habár Vilmos herceg nagy rajongója a kon­zolos játékoknak, felesége nem osztozik vele ebben. Elárulta szépségtitkát az Oscar-díjas színésznő A boldogság és az egészség teszi a nagy csodát. Budapest. Mindenki csodál­ja Kate Winsletet, amiért 40 évesen bomba formában van. FOTÓ: AFP- Nem tudom megtaníta­ni rá, Katalin teljesen alkal­matlan erre. A legnagyobb baj nem a képességeivel van, hanem azzal, hogy kicsit sem érdekli a dolog - mondta a herceg. hirkereso.hu Kate Winslet fotó: afp A színésznő most elárulta szépségtitkát a TEN magazin­nak: „Nincsen semmilyen ti­tok, és semmit nem csináltat­tam meg magamon. Boldog és egészséges vagyok, és azt vallom, hogy mindent lehet, ha mértékletesek vagyunk. Az életnek nincs értelme csoki és bor nélkül, úgyhogy nem is tagadom meg őket ma­gamtól.” A színésznő mindig ellen tudott állni a Hollywood által diktált szépség- és egészség­mániának. „Biztosan azt kel­lene mondanom, hogy vega vagyok, meg naponta tíz liter vizet iszom, de ilyesmiről szó sincs - szögezi le határozot­tan. - Sok vizet iszom, az igaz, de nem hiszem, hogy ennek bármi jelentősége lenne.” uip Elkerülhetetlenné vált a tatárantilop kihalása London. Elkerülhetetlenné I vált a tatárantilop kihalása annak következtében, hogy a világ tatárantilop-, vagy más néven szajgaállományának több mint fele két hét alatt el­pusztult májusban Kazahsz­tánban. Legkevesebb 150 ezer fel­nőtt szajgát hántolták el két hét alatt májusban, de tudó­sok szerint az elpusztult álla­tok tényleges száma jóval ma­gasabb lehet. A szakemberek úgy vélik, hogy százezrekre rúghat számuk. A jellegzetes fejű, duzzadt orrüregű, nagy szemű és » Csak vidáman Timi nagykállói diáklány, aki a hétvégéket imádja vidám baráti társaságban tölteni. fotó: janics attila 6 Elkészítési idő: 30 perc 9 Nehézség: könnyű A nap receptje Parmezános, túrós gomba Amilyen bonyolultnak hangzik, olyan könnyű elkészíteni. HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents