Kelet Magyarország, 2015. október (72. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-07 / 235. szám

2015. OKTÓBER 7., SZERDA 16 Képes krónika Luc Besson Luc Besson mégis hazájában készít filmet Párizs. Mégis Franciaország­ban forgatja következő filmjét Luc Besson, miután a francia kormányzat általánossá teszi a francia filmgyártás számára a harmincszázalékos adóked­vezményt. Miután a jelenlegi szabá­lyozás szerint nem részesül­het a francia filmes adóked­vezményekből, a világhírű rendező egy hónappal ezelőtt még azt fontolgatta, hogy Magyarországon forgatja a Valerian című tudományos­fantasztikus képregény alap­ján készülő sci-fi-akciót, amely az európai filmművé­szet legnagyobb költségveté­sű akciófilmje. „Egy új törvényterveze­tet visznek a nemzetgyűlés elé szavazásra. Ennek az új szövegnek köszönhetően a Valerian Franciaországban készülhet el” - jelentette be Luc Besson a Facebookon. „Ez fantasztikus hír a francia gazdaság számára, hiszen a produkció ezer munkahelyet hoz létre, és több tízmillió eurót fog elkölteni az ország­ban” - tette hozzá. „Ennek a törvénytervezet­nek mégsem ez a legjobb híre. A legjobb hir az, hogy a fran­cia filmeknek harmincszáza­lékos adókedvezmény fog jár­ni a korábbi húszszázalékos helyett. Ez a különbség apró­ságnak tűnik, pedig mindent megváltoztat” - hangsúlyozta egyebek mellett a világhírű rendező. mti Megér egy mosolyt Az egyik olasz játékvezető így dicseke- -Olyan jól bíráskodott? dett az őt meginterjúvoló újságírónak: - Dehogyis! Püspökruhába öltöztem,- Amikor Rómában a mérkőzés után hogy elmenekülhessek a szurkolók elől. elhagytam a stadiont, több százan j kezet csókoltak nekem. O További viccek humor.szon.hu Harmadszor is elnök lett LOS Angeles. Harmadszor is megválasztották Cheryl Boone Isaacset az amerikai filmakadémia elnökének. Cheryl Boone Isaacs újabb egyéves időtartamra lett a tes­tület vezetője. Cheryl Boone Isaacs az Amerikai Filmművé­szeti és Filmtudományi Aka­démia (AMPAS) 17 tagozatából a PR-szakembereket tömörítő tagozat képviselője. mti ® Akiknek öröm „Nem kell költöznünk, srácok, megérkezett a hideg, végre mi is jól érezhetjük magunkat." fotó: afp Cipős léptek A kutyának kihívást jelent lábbeliben közlekedni. O További videók video.szon.hu Magyarországi német utónevek új jegyzéke BUDAPEST. Megjelent a ma­gyarországi német utónevek legújabb jegyzéke, amelynek segítségével ezernél is több keresztnévből válogathatnak azok a szülők, akik német nemzetiségi identitásukat a gyermeküknek adott névvel is szeretnék kifejezni. A listát - amely a 2004-ben megjelent első magyarorszá­gi német utóneveket felvo­nultató jegyzék kiegészített változata - az Eötvös Loránd Tudományegyetem Germa­nisztikai Intézetének három neves nyelvész szakembere állította össze. A nyelvészek nyolc hóna­pon keresztül dolgozva vá­logatták ki nyolcezer német és további sok ezer magyar lehetőség közül azokat a ke­resztneveket, amelyek össz­hangban állnak a Magyaror­szágon élő német nemzetiség nyelvi, kulturális és vallási hagyományaival, ugyanakkor megfelelnek a mai névadási trendeknek is. Magyarországon törvény teszi lehetővé, hogy a nemze­tiségi keresztnév viselésével az állampolgárok kifejezhes­sék nemzetiségi identitásu­kat. MTI Feszes tempójú lesz jövő nyáron a forgatás ■ Első fotózás Enikőnek ez volt az első nap szépe fotózása, ahol nagyon jól érezte magát. fotó: janics attila a Trainspotting folytatásának forgatását, reményei szerint a produkció még 20l6-ban a mozikba kerül. A rendező a Steve Jobsról szóló új filmjének londoni népszerűsítésekor erősítette meg a The Hollywood Repor­ter című mozis lapnak, hogy az 1996-ban készült drogos fekete komédia folytatásának munkálatai a tervek szerint jövő májusban-júniusban kezdődnek. Boyle szerint a mozi mind a négy sztárja, Ewan McGregor, Jonny Lee Miller, Robert Car­lyle és Ewen Bremner is sze­repel az új filmben. Ugyanak­kor hozzátette, hogy Miller és Carlyle televíziós elfoglalt­ságai miatt a forgatás feszes tempójú lesz. mti Danny Boyle jövő nyáron kezdi forgatni a Train­spotting folytatását. LOS ANGELES. Danny Boyle jövő nyáron szeretné meg­kezdeni kultikussá vált filmje, Danny Boyle fotó: afp A mai emberek típusai Több mint harminc év után újra Edvard Munch-kiállítás nyílik Madridban. Madrid. A norvég festő és grafikus több mint nyolcvan alkotását mutatják be a mad­ridi Thyssen-Bornemisza Múzeumban. A képek fele az j oslói Munch Múzeumból ér­kezett a spanyol fővárosba, j másik felét pedig a világ több neves múzeuma adta kölcsön a kiállításra, igy például a londoni Taté Múzeum vagy a New York-i Modern Művésze­tek Múzeuma is közreműkö­dött a tárlat létrejöttében. Paloma Alarcó, az Archetí­pusok címet viselő kiállítás A Sikoly egy korábbi tárlaton kurátora szerint sokan A sikoly című, leghíresebb festményé­vel azonosítják Munchot, aki FOTÓ:AFP viszont jóval sokoldalúbb mű­vész, feltárta a kapcsolatot a fizikai világ külső jegyei és a rejtett lelki dimenziók között. A kiállítás gyűjteménye a mai ember érzelmi archetípusai­nak és egzisztenciális rögesz­méinek, mint amilyen a me­lankólia, a szerelem, a vágy, a féltékenység, a szorongás, a betegség és a halál - jellemez­te a válogatást. Ugyanakkor A sikoly is megjelenik a bemutatott ké­pek között, de nem az eredeti 1893-as festmény, hanem egy két évvel később készült li­tográfia. Edvard Munchot az exp- resszionizmus előfutárának tartják, képzőművészeti je­lentőségét Cézanne-hoz, Gauguinhez és Van Gogh- hoz hasonlítják. 1944-ben, 81 éves korában hunyt el. mti A metróban is netezhetünk multimédia „A Vodafone bu­dapesti 4G hálózatának 99 százalékosra fejlesztése után teljes a budapesti metróvo­nalak 4G lefedettsége is” - je­lentette be Diego Massidda, a Vodafone Magyarország ve­zérigazgatója. ÉKN KELETI] UÉtZZQMVIIÜNK!-444 iyibegyhma.hu fWM — $ SUZUKI A mi autónk 2.845.000.­fényezés! StWüSV ji Már több mint 20 éve az Önök szolgálatában. v ’ 3.485.000.­Nyíregyháza, Tiszavasvári út 37/d. «42/420-273,42/420-274 Sárospatak, Wesselényi út 36/b. «47/511-418,47/511­Kisvárda, Árpád út 27. 8 45/416-142 419 HIRDETÉS HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents