Kelet Magyarország, 2015. október (72. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-05 / 233. szám
2015. OKTÓBER 5., HÉTFŐ KEIJET Vengrtnyák János Csak mennék feléd Olykor botladozó léptekkel mennék, mennék feléd... olykor bomlott idegekkel csak kapaszkodnék beléd. Tudom, hogy senki nem érti, talán nem érted te sem, nem bánom, hogy büszkeségem sérti, ami már köztünk történelem. A lényeget keressük életünkben, én folyton zavarban vagyok! Mert minél több sebből vérzem, annál hosszabbak a napok. Akár az éteren keresztül, tagióz, mint villámcsapás. Testem pőrén belegörbül. Mért’ az élet ily felemás...? Azért, hogy rácson belül vagyok, még a lelkem zihál, vacog. Jöjj, szerelem! Bontsd le a rácsot! Akkor már nem leszek halott... Rengeteg dolgom van a lelkemmel, hisz meg sem mutattam magam, Ne csak álmaimban bűvölj, mert széttapos az élet, maga. Főiszaggatott sebeim véreznek! Festem a ketrecem vele... Nem segítenek kóbor szerelmek. Igaz szerelem gyere, gyere! Gyere! Tóth Nándor Mosoly Derű, napfény, harmónia, béke, szeretet, szelídség, köszönet és hála. Tavasz, virág, lágy kedvesség, a májusi éjben újhold, akácillat, remény. Édes csábítás: add tovább! Csak nem lett könnyebb a lelked? Kell ennél több talán? A lelked tükre szép szemed. Harmóniája: mosolyod megszentelt éneke. Messze ível az aranyhíd lélektől tenger-dallamig: eltűnnek a szakadékok mosolytól mosolyig, széjjelmaró civakodást elűz egy kézfogás. A ráncaidban lakozik e bűverőd, e nagy varázs, kitárja szárnyait, míg végig ballagsz utadon. S a tükörből mi kacsint rád? Őszinte mosolyod. Kőródi László Limerícket Emlékszem, egy zenés esten kegyetlenül beléd estem. Nem járok már zenés estre, negyven éve enyém teste. Azóta is táncol lelkem! Kispiricsi falu végen legényke ül kinn a réten. Szénaboglya hűs tövébe lányka liheg az ölébe! Mit kaphatott ő a héten?! A kiskakas sosem henyélt, éjjel-nappal, mindig petéit! Bámulták is a rokonok, féltek tőle a tyúkok. Pörkölthöz lett finom metélt... Vers mindenkinek, de elsőként nekünk nyíregyháza. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, nagy bánata van a tollpróbás firkásznak. Szeretne tördelni, verset olvasgatni, de az alkotások nem akarnak jönni. Kapkod fühöz-fához, fűzfapoétához, szól az íróhoz, kezdő rímbányászhoz: túrjanak mélyen az asztalfiókba, hátha akad ottan használható próza! Ne legyenek restek, küldjék csak el bátran, ígérjük, nem végzi egy sem a kukában! Villámpostaládánk éhezik a szépre, ímélezzék el a következő címre: alexandra.csaki@ kelet.hu. Mint azt már tudjuk, rég fontos a mérték, a kevesebb néha több - évszázados érték. Gondoljanak arra, ez „csak” újság, nem regény, a tömörség itt a legnagyobb erény. Számolják meg jól, mennyi a leütés, háromezer-ötszáz a maximális, és (!) innentől kezdve nincsenek szabályok, írjanak nekünk fiúk, cserfes lányok, reszkető kezű, kedves nagymamák, s erős szívű, bátor, mosolygós nagypapák. KM Aljas vagy, Mózes! ILLUSZTRÁCIÓK: THINKSTOCK „Ha Istent keresed, ott belül megtalálod, hol a szívedet sejted.” TOLLPRÓBA. A férfi erősen markolta a hegyorom kemény szikláit. Végül ő is felért a csúcsra. Zihálva nézett szét. A közelben tompa kalapálás hallatszott. Miután kifújta magát, elindult a zaj irányába. Egy kopasz fa mögött térdelt a keresett férfi. Szakálla őszes volt, kezében egy kisebb hegyes és egy nagyobb tompa szikladarab volt, amellyel nagyokat ütött az előtte heverő, aránylag sima kőtáblára.- Mózes! - szólította meg a még mindig levegő után kapkodó ember a nagydarab, térdelő alakot. - Mit művelsz? Mózes ijedten vetette hátra fagyos tekintetét.- Ehud! Neked nem volna szabad itt lenned! - mondta méreggel a hangjában, s felállt. A közel két méter magas Mózes erősnek, határozottnak bizonyult. Olyannak, mint akit a gyengébb ember példaképének tekinthet, s mint áld mellett biztonságban érezheti magát. Vezető alkat volt.- Látta valaki, hogy utánam jöttél, Ehud?- Nem. Mind lepihentek odalent. Nagyon fáradtak már. Várják Isten parancsát, ahogy ígérted. De itt... én nem látom őt, csak egy csalót, ki megvezetni készül népét!- Ne mondd ezt, Ehud! Én csak jobbá akarom tenni a világot. Oktalan még e nép, mint a születő gyermek.- Ááá, és te talán olyan okos vagy? A te fejedből pattantak ki eme parancsolatok, mondd? Mert úgy tűnik.- Meghallgatják szavaim. S követnek bárhová. De hidd el, nem a pokol bugyraiba vezetem őket. Nagy ez a világ. Tanítani kell az embert, hogy tisztességesen éljen benne, hogy megbecsülje.- És te akarod tanítani? Ki vagy te? Hol van Isten?- Nincs Isten! - dörögte Mózes, és szavai együtt dörren- tek az ég villámaival. Ehud a földre rogyott meglepetésében.- Mi?! Hogy nincs? Azt mondod? Pont te? Te, aki az életedet példaképként tárod elénk? Te, aki azzal áltattál bennünket, hogy oly’ sokszor találkoztál már vele? Ha nincs Isten, mondd, kiben bizzunk, Mózes? Kiben higy- gyünk? Mózes a földre nézett, s hosszasan hallgatott.- Higgy magadban, Ehud! - mondta végül. - Ha Istent keresed, ott belül megtalálod, hol a szívedet sejted.- És azok ott lent? Mit mondasz majd nekik? Hazudni fogsz tovább?- Hidd el, a jobb jövendőért teszem. Irányítás nélkül szétszéled a nyáj is.- Hazugsággal teszel a jobb jövendőért?- Hazugságom hitet ad nekik. Hitet, amelytől erősebbek lesznek. Ne hidd, hogy ez oly nagy bűn.- Hát persze, hisz ki is büntetne, ha Isten is csak álomkép immár.- A jövő tele lesz hazugsággal, kiirtani e világról nem lehet. Ez az én bűnöm, beismerem, de a jó ügyért küzdők, hát nem veszed észre?! Az életemet áldoztam rá. I» - Hogy meg- vezess minket? Aljas vagy. Mózes! I S teszek ar- ról, hogy ezt ők is megtudják.- Mit beszélsz, te konok, hitvány ember? Tudod te, mit művelnél ezzel? Örök időkre j döntenéd j romba a hit világát! Nem érdekel. Az igazság mindenekelőtt!- Nincs igazság, nincs semmi, csak mi vagyunk! - kiáltotta Mózes.- Igen... csak mi. Ha már semmink nincs, legalább tiszta fejjel éljünk egy igaz világban - mondta Ehud, s hátat fordítva elindult visszafelé.- Megállj, te hitvány féreg! - ordította Mózes, s rávetette magát a védtelen férfira. Vad dühében a szikladarabot keresztüldöfte rajta. Ehud azonnal kilehelte a lelkét.- Bocsáss meg nekem! Az emberiség jövőjéért tettem. Hidd el, lesz még ember, ki meghal sokakért, hogy ezzel váltsa meg a világot - súgta Ehud fülébe halkan, majd felállt, visszaballagott a kőtáblához, és vöröslő szemmel, egy új világ építésének tudatában véste fel a kőtáblára az ötödik parancsolatot: „Ne ölj!” FECSKE LÁSZLÓ Juhász P. Annabella Ars poetica Nem vagyok poéta, s nem is akarok. De mikor minden szó a fejemben kavarog, akkor gyorsan tollat ragadok. Papírra vetem, míg el nem feledem. S talán nincs benne értelem, de annál több érzelem. Mikor az érzelem kavarog, akkor abból rímet faragok. Táncra perdülnek a szavak, s mindjárt jobban érzem magamat. Botrágyi Mária Férjem emlékére Ha a naplemente szépségét nézem, ahogy rózsaszín homály terül el az égen, ábrándozva gondolok a múltra, s arcodat felidézem újra és újra. Te voltál a társ, az élet, tíz éve már nélküled. Hiányod nagyon fáj, nincs nyugtom, nem találom helyem, mert nem mosolyogsz rám, s nem fogod kezem. Az éjszaka tüskés, forgó-morgó és fújtató vendége Riadt kopogás, suttogás ébresztette az éjszakai portást. tollpróba. - Főnök úr! Főnök úr, ébredjen! Segítenie kell! Hallja, főnök úr? Az ébresztés megtette a hatását, az idős férfi kinyitotta az ajtót. Éber tekintettel nézett az ajtóban álló, szorongó emberre, aki hirtelen nem tudta, miként is mondja el a problémáját.- Jó estét! - köszönt illendően. - Nem akartam felébreszteni, de valami van a szobánkban, és fuj, morog. Úgy vélem, egy sündisznó lehet.- Egy sündisznó - ismételte az öreg, s már kezdte sajnálni, hogy ajtót nyitott.- Igen, igen - bólogatott a férfi „-, és jó lenne, ha segítene elkapni, y mert nem tudunk tőle aludni. Az éjszakai portás csak sóhajtott egyet, s talán el is mosolyodott volna, ha nem éjjel kettőkor ébresztik fel.- Szóval egy sündisznó. A második emeleten - morogta magában. Látta, hogy a férfi nem viccel, ezért becsukta maga mögött az ajtót, s a pult alá nyúlt a szemeteslapátért.- Az kevés lesz! - szólt a vendég előzékenyen. A portás hitte is, nem is a dolgot. Találkozott ő már sündisznóval. Az egyik akkora volt, hogy lelógott a kétágú vasvilláról. Termetesre nőtt a sok megdézsmált tojáson, mit az asszony tyúkjaitól szerzett, de az még kint volt a tanyán, nem itt bent, a városban. Ám, hogy a vendéget megnyugtassa, egy nagy szemetes edényt is megfogott.- Ez elég nagy lesz elkapni?- Igen - bólogatott a másik, és elindultak fel, a második emeletre. A szobából halk zajok szűrődtek ki. Amikor benyitottak, egy asszony ölelte magához hatéves kisfiát, csendes szavakkal nyugtatgatva. A gyermek azonban, mikor meglátta a portást, az apjához futott, s könyörgő hangon kérlelte.- Ne öljétek meg! Ugye, nem fogja bántani? Ugye, nem? Papa! Nem hagyhatod! A férfi megsimogatta a fiú fejét, s őszinte mosollyal biztosította, nem lesz a süninek semmi baja.- És hol van a fenevad? - kérdezte a portás. Az asszony a tévés szekrény mögé mutatott. A férfiak óvatosan megmozdították a bútort, de csak egy kicsit. Morgás, fujás hallatszott ki mögüle. Azután az öreg meglátta a hatalmas sündisznót. Akkora volt, mint egy focilabda, s igencsak mérgesnek tűnt, amiért nem hagyják pihenni. Tüskéit felborzolta, minden mozdulatra támadóan reagált.- Ugye, most már elhiszi? - mondta a vendég diadalmasan, hogy nem ő túlzott.- Hát ez tényleg nagy! - morogta a portás, és azon gondolkodott, hogyan tereljék be az állatot szemetesbe.- Talán le kéne tenni elé, és pár percet várni, hogy megnyugodjon - tanácsolta a férfi. A portásnak is hasonló járhatott a fejében, mert a szemetest éppen elé rakta nyitott szájával, hátha belemászik. A lapátot pedig óvatosan mögé, hogy a tüskék meg ne szúrják, de a süni se tudjon hátrébb menni. így aztán egyre közelebb tolták felé az edényt, míg a sündisznó végül magától belemászott. Ekkor felfordították, s kihozták a tévés szekrény mögül. Az öreg csak hümmögött, hisz a sündisznónak nem csekély súlya volt.- Téged aztán igencsak jól tartottak valahol, ha így meg tudtál hízni! - mondta elismerően a tüskés gombócnak. A szemetes félig megtelt vele.- Na, főnök úr! Ugye, hogy kellett a nagy edény? De vajon hogy került a szobába?- Az a gyanúm - vakarta meg fejét a portás -, hogy mivel nappal kiszellőztették a szobákat, kihasználva a késő őszi napsütést, egyszerűen felmászott téli helyet keresni.- És most mi lesz vele? - kíváncsiskodott a kisfiú. Az öreg ránézett a gyermekre, aggódó tekintetén elmosolyodott.- Tudod, nekem is van unokám, tőled egy kicsit fiatalabb. Holnap együtt elmegyünk kirándulni, ki a város határán túlra, ahol nincs sok ember, csak gyönyörű erdő. Ott keresünk neki új otthont, így jó lesz?. A gyermek elgondolkodott. Látszott rajta, hogy mérlegeli a hallottakat, s fürkészte az előtte álló embert, higgyen-e neki.- így jó lesz-mondta végül határozottan. Még egy utolsó pillantást vetett a fáradtságtól elszundikált sündisznóra, majd ő is lefeküdt. A portás pedig állta a szavát, másnap valóban elmentek új otthont keresni az állatnak. Két hét is eltelt, mikor a szomszédasszony meglátogatta őket egy kis csevegésre két tucat tojással a kezében. Örömmel mesélte, hogy a tyúkjai szinte megtáltosodtak. Több hónapja alig adtak tojást, és még azt is összetörték a fészekben. Az utóbbi hetekben pedig hirtelen mind elkezdett tojni, mindennap. A háziak összenéztek, majd az asszonyra mosolyogtak.- Akkor nálad hízott meg akkorára az a sündisznó! TÖRÖKIPAPP ERZSÉBET
