Kelet Magyarország, 2015. október (72. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-31 / 255. szám

2015. OKTÓBER Bl„ SZOMBAT ff Mindennap azért dolgozom és imádkozom, hogy a világ legjobb támadója legyek. Pierre-Emerick Aubameyang, a Borussia Dortmund klasszisa egészen elképesztő formában futballozik az utóbbi időben. A cseh Andrea Htavácková, Lucie Hradecká duó három szettben kikapott az ame­rikai Raquel Kops-Jonest- tól és Abigail Spearstől, ám csoportmásodikként így is továbbjutott az elődöntőbe a női teniszezők szingapúri világbajnokságán. Ugyanak­kor a Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős egy győ­zelemmel és két vereséggel fejezte be szereplését a WTA- vb-n. Nyilasi Tibor önként távozik? labdarúgás. Sajtóértesülés szerint honi futballszövetség- hez közel álló forrás is meg­erősítette, Nyilasi Tibor nem folytatja tanácsadói munkáját a magyar válogatott mellett. Mégpedig önszántából távo­zik, így csatlakozik a Bernd Storck szövetségi kapitány által az Eb-pótselejtezők előtt elküldött szakemberekhez, Sallói Istvánhoz, Szabics Im­réhez és Andrusch József­hez. Nyilasi még Dárdai Pál kérésére vett részt a nemzeti együttes melletti munkában. ■ 9 Nem lehet hosszú a rövidzárlat Malcolm Millernek (a labdával), Lekli Józsefnek (14) és a többi nyíregy­házinak legalább akkora csatára kell felkészülniük, mint amilyen a Falco elleni volt fotó: sipeki Péter Labdarúgás: NB I. 13. forduló. szombaHHB Paks-Puskás Akadémia 15.30 DVSC-Honvéd 16 Videoton-DVTK 18 MTK-Haladás 18 Békéscsaba-Üjpest 18 Ferencváros-Vasas 18 Magyarokkal erősítenének labdarúgás. Helyi lapvé­lemény szerint ha a német Bundesliga utolsó helyén álló Augsburg valóban erősíteni kiván, akkor télen érdemes tanulmányoznia Szalai Ádám (Hoffenheim) és Stieber Zol­tán (Hamburg) szerződtetésé­nek lehetőségét. nso.hu Hétvégi sportműsor Szombat Kézilabda. NB I. B, férfi: VKK Nyírbátor- Füzesabonyi SC, 18 (junior: 16). NB II., férfi: Fehérgyarmati VSE-Bőcs, 18 (junior: 16). Labdarúgás. Accord Credit megyei női bajnokság: Nyírgyulaj—Ófehértó, 10. Mátészalka-Nyírvasvári, 12. Vssárndp Kézilabda. NB II.,férfi: Kisvárdai KC-Haj- dúböszörményi TE, 16 (junior: 18). Az SZTE-Szedeák ott­honában lép fel a múlt heti hazai vereségét kijavítani szándékozó Marso-Nyíregyháza. kosárlabda. Szeged sem az a hely, ahová nyerni jár a nyír­egyházi férficsapat, az eddigi egyetlen győzelme 2002-re datálódik a Tisza-parti város­ból. Pedig a hazai vereséget ide­genben kell kompenzálni, és mivel a Marso-Nyíregyháza múlt szombaton otthoná­ban veszített (82-90) a Falco KC ellen, az lenne a legjobb gyógyír, ha azonnal sikerülne visszahozni az elszalasztott esélyt.- Győzni megyünk Szeged­re, ezt ki merem jelenteni - jelezte eltökéltségét Sitku Ernő, a nyíregyháziak szak­mai igazgatója. - Visszanéz­tük a Falco elleni mérkőzés harmadik negyedét, amiben az volt az elképesztő, hogy egy félidőnyi egészen remek, majdhogynem tökéletes játék után mennyire szétestünk. Nem koncentráltunk eléggé, csak álltunk a pályán, és vár­tuk, mi is fog történni.- így nem lehet sehol és senki ellen nyerni, az első húsz percnyi játékunk meg­ismétlésével, illetve ha azt ki tudjuk tolni egész meccsnyi időre, bárhol lehet keresniva­lónk. Na jó, Szolnokon nem biztos, de azon a meccsen már túl vagyunk, most Sze­gedre látogatunk. „Jól csinálják a semmit” A szombati házigazda, az SZTE-Szedeák ugyan a nyír­egyháziakétól gyengébb mu­tatóval, egy győzelemmel és négy vereséggel rendelkezik, de hazai pályán megszo­rongatták már a Körmendet (69-83), otthon magabiztosan verték a Jászberényt (91-67) és legutóbb Pakson is szoros végjátékban veszítettek (69- 63), ráadásul egyik legjobb­juk, a szerb irányító, Branko Jereminov nélkül.- Nem tudni, hogy ujjtöré- séből felépült-e a játékos, mi mindenesetre arra a Szegedre készültünk, amely Jeremino- vot is beveti ellenünk - így Sitku Ernő.- Rutinos, jó játékosok al­kotják ellenfelünket, és ha a Szegedet kellene jellemez­nem, akkor Faragó Tamás vízilabdázó olimpikon mon­dása jut eszembe, aki azt mondta nekem az 1997-es, Kásás Tamás három góljá­val három-kettőre megnyert Európa-bajnoki döntő után, hogy a szerb pólósok nagyon jól csinálják a semmit.- Valami hasonlóra kell felkészülnünk, vagyis a Sze­ged végig lopja majd az időt, hogy kulcsemberei frissen menjenek bele a végjátékba. Nem szabad, hogy ránk eről­tessék az akaratukat, és per­sze nem engedhető meg az olyan negyednyi rövid- vagy inkább hosszúzárlat, ami a Falco ellen is előfordult ve­lünk. KM-BT Nem fej nélküli lovas érkezik majd a kisvárdai pályára Megy a bal - Fodor András a vé­delemből előrelépve is segítheti csatártársai dolgát FOTÓ: SIPEKI PÉTER Két döntetlen után nyerne a Kisvárda a Feczkó Tamás edzőt eltiltás miatt nélkülöző Balmazújváros ellen. LABDARÚGÁS. Két fordulóval ezelőtt három, a múlt hétvé­gén nem kevesebb, mint öt döntetlent játszottak az NB II-ben. Az ikszelők között mind­kétszer ott volt a Kisvárda Master Good, amelynek a po­zíciója (jelenleg hatodik a csa­pat) nem változott, viszont a mezőny tovább tömörödött. A szombati (kezdés 13.30-kor) Balmazújváros elleni hazai meccsen aligha érnék be dön­tetlennel a várdaiak.- Amit a sors adott a Duna­újváros ellen, azt Vácon visz- szavette tőlünk - fogalmazta meg a várdai vezetőedző, Soós Imre az igazságot, mi­szerint az élet mindig ikszre játszik. - Szögezzük le újra, minden meccsen nyerni sze­retnénk, hazai pályán külö­nösen, de „sajnos” ellenfél is van a pályán. Egymás után három hazai meccsünk kö­vetkezik, jó lenne a lehető legtöbb pontot szerezni, de csupa olyan csapattal találko­zunk, amely remek játékerőt képvisel, vagy éppen feljövő­ben van, mint a Sopron. Léteznek praktikák A zalaegerszegiek és a hű­ség-városiak látogatása előtt azonban maradjunk a bal­mazújvárosiaknál, akiket a megyében, így Kisvárdán is jól ismert tréner, Feczkó Ta­más irányít - azaz irányítana, ha nem lenne éppen eltiltva a kispadtól. Olyan ez, mintha fej nélkül érkezne a lovas?- Azért nem teljesen, mert meggyőződésem szerint az edző a meccsen már olyan nagyon sokat nem tud hozzá­tenni a csapat játékához, meg aztán megvannak a praktikák ahhoz, hogy miként lehet ilyenkor a kapcsolatot tartani a kispaddal, és valljuk be, a mi pályánk adottságai nem olya­nok, hogy azt nehéz legyen kivitelezni - bújt egy picit az ellenfél bőrébe Soós Imre.- Amúgy is, a Balmazújvá­ros roppant szervezett csapat, amely hozzánk hasonlóan rendre foglalkoztatja a fiata­lokat. Ellenfelünk rendkívül gyorsan megy át védekezés­ből támadásba, miközben játssza a futballt. Utóbbi jó hír a számunkra, de mivel a mos­tani bajnokságban roppant, nehéz meccset nyerni, biztos vagyok benne, hogy nagyon meg kell majd küzdenünk a három pontért. Még úgy is, hogy a jelek szerint az Újvá­rosnak nem erőssége az ide­genbeli szereplés, hiszen öt eddigi meccsén csak egy gólt és két pontot szerzett, km-bt NB II 12. forduló Szombat. Kisvárda Master Good-Bal mazújváros, Kisvárda, 13.30, v.: Gyarmati (Kovács G., Szert). Kisvárda: Tarczy - Fa- zakas, (zing, Graszl K., Fodor A. - Lázár Zs., Müller Zs. - Lucas, Erős G„ Cseri T. - Koszta. További meccsek: Budaörs-Siófok, Sziget- szentmiklós-Mezőkövesd,Soroksár-Vác, Szeged-Zalaegerszeg (13.30), Ajka-Duna- újváros, Gyirmót-Soproni VSE (mindkettő 18). Vasárnap: Csákvár-Szolnok (14.30). Nincs itt mese, kötelező nyerni! labdarúgás. A két csapat ösz- szesen 24 mérkőzést játszott le a mostani NB III-as bajnok­ságban - és összesen egyet nyert meg... Azt is a Nyírbáto­ri FC, amely tehát egy picivel jobb előjellel fogadja szomba­ton a sereghajtó, négy dön­tetlennel és nyolc vereséggel rendelkező REAC-ot.- Nagyon nincs mit ragoz­ni ezen: kötelező nyernünk! - adta ki a jelszót Ambrusz Árpád, a bátoriak megbízott játékos-edzője, aki 2009 ta­vaszán maga is volt a REAC focistája, igaz, azok még más idők voltak, hiszen az NB I-ben szerepeltek a jelenleg a harmadosztályban sereghajtó rákospalotaiak.- A szezon legfontosabb mér­kőzése előtt állunk, éppolyan szükséges nyernünk, mint az egyetlen sikerünk alkalmával, a Tállya ellen, amikor elbírtuk a terhet. Fabu Márton és Török István öt sárga lapja miatt nem játszhat, viszont ha minden jól megy, akkor én visszatérhetek a sérülésemet követően, km-bt Vasárnap lesz, és presztízsderbi A Diósgyőr kettő lesz a Szpari vendége, aján­dékok a beregszászi iskola diákjainak. labdarúgás. Sok mindent meg lehet tenni, egyet semmikép­pen sem: félvállról venni az ellenfelet. Szerencsére a Szpari eddig sohasem tett így, ennek is szerepe lehet abban, hogy az NB III-as bajnokságban száz- százalékos a csapat. Mivel a soros ellenfél élvonalbeli klub második számú csapata, vasár­nap lép pályára Mátyus János együttese. Mégpedig itthon, és a Diósgyőr ellen. A borsodiak nem vitézkednek a sorozat­ban, hiszen eddig csak kétszer nyertek. Mindkétszer otthon, előbb a REAC (3-0), legutóbb pedig a kis Löki (2-1) ellen.- Akárhogyan is nézzük, a Diósgyőr a vasárnapi ellenfél, Ovszljenko Volodimir pénteki szülinapját győzelemmel illene megünnepelni fotó: pusztai Sándor így ez egy rangadó és presz­tízsmérkőzés lesz. Ennek megfelelően készülünk, és persze nyerni akarunk. Saj­nos Zorán Kosztics és Savó Rakovic sérülés miatt nem fog játszani, miként Mohamadou Abdouraman. Ám a helyükre lépők is ugyanolyan elszánt­sággal fognak majd játszani, mint a többiek - vélekedett Mátyus János, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. Beregszásziak megsegítése A Spartacus 1928 Egyesület a beregszászi Bethlen Gábor Magyar Nyelvű Gimnázium nehéz körülmények között élő több mint négyszáz tanu­lóját szeretné támogatni még karácsony előtt. Elsősorban ruha, játék, könyv és tanszer formájában, de aki pénzzel szeretne segíteni, azt is meg­teheti. A felajánlásokat a Sparta­cus 1928 Egyesülethez lehet eljuttatni. A Nyíregyháza Spartacus is csatlakozott a kezdeményezéshez, és a va­sárnapi meccsen a nagy lelátó mögötti sátornál le lehet adni az ajándékokat. km-ml Labdarúgás NB HL, Keleti csoport, 14. forduló (13.30) Szombat. Nyírbátori FC-REAC Nyírbátor,v.: Bálint A. (Punyi, Vasárnap. Nyíregyháza Spartacus-Diósgyőr II, városi stadion, Zahorecz). Felsőtárkány—Tállya, Cegléd-Somos SE, Tiszaújváros-Ci- 13.30, v.: Lovas (Viczián, Pogonyi). Putnok-Újpest II, DVSC-DEAC­gánd, Hatvan-Kazincbarcika. Rákosmente KSK. Szabadnapos: Jászberény ecoFIeeí SeeMe Jarmukóveto rendszer IPRÓBÁLJA KI MOST ggf hónapig kötelezettségek (nélkül, készülék- visszavásárlási _ garanciával! : ecofleet j-1 SeeMe ML Global Systems Kft. • 4400 Nyíregyháza. Kallói út 16. 1139 Budapest Hajdú utca 42-44. http://www. ecofleet. com/hu 06 80 555 666 HIRDETÉS r

Next

/
Thumbnails
Contents