Kelet Magyarország, 2015. október (72. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-27 / 251. szám
2015. OKTÓBER 27., KEDD KELET »wriiwJcelet .hu 15 GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét, váltságul sokakért. Nyírcsaholy Község Önkormányzata mély fájdalommal és megrendüléssel tudatja mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy szeretett polgármesterünk, MIHALKU ATTILA életének 52. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Szeretett halottunktól 2015. október 28-án 13 órakor veszünk végső búcsút településünk köztemetőjében. Nyírcsaholy Község Önkormányzata ÉÉÉ. Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek. (Tóth Árpád) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁL SÁNDORNÉ szül. Girán Julianna volt EKO Konzervgyár, Bonduelle dolgozó Nyíregyháza, Újház sor 74. szám alatti lakos életének 57. évében elhunyt. Temetése 2015. október 29-én 15 órakor az Északi temető Korányi úti ravatalozójából történik. A gyászoló család Szerettem volna még élni közietek, de a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehetett, Szeretteim, Isten veletek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR JÓZSEF (ÉPSZER nyug. dolgozója) | volt nagyhalászi lakos 76 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2015. október 29-én (csütörtökön) 11.00 órakor lesz a nagyhalászi temető ravatalozójából. A gyászoló család. f Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZTANKO PALNE Szül. Takács Mária nyírteleki lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése: 2015. október 28-án 10 órakor lesz a nyírteleki temető ravatalozójából. A gyászoló család % I Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedeti, így búcsú nélkül szivetekben tovább élhetek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KECSKEMÉTI ANDRÁS volt buji lakos életének 61. évében, rövid, súlyos betegség után szíve örökre megpihent. Temetése 2015. október 29-én 13 órától lesz a buji temető ravatalozójából. S1303 A gyászoló családja MUNKAHELYET KÍNÁL Vegyész-vegyésztechnikus végzettséggel rendelkező munkatársakat keresünk hosszútávra egy gödöllői telephelyű multinacionális céghez kiemelt fizetéssel. Előrelépési lehetőség. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal a szemelyzet@jokerkarrier.hu e-mail címen. 821219 MUNKAHELYET KERES Azonnali kezdéssel bádogos munkatársakat keresünk debreceni központú munkahellyel. +36-30- 557-8828 _______821203 VEGYES Alma tűzifa AKCIÓ! 1400 Ft/q, amíg a készlet tart! Érd.: 0630/302- 4710. 821296 Akác, alma, nyár, tölgy fenyő tűzifa eladó 1000 Ft-tól, kiszállítás. Erdőt, fasort keresek. 70/674-0009. 820501 Alma, akác, nyár tűzifa eladó. Almást, mindenféle akácerdőt, fasort veszek. 70/544-7446. 821278 DRÓTKERÍTÉS, vadháló, kerítéselemek akcióval. 30/915-4422. www.nyirdrotkerites.hu _____818892 Tűzifa akác, nyár, 1000 Ft/q-tól. Szállítás megoldható. Papp Erdészet(20/932-9588. _______818414 Tűzifa nyár 800 Ft/q, akác-tölgy 1800 Ft/q-tól eladó. Mindenféle erdőt, fasort vásárolok. 70/580- 5454. 821279 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik A ismerték és szerették, hogy Özv. Hegyes Ferencné szül. Győri Julianna volt Szakoly, Létai út 14. szám alatti lakos, 2015. 10. 24-én, életének 95. évében elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2015. október 27-én 13 órakor lesz a szakolyi temetőben. Gyászoló fia és családja m. Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy a drága jó félj, édesapa, és nagyapa ID. BERTA JANOS életének 72. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2015. október 27-én 13.00 órakor lesz a tiszamogyorósi temetőben. A gyászoló család Elment egy lélek ma ismét a földről, kit szívünk többé soha el nem feled, Csendesen figyelsz ránk már odaföntről, legyen helyettünk Isten veled! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IFJ. KOVÁCS MIHÁLY volt buji lakos 50 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 2015. október 28-án 14 órakor lesz a buji temető ravatalozójából római katolikus szertartás szerint. Gyászoló családja. "Nagyon akartam élni még,érezni szívetek melegét. Legyőzni a betegséget,legyen enyém még az élet. Búcsú nélkül kellett mennem,őrizzetek szívetekben!" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSÍKI kárólyné szül: Lakatos Ibolya életének 65. évében elhunyt. Temetése 2015. október 28-án (szerdán ) 15 órakor lesz a nyíregyházi Északi Temető Főbejárati ravatalozójában. Gyászoló családja Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16óráigfogadunk! ^ t Küzdöttél de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MIHALKU ATTILA Nyírcsaholy község polgármestere 51 éves korában váratlanul elhunyt. 2015. október 28-án 13 órakor a nyírcsaholyi temetőben helyezzük örök nyugalomra. 2,261 A gyászoló család Elment egy lélek ma ismét a földről, Kit szívünk többé el sosem feled, Csendesen figyelsz ránk már odaföntről, legyen helyettünk Isten Veled! Fájó szívvel tudatjuk, hogy VARGA ZOLTÁNNÉ középiskolai tanár 110. sz. Intézet nyugdíjas pedagógusa 71 éves korában elhunyt. Temetése 2015. október 29-én 14 órakor lesz a nyiregyházi Északi temető Főbejárati ravatalozójából. Gyászoló családja Úgy ment el ahogy élt, csendben, szerényen, föffzfö drága lelke nyugodjon békében. fi, Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és <S3s ismerték, hogy VIRÁG ZOLTÁN volt Nyíregyháza, Salamonbokor-i lakos életének 78. évében elhunyt. Temetése 2015. október 30-án 11 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LIPTAK GYÖRGY hivatásos katona Napkor, Béke utcai lakos életének 69. évében elhunyt. Búcsúztatása a napkori temető ravatalozójából lesz 2015. október 28-án 14 órakor. 21238 A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FRANCZEL JÁNOS 3 volt Nyíregyháza, Gerhátbokor 14. szám alatti lakos 74 éves korában elhunyt. Temetése 2015. október 28-án 13 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS 44 "Mikor elhagytak, mikor lelkem roskadozva vittem, csendesen és váratlanul átölelt az Isten." Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága édesapánkat, férjet MOGYORÓS LÁSZLÓT utolsó földi útján elkísérték és megemlékeztek róla. 821277 A gyászoló család Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szerettünk SZABÓ JÓZSEFNÉ szül. Farkas Margit temetésén részt vettek, sójára a kegyelet virágait elhelyezték, gyászunkban bármilyen módon osztoztak. Gyászoló család u Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett elhunytunk, TÓTH ISTVÁNNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett elhunytunk, PIVNYIK LÁSZLÓ búcsúztatásán megjelentek, sírjára virágot koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. Gyászoló családja Kegyeleti hirdetéseit fotóval is feladhatja! ^ __________________________________________________________rfi* A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megjelentethetik: http://www.kelet.hu • • J • •