Kelet Magyarország, 2015. október (72. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-03 / 232. szám

2015. OKTÓBER 3„ SZOMBAT 4 Egészség KELI PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL MSZP. - Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy az egészségügyi alapellátás ne omoljon össze - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Csabai Lászlóné. A párt megyei alelnöke kifejtette, a 2008 óta csökkenő finanszírozás mára oda vezetett, hogy a házi, gyermek- és alapellátásban dolgozó fogorvosok jelentős része elmúlt 70 éves vagy közel van a nyugdíjkorhatárhoz, és nincs utánpótlás sem. - Ez a megyében is nagyon komoly gond, és nemcsak vidéken, de már Nyíregyházán is nehéz a megüresedett praxist betölteni, éppen ezért a jövő évi költségvetés elkészítésekor a szocialista frakció három javaslatot tesz: egy új ösztöndíjrendszerrel vagy a Bursa-ösztöndíj átalakításával, havi több tízezer forintos juttatással csábítsuk vissza a megyeszékhelyre a fiatalokat. A város az üres lakások átalakításával, felújításával támogassa az alapellátásba jelentkező fiatal orvosok lakhatását, valamint jöjjön létre egy olyan alap, amely a praxis- és rendetővásárlásukat segíti! - sorolta a politikus. Tények és tévhitek az alvásról O Az éjfél előtti alvás a legjobb Nem igaz. Mindegy, hogy va­laki éjfél előtt vagy éjfél után fekszik le. Az a fontos, hogy az elalvás utáni első óra za­vartalan legyen, ilyenkor van a leghosszabb mélyalvási pe­riódus: ekkor piheni ki magát leginkább a szervezetünk. Legalább nyolc óra al­vásra van szüksége mindenkinek Nem igaz. Van, akinek nyolc órára van szüksége, van, aki már hat óra alvás után is fitt­nek érzi magát. Fontos, hogy mindenki tudja, mekkora az alvásigénye, s annak megfe­lelő hosszan aludjon. © Normális, ha éjjelente felébredünk Igaz. Az egészségesek is fel­ébrednek legalább tíz alka­lommal minden éjjel. Ezek az ébrenlétek azonban nem tartanak tovább egy percnél, és reggel nem is emlékszünk rájuk. Nyugalom, ez teljesen normális. gfc Az időseknek kevesebb alvásra van szükségük Nem igaz. Az alvásigény csak az első életévben csökken: egy újszülöttnek húszórás al­vásigénye is lehet, majd a leg­több embernek pubertás után lecsökken hét-nyolc órára, mely öregkorban sem változik. ® A napközbeni alvás pi­hentet Igaz, de csak ha rövid. Egy 15-30 perces szunyókálás kedélyjavító hatású, fittnek érezzük magunkat utána. Kiadós, egy óránál hosszabb alvás után tunyának érezzük magunkat, és ami még rosz- szabb, este nehezebben tu­dunk elaludni. O Egy lefekvés előtti ital segít az elalvásban Igaz, ha az az ital nem alko­hol, az ugyanis zavarhatja, gátolhatja a mélyalvást. Egy pohár mézes tej vagy egy csé­sze nyugtató tea azonban kel­lően elernyeszt, könnyebben elalszunk tőle. O Aki sportol, jobban al­szik Igaz, de nem a nap minden szakában. Aki rendszeresen sportol, az általában köny- nyebben elalszik, jobb lesz az alvás minősége is, hosszabb lesz a mélyalvási periódusa. Fontos, hogy a napi testmoz­gást kora estig fejezzük be! - írja a webbeteg.hu ALBÉRLETKÍNÁLAT Nyíregyháza Szabolcs utcán nagy szoba albérletbe kiadó. Érd: 0670/ 431-0335. __________________818684 FÖLD, KERT 1,65 ha föld eladó.Érd:0670/ 2696882 ____________________818674 GÉP, SZERSZÁM Galyszecskázó, 3m-es kombinátor, 3 m-es gyári hótoló eladó. Tel.: 06205204618. ______________817043 Magszelelő- és bugaverőgép eladó (új)! 4461 Nyírtelek, Szent István u 87. Tel: 06-20/410-4523 816798 Xaxonia gabona vetőgép, MTZ orr­súly, keréksúly, rönktörő henger, szöghajtómű, vegyszerező, és fűkasza,és egy bála szállító eladó. Érd. 0630/2948-560. 818686 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Árpa, búza és kis bálás szalma eladó. Érd.: 30/961-4347. 8I8709 Olaszliszkán furmint bor 280 Ft/ I áron csak egyeztetett időpontba eladó. Érd. 0620/9238-265. 817499 Őszi árpa eladó Nyíregyházán. I.ár 5000 Ft/ 100 kg. Érd. 0630/6382­012. ________________________818749 ÁLLAT Eladó 2 db Fl-s bika borjú 300, 350 kg-ak. Érd.: 30/8295-873. __________________________________818762 Körte, (Boscobak) szép darabos Nagycserkeszen eladó. Ár: 150 Ft/kg. Érd.: 0670/427-0494. __________________________________818773 Lapály és mangalica hízók, 30 kg- os lapály malacok eladók. Érd.: 0642/729-194. 0630/940-1927. __________________________________818004 Malac eladó Tiszabezdéden magyar nagy fehér anyáktól. Érd. 0630/ 7929-267. 818673 Malacok eladó. Érd. 0620/918- 9680. _______________________818752 Mt. jól tejelő tehén eladó. Tel.: 0620/577-5404. ____________818672 Pecsenyekacsa Is vágócsirke eladó akár pucojva is. Ramocsaháza. Érd.: 0620/556- 8942. 818652 TYÚKVÁSÁR KOMORÓBAN! Október 06-tól fiatal jó tollazatú tojótyúk eladó, 600.- Ft/db a készlet erejéig. Balogh Csaba,06- 20-553-0026, 06-20-9134-262 817925 Tyúkvásár! Fehér nagytestű tojótyúk 1500 Ft/db, kistestű kakas 1000 Ft/db. Nyháza-Vargabokor. 20/ 9370-200. __________________818775 21db fiatal birka eladó. Selejt juh cserét beszámítok. Érd. 0630/358- 7028. 818721 3 db sertés eladó. Irányár: 450 Ft/kg. Érd.: 0620/245-3003. __________________________________818732 80 db anyajuh eladó. Érd: 0620/ 311-1694 818302 NÖVÉNY Akác csemete származási papírral 10Ft/db,lucfenyő csemete 25cm-től 50cm-ig vegyesen 25Ft/db áron őstermelőtől eladó.Németh Nagy Andrásné Vásárosnamény.Tel.:70/ 314-8949 818250 Alma bérhűtést hűtőházban válla­lok érpataki hűtőben. Érd.: 30/ 475-6764,44/566-120. 818593 Almavásár! 130 Ft/kg október 10- én 8-16 óráig Nyíregyháza, Tisza- vasvári úti Siska-tyúkház udvarán. 30/9836-937. 818746 Étkezési és ipari burgonya több fajtából eladó. Érd. 0630/477­4454 818678 IPARI BURGONYA ELADÓ.. 06-20- 417-1505, 06-45-447-045 817429 Kékfrankos szőlő folyamatos szü­rettel eladó. 46/360-856, 30/271­08 8 9 817781 Kékfrankos szőlő folyamatos szü­rettel eladó. 46/360-856, 30/271- 0889 817787 Napraforgót vásárolok fekete nagy szeműt étkezésit .Érd: 06-30-287- 9315 _______________________818756 Nyíregyházán borszőlő eladó. Érd.: 0630/5934-654. ____________818763 Pekems körte eladó. Érd. 0630/ 9071-565. 818691 Rozs,körbálás szalma Nyírparasz- nyán eladó.Tel:0630/9831747 818718 Tokaj hegyalján furmint hárslevelű szőlő eladó. Érd.: 70/881-7635. 818735 Elege van a kísérletezésből? AZ ELŐFIZETŐ M KÉRDEZ 8 A SZAKEMBER VÁLASZOL A körömgomba a vilá­gon sok millió embert érintő probléma. NYÍREGYHÁZA. „A felnőtt la­kosság nagy százaléka szen­ved körömgombától, sajnos én is közéjük tartozom. Sok sorstársammal együtt azt tapasztalom, hogy a vény nélkül kapható lakkok, gom­baellenes krémek, egyéb házi gyógymódok nem elég­gé hatékonyak. Szeretném megkérdezni a szakembertől, van-e új kezelési lehetőség” - írta nyíregyházi olvasónk.- Ez nem csak az olvasójuk­nak gond, mi is többször hall­juk a páciensektől, hogy a fent említett szerek nem segítenek megszabadulni az esztétika­ilag zavaró, és egészségügyi szövődményekhez is vezető körömelváltozástól - kezdte válaszát dr. Beleznay Gyöngyi­ke bőrgyógyász-kozmetoló- gus szakorvos, lézerterapeuta magánorvos. - A körmök sár­gásbarna elszíneződése, meg- vastagodása, morzsalékony- sága makacsul megmarad, megkeserítve a hétköznapo­kat, hiszen nem viselhetünk nyitott szandált, nem vállal el a pedikűrös, és igen, jogos A körmök a kezelések kö­zött és után lakkoz­hatnak, elfedhetőek. DR. BELEZNAY GYÖNGYIKE OKLEVÉL A szakértőnk dr. Beleznay Gyöngyike FOTÓ: RACSKÓ TIBOR az aggály, fertőzhetjük vele családtagjainkat - folytatta a a Derma-Art Bőrgyógyászati Magánklinika tulajdonosa. Gyógyszerek nélkül- Eddig az egyetlen megoldá­si lehetőség a gombaellenes gyógyszerek 6-12 hónapon át tartó szedése volt, de ezt a májon át kiválasztódó gyógy­szert nem szedheti mindenki biztonsággal. Pont azok az emberek, akiknél gyakoribb a köröm gombás fertőzése: cukorbetegek, idősek, akik egyébként is sok gyógyszert szednek, bizonyos belgyógyá­szati és immunbetegségekben szenvedők nem kaphatják a gyógyszeres kezelést - emlí­tette Beleznay Gyöngyike. A veszélyeztetettek közé tar­toznak a sportolók, azok is, akinek körömsérülése vagy benőtt körme van, olyan cipőt hordanak, melyben a lábuk iz­zad, meleg, párás helyen dol­goznak, műkörmöt viselnek. Arra a kérdésre, hogy van-e olyan új megoldási lehető­ség, ami kiküszöböli az eddigi problémákat, a bőrgyógyász azt válaszolta: igen.- Egy speciális hullámhosz- szúságú fényt felhasználó lé­zerkezelés, mely elpusztítja a körömlemezben és a lágyré­szekben a gombát. A kezelést megelőzően bőrgyógyászati vizsgálat javasolt annak meg­állapítására, hogy valóban gombás fertőzéssel állunk-e szemben. Egyes bőrbetegsé­- A körmök állapotától füg­gően 4-6 kezelés szükséges 1-2 heti rendszerességgel. Tapasztalataink szerint a lé­zerkezelést követően 80-90 százalékos eséllyel megszaba­dulhat a körömgombásodás­tól, ez az arány nagyon jónak számít a gyógyszeres kezelés­hez képest is, de más kezelési gek körömtünetei ugyanis utánozhatják a gombás fertő­zéssel érintett körmök megje­lenését. Ennek megállapítása mindenképpen szakorvosi feladat - figyelmeztet a szak­orvos.- Az új eljárás előnye, hogy egyszerű, biztonságos, nem kell gyógyszert szedni, mely terhelné a májat, nincs szük­ség rendszeres vérvizsgálat­ra, 1-1,5 évig tartó kezelésre, és nincs rezisztencia - sorolta Beleznay Gyöngyike. KM lehetőségekhez képest nagy­ságrenddel hatékonyabb - mondta Beleznay Gyöngyike. Szakorvosi és asszisztensi segítséggel ez az arány még javítható, hiszen a kezelés előkészítése, az utógondozás, a cipők szakszerű fertőtlení­tése mind hozzájárul a sikeres kezeléshez. Magas gyógyulási arány EGYÉB ELADÁS Akác tűzifa felkuglizva, házhoz szállítva eladó! Érd.: 30/468-40-80 __________________________________818281 Akciós tűzifa! Tölgy, bükk kalodás 12000Ft/m3. Akác 12500Ft/m3. Ingyen szállítás. 30/860-4822 Egy db kandalló, egy éves, egy db 5x 4 istálló eladó vagy jószágra cserélhető. Ár megegyezés szerint. Érd. 0670/945-9833.________818689 Nagy méretű 2 db új kandalló eladó Ramocsaházán. Érd. 0620/ 556-8942. __________________818653 Nyár-Akác erdőt és fasort veszek lábon kitermelésre, fizetés KP-ban. Érd.: 06/30-254-1124 818682 Űj és használt műanyag virágcserepek eladók. Érd.: 0620/ 434-1919. 818661 1200m2 lefedésére alk. fóliaváz öntözővel és csepegtetővei, kazán­nal eladó. lá:2MFt. 70/7011-313 817077 KÖZLEMÉNY A Pannonhalmi Bencés Gimnázium nyílt napot tart október 10-én és november 21-én. A négy és hat évfolyamos fiúgimnázium Magyarország legelső Iskolája. www.phbences.hu SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Kőművesmunkát,hőszigetelést, átalakítást,betonozást,tér­kövezést,kerítésépítést,kémény és tető javítását vállalom.Akár anyag­gal is rövid határidővel.06305099383 8I8740 Palatetők bontás nélküli felújítása új mediterrán bitumenes zsindellyel 30% kedvezmény. Ingyenes felmé­rés. Hívjon bátran, t.: 06-30/908- 7869. _______________________818031 SZOLGÁLTATÁS KERESÉS 4000m2 hőszigeteléshez kivitelezőt keresek. Érd: 30/936-9427 817894 MUNKAHELYET KÍNÁL AUTÓFÉNYEZŐT MAGAS KERESETI LEHETŐSÉGGEL FELVESZÜNK. m 06-30/685-5164 Ebesi Sertéstelepre gondozói munkakörbe keresünk női és férfi munkatársakat. Szállást biz­tosítunk! Érd.: 06-30-564-4357 vagy molnar.attila@kurucz.eu 818495 Tapasztalattal rendelkező nvílászáró-beépítőt felveszünk! Érdeklődni: 20/599-5585 Fiatalos, lendületes könyvelői csapatba azonnali kezdéssel keresünk analitikus gondolkodású pénzügyi munkatársat. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az alábbi e- mail címen: hr@profittrans.hu Várjuk pályakezdők jelentkezését is. 817747 Területi értékesítési munkatársat keresünk Borsod megye területére! Feltétel: Felsőfokú növénytermesztési végzettség, Növényvédelmi szakirányú képesítés előnyt jelent. Jelentkezés: kft343@chello.hu Gépkocsivezetőt keresünk nyerges ponyvás autóra belföldi viszonylatra, gyakorlattal, referenciával. 0620/ 430-6145. 818132 K ÍCsarodai KÖH tiszaszalkai telephellyel) ___________pályázatot hirdet költségvetési ügyintéző munkakör betöltésére. Legalább 2 éves gyakorlat szükséges. Bérezés Ktt. illetve megegyezés szerint A munkakör a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető. g VÉrdeklődni a 30/326-73)9 számon lehet. KAMIONSOFŐRT keresünk nemzetközi munkára Tel:0630/ 302-93-31 818544 SAJTÓKÖZLEMÉNY A KEOP-4.10.0/N/14-2014-0482 számú pá­lyázati projekt keretein belül Napelemes rendszerek kialakítása Gulács Önkormányzat épületein. A projekt célja Gulács Község Önkormányzatának négy épületén (4842 Gulács, Szabadság utca 2., 4842 Gulács, Rákóczi utca 18., 4842 Gulács, Rákóczi utca 12., 4842 Gulács, Szabadság utca 33.) napenergia-alapú rendszer kiépítése. Jelen projekt keretében az intézmények villamosenergia-igényének részleges kiváltása a cél, megújuló energiaforrás alkalmazásával. A projekt közvetlen célja a négy intézmény számára költséghatékony működési környezet megteremtése, mely az intézmény működési költségeit jelentősen csökkenti, versenyképességét feltétle­nül tovább erősíti. A fejlesztéssel létrehozott rendszer kizárólag saját energiaellátás­ra termel, a vételezés továbbra is hálózatra csatlakozással történik. A kivitelezés során összesen 135 darab Canadian Solar CS6P-250P típusú, ösz- szesen 33,75 kWp teljesítményű napelem kerül beépítésre. Ennek hatására éves szinten 1.400.000 Ft megtakarítás realizálható a csökkenő energiafelhasználás révén. Gulács Község önkormányzata 21.399.511.- Ft összegű támogatásra jogo­sul) a pályázat értelmében. A támogatás intenzitása 100%. A projekt összköltsége 21.399.511.-Ft. A projekt során közvetlen célunk a vételezett villamos energia nagymértékű kivál­tása a háztartási méretű kiserőmű által termelt villamos energiával. A megújulóener­gia-felhasználás növelésének eredménye az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése. A projekt elősegíti a fenntarthatóság irányába fejlődő életforma kialakítását, és példamutató magatartást állít a község polgárai számára. evotech =*. Az Evotech Kft. vértesszőlősi telephelyére villanyszerelőt keres. Elvárások: szakirányú végzett­ség. precíz, megoldás- és eredményorientált személyiség. Fényképes önéletrajzokat fizetési igény megjelölésével az alábbi e-mail címre várjuk: allas@evo-tech.hu A pozíció betöltéshez várjuk pálya­kezdők jelentkezését is! i Lakhatási támogatást tudunk biztosítani. Takarítónőt keresek nyíregyháza debreceni úti ipari parkba. Napi 6 őra(heti 30 óra) minden munkanap 16-22 óráig. Bér: nettó 60 E Ft. Önálló kijutás. Jelentkezni: 06706112416 818520 TÁRSKERESÉS 170/66 éves nyugdíjas férfi élete párját keresi egy 160 magas 56 kg, nőies nő személyében. Rossz egye- dül. Tel.: 0630/619-3568. 818274 VEGYES Akác, alma, nyár, tölgy fenyő tűzifa eladó 1000 Ft-tól, kiszállítás. Erdőt, fasort keresek. 70/674-0009. 817813 Tűzifa akác, nyár, 1000 Ft/q-tól. Szállítás megoldható. Papp Erdé- szet 20/932-9588. _________8i84i4 Tűzifa nyár 800 Ft/q, akác-tölgy 1800 Ft/q-tól eladó. Mindenféle erdőt, fasort vásárolok. 70/580- 5454. 818742 Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával!

Next

/
Thumbnails
Contents