Kelet Magyarország, 2015. október (72. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-19 / 245. szám

2015. OKTÓBER 19., HÉTFŐ Ráski Jánosé a becsületpont teke. Az első sorban jelez­te a Szeged, hogy komolyan veszi a nyíregyházi szuper­ligás mérkőzését, hiszen Szlovenszki Tibor ellenfele, Ernyesi Róbert, a szerbek csapatvilágbajnoka 654 fával átírta a pályacsúcsot, és csa­pattársa, Karsai László csak négy fával maradt el a korábbi rekordtól, mivel 638-ig jutott. Ha addig kétséges is lett volna a meccs kimenetele, ezzel el is dőlt a parti, igaz, a második sorban megszüle­tett a hazaiak becsületpontja, annak köszönhetően, hogy Ráski János az utolsó dobá­sokban megtartotta az előző három szettben megszerzett minimális előnyét. Ezzel a nyíregyháziak elérték mini­mális céljukat, a szegediek viszont rákapcsoltak, a végén pedig mindenki a hétszeres világbajnok Kiss Norbert já­tékára figyelt, aki ugyan nem tudta visszavenni társától a pályacsúcsot, de így is jócs­kán 600 fa felett termelt. Kel­lemes meglepetés volt, hogy mellette Finta Zoltán két szet­tet is megnyert, így csak keve­sebb fával bukta el a pontot. Hacker Dezső pontszerzése is csak néhány fán múlott, vagyis az NYTK megint nem volt pofozógép. KM-BT Szuperliga: férfi Nyíregyházi TK-Szegedi TE ________W (3309-3613) NYTK: Szlovenszki T. 584, Kastura Zs. 538, Mogyorósi 508, Ráski J. 546 (1), Hacker 565, Finta 568. Ifi: 0-4 (819-1018). Önmagát büntette Békésen az NYKC Tóth Balázsék (9) a remek első játékrész után elszúrták a második félidőt... FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Hiába vezetett a meccs nagy részében a vendég­csapat, vereség lett a vége. kézilabda. Bizakodva indul­tak, szomorúan érkeztek meg Békésről a Nyíregyházi KC NB I B-s férfi-kézilabdázói. Öt győ­zelemmel a tarsolyában kezd­te a találkozót a vendégcsapat és az első félidőben klappolt is minden. Az első félidő rendben volt A hazaiak játéka nem okozott meglepetést, az ellenszerek hatottak és az első játékrész­ben végig vezetett (4-6, 5-9, 8-11) a nyírségi együttes. A második félidő elejével sem volt gond (11-14,16-17,19-20), aztán elsősorban a támadá­soknál jöttek az érthetetlen és bosszantó egyéni hibák. Emiatt aztán a hajrá kezdetén egyenlítettek a hazaiak (20- 20), majd átvették a vezetést. Jó fél perccel a lefújás előtt aztán már 23-22 volt a békési­ek javára. A vendégeknek megvolt a le­hetőségük az egyenlítésre, ám ismét jöttek a rossz döntések, aminek vereség lett a vége. Kikapni sohasem jó, de így fe­lettébb bosszantó. A békésiek azt játszották, amit vártak a nyíregyháziak, ám a mérkő­zés záró harmadában nagyon sokat hibáztak a vendégek, így saját magukat büntették.A vereséggel az Algyő került a tabella élére, a nyíregyháziak a második helyen állnak, éppen a békésiek előtt. km-ml NBIB, férfi Békés-Nyíregyházi KC 23-22(10-12) Békés, 350 néző, v.: Hargitai, Markó. NYKC: Nagy L - Nagy Cs. 1, Pánaél 7, Tumidalsky, Gubó 7, Atsushi 1, Tóth 1. Csere: Andelic (kapus), Munkácsi 2, Kurbely 2, Bécsi 1, Varga L, Braun, Kaplonyi. Szakmai igazgató: Varga Zsolt. Kiállítások: 10, illetve 12 perc. Hétméteresek: 3/3, illetve 0. A végére kialakult a legnagyobb különbség Volt türelme a kisvárdai női csapatnak a má­sodik félidőre hagyni a döntést. kézilabda. Kezdetben nem érződött a kisvárdaiak Ör­kényben játszott szombati NB I B-s mérkőzésén, hogy a tabellán jelentős a távolság a két csapat között, hiszen az egy ponttal rendelkező ha­zaiak igencsak igyekeztek a mindössze egy pontot vesz­tett vendégeikkel szemben. Szóval a kisvárdai hölgyek egyáltalán nem úgy érezhet­ték magukat, mint akik kieső­jelölt ellen játszanak. Az inárcsi-örkényi csapaton érződött, hogy önbizalmat merítettek legutóbbi nyíra- donyi pontszerzésükből, és abból, hogy a Magyar Kupá­ban is továbbjutottak. Ezzel együtt a várdaiak csak amiatt nem döntötték el a meccset már az első félidőben, mert több nagy szarvashibát is vé­tettek. A második játékrészben már egyértelműen a vendég­csapat irányította a játékot, de vezetése ellenére a haj­rában sem dőlhetett hátra. Percekkel a vége előtt kettős Viktorija Csibulenko négy góllal járult hozzá a várdai győzelemhez FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR emberhátrányba került az ak­kor még csak kettővel vezető Várda, ám a végig jó védeke­zés ekkor is jól működött, a végére sikerült elhúzni, és a dudaszó pillanatában kiala­kítani az addigi legnagyobb, hatgólos különbséget, km-bt NBlB,női Inárcs-örkény-KIsvárdaIKCSE ____v ______ 25-31(15-15) Örkény, 50 néző, v.: Kovács T„ Major A. Kisvárda: Puscas - Vukoljevic 6, Lévai 4, Kránitz, Bízik 2/1, Tarjányi 4, Héjjas 5. Csere: Gidai 1, Komsa 4, Csibulenko 4/2, Dudás G. 1, Major F., Tar H. Edző: Rácz Sándor. Kiállítások: 10-10 perc. Hétméteresek: 2/1, illetve 4/3. Junior: 18-24. Végig kapaszkodtak a bátoriak, de mindhiába Labdarúgás Honia Sport megyei I. osztály, IO. forduló Meglepő új szabály és keserű szájíz Madzin Istvánt (balra) kétszer köszönthették a társak, a csatár két góljá­val nyert a Szakoly FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR KÉZILABDA. A nyírbátoriak szá­mára nem hozott szerencsét, hogy a sportcsarnokból ez­úttal átköltöztek az Oktatási Centrum termébe. Az NB I B-s férfikézilabda-csapat már az Ózd elleni mérkőzés elejét elszúrta, majd hiába dolgozta le négygólos hátrányát, a szü­netre ismét tetemessé vált a különbség. A második félidő­ben újfent nekirugaszkodott a hátrány csökkentésének a házigazda, amely többször megközelítette a vendégeket, a felzárkózási kísérleteknek azonban gátat szabott, hogy Totó: 42. hét/2. forduló A helyes tipposzlop 1. Bremen-Bayern München 0-1 2 2. Schalke 04-HerthaBSC 2-1 1 3. Augsburg-Darmstadt 0-2 2 4. Hamburg-Leverkusen 0-0 x 5. Wolfsburg-Hoffenheim 4-2 I 6. E. Frankfurt-Mönchengtadbach : ■' •____________1-5 2 7. 1.FC Köln-Hannover 0-1 2 8. VfB Stuttgart-Ingolstadt 1-0 1 9. Roma-Empoli _______________3-1 1 10. Torino-Milan 1-1 x 11. Napoli-Fiorentina 2-1 1 12. Sassuolo-Lazio 2-1 1 13. Froslnone-Sampdoria _______2-0 1 Í4. Intemazionale-Juventus lapzárta után a döntő pillanatokban rend­re megremegtek a kezek. A kihagyott ziccereket pedig a hajrában kíméletlenül bün­tette a borsodi együttes, így a találkozó utolsó perceiben elszállt minden esély, km-kt NBIB, férfi VKK Nyírbátor-Ózdl KC 24-30(10-16) Nyírbátor, 150 néző, v.: Bonifert. Oláh V. Nyírbátor: Gadnai - Csábi, Bíró Á. 5/2, Erdős Z. 2, Hornyák Z. 2, Kovács Á. 4, Vasas Gy, 1. Csere: Kőrizs (kapus), Molnár Z. 2, Dobos B. 2, Minegász 1, Nagy D„ Csonka P„ Fülöp G. 5. Edző: Váczi Sándor. Kiállítások: 8, illetve 6 perc. Hétméteresek: 3/2, illetve 4/4. Junior 35-42. Bakonyi párharc futsal. Az élvonalbeli baj­nokságban Veszprémben lép színre a Nyírgyulaj. A hétfő esti összecsapás kérdése, hogy mire lesz képes a sza­bolcsi legénység a tabellán éppen előtte álló bakonyiak otthonában. Az NB Il-es Csenger a Be­rettyóújfalu Il-t fogadja (19), a Nyíregyházi Ezüstcsikó Sze­geden játszik. KM-BT Mátészalkai MTK—Nagyhalász 4-1 (2-0) Mátészalka, IÖÖ néző, v.: Pettíő P. Mátészal­ka: Pindzsula - Drabik, Sarkadi G„ Rézműves F. , Magyari M„ Szántó Z. (Lyáh), Botos A. (Batizi-Pócsi N.), Stef, Soltész B. (Kocsán G. ), Petrohai M„ Petrohai G. (Botos D.). Edző: Siska Attila. Nagyhalász: Molnár Cs.- Nagy R., KissT.,Tilki, Kállai Á. (Lippai A.), Nagy B. (Asztalos G.), Boros I. (Sándor K.), Barzó, Tóth Zs. (Horváth A.), Fabu R„ Tóth N. (Lakatos R.). Edző: Nagy Lajos. A többet kezdeményező Mátészalka ilyen különbség­gel is megérdemelten nyert. Gól: Petrohai M. 3, Soltész B„ illetve Barzó. Kiállítva: Stef, illetve Fabu R„ Asztalos G. (mindhárman 70. perc). (Tudósító: Plesu Ádám) ___________ Siska Attila: - Sima mérkőzés lehetett volna, hiszen a gólok mellett egy teljes szezonra való helyzetet kihagytunk. Ugyan­akkor meglepett az új szabály, amely szerint nemcsak az kap piros lapot, aki üt, hanem az is, aki csupán állja.__________________ Nagy Lajos: - Véleményem szerint ma egy, azaz egy góllal talán jobb volt a Mátészalka, de ehhez szükség volt a Danes Béla által korábban említett körülményekre... Egy ősi dakota közmondás szerint: lehet, hogy finom a szálkái Rudi, de nem ízlik, ha erő­szakkal akarják bevetetni. A kiállítások után két játékosunkat berugdosták az öltözőbe, így furcsa és keserű szájízzel távoztunk. Tuzsér-Tiszalök 7-0 (4-0) Tuzsér, 150 néző, v.: Kósa Gy. Tuzsér: Szűcs L.- Dolhai M„ Nagy K., Setét, Tott (Lakatos P.), Iván A., Gergely I. (Jaczina), Dallos L, Hrics- kevics (Pólyán), Markos (Tóth A.), Bagoly 2. (Zán P). Játékos-edző: Danes Béta. Tisza- lök: Gagyi - Jónás D„ Szabó M„ Bognár A., Bene L, Puncsák, Hódi G. (Kovács J.), Balogh A., Csizmarik Á. (Tánczos), Kosztik Á„ Kiss R. Edző: Kovács János. A hazai csapat szebbnél szebb gólokat szerzett, a szomorkás időben tökéletesen kiszolgálta közönségét. Gól: Hricskevics 2, Setét 2, Tott, Gergely l„ Zán P. Ifi: elmaradt, mert a vendégcsapat nem állt ki. (Tudósító: Lakatos Tibor) ______ Danes Béla: -Az eredmény önmagáért beszél, a gólkülönbségünkön legalább kicsit sikerült kozmetikázni. A csapat ezt a győzelmet Gergely István születésnapjára ajánlja. Kovács János: - Ez a hozzáállás a további­akban is kevés lesz, amennyiben ezen nem változtatnak, nagy bajban lesznek. _______ Baktalórántháza-Tiszakanyár 1-1 (0-1) Baktalórántháza, 150 néző, v.: Ésik I. Bak- talórántháza: Tóth K. - Kántor F. (Molnár L), Kozma J„ Lakatos l„ Rákóczi (Szabó G.), Balogh G„ Csordás G„ Balogh Zs. (Sitku Á.), Miskoczi L. (Illés L), Szabó R., Maries G. Játékos-edző: Illés László. Tiszakanyár: Szabolcsi M. - Szathmári D. (Toronyi), Kovács l„ Pócsi, Jeddi, Phrakonkham, Térjék Z„ Illés A., ifj. Koskovics Gy„ Mátrai N„ Kiss P. (Kató I.). Edző: Koskovits György. A nagyon rossz talajon nem alakulhatott ki folyama­tos játék, bár a hazai csapat megpróbálta erőltetni a futballt, miközben a vendégek kontrái veszélyesek voltak. Gól: Illés A., illetve Szathmári D. Ifi: 5-3. ____________ Illés László: - Irreális talajon reális ered­mény született. Úgy gondolom, „tökösebb" emberek kellenek a pályára! ________ Koskovits György: - Az első félidő a miénk, a második a hazaiaké volt, ezért igazságos döntetlen született. __________________ Tisza vasvárt-Nagyecsed 1-2 (0-1) Tiszavasvári, 80 néző, v.: Vitkai. Tiszavasvá- ri: Kanócz- Balogh N. (Bakost), Kántor Zs„ Esze B. (Gyurién R.), Lakatos Bence, Lakatos I., Kóka R„ Bodnár A. (Szikszai Sz.), Nagy D„ Szolyka G. (Fazekas V.), Nagy I. Edző: Kiss Gábor. Nagyecsed: Makó - Dobos Z., Vámosi Cs., Homann, Zámbó K., Czifrák, Nyíregyházi (Somlyai G.), Ascsiltán, Ladányi D. (Bulyáki A.), Bornemisza (Ádámszki), Marinas (Bodo- gán). Edző: Opre Mihály. Jó iramú, változatos mérkőzésen a kapura veszélyesebben ját­szott a Nagyecsed, így megérdemelten nyert. Gól: Kóka R. (11-esből), illetve Bornemisza l„ Marinas. Kiállítva: Lakatos I. (86. perc). Ifi: 3-6. (Tudósító: Hankó András) ________ Kiss Gábor: - Teljesen megérdemelten nyert a Nagyecsed, amely a meccs utolsó harmadában akár több góllal növelhette volna előnyét. Sajnos, mi nem tudjuk átlépni saját árnyékunkat, amirt szégyellem magam, remélem a csapat is. ___________ Opre Mihály: - Jó ellenféllel játszottunk. Ä talaj nem a legideálisabb volt és nagyon jól védett a tiszavasvári kapus. A második félidő alapján úgy érzem, megérdemelten nyertünk. Sényő-Camifex-Gyutaháza 10-1 (6-0) Sényő, 150 néző, v.: Rósz. Sényő: Szabó Z. - Fiumei (Kléninger), Oláh 0. (Karaffa), Klepács, Gégény I. (Szűcs F.), Haburcsák B„ Horváth N„ Lakatos L, Orosz M„ Toldi A. (Kovács I.), Ruska. Edző: Ember Roland. Gyulaháza: Bandor F. - Éles l„ Gáti S. (Farkas G.), Majoros I. (Molnár T.), Gáti Sz. (Balogh K.), Lévai Cs„ Deák Z.,Tóth 0. (Ko­vács Cs.), Tóth G. (Kapin M.), Tóth F„ Bárdi B. Játékos-edző: Deák Béla. Jó idő, jó pálya, kitűnő mérkőzés. Gól: Toldi A. 4, Lakatos L 2, Haburcsák B„ Kovács l„ Szűcs F„ Ruska, illetve Farkas G. Hl: 2-3. _______________ Ember Roland: - Néhány hete a Szpari elleni edzőmeccs után gödörbe került a csa­pat. Most csütörtökön ismét megmérkőz­tünk velük, és remélem, ezúttal kikerültünk onnan. Egyébként szép gólokat szerezve, sportszerű ellenféllel szemben sikerült fölényesgyőzelmet aratnunk. __________ Deák Béla: - Az első nyolc perc alapjaiban meghatározta a mérkőzést, azt viszont tudni érdemes, hogy nekünk nincs lehetőségünk „sztárjátékosokat" igazolni, a kettőezres lélekszámú településről kell összeverbuválni azokat a futballistákat, akik képesek helytállni ebben az osztály­ban. Az ugyanakkor nem elfogadható, hogy az elmúlt három mérkőzésen hiányzik belőlünk a játék iránti alázat és az egymás iránti tisztelet. Emberes feladat lesz a héten a sorok rendezése. _________________ Mándok-Nyírgyulaj 5-2 (2-1) Mándok, 200 néző, v.: Valu. Mándok: Pécsi V. - Turbucz, Tempfli, Varga D„ Bárány T. (Iván Zs.), Szabó T„ Galambos L (Till), Costea (Zsoffcsak), Dascal (Csűrök), Danes A„ Balás G. Edző: Borza László. Nyírgyulal: Kecskés G. - Tóth B„ Vass I., Papp A. (Bakró), Czerula Zs., Gózner (Lovas N.), Erdei Z„ Oxi R„ Nagy T, Fekete G„ Siska G. (Varga A.). Edző: Lukács Tibor. A hazai csapat ötletesen, sokat hajtva, jól futballozott, és megérdemelten nyert. Gól: Varga D. 4, Balás G„ illetve Fekete G. 2. Ifi: elhalasztották. (Tudósító: Tamás Zoltán) Borza László: - Á legutóbbi és a mostani meccset összehasonlítva, nem tudom, hogy melyik is csapatom igazi arca. Remélem, az utóbbi... Egy Stevie Wonderrel jobbak voltunk! ____________________ Lukács Tibor. - Megérdemelt hazai siker született. ________ _____ Szakoly-Szatmár Unió FC 2-1 (1-1) Szakoly, 250 néző, v.: Kosztyú. Szakoly: Szobonya G. - Sándor D„ Csomány (Nagy D.), Buka B„ Babják Cs., Madzin I., Daru R. (Bodai K.), Pataklenszki (Módis D.), Kiss I. (Bodai M.), Majoros Á„ Rédei M. Edző: Hokk Béla. Szatmár Unió: Juhász S. - Bodó R„ Szathmári S. (Gégény M.), Osváth S. (Rigó A.), Csáki R. (Makszim G.), Balogh P„ Bartha T„ Bátyi L, Rus A„ Balogh Á., Veress L. (Szatke M.). Edző: Siti Ferenc. Ragyogó időben, két nagyon jó csapat mérkőzésén megérdemelt szakolyi siker született. Gól: Madzin 2, illetve Balogh P. Ifi: 2-7. ________ Hokk Béla: - Nagyon nagy odaadással játszott a csapat, és ez az eredményben is megmutatkozott. _______________ Siti Ferenc: - Rakkolós mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyert, a döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének. Ibrány-Kemecse 10-1(4-0) Ibrány, 500 néző, v.: Bendik T. Ibrány: Tóth N. (Bodnár I.) - Balogh Gy„ Csáki J„ Dajka L, Torma T. (Lukács B.), Orosz D„ Gergely B„ Kristófi (Petics), Kántor T„ Somogyi T„ Kiss T. (Makai I.) Edző: Gerliczki Máté. Kemecse: Kromplák - Birovecz (Bódi V.), Sárközi D. (Köbli), Lábas (Éles Cs.), Dócs, Csatári Á„ Kovács M„ Pap M., Hornyai D., Soós G., Bodó I. (Hauptman). Edző: Falatovics László. A nagyobb tudás kidomborodott a mérkő­zésen. Gól: Kristófi 3, Somogyi T. 2, Csáki J., Kántor 1, Orosz 0., Dajka L, Dócs (öngól), illetve Kovács M. Ifi: elhalasztották. Gerliczki Máté: - Csapatom jól játszott. Mélyről indítottuk az ibrányi karrierünket, de mostanra eljutottunk oda, hogy egyér­telműen érezzük közönségünk szeretetét, amelyért mi is rengeteget teszünk. _______ Falatovics László: - Megérdemelten nyert az Ibrány. Tabella 1. Ibrány 10 8 1 1 49-10 25 2. Nagyecsed 10 7 2 1 19-9 23 3.Tuzsér 10 6 3 1 24-13 21 4. Sényő 10 6 1 3 33-12 19 5. Nyírgyulaj _____ 10 6­4 28-19 18 6. Mándok 10 5 3 2 29-16 18 7. Tiszakanyár 10 5 2 3 21-7 17 8. Szakoly 10 5 1 4 13-17 16 9. Tiszavasvári 10 4 2 4 13-10 14 10. Mátészalka 10 * 4­6 19-23 12 11. Baktalórántháza 10 3 3 4 21-17 12 12. Szatmár UnióFC 10 3 3 4 20-25 12 13. Gyulaháza 10 2 4 4' 10-25 10 14. Kemecse 10 1 4 5 6-28 7 15. Nagyhalász 10­2 8 9-31 2 16. Tiszalök 10­­10 0-51­A nyírbátori Fülöp Gábornak az ellenfél egyik legjobbja, Fekete László próbált megálljt parancsolni fotó: pusztai Sándor O

Next

/
Thumbnails
Contents