Kelet Magyarország, 2015. október (72. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-12 / 239. szám

2015. OKTÓBER 12-, HÉTFŐ KELET Ha vezetnek, nyernek is - másodszor Zorán Krsztanovics (Jobbról) határozottsága ponterős Játékkal párosult, ami újabb nyíregyházi sikert eredményezett fotó: racskó tibor A kezdő ötösbe került Bus Iván remeklésének is köszönhető a Mar- so-Nyíregyháza újabb hazai győzelme. kosArlabda Egy hete úgy nyert négy ponttal a MAFC ellen a Marso-Nyíregyháza, hogy a vendégcsapat egyet­len pillanatig sem vezetett. Ezért is hatott furcsán a Pécs elleni szombati parti kezdése: 6-0-ra és 12-4-re is megléptek a baranyaiak, amikor Zoran Krsztanovics révén hozzálá­tott a hátrány ledolgozásához a hazai fél. Aztán a második negyed ele­jétől már minden úgy alakult, ahogy azt ebben a bajnokság­ban már „megszoktuk”: Nagy Krisztián kosarával átvette a vezetést a Marso, és 21-20-at követően a második negyed­ben egyre csak nőtt az előny, amely az újfent ponterős Krsz­tanovics találata után, 38-30- nál érte el a csúcspontját. Mar­ko Popadics félidőzáró, közel félpályás triplája ugyan be­esett, de a videobírózás után kiderült, hogy a játékvezetők jól döntöttek, amikor nem ad­ták meg a kosarat, így a Pécs nem zárkózott fel egy pontra. Csak kettőre az exnyíregy- házi William Walker harmadik negyedbeli kosarával, de ha­mar eszmélték a hazaiak, és a visszatérő kezdő ötös (amely­ben Brane Savic helyén ezút­tal Bus Iván kapott helyet) 14 pontra tornázta fel a különb­séget. Elkönyvelhetővé vált A Carl Lewis-frizurájú Mal­colm Miller most is nagyon hasznos volt, Tate Unruh triplára duplát dobott - Csir­ke Ferenc pedig időt kért. Hiába, mert Miller bedobott egy „két és fél pontost” (kár, hogy a cipője orra dobás köz­ben érte a triplavonalat, így amikor Horti Bálint gyűrűbe gyötörte a labdát, már tizen­hattal vezetett a Nyíregyháza. Veljko Budimir nem adta fel, no meg a negyedik negyedre bevetett Antóni Csanád sem, aki két triplával hozta vissza a meccsbe a Pécset. Harazin Tamás két duplájával ío-o-ra hízott a vendégroham, Halász Ákos hármasával 13-O-ra, és ki is egyenlített a PVSK. Majd még kétszer, de köz­ben Krsztanovics három tá­madásból nyolc pontot ter­melt, majd Bus büntetőivel és betörése utáni három pont­jával (a duplára még jöhetett a szabálytalanság miatti bó- nuszdobás is) megint nyolccal vezettek a hazaiak. Amikor pedig három perccel a vége előtt Lekli József megszerez­te első mezőnygólját (78-69), majd utána Krsztanovics csa­patszinten kiosztotta a negye­dik blokkot, elkönyvelhetővé vált a győzelem. Kimagasló teljesítmények Amit hullámzó meccsen, re­mek csapatjátékkal és kima­gasló egyéni teljesítmények­kel (ilyen volt a 10-10 pontig és gólpasszig, valamint nyolc lepattanóig jutó Bus Iváné) és összességében azzal szereztek meg a nyíregyháziak, hogy a találkozó döntő szakaszában nem adták ki a kezükből a ve­zetést. Ahogy azt ebben az idény­ben már megszokhattuk... KM-BT NB IA csoport: férfiak, 3. forduló Marso-Nyíregyháza-Pécsi VSK ____________________________ ________________84-78(18-20,20-14,24-15,22-29) Bem-iskola. 500 néző, v.: Benczúr T, Minár, Balogh Gy. __ Marso: Bus 1.10/3, Unruh 16/6. Miller 15, Krsztanovics 27/6, Lekli 6, Csere: Lajsz, Kósa T„ Savic 3/3, Nagy K. 5/3, Molnár M. 2. Szakmai igazgató: Sitku Ernő. ___________________________________ PVSK: Walker 10, Popadics 11/3. Bíró 0.6/6, Budimir 12/3, Horti B. 16. Csere: Csabay, Harazin 4, Halász Á. 10/6, Antóni 9/9. Edző: Csirke Ferenc____________________________ _______________________ Az eredmény alakulása, 4. perc: 4-12,9218-18, )2.: 21-20,17.: 35-28,21.: 38-36,27.: 59-43,29.: 59-49,33.: 62-62,37.: 76-67, 39.: 81-72. Sitku Ernő: - Nem bántam, hogy az elején nem vezettünk, mert hajlamosak vagyunk elkényelmesedni. Sikerült is fordítanunk, és úgy nézett ki, már miénk a meccs, amikor néhány fegyelmezetlenség­nek köszönhetően visszakapaszkodhatott a Pécs. Jelzi az erőnket, hogy a hajrában tudtunk újítani és a remek lepattanózásunknak is köszönhetjük, hogy nyertünk. ________________________________ Csirke Ferenc: - Magunknak is köszönhetjük a vereséget, elsősorban azért, mert negyven százalékkal dobtuk a ziccereket és kihagytunk hat büntetőt a meccs azon szakaszában, amikor még vezettünk, de már feljövőben volt a Nyíregyháza. Egyszer sikerült visszajönnünk a meccsbe, ami azért mutatja az erőnket, de kiderült, a Nyíregyháza is nagyon jó csapat. A Löki ellen hangoltak a Csaba elleni csatára Labdarúgás Homa Sport megyei I. osztály, 9. forduló Határozott Kanyár, megállíthatlan Ibrány Birovecz János - szó szerint - pontosan célzott: góljával a Kemecse dön­tetlent csikart ki a Bakta ellen fotó: pusztai Sándor labdarúgAs. Kihasználva a válogatott Európa-bajnoki se­lejtezői miatt újabban az NB II-ben is elrendelt bajnoki szü­netet, vagy másképpen meg­tartva a szokásos heti ritmust, Debrecenben játszott edző­mérkőzést a Kisvárda Master Good. A találkozónak az is célja volt, hogy a bajnokikon kevesebb lehetőséghez jutott játékosok is kapjanak meccs­terhelést, de a legutóbbi me­zőkövesdi bajnokin megsérült Erős Gábor és Rajczi Péter ki­Edzomeccs DVSC-KIsvárda Master Good 4-0 (2-0) DVSC1. félidő: Slakta - Lázár P„ Kinyik, Szatmári Cs„ Barna - Szécsi M„ Szakály P., Horváth Zs., Ferenczi J. - Castillion, Sós B. 2. félidő: Slakta - Mészáros N., Kinyik (Nagy Z.), Brkovics, Korhűt - Tisza, Zsidai, Horváth Zs„ Kondás K. - Kulcsár T„ Sidibe. atlétika. Irigylésre méltó kö­rülmények között, harminc fokos melegben versenyezhe­tett Cipruson Szikszai Róbert, a Nyíregyházi Sportcentrum diszkoszvetője. A meghívá­sos nicosiai viadalon nyol­cán álltak rajthoz, az NYSC utánpótlás-Európa-bajnoki bronzérmese az idény végén abszolút elfogadható, 58.98 méteres dobásával a második helyezést szerezte meg. A versenyt két héttel ez­előtti nyíregyházi Nyír­ség-kupán is megfordult (és az olimpiai ezüstérmes Kő­hagyta a fellépést, és akadtak más hiányzók (Ivancsics Alex, Kulcsár Kornél) is. A pallagi Loki-edzőközpontban játszott mérkőzésen kijött az osztály­különbség, a DVSC négygólos győzelmet aratott. A várdaiak a héten két tét­meccset is hazai pályán vív­nak: szerdán (14 órás kezdés­sel) az élvonalbeli Békéscsaba elleni Magyar Kupa-mérkőzés következik, szombaton pedig jön a Dunaújváros elleni baj­noki. KM-BT Kisváida, 1. félidő: Tarczy - Fazakas, Kar­dos N„ Izing, Molnár R. - Minczér, Koronái - Lucas, Müller Zs., Vári 8. - Eszlátyi. 2. félidő: Tarczy - CsilusT., Kardos N., Graszl K., Hidi N. - Lázár Zs., Kornutjak - Lucas, Müller Zs., Cseri T. - Koszta. _________________________ Gól: Sós B. (2), Tisza, Kulcsár T. vágó Zoltánnal holtverseny­ben győztes), immár horvát színekben versenyző Varga Roland nyerte meg 61.14 mé­teres eredménnyel. Mind­ketten megelőzték tehát a végül harmadik pozícióban zárt észt Márt Israelt, aki a 2011-es degui világbajnoksá­gon negyedik helyezett volt. A szigetországi megméret­tetés ebben az idényben az utolsó volt Szikszai Róbert számára, jöhet a pihenő, ami őt és a dobóatléták társadal­mát ismerve nem nyúlik majd túlontúl hosszúra. km-bt Tlszalök-Szakoly 0-2 (0-2) Tiszalök, 50 néző, v.: Papp F. Tiszalök: Gagyi S. - Jónás D„ Szabó M„ Bognár A. (Kovács J.), Bene L„ Puncsák Cs„ Hódi G. (Tánczos G.), Körei Zs. (Balogh S.)t Csizmarik Á„ Kosztik D„ Kiss R. Edző: Kovács János. Szakoly: Szobonya G. (Kerekes A.)- Sándor D„ Csomány Ű. (Daru R.), Módis D. (Nagy D.), Babják Cs„ Madzin l„ Hokk B„ Patalenszki J. (Bodai K.), Kiss I. (Kiss T). Majoros Á„ Rédei M. Edző: Hokk Béla. Gyenge színvonalú mérkőzésen mindkét oldalon adódtak helyzetek - valaki tudott vele élni, valaki nem... Gól: Patalenszki J„ Madzin I. Ifi: 3-13. ______________________ Kovács János: - A vendégek ezúttal a helyzetkihasználásban voltak jobbak. Null kettőnél két százszázalékos lehetőségünk adódott, amiket elpuskáztunk, így kicsit keserű a szánk ize. ____________________ Hokk Béla: - Borzasztó gyenge mérkőzé­sen szereztük meg a három pontot, de egyik csapat sem érdemelt volna egyet sem. MÉianáhl ATTK-timir 3-2 (2-1) Mátészalka, 100 néző, v.: Veres J. Mátészal­ka: Pindzsula P. - Drabik M„ Sarkadi G„ Réz­műves F„ Magyari M„ Szántó Z. (Kocsán G.), Botos A. (Docsa I.), Stef, Soltész B. (Lyáh A.), Petrohai M„ Petrohai G. (Batizi-Pócsi N.). Edző: Siska Attila. Tuzsén Körösi N. - Dolhai M., Zán P„ Setét R„ Tott R., Iván A„ Gergely l„ Dallos L, Hriskevics, Szaffián Sz„ Danes B. Játékos-edző: Danes Béla. A szálkái .felnőttcsordát” sikerült egy irányba terelni.., Nagyszerű első félidő után a tuzsériak egyenlíteni tudtak, de a végső szó a hazaiaké volt, akik 11-est is hibáztak. Gól: Stef, Petrohai G., Botos A„ illetve Hriskevics 2. Kiállítva: Danes B. (74. perc), Szaffián (90. perc). (Tudósító: Plesu Ádám) _______ Siska Attila: - Taktikus és fegyelmezett játékkal veszélyes csapatot győztünk le. Gratulálok a fiúknak az odaadó, csupa szív játékhoz! _____________________________ Danes Béla: - Ha öt évvel fiatalabb lennék, biztos, hogy nem ilyen hangnemben nyilat­koznék, mint most... A csapat jól játszott, kétgólos hátránybál is képes volt felállni, még kilenc emberrel is végig irányította a mérkőzést. Tudom, hogy a Mátészalka nincs könnyű helyzetben, de most már értem Siska mester hétközi nyilatkozatát, amikor biztosra vette ezt a győzelmet. Ha ezt előre tudom, lehet, el sem jövünk, mert akkor legalább megúsztunk volna két piros lapot. NyírgyulaJ-Tlszavasvárl 1-2 (0-0) Nyírgyulaj, 150 néző, v.: Ésik I. Nyírgyulaj: Kecskés G. - Tóth B„ Vass l„ Varga A. (Oxi R.), Czerula Zs., Pénzes Á„ Erdei Z„ Kovács I., Nagy T„ Fekete G. (Szép T), Siska G. (Gózner K.). Edző: Lukács Tibor. Tlsza- vasvári: Polgári L. - Szolyka T. (Lakatos I.), Kántor Zs., Esze B„ Lakatos Bence, Kóka R„ Lakatos Barna (Nagy I.), Bakos T„ Bodnár A. (Szolyka G.), Nagy D. (Gyurján R.), Fazekas V. (Balogh N.). Edző: Kiss Gábor. A vendégek két kapura lövésből elvitték a három pontot. Gól: Nagy T„ illetve Fazekas V„ Gyurján R. Ifi: 2-1. __________________ Lukács Tibor - Az ilyen vereséget nagyon nehéz megemészteni, hisz helyezetek so­kaságát hagytuk ki, míg az ellenfél helyzet nélkül győzött. ________________________ Kiss Gábor - A döntetlenszagú mérkőzést azért tudtunk a magunk javára fordítani, mert a srácok végig hittek a sikerben és kúsztak-másztak annak elérése érdekében, amihez hatalmas gratuláció és elismerés jár nekik. Kemecse-Baktalóránt háza 1-1 (0-1) Kemecse. 50 néző, v.: Puskás Z. Kemecse: Krompák Gy. - Birovecz J„ Sárközi D„ Lábas P„ Dócs N„ Csatári Á„ Kovács M„ Pap M„ Hornyai D. (Csáki A.), Éles Cs. (Bodó I.), Hruska A. Edző: Falatovics László. Baktalórántháza: Tóth K. - Kántor F„ Szabó G„ Lakatos I. (Kozma J.), Rákóczi Zs., Balogh G„ Csordás G. (Balogh Zs.), Sitku Á. (Molnár L), Miskolczi L, Szabó R. (Geda G.), Maries G. Játékos-edző: Illés László. Az első félidőben Bakta, a másodikban a Kemecse dominált, a hazai csapat közelebb állt a győzelemhez. Gól: Birovecz J„ illetve Szabó R. Ifi: 1-2. _______________ ________ Falatovics László: - Megérdemelten szereztünk pontot a szimpatikus és nagyon jó Bakta ellen. _______ ______ Illés László: - Megfáztunk Kemecsén... Szí­vós ellenféllel találtuk magunkat szembe: a támadójátékunk finoman fogalmazva akadozott, a védekezésben pedig hoztuk a szokásos hibánkat. Ez egy olyan meccs volt, amelyet egy nullra meg kellett volna nyerni! NagytialászH-Nagyecsed 2-3(O-O) Nagyhalász, 100 néző, v.: Resán. Nagyha­lász: Molnár Cs. - Boros I. (Nagy R.l, Tilki M„ Mocsár Cs. (Kelemen Á.), Horváth Á„ Nagy B., Kiss T. (Asztalos G.), Barzó G„ Kállai Á. (Sándor K.), Tóth N„ Tóth Zs. Edző: Nagy Lajos. Nagyecsed: Makó R. - Dobos Z„ Homann R„ Ricsei F„ Czifráü R„ Nyíregyházi G. (Bulyáki A.), Ascsillán L, Ladányi D„ Bodogán Z, (Somlyal G.), Marinas V, (Bor­nemisza I.), Ádámszki R. Edző: Opre Mihály, A hazaiak nem érdemeltek vereséget, ráadásul a gyenge színvonalú játékvezetés is sújtotta őket... Gól: Tóth N„ Tóth Zs., illetve Bulyáki A„ Ádámszki R„ Bornemisza I. Ifi: 2-3. (Tudósitó: Orosz Zoltán) __________ Nagy Lajos: - A halászi Mocsár majdnem elnyelte az ecsedi lápot... Ha ilyen szeren­cséje lesz a vendégeknek a Fradi ellen, a tippmixet csapatjuk hazaiba. ____________ Opre Mihály: - Az idény leggyengébb já­tékával sikerült nyernünk - hajtós, kemény ellenféllei szemben. Gyutaháza-lbrány 0-4 (0-1) Gyulaháza, 150 néző, v.: Major 0. Gyulahá­za: Bandor F. - Éles I. (Farkas G.), Gáti S.t Molnár G. (Balogh K.), Gáti Sz. (Majoros I.), Lévai Cs., Deák Z. (Bárdi B.), Tóth D„ Tóth F. (Molnár T), Tóth G., Deák B. Játékos-edző: Deák Béla. Ibrány: Tóth N. - Balogh Gy„ Bodó G„ Dajka L, Torma T„ Orosz D., Gergely B„ Kristófi S„ Kántori (Csáki J.), Somogyi T. (Makai I.), Kiss T. (Somogyi M.). Edző: Gerticzki Máté. Megérdemelt vendégsiker született. Gól: Kiss T. 2, Somogyi T„ Orosz D. Kiállítva: Deák B. (53. perc), illetve Bodó G. (53. perc). Ifi: 2-3. _________________ Deák Béla: - Jobb csapattól szenvedtünk megérdemelt vereséget. A játékvezető ténykedése nem volt ebbe az osztályba való...___________________________________ Gerticzki Máté: - Nagyon nehéz légkörben simának tűnő mérkőzést nyertünk meg, de nem volt sima. Köszönjük a minket elkísérő szurkolók biztatását! ___________________ Szatmár Unió FC-SényfPCamlfex 1-0(0-0) Fehérgyarmat, 150 néző, v.: Sándor Cs. Szatmár Unió: Juhász S. - Bodó R„ Gégény M„ Osváth S„ Csáki R. (Baksa Á.), Balogh P. (Szatke M.), Bartha T„ Bátyi L. (Szathmári S.), Rus A., Balogh Á. (Rigó A.), Veress L Edző: Siti Ferenc. Sényő: Szabó Z. - Fiumei V. (Timák Cs.), Karaffa D„ Oláh D„ Gégény I. (Szűcs F.), Klepács K„ Haburcsák B„ Lakatos L, Orosz M„ Toldi A. (Kléninger L), Horváth N. (Ruska X). Edző: Ember Roland. Fagyos szélben, esőben egy acélos ellenféllel szem­ben óriásit küzdött a hazai csapat, s Bodó Ricsi feje a legjobb pillanatban, a legjobb helyen volt, így egy döntetlen színezetű mérkőzésen a hazaiak akkor szerezték a góljukat, amikor ellenfélnek már nem maradt ideje az egyenlítésre. A jó Isten ma az Unióval volt. A játékvezetői hármas úgy dirigált, mint gyémántdiplomás pedagógus a katedrán. Gól: Bodó R. Ifi^9-]^ Siti Ferenc: - Játszottunk már jobban is, viszont nagyobb odaadással nem sokszor, A fegyelmezettség, a tűz és a szenvedély ma három pontot ért. Hazai pályán az egyik legjobb ellenfelet fogadtuk ma, amely nagyon megnehezítette a dolgunkat. Külön szeretnék gratulálni ifjúsági csapatunknak, Kemenczei Janinak az ötöshöz! ___________ Ember Roland: - Az első félidőben pontatlanul játszottunk, a másodikban ezt a hibát sikerült kijavítani, ugyanakkor az a csapat, amely három óriási helyzetéből nem tud berúgni egyet sem, megérdemli sorsát. Gratulálok az ellenfélnek! Tiszakanyár-Mándok 5-1 (2-0) Tiszakanyár, 100 néző, v.: Hegedűs Cs. Tiszakanyár: Szabolcsi M. - Szathmári D. (Toronyi G.), Kovács l„ Pócsi B., Jeddi B„ Phrakonkham, Térjék Z„ Illés A., ifj, Koskovits Gy„ Mátrai N„ Kiss P. (Benes B.). Edző: Koskovits György. Mándok: Pécsi V. - Turbucz T„ Tempfli, Iván Zs. (Zoffcsák V), Bárány T„ Szabó T, Galambos L. (Tilt J.). Costea, Dascal (Csűrök Cs.), Danes A„ Balás G. Edző: Borza László. Ezúttal határozott­nak és ellenállhatatlannak tűnt a hazai csapat. Gól: Mátrai N. 3, Szathmári D. 2, illetve Danes A. Ifi: 4-0, _________________ Koskovits György: - Szerencsére a fiúk összekapták magukat, így jár nekik a gratuláció!__________________________ Borza László: - Gratulálok az ellenfélnek! Mi ma mélyen tudásunk alatt játszottunk, de ez is a mándoki csapat. Tabella 1. Ibrány 9 7 1 1 39-9 22 2. Nagyecsed 9 6 2 1 17-8 20 3. Nyírgyulaj 9 6­3 26-14 18 4. Tuzsér 9 5 3 1 17-13 18 5. Tiszakanyár 9 5 1 3 20-6 16 6. Sényő-Carnifex 9 5 1 3 23-11 16 7. Mándok 9 4 3 2 24-14 15 8.Tiszavasvári 9 4 1 4 12-9 13 9. Szakoly 9 4 1 4 11-16 13 10. Szatmár Unió FC 9 3 3 3 19-23 12 11. Baktalórántháza 9 3 2 4 20-16 11 12. Gyulaháza 9 2 4 3 9-15 10 13. Mátészalka 9 3­6 15-22 9 14. Kemecse 9 1 4 4 5-18 7 15. Nagyhalász 9­2 7 8-27 2 16. Tiszalök 9 - - 9 0-44 Szikszainak a ciprusi vetés volt az idei végső

Next

/
Thumbnails
Contents