Kelet Magyarország, 2015. október (72. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-09 / 237. szám

2015. OKTÓBER 9.. PÉNTEK KELET A gyűjtemény lehet a keleti kultúra bástyája Negyedszázad tükrében A szalagátvágás pillanata FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT csenger. Immár hivatalo­san is megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt a csengeri O’sváth Gyűjtemény. A na­pokban tartott megnyitóün­nepségre illusztris vendégek érkeztek a városba. Martonyi János egykori kül­ügyminiszter példaértékű­nek nevezte O’sváth György munkásságát, Kovács Sán­dor országgyűlési képviselő a gyűjtemény turisztikai és kulturális jelentőségét emel­te ki, megemlítve a Nagygé- cen létrejött „Megmaradás temploma” projektet, ami az O’sváth Gyűjteményhez ha­sonlóan magyarságunk meg­maradásának állít emléket. A résztvevők között ott volt még Boross Péter egykori mi­niszterelnök, Schamschula György és Kádár Béla egykori míhisztérek, Kállay Ubul Ta­más, a Magyar Máltai Lova- j gok Szövetségének korábbi elnöke, prof. dr. Szakály Sán­dor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora is.- A kultúra keleti bástyá­ja ez a gyűjtemény, mellyel magyarságunk és nemzettu­datunk dicső múltját hagyjuk örökül az utókor és a felnő- . vekvő generációk részére - 1 mondta Fórján Zsolt, Csenger polgármestere. km i Kitárják a hivatal ajtajat nyíregyháza. A Krúdy-napok keretében október 17-én ismét megnyílnak a nyíregyházi vá­rosháza kapui a nagyközönség előtt. A program célja, hogy a városlakók ingyenes tárlatve­zetéssel megismerjék az épü­let történetét, a helyiségeket, ahová a mindennapos ügy­intézés során nem tekinthet­nek be. A tárlatvezetéseken előzetes regisztráció alapján lehet részt venni. Jelentkezni a regisztracio@nyiregyhaza. hu e-mail címen, vagy mun­kaidőben a 42/524-507 tele­fonszámon lehet. Helyszíni regisztrációra a városháza főbejáratánál október 17-én (szombaton) 9 órától lehet, km Vajon változott valamit a huszonöt év alatt az önkormányzatiság? ibrány, nyírkércs. A közel­múltban emlékeztek meg a rendszerváltó polgármes­terek, valamint az 1990-es önkormányzati törvény meg­születésében közreműködő politikusok az első szabad önkormányzati választás 25. évfordulójáról a Belügymi­nisztériumban. Ennek apro­póján lapunk is megkérdezett két megyei településvezetőt, akik a rendszerváltás óta ül­nek a polgármesteri székben. Kíváncsiak voltunk, hogyan látják, nőtt-e vagy csökkent a helyhatóságok mozgáste­re, mit jelentett számukra az önkormányzatiság megszüle­tése. Hirtelen és gyorsan Berencsi Béla ibrányi polgár- mester szerint 25 évvel ez­előtt hirtelen és gyorsan kö­vetkezett be a változás, szinte egyik napról a másikra léptek át a tanácsi rendszerből az ön- kormányzatiba.- Kinyílt előttünk a világ, de ez rengeteg munkával és Vélemény Gémesi György, a Magyar Önkormány­zatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke a fővárosi megemlékezésen elmondta: szerinte mindaz, amit az önkor­mányzatok 25 évvel ezelőtt kivívtak, mára eltűnőben van. - A demokrácia ismét elindult az egypólusúvá válás felé, az önkormányzati középszint kiüresedett, a feladatfinanszírozás forráskivonást eredményezett a rend­szerből, a települési önkormányzatok mozgástere folyamatosan szűkül, és a kormány-önkormányzatok közötti egyeztetéseket is inkább tájékozta­tásnak lehet nevezni - fogalmazott Gémesi György. 2012 augusztusában avatták fel Nyírkércsen a megszépült Jármy-kúriát ARCHÍV-FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ felelősséggel járt együtt. Jó példa erre a középiskolánk. Az üzemeltetés előbb az ön- kormányzathoz került, majd néhány év múlva - a megyé­ben elsőként - kénytelenek voltunk ezt a feladatot átadni a megyei önkormányzatnak - mondta Berencsi Béla, majd hozzátette: a feladatok köre a járási rendszer megalakulá­sával jelentősen átalakult, de ehhez tudtak alkalmazkodni.- Megjegyzem, a járási hiva­talnak sosem volt feladata az, hogy bennünket irányítson és ellenőrizzen - tette hozzá az ibrányi településvezető. Sze­rinte a feladatfinanszírozási rendszer jobban igazodik a realitáshoz, bár a finanszíro­zott területeken túlmutató ki­adásokat a saját bevételeikből kell finanszírozniuk, ami nem megy mindig könnyen.- Az, hogy valaki polgár- mester, a mai napig egy ran­got jelent, hiszen közvetlenül választanak bennünket a te­lepülésen élők - zárta Beren­csi Béla. Kihasználták a lehetőségeket- Ha nem lettünk volna önál­lóak, ha nem váltunk volna le Baktalórántházáról, ak­kor nincs meg az a sok szép eredmény, amit az elmúlt 25 év alatt elértünk. Mindez az önkormányzatiságnak kö­szönhető - mondta el lapunk­nak Csorna Tiborné, aki 1990 óta folyamatosan Nyírkércs polgármestere. - Ha egy tele­pülés élni akart az önálló ön- kormányzattal, akkor a lehe­tőségeit ki kellett használnia. Mi kihasználtuk, s lett többek között iskolánk, polgármes­teri hivatalunk, egészség- ügyi központunk, az óvodát bővítettük tornaszobával, sószobával, a megújult Jár- my-kúriában pedig integrált közösségi és szolgáltatóteret alakíthattunk ki.- Az önkormányzatiság má­sik nagy eredménye a köz­ügyek helybeli intézése volt. Most ez egy kicsit avíttnak hangzik, hiszen az internet segítségével már otthonról is lehet ügyeket intézni, de az önkormányzatiság kezdetekor a helybeni ügyintézés tartást adott az embereknek, érez­hették, hogy az önkormányzat értük van. Hogy mikor volt könnyebb vagy nehezebb pol­gármesternek lenni? Ezt nem tudom megmondani, hiszen a munkát mindennap el kellett végezni a nyírkércsi emberek érdekében - tette hozzá a tele­pülés vezetője. KM-TG, MML Az elért ered­ményeinket az önkormányzati­ság megszületésé­nek köszönhetjük. CSOMA TIBORNÉ ©TOretlenaz érdeklődés Túlzás nélkül állítható, hogy a mai napig nemzet­közi érdeklődésnek örvend a túristvándi vízimalom, mely Közép-Európa legnagyobb működőké­pes, favázas, háromke­rekű vízimalma, egyben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye páratlan szépségű ipari műemléke. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Bajorországból jön a tudás Szociális munkásokat fogadnak a jövőben a bajor partnerek. nyíregyháza. Új elemmel gazdagodott a 15 éves múltra visszatekintő együttműködés a bajor és a nyíregyházi evan­gélikus szeretetszolgálatok között, erről tartott sajtótá­jékoztatót a herzogsághmü- lei evangélikus diakóniafalu Nyíregyházán vendégeskedő igazgatója, s az Oltalom Sze­retetszolgálat vezetője.- A jövő évtől egy vagy két munkatársunk akár egy teljes évig kinn dolgozhat a bajor partnernél - mondta el La- borczi Géza intézményvezető, aki hozzátette: belülről ismer­hetik meg a bajor ellátórend­szert, s hazatérve itthon is hasznosíthatják a kinti tapasz­talatokat. Andreas Kurz bajor igazgató, aki nap folyamán megtekintette az Oltalom Sze­retetszolgálat legújabb épü­letét, a Rezeda utcai anyaott­hont is, az egymástól tanulás fontosságát hangsúlyozta.- Igaz, hogy 120 éves ta­pasztalattal rendelkezünk a hajléktalanellátásban, s 380 fő befogadására alkalmas ellátórendszerünk van, de Nyíregyházán ma is tanul­tunk valamit - nyilatkozott a bajorországi vendég. km-mj Fiatal gazdák: kérniük kell a kifizetést nyíregyháza. Megyénkben több mint ezer fiatal mező- gazdasági termelő számíthat támogatásra vállalkozása indításához az Európai Me­zőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ebben az évben - kö­zölte Kovács Lajos, a Mező- gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megyei kiren­deltségének vezetője.- Az ügyfelek az elsőfokú határozat jogerőre emelkedé­sét követően, de legkésőbb október 21-éig (az ügyfél szék­helye vagy lakóhelye szerint illetékes MVH megyei kiren­deltségéhez) postán nyújthat­ják be kérelmüket a támoga­tási összeg 90 százalékának kifizetésére - hívja fel a figyel­met Kovács Lajos. A benyújtás napja a borítékon szereplő postai bélyegző dátuma. (A kifizetési kérelem nyomtatvá­nyai letölthetőek a www.mvh. gov.hu weboldalról.) KM Kézi mixert nyerhet, ha szavaz A Ketet-Magyarország legjobb kézbesítőit díjazzuk Keressük a hónap és az év legjobb kézbesítőjét. Előfizetőink szavazhat­nak és nyerhetnek! nyíregyháza. Májusban indult, és év végéig tartó akciónk so­rán előfizetőink segítségével szeretnénk megtalálni az Év kézbesítőjét. Játékunk többfor­dulós, minden hónapban a be­érkező szavazatok alapján ki­hirdetjük - és lapunk hasábjain be is mutatjuk - a hónap nyer­tesét. Év végén pedig az ösz- szes voks figyelembevételével választjuk meg az év legnép­szerűbb Kelet-Magyarország- kézbesítőjét. Mind a havi győztes, mind a végső nyertes értékes díjazásban részesül. Olvasóink is nyerhetnek Természetesen szavazóink is nyerhetnek, minden hónap­ban díjazzuk a játékban részt vevő szerencséseket (be is mutatjuk őket), sőt, az év vé­gén minden szavazó között megejtünk még egy sorsolást. Ha elégedett a Kelet kézbe­sítésével, és szeretné, hogy az ön újságkihordója kapja az Év kézbesítője megtisztelő címet és a vele járó jutalmat, akkor a mellékelt szelvényen, illetve az ott megadott elekt­ronikus módon szavazzon és nyerjen! km A hónap kézbesítője Három db római tálat sorsolunk ki azok között, akik szavazatukat - és kérdésünkre a helyes választ - eljuttatják október 30-áig a Kelet szerkesztőségébe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). Szavazatukat behozhatják személyesen, postai úton vagy a kézbesítő által is beküldhetik. Mottó: „Nyerő kézbesítő”. Szavazatát a lenti adatok megadásával együtt a nyeremenyjatek(ó)ke!et.hu címen is elfogadjuk. A nyertesek nevét, valamint „október hónap nyertes kézbesítőjét'' november első hetében a napilapban és a www.facebook.com/keletmo oldalon is közöljük. A játékban csak a Kelet-Magyarország előfizetői vehetnek részt! A szelvény kitöltésével a résztvevő hozzájárulását adja adatainak felhasználásához kizárólag a Russmedia Kft. adatbázisa részére! Október hónap kézbesítője: _ (Ha nem tudja kézbesítője nevét, de a díjra érdemesnek gondolja, akkor is küldje vissza a szelvényt, saját adatai alapján tudni fogjuk, kit szeretne díjazni.) Olcsóbb-e a Kelet előfizetéssel, mintha újságárusnál venné meg? nem j~| Előfizető neve*: Cím*: _________ Tel.*: ------------­E-mail cím: ____ igen Q pm m HüségkértfM * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! »HOségKArtya száma (Ogyfélszám):| L____ — _ — __ — _ — — — — — — — — — _____ Q© ®e KELET www.kelet.hu

Next

/
Thumbnails
Contents