Kelet-Magyarország, 2015. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-28 / 227. szám
2015. SZEPTEMBER 28., HÉTFŐ KELET * - 1,4 ‘ i Annyi energia szunnyad Önben, hogy képes a saját feladatai és problémái mellett a másokéval is foglalkozni. Ennek köszönheti, hogy nem fog unatkozni, hisz a környezetében élők ezt észreveszik és kihasználják. Teljesen eluralkodnak Önön az érzelmek. Ha szerelmes, ha otthonában minden rendben, kifejezetten kellemes társaság, felszabadult, madarat lehet Önnel fogatni, ami a teherbírását is jelentősen megnöveli. Megvan annak is az előnye, amikor ennyire érzékeny. Ilyenkor ugyanis képes a mások problémáival azonosulni és könnyebben elfogadni a gyengeségüket. Tudja, mikor kell őket magukra hagyni. Valami nincs rendben Önnel, de még nem tudja, hogy egy betegség húzódik meg a háttérben vagy csak a problémái emésztették fel az erőtartalékait, Így kimerült, fáradt. | Nehezen mutatja ki az érzéseit és ez a mai napon hátrányos helyzetbe hozza. Szakmailag ugyanis nem védhető az álláspontja, de a szíve azt súgja, Önnek van igaza. Nehéz nap vár Önre, ha magánéleti problémákkal küzd. így az energiái java részét azzal tölti, hogy az érzelmi életében próbál rendet teremteni, amely elsősorban azt igényli, hogy a szívére hallgasson. Mivel hiányzik Önből a képesség, hogy összpontosítson, ne számítson könnyű napra. Figyelme elkalandozik, így viszont minden munkájával kétszer annyi időt tölt, mint szokott. Ne menjen bele Önnek hátrányos helyzetekbe, megoldásokba, ugyanis most kényelmesnek tűnhet beadni a derekát, de meg fogja bánni, ha nem áll ki az érdekeiért. Hosszabb távon jelentkezhet a csalódás. Vannak álmai, amiket nem szabad feladnia. Valóban lehetnek az embernek elérhetetlen tervei, de ha nem is küzd értük, csak beletörődik, hogy nem valósulnak meg, céltalanná válik. Fáradt, kimerült. Önmaga se érti miért, de szívesen beszél az érzéseiről. Ez befolyásolja a döntéseit is, pedig Ön az az ember, akire lehet számítani, ha hideg fejre van szükség. Tisztázza magával a kérdést. A gondjai abból eredhetnek, hogy a tervei nem megalapozottak, kissé túlzóak. Sem szakmailag, sem emberileg nem áll még készen arra, hogy megvalósítsa, amit elképzelt, túlbecsüli önmagát. Magasra teszi a mércét, de nem elérhetetlenek a célok, amelyeket kitűz. Ehhez azonban össze kell szednie magát és a zavaró tényezőket ki kell zárnia. Minden ereiére szüksége lesz. SZEPTEMBER 25., PÉNTEK 1,2,4,7, n, 15,20,22,26,29,36, 39,44,46,56,59,67,75,76,80. SZEPTEMBER 26., SZOMBAT 1,5,7,18,20,22,24,29,36,37,42, 46,49,50,54,60,64,66,71,79. 39 JÁTÉKHÉT 10,57,70,75,87. Joker 3,0,2,5,7,0 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosra 3 206 220, a 3 találatosra 30 370, a 2 találatosra 1690 forintot fizetnek. 39. JÁTÉKHÉT 5,12,14,20,32,33. Nyeremények: a 6 találatosr nem volt, az 5 találatosra 467.285, a 4 találatosra 7520, a 3 találatosra 1415 forintot fizetnek. íMíStii 2015. szeptember 26. E hétre érvényes határszám 34. A nyerőszámok húzási sorrendben: 71,41,20,7,46,22,43,74,68,69,28, 35,8,66,40,57,24,1,5,50,56,15,6, 26,47,36,58,44,31,34,33,30,64,54, 72,3,70,18,37,4,29,27,67,55,25. Az Első Képet a 16. kisorsolt nyerőszám után érték el. Az Első Keretet a 3 7. kisorsolt nyerőszám után érték el. A Luxort a 45. kisorsolt nyerőszám után érték el. Nyereményösszegek: Luxor 3 darab 2 440 560 forint, Első keret: 2 darab 522 975 forint, Első kép: 3 darab 261 490 forint, Keret: 60 darab 34 865 forint, Kép: 17 541 darab 670 forint A következő heti sorolás határszáma a 3 5. Az adatok tájékoztató jellegűek! Nyeremények A Ford VAGÉP autós alándékot nyerte: Paulik Andrásné, Nyíregyháza. Az elmúlt hét kezdő sudoku nyertese: Bodnár Róbert Kristóf, Tuzsér. Sudoku 227. feladat Kezdőknek, 227. Haladóknak, 227. Megfejtések, 216. számú feladat _7 _____________3__5_ A_ ______________________1_ .-L-L, "_4 ____________i_______! _8 _______5__7_______L J __________4________6__ J ______________6_" _7__9________________4_ ' 5 ______9_ JL _7_ _4__7 ________1__3_ J _____3___j2 JL "_8_ _____]_[ _6__5_ _____________2.. "_9 ___2______4________6_ 6_ _________1_ 2 _________5____J2 J__8__5__6__7__9_ J__4__2_ _6_2_2_2__3__8_jLjLA _4__9_ _5_ j__2_ _8__3__6_ _2_ _3_ 22 ]_ A JL -L JL _L 9_ 5_ _8_ JL ±_ _3_ _2_ A _Z_ 2__7_.i.ljLLL.ljLJL JL JL_1 JL_L± _5__6_2__3_2_J__9__7_JL 497851623 4_ 3_ 2_ _L _9_ _6_ _5_ ]_ _8_ _5__6__L2__7__8__4__9__2_ _9__7__8._2__4_i_5.J_.3..6. _lLLJL_LJ__LjLiLJL _7_ _L _3_ _8_ _! _2_ _6_ ±_ 22222LLLJL2.J-.1-1 2__9_J__5__6__3__8__2__7_ _6_ _2_ _5_ 9_ j8_ _7_ _3_ ±_ J_ 387412659 Kezdőknek Haladóknak A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1 -tői 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen egy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (227-232.) ragasszák egy levelezőlapra, és juttassák el szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2015. október 8. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük. Rejtvény A megfejtéseket 2015. október 8-áig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel az e heti hat rejtvény számát, a Kelet-Magyarország-logót, valamint Írják rá telefonszámukat! A jó megfejtést beküldők között Ford Vagép autós ajándékot sorsolunk ki. A megfejtéseket a Kelet-Magyarország (Rejtvény) Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.4400 Pf. 25. vagy a rejtvényig) kelet.hu címre küldhetik be. Hívjon minket! KELI! Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Matyasovszki Józsefet. Hétköznap 9-17.00-ig. Tel.:+36-20/940-1705, e-mail: jozsef.matyasovszki@kelet.hu Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi teiefonszámot: 06-40/424-424 (h-p: 7.00-16.00, szó.: 8-12.00) Időjárás szeptember 28., hétfő idojaras.szon.hu Hétfőn reggel borult lesz az ég, helyenként kisebb eső is előfordulhat. Erős északi, északkeleti szél fúj, és hideg lesz. Napközben nem emelkedik a hőmérséklet, nagyon hideg idő várható, és borongós, többfelé esős, erősen szeles időjárás. Este és éjszaka is hasonló időre van kilátás, többfelé újabb esővel, erős széllel. Ma Ma az ország nyugati részénrészaki, Kelet-Magyarországon északkeleti irányból fúj élénk, gyakran erős szél. Változóan, általában erősen felhős lesz az ég. A Záhony-Mohács vonaltól délkeltre gyakori eső várható. Továbbra is hideg lesz. Megyénkben ma reggel borult lesz az ég, helyenként kisebb eső is előfordulhat. Erős északi, északkeleti szél fúj, és hideg lesz. Napközben nem emelkedik a hőmérséklet, nagyon hideg idő várható, és borongós, többfelé esős, erősen szeles időjárás. Este és éjszaka is hasonló időre van kilátás, többfelé újabb esővel, erős széllel. Borult, nagyon hideg, szeles idő, többfelé eső. 10 °c 17 °C aec 16 °C 9°c 17 °C 9°c 19 °C Erősen felhős ég, Hideg marad az Napos, de tovább- Lassan melegkisebb eső, szél, idő, sok felhő, itt- ra is hideg idő. szik. Zömmel hideg. ott kisebb eső. Gyengül a szél. napos, száraz idő. 9°c19°C Kissé hűvös, napos, helyenként felhős idő. EWS; www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna 1648^C Velencei-té 16 °C Tisza 19-20 °C Fertő 13 °C Balaton 15 °C Tisza-tö _____20 °C Tengerek Antalya 29 °C Cote d'Azur 22 °C Bibione 23 °C Kréta ~25°C Costa Brava 22 °C Split ________26 °C Európai városok időjárása Kassa _______16^C Bécs 18°C Eperjes 15 °C Grác 18 °C Terebes ______15 °C Pozsony 18 °C Ungvár 17 °C Prága _______16 °C Munkács 17 °C Berlin________19 °C Beregszász 17 °C München 16 °C Szatmárnémeti 15 °C Frankfurt 19 °C Nagyvárad 14 °C Róma 25 °C Arad ________13fC Párizs 20 °C Temesvár 13 °C Madrid 26 °C Kolozsvár ____13 °C London______19 °C Vízállás . Folyóink jellemző' napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -220 cm, áradó, mederteltség 4 %, vízhőfok: 17,8; Tivadarnál -287 cm, áradó, 2 %, 17,5 C-fok; Vásárosnaménynál -179 cm, árad, 5%, 17,9 C-fok; Záhonynál -327 cm, áradó, 4 %, 18,8 C-fok, Dombrádnál 9 cm, áradó, 21 %, 18 C-fok; Tiszabercelnél 264 cm, áradó, 41 %; Tokajnál 463 cm, állandó, 19,8 C-fok; a SZAMOS Csengéméi -90 cm, apad, 3 %, 17,5 C-fok; a KRASZNA Ágerdőmajornál 123 cm, áradó, 24 °/o, 18,8 C-fok; a TÚR Garbóknál -92 cm, apadó, 7%, 16,9 C-fok. Évforduló TOMPA MIHÁLY .198 éve született Tompa Mihály költő, a népi-nemzeti irányzat jelentős képviselője, akadémikus (Új Simeon). Szolgáltatás 13 Hívja Jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: 475 Ft/perc (bruttó) Névnap VENCEL, BERNÁT További névnapok: Jusztina, Salamon, Sze- lim, Tárkány, Isméria. Megyei előrejelzés lltmrpccznm Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István tistvan.fodorfflrussmedla.hu). Főszerkesztő: Nyéki Zsolt tzsolt.nvekiSkelet.hu). Terjesztési vezető: Tóth István ( istvan.toth@kelet.hu ). UltJH Értékesítési vezető, szerkesztő: Varga Zsolt (zsolt.vareaSkelet.hu). Marketingvezető: Csutkái Rita (rita.csutkalSkelet.hu). Technikai vezető: Ifj. Dankó Mihály (mihalv.danko2Skelet.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszá__ rnon, vagy e-mailen: reklamacloSkelet.hu Az előfizetés di)a: egy hónapra 2590 forint, negyedévre 7580 forint, fél évre 14 990 forint, egy évre 28 990 forint. Hlrdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mall: ketetbMííUSSmedlaJlU ■ Ej ET apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás dfja 500 Ft+áfa - bruttó 635 Ft/perc mely az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen, Interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ nkUjbJ Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: keletSrussmedia.hu Kladla a Russmedia Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámát /v-Vrendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Russmedia Kft.. Debrecen, Balmazúivárosí út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczkl Tibor (tlbor.dutroczkiIBrussmedla.hu). Megjelenés száma: 2015/227. www.russmedla.hu ~ „A Kiadó az elfogadott megrendelés alapián átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos MATr SZ károkért, elmaradt nyereségből, lövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak. III. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az Ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal. tf prínt-sudít polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak." EE33EBBI ti ! * • • *