Kelet-Magyarország, 2015. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-22 / 222. szám
2015. SZEPTEMBER 22., KEDD 16 Képes krónika A megnyitóünnepség fotó: afp Megnyíltak a müncheni sörfesztiválnak a kapui München. Megnyílt Münchenben az Oktoberfest, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztivál. Az első hordó sört a hagyományoknak megfelelően a müncheni főpolgármester, a szociáldemokrata Dieter Reiter ütötte csapra - a művelet a második ütéssel sikerült -, az első korsó sört pedig a bajor miniszterelnök, a konzervatív Horst Seehofer kapta a Te- rézia-rétén (Theresienwiese), ahol a kezdetektől, 1810-től rendezik a fesztivált. „Büszke nem vagyok, de azért örülök, hogy sikerült” - nyilatkozott Dieter Reiter söröshordó-csapolói teljesítményéről. Polgármesterként ez a második fesztiválja, és jobban teljesített, mint tavaly, amikor csak a negyedik ütésre sikerült megcsapolnia a hordót. Elődje, az ugyancsak szociáldemokrata Christian Üde 21 Oktoberfestet nyitott meg. Az idei a 182. Oktoberfest. A sör minden korábbinál drágább, korsónként - vagyis literenként - 10 és 10,40 euró közötti összeget kell fizetni érte. A fesztivál október 4-éig tart, és a szervezők várakozása szerint nagyjából 6 millió látogatót vonz a bajor fővárosba. MTI Megér egy mosolyt Egy idősebb üzletember bejelentkezik egy hotelbe. A recepciós ajánlja neki a reggeli telefonos ébresztést.- Köszönöm, nincs rá szükségem - feleli a férfi. - Minden reggel felébredek magamtól már 5 órakor.- Nos, uram - mondja a recepciós -, akkor nem hívná fel a 217-es és a 231-es szobát reggel 6 órakor, én meg alhatnék 8-ig? O További viccek humor.szon.hu A nap videója Vezetési gondok Az autótolvajt csak a sebességváltó akadályozza meg abban, hogy elhajtson a járművel. O További videók video.szon.hu A legjobbak között hazánk BUDAPEST. A nemzetközi turizmusban legjelentősebb európai úti célok közül Magyarországon regisztrálták a második legnagyobb növekedést a külföldi turisták számában 2015 első felében. Magyarországon 17,5 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma, ez a világátlag több mint négyszeresét, az európai átlag több mint háromszorosát, és a régiós átlag közel háromszorosát jelenti. MTI “ Óvatos duhaj A vörös panda is elég kíváncsi állat, de „jobb a biztonság” alapon azért csak az ágak közül leselkedik. fotó: afp . —— ........................................— KELETíi W magyarobszAg 'y UTAZZON VELÜNK! 441444 i «WML- iNYim L-J-. HIRDETÉS KELET Hol híznia muszáj, hol meg fogyókúráznia Chris Hemsworth megszokta, hogy forgatás előtt edzőterembe járjon. Budapest. Chris Hemsworth- nek a filmjeiben többnyire Chris Hemsworth fotó: afp az izmaira is szüksége van. A Thor kedvéért több mint tíz kilogramm izmot pakolt magára. De legutóbb, a Ron Howarddal készült A tenger szívében (In the Heart of the Sea, hazai bemutató: december 10.) forgatása előtt másképp kellett készülnie: fogyókúrával. A film ugyanis 1820-ban játszódik, és Hemsworth bálnavadászt alakít benne. Hajóját egy óriási ámbráscet felborítja, a legénység pedig egy mentőcsónakban reked; több mint 90 napot töltenek el így, a parttól ezer mérföldnyire. A csónakban töltött időszak leforgatása előtt a színészek bő három héten át naponta csak 5-600 kalóriát ehettek. Hemsworth valóban nagyon gebe lett. IC PRESS A leghosszabb sípálya a sivatagban épül meg dubaj. A világ leghosszabb, 1,2 kilométeres fedett sípályáját építik fel Duhajban egy nagyszabású turizmusfejlesztési program keretében. A világrekorder sípálya mellett többek között új bevásárlóközpont, egy 60 ezer fő befogadására alkalmas J köztér, valamint egy 711 méter magas, ötcsillagos szállodának is helyet adó felhőkarcoló épülne fel, utóbbi a világ legmagasabb lakótornya lehet majd. A tervek része egy négy kilométer hosszú csatorna, egy I száz férőhelyes jachtkikötő, egy 25 ezer négyzetméteres fedett sportlétesítmény, 5,3 kilométernyi kerékpárút és futópálya, egy kilenc kilométer hosszú sétány, valamint a világ legnagyobb, 420 méter hosszúságú táncoló szökő- kútja. A fejlesztés összesen 3,67 millió négyzetkilométert érintene, a tervek szerint a beruházás első szakasza még a 2020- as dubaji világkiállítás előtt befejeződne. Az új létesítmények a világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa és a Mejdan lóversenypálya között valósulhatnak meg. mti ■ Táncolna Alexa Nyíregyházán él, s a közeljövőben nagyon szeretne elkezdeni salsát tanulni. fotó: sipeki Péter Relikvia a gombaf ejűektől FOTÓ:afp A The Beatles első lemezszerződése 75 ezer dollárért kelt el. new YORK. A Beatles együttes első lemezszerződése 75 ezer dollárért (20,6 millió forint) kelt el egy New York-i árverésen. Az 1961-ben aláírt szerződés egyetlen kislemez kiadásáról szól, a My Bonnie című gyermekdal rock and roll-vál- tozata volt hallható a korongon. A kislemez a Tony Sheridan and the Beat Brothers név alatt jelent meg, és felkeltette Brian Epstein figyelmét, aki később a The Beatles menedzsere lett. A hatoldalas megállapodást a 2010-ben elhunyt Uwe Blaschke német Dean Harmeyer a szerződéssel Beatles-gyűjtő hagyatékának kezelője adta el. A The Beatles az 1960-as években hamburgi éjszakai bárokban lépett fel, a szerződést is a német városban írták alá. Akkoriban a négy, később legendássá vált zenész Tony Sheridan brit énekest kísérte a hamburgi Top Ten Clubban. A szerződésen szerepel John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Pete Best dobos aláírása, az utóbbi helyébe később Ringó Starr lépett. „Ha abban az időben nem Hamburgban játszanak, a The Beatlesből talán sose vált volna a zenei világ ilyen meghatározó ereje. Ha akkor nem játsszák lemezre a My Bon- nie-t, esetleg Brian Epstein sem figyel fel rájuk soha” - vélte Dean Harmeyer, a szerződést árverező Heritage aukciósház egyik vezetője. A kislemez csak Németországban jelent meg. MTI Szerényebb kütyü érkezik A középkategóriában ! hamarosan jön a HTC 0neA9. MULTIMÉDIA. Már hetekkel ezelőtt felbukkantak egyes pletykák, amelyekben a so- I kak által jól ismert One-soro- zat további bővítéséről tettek említést, mégpedig egy olyan készülék révén, amely nemcsak méretét, de teljesítményét illetően is a csúcskategóriában kapna helyet. Egy friss információ szerint ehelyett egy középkategóriás megoldásra számíthatunk, amely novemberben jelenne meg. Az eddig többnyire megbízhatónak bizonyult @evleaks szokásos rövid bejegyzéséből kiderül ugyanis, hogy a HTC One A9 (másik nevén Hima Aero) egy kereken 5 hüvelykes AMOLED-kijelzőt kapott, amely a Full HD felbontást támogatja. Ehhez a Snapdragon 617 chip társul, míg a lista többi helyén 2 GB RAM, egy 16 GB-os belső tároló, valamint egy 2150 mAh-s akkumulátor szerepel, ami szintén egy mainstream változatra utal. ÉKN Szarmata edény a föld mélyéből Szolnok. Szarmata település nyomaira bukkantak a szolnoki régészek a Tiszapüspöki határában zajló megelőző feltáráson. A többhektáros lelőhely északnyugati részén - a nyáron feltárt gepida temetőtől mintegy ötven-száz méterre - rátaláltak a Kr. u. 2-3. századi szarmata települést bekerítő árok-, illetve sáncrendszer nyomaira. A feltárt területen valószínűleg kézműves tevékenységet végezhettek. Több, teljesen ép agyag-, illetve kerámiaedény is előkerült a feltárás során, amelyek közül néhányból, az úgynevezett terra sigillatákból (kis képekkel díszített agyagedény) római birodalmi eredetre és kereskedelmi kapcsolatokra lehet következtetni. MTI