Kelet-Magyarország, 2015. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-22 / 222. szám

2015. SZEPTEMBER 22- KEDD 6­A horvát labdarúgó-válo­gatott szövetségi kapitányi posztját Niko Kovac menesz­tése után Ante Cacic, a Loko- motiva Zagreb eddigi vezető­edzője tölti be. A korábban például a Dinamo Zagrebnél, a szlovén NK Maribornál, a Slaven Belupónál is dolgozó 6 l esztendős szakember a két hátralévő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, illetve az esetleges pótselejtezőkön irányítja a horvátokat. Ez a győzelem nem egyszeri jó teljesít­mény, hanem nagy lépés a csúcs felé.. A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne Sebastian Vettel szingapúri győzelme után ígéretet tett arra, hogy a Scuderia visszatér a Formula-1 csúcsára. A korábbi Szpari- csatár leukémiás LABDARÚGÁS. Még nincs egy éve, hogy távozott Nyíregy­házáról, és elviselhetetlen hátfájdalmaira hivatkozva bejelentette visszavonulását Lázár Bence, aki az Újpest kölcsönjátékosaként futballo­zott az akkori NB I-es csapat­ban. A 24 éves támadó azóta televíziós műsorvezetőként tűnt fel, mígnem saját kö­zösségi oldalán jelentette be: súlyos betegséggel küzd. Saj­tóinformációk szerint leuké­miás, így az életéért folytatja tovább a küzdelmet. 9 Nehezen megy az alkalmazkodás Fejetlenség nincs Várdán, de az összhangot még nem mindig találják meg a játékosok fotó: pusztai Sándor Kovács Ricsi bronza Berlinből ökölvívás. Ifjúsági ökölví­vó-válogatottunk tagjai a kö­zös edzőtáborozás után nem­régiben Berlinben, a rangos Brandeburg Kupán húztak kesztyűt. A 60 kilósok mezőnyében lépett szorítóba Kovács Ri- chárd, az NYVSC-Big Boxing kiválósága. Nagy Lajos tanít­ványa előbb egy litván, majd a következő körben egy angol ellenfelét győzte le biztosan, és ezzel máris az előöntőben találta magát. Itt egy német srác várt rá, végül nagyon szo­ros küzdelmet követően, igen vitatható pontozással a hazai öklözőt hozták ki győztes­nek. így Ricsi, aki egyébként a nagykállói Budai Nagy An- tal-középiskola végzőse, bron­zéremmel térhetett haza. km Kovács Ricsi mesterével, Nagy Lajossal fotó: tudósítónktól Labdarúgó kupaszerda Megyebeli csapataink szerdai mérkőzé­sei a Magyar Kupa 2. fordulójában Nyíregyháza Spartacus-Vác ________ Mátészalkai MTK-Baimazújváros ________ Ceglédi VSE-Kisvárda Master Good Asotthalom-Nagyecsed Géderlak-Tiszakanyár A csatárok beilleszke­dése nem megy egyik napról a másikra, és a fiatalszabály alkalma­zása is gondot okoz. LABDARÚGÁS. Baj az nincs, hi­szen az eredeti célkitűzésen (7-12. hely) még éppen belül foglal helyet a Kisvárda Master Good, annyiban csalóka a hely­zet, hogy az eddigi hét mérkő­zéséből ötöt otthon játszha­tott az NB Il-es újonccsapat. Legutóbb éppenséggel Sziget- szentmiklóson, idegenben lé­pett fel - és vérzett el 2-l-re. A csapatépítés buktatói- Gólt kapni sosem jó, de az az egyik legrosszabb forgató- könyv, hogy rögtön a meccs elején, majd az egyenlítésün­ket követően fél perccel a szü­net előtt talál be az ellenfél- sorolta a szombati mérkőzés kapcsán Soós Imre, a kisvár- daiak vezetőedzője. - Pedig nálunk volt többet a labda, nem hazudok, a szünetig jó, ha ötször átjött az ellenfél a mi térfelünkre. Az első kapott gól azért volt különösen fájó, mert a mezőny legnagyobb szöglet- és szabadrúgásre­pertoárral rendelkező csapa­ta ellen a múlt héten sokat gyakoroltuk azok elhárítását, mégis benéztünk egy ilyen szituációt, a második pedig hatalmas lövés volt, a labda a léc és a kapufa találkozásánál vágódott a hálóba. így érkeztünk el a máso­dik játékrészhez, amelyben támadnia kellett a Kisvár­dának. No, ez az, amivel az utóbbi hetekben gondja van a csapatnak. Nem csak mi ál­lítjuk ezt, a szakvezetőség is. Holott ismerve a jól csengő nevű csatárok és szervezők nyári megszerzését, azt gon­dolhattuk volna, mindennel lesz baja a Várdának, csak az előrejátékkal nem. Az utol­só négy meccs háromgólos termése azonban nagyon vé­kony, főleg, hogy a legutóbbi három bajnokin csak a Sziget- szentmiklóson eredményes Eszlátyi István talált be.- Az volt a cél, hogy elsősor­ban olyan játékosokat igazol­junk, akik képesek betalálni, az újonnan érkező támadók legutóbbi csapataikban szé­pen termelték a gólokat - is­merte el Soós Imre. - Ugyan­akkor, hogy miként teljesít egy játékos az új közegében, az alkalmazkodóképesség kérdése is. Név nélkül: a ta­valy tíz gól fölé jutott játékos meglehet, Kisvárdáról két ta­lálattal a neve mellett távozik majd, hogy aztán új csapatá­nál megint szárnyakat kapjon. Az ilyesmit előre nem lehet kiszámítani. Azt is tudtuk jól, hogy a csapatépítés nem megy egyik napról a másikra. Ezért is tűztünk reális célokat a csapat elé, mert azt ne feled­jük, nem a bajnoki cím az el­várás a csapattal szemben, ha­nem a hetedik-tizenkettedik hely. Az első év nagyon nehéz az NB II-ben, bár nem vagyok kisvárdai, de jól tudom, a het­venes évek végén és két éve sem tudott újoncként megka­paszkodni a város csapata a másodosztályban. Most kie­sési gondjaink aligha lesznek, de azt is tudomásul kellene vennie mindenkinek, hogy ez nem az NB III., és bármeny­nyire is szeretnénk, itt nem fogjuk a meccseinket hat meg nyolc gólokkal megnyerni. Egyre többen térnek le az útról Az is érződik, hogy a várdai szakvezetés úgymond súlyoz­za a mérkőzéseket, hiszen akadnak találkozók (ilyen volt a legutóbbi is), amikor bevetik a három húsz év alatti játéko­sukat (magyarán megfelelnek az Magyar Labdarúgó-szö­vetség által előírtaknak, ezál­tal pluszbevételhez jutnak), máskor az eredményességet tartják szem előtt.- Nagyon nehéz úgy csapa­tot építeni, hogy egyik héten játszatjuk a fiatalokat, utá­na nem - véli Soós Imre. - A csapatok jelentős része nem is foglalkozik ezzel, a mi költ­ségvetésünkből viszont hi­ányzik az így megkereshető összeg. Ugyanakkor látni kell, azok a klubok is kezdenek le­lépni erről az útról, amelyek utánpótlás-nevelőnek vallják magukat, a Szeged-Grosics Akadémia kezdettől nem használja ezt a lehetőséget, a Kubala Akadémiára támasz­kodó Siófok pedig éppen a hétvégén rúgta Tel korábbi alapelveit - le is győzte a Za­laegerszeget. "A legutóbbi fordulóban velünk együtt három csapat használta ki a fiatalkvótát, ugyanis szinte mindenhol rájöttek, a kellő tapasztalattal nem rendel­kező ifjakkal gyakran lyukas a csapat, nehéz velük ered­ményt produkálni. Hallom a lelátói hangokat is, hogy mi­ért engedtük el Myke Bouard Ramost. Pusztán azért, mert ha külföldi játékost szere­peltetünk, akkor elesünk az MLSZ központi támogatásá­tól, emiatt egyetlen külföldi állampolgárságú játékos sem szerepel a másodosztályban. Van feladat éppen elég Vár­dán - a gondok megoldása, az elvek végleges lefektetése mellett a héten éppenséggel két tétmeccs, a szerdai, ceglé­di kupafellépés és a szombati, Budaörs elleni hazai bajnoki vár a legénységre. BODNÁR TÍBOR tibor.bodnar@kelet.hu Tavaly és most: A kisvárdai támadók mutatói Név Előző klub Meccs/gól az előző csapatban Meccs/gól Kisvárdán Vári Barnabás Szolnok _________________29/13 7/2 Rajczl Péter _____Kaposvár 26/11 __________ 6/1 _____ Eszlátyi István Sopron _________________27/10____________________________5/1 Cseri Tamás Gyirmót 28/3 7/1 Veszélyes az egygólos előny Elemzésre várnak az ellentétes félidők a Spartacus újabb győ­zelmét követően. LABDARÚGÁS. A Szparinak szombatig minden nyolc. Már ami a bajnokságot illeti, hiszen az eddigi nyolc mécs­esét megnyerte Mátyus János együttese. A legutóbbi három pontot szombaton a putno- kiak ellen kasszírozták be a piros-kékek. A vártnál nehe­zebben. Hogy ne kelljen izgulni- A három pont megszerzése volt a legfontosabb, ám a két félidő között nagy különb­ség volt, amit majd alaposan ki kell elemeznünk - kezdte visszatekintését a szombati bajnokira a Nyíregyháza Spar­tacus vezetőedzője. - Az első játékrészben korán vezetés­hez jutottunk, majd jöttek a helyzeteink, és nagy különb­séggel vezethettünk volna. Sajnos, nem így történt, és a végén csak minimális volt a győzelmünk. Pedig az egygó­los vezetés mindig veszélyes, mert elég egy rövidzárlat, egy hiba; egy jól eltalált lövés ér­tékes pontokba kerülhet. Ami Farkas Márk beadása után született meg szombaton a Szpari egyetlen gólja FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR lényeges, a lehetőségeket sokkal jobban ki kell használ­nunk ahhoz, hogy ne kelljen a meccs hajrájában izgulni - így Mátyus János. A héten két tétmeccs is vár a nyíregyháziakra, hiszen a szombati, tállyai bajnoki előtt szerdán jön a Magyar Kupa második köre és a második vonalbeli Vác.- Ez egy kiemelt hét a szá­munkra, hiszen a kupában minél tovább szeretnénk me­netelni. Nem lesz rotálás, a legerősebb csapattal lépünk majd pályára a Vác ellen - így Mátyus János. KM-ML Nem csak nyeretlenek, már sereghajtók is LABDARÚGÁS. A harmadik egymás követő hazai döntet­lennek a harmadik módját választotta a Nyírbátori FC: a két-, illetve egygólos előnyről elvesztegetett pontok után a Felsőtárkány elleni szombati l-i úgy alakult ki, hogy a bá- toriak kapaszkodtak a vendé­gek vezetését követően.- Sajnáltam a csapatot, be­leértve magamat is, mert az első félidőben megint nem a megbeszéltek szerint játszot­tunk - mondta az NB III-as csapat harmadik mérkőzés óta megbízott edzője, Tóth Tibor. - Nem értettem a visz- szafogott teljesítményünk okát, így aztán a szünetben kénytelen voltam felemelni a hangom, amellett, hogy meg­beszéltük a szerkezetváltást is. Mindez hamar eredmény­re vezetett, de hiába kaptunk új erőre az egyenlítéstől, a győztes gólt nem tudtuk be­préselni. A kapu előtti kava­rodásoknál nem úgy pattant a labda, hogy az nekünk jó legyen, az utolsó szabadrú­gásunkra pedig Benkő Balázs úgy érkezett, ahogy tanítják, de pechünkre pont oda lőt­te a labdát, ahol a kapus állt. Vagyis a Fortunától most sem kaptuk meg azt a pici segít­séget, ami már nagyon ránk férne. A nyeretlenség mellett kü­lön nyomasztó, hogy a bá- toriak már az utolsó helyen tanyáznak (az eddigi sereg­hajtó Diósgyőr II 3-o-ra verte a REAC-ot, és ezzel előzött), pedig ha a közvetlen rivális­nak tűnő Tiszaújvárost és Fel- sőtárkányt is legyőzik hazai pályán, akkor ez a két csapat most biztosan mögöttük len­ne.- Ez így van, ráadásul fogy­nak az ilyen jellegű meccse­ink is - értett egyet a megál­lapítással Tóth Tibor. - Pedig állítom, ez a Felsőtárkány sem jobb csapat mint a mi­énk, csak őket elkerülték az olyan traumák, amelyek ben­nünket érték a két hétgólos vereséggel. A jelek szerint még mindig nem tudtunk tel­jesen túllépni a történteken. Pedig muszáj lesz, hiszen szombaton a mezőny erősebb csapatai közé tartozó Putnok vendége lesz az NYFC - hogy új edzővel-e vagy továbbra is a megbízottal, az a napokban eldőlhet. km-bt Veszprémi váltás az edzőfronton kézilabda. Távozik posztjá­ról Carlos Ortega, a Veszprém férficsapatának spanyol veze­tőedzője. Az előző idényben Bajnokok Ligája-döntős klub hétfőn jelentette be, hogy szerződést bontott Ortegával, aki helyett átmenetileg eddi­gi segítője, a szintén spanyol Xavier Sabaté veszi át az irá­nyítást. A csapat a Bajnokok Ligája első fordulójában a len­gyel Wisla Plock otthonában 27-27-es döntetlent játszott szombaton. mti Totó 38. hét/2. forduló, vasárnap esti eredmény 14. Napoll-Lazlo 5-0 ________F Nyeremények 13+1 találat: 3 db 4 039 335 Ft 13 találat: 5 db 563 630 Ft 12 találat: 260 db 5 245 Ft 11 találat: 2 740 db 500 Ft 10 találat: 14186 db 185 Ft 39. hét/1. forduló, a tipposzlop 1. Bayern München-Wolfsburg 1 2. Hertha BSC-FC Köln 1 x 3. Ingolstadt-Hamburg_________2 ­4. Leverkusen-Mainz 1 5. Mönchengladbach-Augsburg 1 6. Schalke 04-E. Frankfurt J 7. Hoffenheim-Dortmund 2 8. Udinese-Mllan 2 x 9. Florentlna-Bologna _________1 10. Carpl-Napoli 2 11. Internazlonale-Verona 1 12. Juventus-Frosinone 1 13. Lazio-Genoa ________________1__ 14. Sampdoria-Roma x jMMp® a WL

Next

/
Thumbnails
Contents