Kelet-Magyarország, 2015. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-18 / 219. szám

2015. SZEPTEMBER 18., PÉNTEK Rendkívüli agrártámogatást kap hazánk ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN Komoly segítség a tej- és a sertéságazatnak is Budapest. Kiemelkedő ma­gyar agrárdiplomáciai siker született az agrárminiszterek keddi luxembourgi tanács­ülésén, Magyarország 2,9 mil­liárd forint rendkívüli agrártá­mogatást kap válságkezelésre - nyilatkozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a döntést követően. Fazekas Sándor szerint ez komoly segítség a tejterme­lők és sertéságazat számára. Emlékeztetett arra, hogy az unió 500 millió eurós támo­gatási csomagot különített el, ebből 420 millió eurót az adott tagországok kaptak „nemzeti boríték” formában, a tejtermelésben mutatkozó árcsökkenés, az orosz embar­gó, valamint az aszály okozta károkra is figyelemmel. Fazekas Sándor hangsú­lyozta, hogy Magyarország támogatása abszolút érték­ben és arányaiban is nőtt, hiszen most 2,9 milliárd fo­rintot kapott, míg 2009-ben hasonló helyzetben 1 milliárd forintot. A szakminiszter el­mondta azt is, hogy a közvet­len támogatásoknál az idén ősszel kifizethető előleg mér­tékét sikerült 50 százalékról 70 százalékra emelni. A mi- í niszter szerint mindez gyors és hatékony segítség. Ennek felhasználása többletforrást jelent a mezőgazdaság ré­szére - tájékoztatta lapunkat szaktárca sajtóosztálya. Az ülésen döntöttek arról is, hogy 80 millió euró keret áll rendelkezésre a sajt, a ser­téshús és a sovány tejpor ma­gántárolásának támogatásá­ra, amit szintén felosztanak a tagországok között - mondta Fazekas Sándor. km Magyar-lengyel szakmai fórum A Magyar-Lengyel Kereskedelmi, Gazdasági és Kulturális Egyesület a megyei kereskedelmi és iparkamarával közösen konferenciát szervez, melynek címe: „Lengyelország gazdasági és kereskedelmi eredményei Magyarország tükrében, avagy kereskedelmi kapcsolataink fejlesztésének lehetőségei”. A szakmai fórum szeptember 21-én 10 órakor kezdődik a megyeháza Bessenyei-termében. Bakta: A polgármesternek 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie a hibák kijavítására. BAKTALÓRÁNTHÁZA. A szám- vevőszéki jelentésből kiol­vasható: a 2011-2013. évekre kiterjedő ellenőrzés során az Állami Számvevőszék meg­állapította, hogy a szabály- szerű gazdálkodás érdekében a gazdálkodási szabályokat 2011-2012 között nem aktua­lizálták, a 2013-ban bekövet­kezett szervezeti változás ellenére azokat nem készí­tették el, sőt, a költségvetés tervezése és az éves költség- vetési beszámolás során nem tartották be maradéktalanul a jogszabályokban előírtakat. A kiemelt kiadási előirányzato­kat több esetben túllépték, a zárszámadási rendeletek elő­terjesztéséhez a vagyonkimu­tatást nem készítették el. Nem volt biztosított A pénzügyi egyensúly a saját hatáskörben megtett bevé­telnövelő és kiadáscsökkentő intézkedések ellenére sem volt biztosított - olvasható a jelentésben. Az Állami Számvevőszék szerint 2011-2013 között a baktalórántházi önkormány­zatnak minden év végén volt 60 napon túl lejárt esedé­kességű szállítói tartozása, A jogos észre­vételeket az intézkedési tervünkben korrigáljuk. NAGY LAJOS hibákat talált az ÁSZ A baktai járóbeteg-ellátó központ ILLUSZTRÁCIÓ: RACSKÓ TIBOR azonban a polgármester a lejárt tartozással kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségét nem teljesítette. A bevételek beérkezésének és a kiadások teljesítésének ütemezésére nem készítettek likviditási tervet. A kockázatkezelési rendszert nem működtették, a pénzügyi egyensúlyt befo­lyásoló kockázatok mérsék­lésére nem intézkedtek. A ÁSZ-jelentés továbbá arról is ír, hogy a vagyongazdálkodás kereteinek részletes szabálya­it nem teljes körűen határoz­ta meg az önkormányzat, az ingatlanvagyon-kataszter és a földhivatali nyilvántartás adatainak egyezőségét nem biztosították. A vagyonváltozást érintő gazdasági események szám­viteli elszámolását érintve az ellenőrzés jelentős összegű hibát tárt fel. A vagyon keze­lésére és üzemeltetésére kö­tött szerződések megfeleltek a jogszabályi követelmények­nek, az ellenőrzés azonban hiányosságokat tárt fel a köz- beszerzési eljárások lefolyta­tásában, a közérdekű adatok közzétételében, a fejlesztési, a vagyonértékesítési és hasz­nosítási döntések meghozata­lában, illetve előkészítésében. TARNAVÖLGYI GERGELY gergely.tamavolgyi@kelet.hu Nagy Lajos nem mindennel ért egyet A számvevőszék jelentését eljuttattuk a baktalórántházi önkormányzathoz is.- Azokat a hiányosságo­kat, amelyeket az Állami Számvevőszék feltárt és ön- kormányzatunk is elismer, természetesen az intézke­dési tervünkben korrigálni, javítani kívánjuk a jövőben - mondta Nagy Lajos polgár- mester, aki hozzátette: az Ál­lami Számvevőszék jelenté­sében foglaltak nem minden passzusával ért egyet, ezeket jelezte is a számvevőszék felé. Nagy Lajos szerint az, hogy a „2011-2013. években gaz­dálkodási szabályokat nem aktualizálták”, nem fedi a va­lóságot, mert az aktualizálás részben megtörtént. Az ÁSZ a számviteli elszámolások ellenőrzésekor jelentős ösz­szegű hiányosságot tárt fel - a hibát a polgármester elismeri, ám úgy véli, az nem tekinthe­tő jelentős összegűnek.- Az ellenőrzés hibákat tárt fel a közbeszerzési eljárása­ink során. Ez sem helytálló, hiszen a hároméves ellenőr­zési ciklusban mindössze egy eszközbeszerzésnél követ­tünk el mulasztást - fogalma­zott Nagy Lajos. HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Eladó Nyháza, Fürj u. 24. régi épí­tésű, 2 szoba összkomfort kertes családi ház. Érd.: bármikor. 815906 Kertvárosban sorházi lakás családi okok miatt áron alul sürgősen eladó. Érd. 30/538-7357. 814290 Kéken 75 nm-es gázfűtéses kertes ház bútorozottan eladó, lár: 3 M Ft. Tel.: 0630/260-2362. 812579 Korányi kertvárosban csendes helyen eladó 3 szobás, étkezős, külső mosókonyhás, garázsos, ker­tes családi ház. Szigetelt, klímás, nagy pincével. Érdeklődni: +3620267 0730 __________814916 Nagycserkesz, Tamásbokor 10. alatti családi ház melléképülettel garázzsal eladó. 42/715-464. ____________________________815433 Nyíregyházán a Szerény u. 17. sz. alatt zöldövezeti két család részére is alkalmas 150 nm-es szintes csa­ládi ház 970 nm megosztható saroktelekkel eladó, lár: 23,2 M Ft. 30/848-0793. E-mail: stbudai@gmail.com ________813119 Vaja, Rákóczi tanya. Gyár út 10 alatt 52 m2-es komfortos családi ház 1000 négyszögöles rendezett telken eladó. Ar: 1,5 M Ft Érd: 0644/385-867 __________816383 LAKÁSELADÁS Db. Nagyerdei körúti 72m2 3. em. felújított zárt udvaros lakás alkalmi áron eladó. 15,7MFt. 20/553-5761 ________________________________________________ _816545 Eladó és kiadó ingatlanok Debrecenben, iriszingatlan.hu. 06 52/789-789. 06 30 221-04-77 ____________________________814402 LAKÁSKERESÉS Lakást keresek akár azonnali kész- pénzfizetéssel. 0620/271-9647. 812343 ALBÉRLETKÍNÁLAT Vasútállomás közelében kétszobás étkezős felújított bútorozott lakás kiadó. Tel.: 0630/5199-408. 8I6531 ÉPÍTÉSI TELEK Nyíregyházi házhelyeket telephelyet | eladok-cserélek bpesti, nyíregyházi lakásra. 30/627-0730. 815599 j FÖLD, KERT Föld-erdő-telek Nyírpazonyban eladó. Tel.: 0620/9191-458. 811725 TANYA Nyháza szélén 800 öles telken tanyás ingatlan gazdasági épületek­kel eladó. 8 M Ft. 30/676-6264. 816576 Tanyás ingatlan és kert, valamint cefre (szilva, meggy) Jakusbokorban eladó. 20/350-8402. ______8I6190 ÉPÍTŐANYAG Betonoszlop többféle méretben, akár leépítéssel is eladó. Uitt drót­fonat eladó. Érd.: 20/269-8217. 816595 GÉP, SZERSZÁM Cembridzs henger 3 m-es, függesz­tett eladó. 270 E Ft. 0630/913- 4537. _________________816532 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Kis bálás szalma eladó, 200 Ft/db. Érd. 0620/9739-199. _____816529 Olaszliszkán furmint bor 280 Ft/I áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265. 812942 Takarmány árpa eladó. Ár: 5500 Ft. Érd.: 42/204-674. 816494 Tritikálé eladó Nyíregyházán. Érd.: 0620/331-1314. _________sieois 15 q tritikálé eladó. Ár: 4000 Ft/q. Tel.: 0620/381-2273. 816356 ÁLLAT Eladó fiatal pecsenyekacsák 3-4 kg-ak, 1150 Ft/ db áron. Érd.: 30/ 550-7044. 8I6612 Eladó 5-6 kg-os néma kacsák 2500 Ft/ db áron ingyenes szállítással. Érd.: 30/258-6775. 816615 Fehér vágnivaló csirke kapható Nyíregyháza, Tiszavasvári út, Benkobokor. 7.00-17.00 óráig. 20/9436-466. ___________8i63i7 Kendermagos jércék kaphatók 2,5- 3kg-osak 1500Ft/db, kendermagos kakas 3,5-4kg-os 2500Ft/db ház­hoz szállítással. 06-30/881-1955 816554 Mudi kutya eladó. Érd: 0630/484- 1089 _________________816500 Piros, továbbtartásra alkalmas vágócsirke, 600 Ft/kg áron, 50 db felett házhoz szállítással eladó. Tel.: j 20/363-8075 ___________815701 Tyúkvásár! Fehér 4 kg feletti tojó­tyúk 1500 Ft/db, 2,5-3 kg-os kakas 1000 Ft/db, 5 kg feletti kakas, 2000 Ft/db. Nyháza-Vargabokor. 20/9370-200. ___________816558 VÁGNIVALÓ Öko tartásban nevelt I fiatal vágnivaló kecskék,birkák kaphatók. Ridegtartásban (táp­mentes) mangalica és keverék választási malac,süldő,hízó folyamatosan kapható. Lónya, 06/ 70-9-535-922 ___________81168O Vágólovat veszek, helyszínen fizetek és elszállítom. Ar: 200 és 300 Ft között/kg. Érd.: 0642/385­861. __________________816497 100-120 kg-ig hízok eladók ajándék pucolással 450 Ft/kg. Érd: 0620/2999-510 _________8i657i I 2 db hízó és 2 db jerke kecske j eladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: 20/471-1060. ___________816606 2 db kanca (jó hámos) 1 db csikóval, 98 db anyajuh 2 db törz­skossal eladó. 06-20-335-6199 815852 20-25 kg os malacok folyamatoasn kaphatók.Érd :30 3980367 814583 30 hetes tojótyúkok 1000 Ft/db, ingyenes szállítással eladó. Érd.: 0630/500-1077. ________815896 NÖVÉNY Kékfrankos szőlő folyamatos szü­rettel eladó. 46/360-856, 30/271- 0889 815873 Lé almát vásárolok azonnali I fizetéssel .Érd: 06-30-290-3120 816485 Őszi búza NS 40 S fémzárolt csávázott és csávázatlan zsákolt vetőmagja eladó Beregsurányban. NS 40 S 8500 ft/mázsa tel: 0620- 355-8312 8I6109 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. Lukács-Ablak Kft. st Nyíregyháza-Oros |Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650, Ablak, ajtó! 20% eng. okt. 01-ig redőny, szúnyogháló, szalagfüggöny, gurtnicsere. Tel: 30/543-1120. ____________________________814722 DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Konyhai mosogatók, fürdők, wc, padlóöss- zefolyók gépi tisztítása.Tel:20/415- 80-98 811629 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, sza­lagfüggöny, harmonikaajtó, heve­derzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műanyag nyílászá­rók, párkányok forgalmazás, sze­relés. Gurtnicsere. ALKATRÉSZ­BOLT: Nyíregyháza, Káliói út 26. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170.______________ í Kútfúrás! Házi vízellátáshoz, kis- kerti, szántóföldi öntözéshez 63- 110-125-160-as csőmérettel. Garanciával. 20/327-0813. 816354 Palatető szigetelés-mosás bontás nélkül.12 év gar. Bádogosmunka. ! Akció! 30/2933-485, 42/470-020. ____________________________815933 Palatetők lapostetők bontásnélküli felújítása bitumenes zsindellyel. Ingyenes felmérés, kedvező akciós áron. 06-30/860-5016. 8I6009 Redőny-reluxa, szalagfüggöny, har­monikaajtó, küszöbök, szúnyoghá­lók, AKCIÓS ÁRON. Gurtnicsere. Műanyag és fa nyílászárók. Ten- kéné, 42/431-262, 30/9437-543. MUNKAHELYET KÍNÁL Út és közműépítési gyakorlattal ren­delkező munkatársat keresünk technikusi főiskolai végzettséggel "B" kategóriás jogosítvánnyal épí­tésvezetői munkakörbe. Önéletraj­zokat a vmkonstrukt@gmail.com e- mail címre várjuk. _________816039 Betanított dolgozókat keresünk dunántúli munkahelyre kiemelt bérezéssel, hosszú távú munkára. Szállás, utazás biz­tosított. Érd.: 30/511-4219, e- mail: allas.ks2012@gmail.com részmunkaidős könyvelő esszisztens munkatársat keresünk. Feladatok: • Adószakértő adminisztrációs feladatainak támogatása • Meglévő és beérkező információk és számadatok rendszerezése, feldolgozása • Kimutatások, elemzések előkészítése • Részvétel a havi főkönyvi zárási feladatokban Elvárások: • számviteli ismeretek • adózási alapismeretek előny • felhasználói szintű számítógépes ismeret (Word, Excel) • folyamatban lévő felsőfokú gazdasági tanulmányok • középfokú angol és/vagy francia nyelvtudás előry • gyors és precíz munkavégzés • önálló munkavégzés és felelősségvállalás • logikus gondolkodásmód és az önfejlesztés igénye Amit kínálunk: • fejlődési lehetőség • multinacionális vállalati kultúra megismerése • adózási, számviteli tapasztalatszerzési lehetőség • bérezés Iskolaszövetkezeten keresztül történő foglalkoztatással Egyéb információk: • Kezdési időpont: azonnal. A munkaidő rugalmas: heti 3 nap 8 órában vagy heti 5 nap 4 órában vagy egyeztetett más beosztásban. Jelentkezés: 2015.09.30-áig fényképpel ellátott önéletrajzod küldd az alábbi e-mail címre: zsuzsa.kovacs@hu.mlchelin.com Energia- és járműiparba szállító megbízónk CNC esztergályosokat és marósokat keres Okuma, Puma és Fanuc gépekre Elvárás: ÖNÁLLÓ, MIN. 5 ÉV tapasztalat Kiemelt fizetés, lakhelytámogatás Munkavégzés: Székesfehérvár muszaki@joallasok.com 816537 Mezőgazdasági gépkezelőt keresek Tiszabezdédi telephelyre tel=30/4163435 816337 Érettségizett TELEPÜLÉSI KÉPVISELŐKET keresünk valamennyi szabolcsi településről, külső cégkapcsolati (PR) munkára, kiemelkedő fizetéssel. Jelentkezés: dronkft@gmail.com 816483 Fairtech Épületgépészeti Kivitelező Kft. keres gyakorlattal rendelkező víz és fűtésszerelő szakmunkásokat. Jelentkezni fényképes szakmai önéletrajz elküldésével lehet a következő e- mail címen: info@fairtech.hu 815958 Konyhai kisegítőt és szakácsot felveszünk! Tel: +36 70 334 2359 815955 Németországban idős gondozás/ házvezetés, szakképzett ápoló és szakképzetlen gondozónők részére is, német nyelvtudással. Jelentkezni lehet otthongondoskodas@gmail.com email címen. _____________8I6533 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon. 4 Gazdaság 11=111

Next

/
Thumbnails
Contents