Kelet-Magyarország, 2015. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-02 / 205. szám

9 t 2015. SZEPTEMBER 2., SZERDA ____ Rooney a repülőn odajött hozzám és megkérdezte, ki az a Martial. Morgan Schneiderlin, az angol Manchester United francia futballistája elkotyogta, hogy Wayne Rooneynak fogalma sincs arról, ki a csapat által kiszemelt Monaco-támadó. 64 . A svájci Nyonban elkészí­tették az Ifjúsági Bajnokok Ligája első és második selej­tezőkörének párosítását.- A Magyarországot . képviselő Puskás Akadémia a ciprusi APOEL-lel csap össze az első fordulóban, míg a következő körben a finn HJK-val vagy a skót Celtic-kel találkozhat. Az európai szövetség tavaly úgy döntött, hogy 64 csapatosra bővíti a 2013-ban útnak indí­tott Ifjúsági BL-t. Gengeliczki Dunaújvárosban LABDARÚGÁS. Az élvonaltól nyáron búcsúzott Dunaújvá­ros PASE NB Il-es csapatának játékosa lett Gengeliczki Ger­gő. A Nyíregyháza Sparta- cusban 2013 nyarától másfél évet lehúzó, az NB I-be jutást kiharcoló csapat tagja a felké­szülést is Újvárosban kezdte, ám akkor megsérült, és úgy tűnt, nem lesz a csapat játé­kosa. Most, hogy Békéscsa­bára távozott Vaskó Tamás, időszerű volt egy belső védő megszerzése, így került ismét képbe a 22 éves labdarúgó. Az emberi teljesítőképesség határán Megtörni látszik az amerikai hegemónia, fe­hérek is nyertek sprint­számot, futóversenyek magyarok nélkül. ATLÉTIKA. Kilenc napon át ámultunk és bámultunk. El­képesztően magas színvona­lat hozott a vasárnap véget ért atlétikai világbajnokság, amely a tizenötödik volt a sorban, és a 2008-as pekin­gi olimpiai stadionban, a Madárfészekben rendezték. A szakemberek különösen nagyra értékelték, amit a kí­nai fővárosban láthattak. Harminc éve ment volna- Nagyon magas volt a szín­vonal, és azt érezni, hogy szinte valamennyi verseny­számban sűrű lett a mezőny, ebből adódóan nem kevés meglepetés született - mond­ta Bakosi Béla, a Nyíregyházi Sportcentrum (NYSC) edzője, aki hármasugróként 1983-ban hetedik lett az első, helsinki világbajnokságon, így első­sorban az ugrószámokról kér­deztük. - Férfi távolugrásban 798 centi kellett a döntőhöz, ezt harminc évvel ezelőtt Szinte vala- mennvi vpr- senyszám- ban sűrű lett a mezőny. BAKOSI BÉLA Kevés volt a fejreállás, annál több a remek eredmény fotó: getty images Szalma Lászlóék simán hoz­ták. A hármasugrás mezőnye kicsit stagnál, 16,80 méterrel a nyolc közé lehetett kerülni, én harminckét esztendővel ezelőtt 16,83-mal lettem hete­dik. Igaz, a győztes Christian Taylor 18,21-es eredménye akkora, amekkorát a húsz éve felállított világcsúcs óta senki nem ugrott. A fiam, Péter ver­senyszáma miatt a magasug­rásra fokozott figyelmet for­dítottam, és érdekes, hogy a londoni olimpia után megint lehetett nyerni 234 centivel. Vagyis a legnagyobbak is túl­izgulják a legfontosabb ver­senyeket. Bízom benne, hogy a riói olimpián érintettek leszünk, mert az a 225 centi, amivel megszerezhető volt a nyolcadik hely, már nincs messze, igaz, a kvótához 229 kell majd. Női távolban hár­man is hét méter felett ugrot­tak, ami nem semmi, magas­ugrásban egykori edzőm, Kiss Tamás tanítványa, Marie-La- urence Jungfleisch 199 centis egyéni csúccsal csak hatodik lett, holott ezzel az eredmény­nyel eddig mindig dobogóra lehetett állni. Bakosi Béla hozzátette, mintha csökkenni látszana az amerikaiak hegemóniája, és mindez a futó versenyszá­mokban is éreztette hatását, hiszen több távon is fehér bőrű sportolók nyertek. Hihetetlen eredmények- Azért még mindig a színes bőrűek uralják a sprintszámok döntőit, de tény, született né­hány meglepetés - állapította meg a szintén az NYSC-nél edzősködő Széles Imre, aki­nek a rövidebb távú futószá­mok tartoznak a szakterü­letéhez. - A holland hölgy, Dafne Schippers csodát tett kétszáz méteren, a 21.63 má­A mostani atlétika a ki­egyensúlyo­zottságától is szép. SZÉLES IMRE sodperces idejével a magyar férfibajnokságot is megnyerte volna... Férfi százon 9-99 má­sodperc kellett a döntőhöz, négyszázon 44.40, holott korábban ilyen időkkel akár nyerni is lehetett. Mindössze egy világcsúcs született, az is tízpróbában, de nagyon sokan megközelítették a rekordokat. Évek óta tendencia, hogy alig- alig születik világrekord, ami számomra azt üzeni, hogy a jelenlegi csúcsokkal nagyon közel kerültünk az emberi teljesítőképesség határához. Persze, csodabogarak mindig lesznek, de a mostani atlétika a kiegyensúlyozottságától is szép. Hétpróbázók bravúrja És a magyarok? Mintha távo­lodnánk az élmezőnytől.- Összességében jól szere­pelt a válogatott, Pars Krisz­tiánról tudtuk, hogy nem teljesen egészséges, így neki nem jött össze a dobogó, de Márton Anita negyedik he­lye csodálatos, mint ahogy a hétpróbázó hölgyek, Zsivocz- ky-Farkas Gyöngyi és Krizsán Xénia teljesítménye is - véli Bakosi Béla. - Utóbbiak hato­dik és kilencedik helyének kü­lönösen örülök, hiszen tudom róluk, hogy rengeteget edzet­tek. Akik kijutottak, egy-egy kivételtől eltekintve hozták, ami elvárható volt tőlük. Amennyire örömteli, hogy milyen csodálatos volt a verseny, annyira elkeserítő, hogy mennyire távol kerül­tünk ezektől az eredmények­től - mondta Széles Imre. - Szomorú, hogy síkfutásban egyetlen magyar induló sem volt, holott a száz métertől a maratoniig elég széles a spektrum... Versenyzőink számára a szintek is nagyon nehezen teljesíthetők, akik viszont ott voltak Pekingben, szinte mindannyian helytáll­tak. Ez jutott nekünk a vb-n. No meg a rengeteg ragyogó verseny - többnyire magyar érdekeltség nélkül. BODNÁR TIBOR tibó r.bodnar@kelet.hu Külön orom- Maga a világbajnokság re­mek propagandája volt az at­létikának, annak pedig külön örülök, hogy a vb előtt fel­röppenő doppingvádak nem állták meg a helyüket. Attól tartok, az elnökválasztási kampány része volt mindaz, amivel megpróbálták besá­rozni a sportágat, ám végül tiszta versenyeket láthattunk. Legalábbis reméljük - ejtett szót a sportág egyik kardiná­lis kérdéséről Bakosi Béla. Bálint egyre több és rangosabb kihívása GOLF. Minden eddiginél sű­rűbb és hosszabb az idei versenynaptára Závaczki Bá­lintnak. A Nyíregyházi Sport- centrum korosztályos váloga­tott golfozójának a tavalyi és az idei sikerek egyre több ver­senyt és kvalifikációt jelen­tenek kiemelt találkozókra. Závaczki Bálint minden idők legfiatalabb junior magyar bajnoka, aki tizenhárom esz­tendősen a felnőtt bajnokság dobogójának második fokára is felállhatott, és többek kö­zött a litván junior open má­sodik, és a osztrák open har­madik helyével büszkélkedik. Az Európa-bajnokságon- elért tizenhetedik helyezése is tiszteletre méltó, hiszen előtte csakis nagy golfhagyo­mányokkal rendelkező or­szágok képviselői végeztek. Az idén először csatlakozott az osztrák junior körverseny­hez, melynek hat állomásán a részvételhez újabb támogató­ra volt szükség. Az egy éven belüli kiemelkedő versenyek száma évről évre növekszik, és ezzel együtt a kitűnő ered­mények száma is sokasodik. Most egy újabb támogató je­lentkezett, aki szívesen hoz­zájárul a tehetséges sportoló felkészüléséhez, valamint versenyzéséhez.- - Azt gondolom, hogy min­denki, akinek lehetősége van valamilyen módon támogatást nyújtani a jövő nemzedéké­nek, annak ezt meg is kell ten­nie - nyilatkozta az új támoga­tó Toldi Miklós, a Zemplénkő Kft. ügyvezető igazgatója, km Nikolicsahónap játékosa lett LABDARÚGÁS. A Legia War­szawa magyar támadója, Ni- kolics Nemanja lett augusztus hónap legjobbja a lengyel lab­darúgó-bajnokságban. A 27 éves csatár hét meccsen hét gólt szerzett, ő lőtt a legtöb­bet kapura (26), és neki volt a legtöbb a kaput eltaláló lövés­ből is (19). MTI Vigyázz rám is! Hasulyó Adrienn, Ajak Vigyázzunk a gyerekekre! Závaczki Bálint és Toldi Miklós fotó: tudósítónktól a győzelem a legfon­tosabb, és köszöni a szurkolók biztatását. LABDARÚGÁS. Zorán Kosticot nagyon kedvelik a Szpari szurkolói! Joggal, hiszen a harminckét esztendős szerb focista nagy küzdő, a pályán sohasem adja fel, ráadásul a pengés focisták közé tarto­zik. Utóbbira példa a kis Löki elleni második, esernyős csel után lőtt gólja. Csupaszív játékos, és az új idényben igencsak eredményes is. Öt meccsen rezegtette meg az el­lenfél hálóját. A már említett NB III-as nyitányon kétszer talált a debreceni kapuba, Nyírbátorban szintén szerzett gólt (igaz, egy tizi kimaradt), Tiszaújvárosban pedig há­romszor mattolta az ellenfél kapuját. Mindegy, milyen poszton- Három gólt még sohasem szereztem egy mérkőzésen, szerencsére ez már a múlté, hiszen Tiszaújvárosban sike­rült. Persze örülök neki, de a legfontosabb az, hogy nyer­tünk - indította a beszélgetést Zorán, a tolmácsolásban a soknyelvű csapattárs, Ovszi- jenko Volodimir segített. Zorán Kostic nagy harcos, és a labdával is tegezőviszonyban van • FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Zorán elmondta, hogy szá­mára mindegy, milyen posz­ton játszik, a lényeg az, hogy jobbról legyen lehetősége a kapu felé húzni. Aztán jöhet a gólőröm, mindegy, hogy ki a találat szerzője. Mielőbb visszajutni!- Mindenki örül, ha a kapu­ba talál, de nekem nem az a lényeg, hagy én legyek az. A csapat nyerjen, ez a legfon­tosabb. így vagyok ezzel a mostani bajnokságban is, ami ugyan a harmadik vonal, ám itt sem könnyű gólt szerezni, mert mindenki ellenünk akar bizonyítani. Ez természetes, miként az is, hogy mihama­rabb vissza kell jutnunk az élvonalba. Ezért kell minden meccsen maximálisan össz- pontositani és az edzéseken dolgozni keményen - így Zo­rán. A kedd délelőtti tréning után azt is elárulta a focista, hogy nagyon sokat köszönhet a csapat a szurkolóknak. Leg­utóbb Tiszaújvárosban is so­kan buzdították a Szparit, ez pedig erőt ad a játékosoknak. Legyen ez így szombaton este is, amikor a Cegléd látogat a nyíregyházi stadionba! km-ml A dupla után a tripla is jött 1 'lo'islltA' 1 m Zorán Kostic számára

Next

/
Thumbnails
Contents