Kelet-Magyarország, 2015. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-16 / 217. szám

2015. SZEPTEMBER 16., SZERDA KELET Emelkedik a vérnyomás - a fiataloknak nem vonzó a háziorvosi hivatás illusztráció: km-archIv Az ország 238 betöltet­len háziorvosi praxisá­ból 16 a megyében van. BEREGDARÓC, NYÍREGYHÁZA, Az Országos Alapellátási Igazga­tóság kimutatása szerint Be- regdarócon éppen nyolc éve várnak arra, hogy önálló házi­orvosa legyen a településnek.- Jelenleg is helyettesítés­sel tudjuk megoldani az alap­ellátást, hetente háromszor jön hozzánk az orvos Tarpá- ról - erősítette meg Pálinkás György. A mintegy ezer lako­sú község tavaly októberben megválasztott polgármestere eltökélte, mindent megtesz azért, hogy saját háziorvosuk, sőt, gyógyszertáruk is legyen.- Azt látni kell: 850-900 kártya annyira kevés, hogy egy háziorvosnak sem éri meg vállalkozóként ellátni a gyógyítómunkát - mutatott rá az egyik legfőbb okra a pol­gármester -, és közalkalma­zotti státuszban sem tudna az önkormányzat egyedül ver­senyképes jövedelmet adni a háziorvosnak.- Az összefogásban látjuk a megoldást, s napi tárgyalásban vagyunk, hogy másik két tele­püléssel közösen alkalmazzuk a háziorvost. Bízom benne, két héten belül a tárgyalások lezárulnak, és nyolc év után pontot tudunk tenni a kérdés végére - adott hangot remé­nyeinek Pálinkás György. Be- regdarócon az önkormányzat, akárcsak eddig, a jövőben is vállalja a rendelő fenntartását, Ahonnan hiányoznak Ajak (vegyes körzet, 2014. X. 1. óta betöltetlen), Balsa (vegyes, 2011. XII. 1.), Beregdaróc (vegyes, 2007. V. 1.), Lövő- petri (vegyes, 2014. VII. 1), Márokpapi (vegyes, 2012. XI. 1.), Méhtelek (vegyes, 2013. V. 1.), Nyíregyháza (egy gyermek és egy felnőtt, 2015. III. 1.) Nyírkáta (ve­gyes, 2015.1.I.), Nyírparasznya (vegyes, 2013. III. 1.), Pátyod (vegyes, 2014. III. 1.), Penészlek (vegyes, 2013. XI. 1.), Rohod (vegyes, 2015.1.1.), Szabolcsveresmart (vegyes, 2014. VI. 1.), Tiszakerecseny (vegyes, 2015. III. 1.), Tiszaszentmár- ton (vegyes, 2013. XII. 1.). mert fontos számukra, hogy önálló háziorvosuk legyen. Nem perspektíva- Amióta a föníciaiak feltalál­ták a pénzt, azóta ez sok min­denre megoldást jelent - utalt az első és legfontosabb felté­telre dr. Losonczy János. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) területi szervezetének elnöke azt mondta, évek óta hangoz­tatják: hosszú távon az segí­tené a betöltetlen praxisok helyzetének megoldását, ha egységesen, akár a duplájára nőne a finanszírozásuk. Eb­ből olyan jövedelmet lehetne kigazdálkodni, ami elérné a kórházban dolgozó szakorvo­sok bérét, és az uniós fizeté­sekkel is konkurálhatna.- Amíg nem sikerül olyan feltételeket teremteni, ami A betöltetlen praxisok számá­nak csökkentése érdekében az idén újra pályázatot írt ki az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztár (OEP). Az 500 millió forintos keret­összegből letelepedési támo­gatást nyerhetnek azok, akik vállalják, hogy legalább négy éven át önálló orvosi tevékeny­séget végeznek az illetékes Önámítás, hogy ez a rendszer működőké­pes. DR. LOSONCZY JÁNOS vonzóvá teszi a háziorvosi hivatást, addig az egyetemről kikerülő fiatalok a hosszabb távon tervezhető kórházi, szakorvosi pályát, a magasabb jövedelmet, a plusz kereseti lehetőséget és a szakmai fej­lődést választják. Vagy elfo­gadják a külföldi ajánlatot; a nyugat-európai országokban tárt karokkal, olyan élet- és munkahelyi körülményekkel várják őket, ami nálunk csak illúzió - vélekedett Losonczy önkormányzattal kötött meg­állapodás szerinti működési formában, de minden esetben személyes közreműködéssel. Az elnyerhető összeg mértéke attól függ, milyen régóta nincs gazdája a praxisnak; ha lega­lább 12 hónapja nem működik, 6, ha több mint 60 hónapja be­töltetlen, 10 millió forintot kap a nyertes pályázó. János. Hozzátette: megszűnt a szakma romantikája, távoli kis településen háziorvosnak lenni ma Magyarországon nem perspektíva. Szakmai oldalról felvető­dött annak a lehetősége, hogy az évek óta üres körzeteket fel kell osztani, és a környező, működő praxisokhoz csatolni.- Ez csak akkor lehet meg­oldás, ha mindez a kollégának nem jelent elviselhetetlen ter­het, és nem jelentkezik a deg- resszió; azaz a finanszírozás a valós teljesítményt ismeri el - magyarázta a kamara megyei elnöke. - Évek óta kongatjuk a vészharangot, az alapellá­tás összeomlása folyamatos, de még nem látványos. A lát­szatot fenn lehet tartani, a jó mentés és mentőszolgálat sok hiányosságot elfed, ám önámí­tás és szemfényvesztés, hogy a rendszer működőképes. Az egészségügyi alapellátás ma elöregedő és utánpótlás nél­küli. Amikor már harang sem lesz, amit kongathatnánk, akkor lesz nagyon nagy baj - vázolja a jövőt Losonczy Já­nos. S ez még akkor is igaz, ha a MOK és az egészségügyi kormányzat koncepciójának legfontosabb pontja az alap­ellátás megerősítése, mert ez a fundamentuma a magyar egészségügy jövőjének, km-bm Támogatást is adnának Nézőpont Nyéki Zsolt Quo vadis, vén, öreg Európa? A Francia Idegenlégióban lehet olyan egyszerűen új alakot ölteni, mint most a magyar vagy épp osztrák, német határon. Hasra ütve választ valaki (többnyire szír) állam- polgárságot, lesz Ibrahim vagy Kaleb, 25 vagy 28 éves, autószerelő vagy kertész. A regisztrációt megtagadó tömeg nyomásában bemondásra megy ez, s hogy később sike­rül-e megtudni valakiről az igazat, az a jövő titka. Ami e pillanatban teljes bizonyossággal megállapítható, az a teljes káosz, zűrzavar, Európa intézményes és morális csődje a lassú, egymásra sarat dobáló, de egyik napról a másikra önmagukat is meghazudtoló politikusok hadá­val. Látható továbbá a szakadás a kontinens térségei és országai: a nyugati államok és a közép-kelet-európai- ak között; előbbiek a jóléti államok, amelyek történelmi felfedezéseik (mennyivel Valakiben kizárólag gyarmatosítás...) nyomán év­sajnálatot és együtt- tizedek, évszázadok óta fűtik prvpct phrpcvt VQÜ- gazdasagi motorjaikat olcsó clZ.cbl cUicQZL, Vald afrikai, ázsiai, balkáni mun­kiben gyűlöletet kelt, kaerővel; utóbbiak pedig a Ho ci trShhcórr real/ történelmi léptékben mérve Qe a lOUUbeg CSaK még ^ppen csak visszanyert nyugalmat szeretne. szabadság útján önmagukra hagyatkozva küszködnek, kapaszkodnak. A büszke Nyugat eddig jól működő zsili­peken engedett be szalagsori munkást, takarítót, kukást, mosogatólányt és kertész fiút, most viszont nem kérdezik meg tőle, jöhetnek-e vagy sem. Özönlenek, árkon-bokron át, soha nem látott és kezelhe­tetlen tömegben, s ugyan kizárólag a német gazdaságból 400 ezer munkás hiányzik, de nem ilyen, nem ennyi, s nem így. A kvóta elutasítása miatt folyamatosan dorgált kelet-európaiak után lassan passzolnak az „álmok álma” svédek, dánok, és mindenki, aki a fennkölt ideológiai magaslatokból a valóság talajára zuhan, amint eléri a migrációs áradat első igazi hulláma. Ebben a történetben azonban rengeteg a szomorú, tragikus elem, s ez a népván­dorlás mindenkiben mást mozgat meg. Valakiben kizáró­lag sajnálatot és együttérzést ébreszt, valakiben gyűlöletet kelt, de a legnépesebb azoknak a tábora, akik senkit sem akarnak rugdosni, de megoldani sem szeretnék (mert nem is tudják) több millió idegen gondját. Tartózkodnak az agressziótól, de ugyanúgy félnek azoktól, akik a humánum ködfátylán át nem akarják felismerni a jelenségben rejlő veszélyt, nem tartják tiszteletben elemi jogaikat, ragaszko­dásukat a megszokott életükhöz, környezetükhöz, amiért dolgoznak nap nap után. Megkérdeztük Milyen gyakran jár háziorvoshoz? SIMON DÓRA: Nem HAJNAL ALBERT GULÁCSI ISTVÁN: Ap­vagyok túl gyakori ZOLTÁN: A magyar rósággal nem keresem vendég. feleslegesen is elmegy, fel a rendelőt. Kelet kvíz A műemlék jellegű Angyalosi Bertalan-féle csűr és népi építészetű lakóház a település főutcáján találhatók. a) Tarpán b) Pátrohán c) Őrben d) Kispaládon A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Tudják azt is, kinek jelent ez az egész pusztán esélyt szereplésre, s hogy az újságírók között is van olyan, aki alig várja, mikor dördül el a szeme előtt az első lövés, világhír­nevet remélve a tudósítástól. Nem mond igazat, aki szerint ezek vagyunk, mi, magyarok, s ez a mi világunk. zsolt.nyeki@kelet.hu Sokat kicsengettek, mire becsengettek SZÁLKAINÉ ARANY BÓDIMIHÁLYNÉ: Az PAULIK JÁNOSNÉ: ILONA: Alig-alig járok a idejét sem tudom, Legfeljebb receptért körzeti orvoshoz. mikor voltam utoljára, megyek a háziorvoshoz. Simon Dóra nem túl gyakori vendég a körzeti orvosnál, nem is emlékszik rá ponto­san, mikor tette ott utoljára tiszteletét. - Egészségesnek gondolom magam, szedek rendszeresen C-vitamint - válaszolta az Űjfehértón élő fiatal lány. Hajnal Albert Zol­tán sem tarja magát beteges típusnak, elmondása alapján nagyon régen járt a háziorvo­sánál. - Úgy látom, a magyar ember sokszor feleslegesen megy el a körzeti orvoshoz - vélekedett a nyírbogdányi férfi. Gulácsi István háromha­vonta fordul meg a háziorvosi rendelőben. - Rendszeresen gyógyszert szedek, ezért ne­gyedévente mennem kell, egyébként nem keresem fel minden aprósággal a körze­ti orvost - tette hozzá. Szál­kainé Arany Ilona az elmúlt tizenöt esztendőben szinte alig-alig volt orvosnál, ami­re kimondottan büszke is.- Nem vagyok az a minden­nel az orvoshoz rohangáló típus - közölte. Bódi Mihályné idejét sem tudja, mikor volt utoljára táppénzen. - Gyógy­szert felíratni járok az orvosi rendelőbe, egyébként nem- válaszolta. Paulik Jánosné is csak receptért fordul meg a háziorvosánál, egyébként nem túl gyakori vendég a ren­delőben. KM-TG Több tízezer forintot is kivett a családi kasszá­ból az, hogy suliba kell küldeni a gyereket. nyíregyháza. Az iskoláskorú gyermeket nevelő szülők egy része képtelen volt önerőből előteremteni a tanévkezdés­hez szükséges pénzt, ezért - jobb híján - eladósította magát. Aki nem akart vagy nem tudott barátoknál, roko­noknál, szomszédoknál kilin­cselni, kénytelen volt hitelt felvenni. A statisztikákból egyértel­műen kitűnik, hogy leginkább folyószámlahitelekből és hitel­kártyákból fedezték a bajban lévő családok a szeptemberi iskolai startot. Az MKB Bank adatai alapján kétszer annyi­an vettek igénybe folyószám­la-hitelkeretet a tanévkezdés környékén, mint például, má­jusban. A személyi kölcsönök­nél 40 százalék volt az emel­kedés. A Provident Pénzügyi Zrt. felmérése szerint a szülők 45 százaléka több mint 50 ezer forintot költött a gyerekek beiskolázására, 15-15 százalé­kuk 30-50 ezer forint közötti összeget fizetett ki a tanévkez­déskor. A személyi kölcsönök­nél nyár végén nőtt nagy mér­tékben az érdeklődés. Se bank-, se uzsorahitel! A Tiszadobon élő Kiss Mag­dolna négy gyermeket nevel, ebből három még az iskolapa­dot koptatja. Az édesanya, aki a jövő hónapban már nagymama lesz, így élte meg az idei tanévkezdést: - Nagy könnyebbséget jelent, hogy a tankönyveket és az étkezést ingyen vagy támogatottan kapják a gyerekek, de így sem volt olcsó mulatság felkészül­ni az iskolára. A füzetek és író­szerek mellett iskolatáskákra, ruhákra, cipőkre és „speciális felszerelésekre” is költenünk kellett. A középső fiam, Zsolti immár szakközépiskolás Ti­Ha nehezen is, de előte­remtettük a szükséges pénzt. KISS MAGDOLNA szavasváriban, hegesztőnek tanul. Neki például munkaru­hára, acélbetétes bakancsra, tolómérőre, mérőszalagra is szüksége volt.- A lányom, Stella, végzős a nyíregyházi Zayban. Na­gyot néztem, amikor a szülői értekezleten bejelentették, mennyi pluszkiadással jár majd a szalagavató, illetve a felkészülés a ballagási ünnep­ségre. - Ha nehezen is, de elő­teremtettük az iskolakezdés­hez szükséges pénzt, majd „kiböjtöljük” valahogy a töb­bit is. Közmunkások lévén nekünk aligha adnak hitelt a bankok, uzsoracsapdába pedig bolond leszek belehaj­szolni a családomat! - mondta Magdolna. km-pi Az áruházak időben felkészültek a tanévkezdésre illusztráció: ékn-archIv Kongatják a vészharangot

Next

/
Thumbnails
Contents