Kelet-Magyarország, 2015. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-11 / 213. szám
2015. SZEPTEMBER 11., PÉNTEK 8 Hazai tájakon KELET Régi slágerek és új dalok a zene „közlegényeitől” nyíregyháza. Révész Sándort nem kell bemutatni a köny- nyűzene rajongóinak, hiszen a Generál együttessel már tizennyolc évesen megélte első sikereit, a Piramissal pedig mai szemmel nézve szinte elképzelhetetlen népszerűségre tett szert, egy generáció életérzését fogalmazva meg a zene nyelvén. Szólópályáját nem is any- nyira a hosszú szünetek, mint inkább az utánuk létrehozott Révész Sándor fotó: internet értékálló alkotások jellemzik. Három igényes és egyéni hangvételű albumot készített 1985-ben, 1993-ban és 2003- ban. A veszprémi zenésztársaival állt újra színpadra 2009-ben, a Parázs című koncertturné keretében adott nagyszerű akusztikus koncertet. Ez év őszén Rock and roll közlegények címmel indult turnézni a veszprémi Bluesberry együttes két gitáros-énekesével, Horváth Ákossal és Nagy Gergővel. A Generál- és Piramis-slágerek mellett megszólalnak a szólóalbumok dalai, valamint vadonatúj szerzemények is. Nyíregyházán, a Hotel Barbizon szabadtéri színpadán lépnek fel a „rock and roll közlegények” szeptember 18-án 20 órától. A programot színesíti tombolasorsolás, akusztikus koncertet ad a Diamond, s lesz retró diszkó is. A házigazda Cs. Nagy Zoltán. KM é Korrekt. Munka. Erő. IGAZÁN JÓ MOTIVÁCIÓS LEVELET! A legtöbb álláspályázathoz az önéletrajz mellett motivációs levelet is kérnek, amit sokkal nehezebb jól megírni. hogyan építsd fel a motivációs leveledet, milyen részei legyenek, mire térj ki benne. A motivációs levél § Megszólítás: mindig egy konkrét személynek címezd! gj Felütés: tedd nyilvánvalóvá, hogy ismered a céget és a pozíciót! J Főszöveg: írd le, miért lennél hasznos munkaerő a cég számára! | Lezárás: erősítsd meg az állás iránti érdeklődésedet! • A példáké obasdel itt1 |||^|\ Ä +36-42/787-218 O www.hsakft.hu SS nyiregyhaza@hsakft.hu K? facebook.com/hsakft fi Nyíregyháza, Metropol üzletház, földszint A hétvégén ismét búcsú máriapócs. A hétvégén az egyik legjelentősebb búcsút rendezik meg Máriapócson, a görög katolikus bazilikában, ugyanis szeptember 12-én és 13-án a Kisboldogasszony- napi búcsúra várják a híveket és a zarándokokat a nemzeti kegyhelyen. km Múzeum lesz a kastélyból Szüreti felvonulás és Helyi és környékbeli fogatosok szállítják a felvonulás résztvevőit. KÁLMÁNHÁZA. Jó pár éve hagyomány már Kálmánházán, hogy minden év szeptemberében felidézik a szüretek hangulatát. A szüreti mulatság az idén szeptember igén 12 órakor kezdődik a már szintén hagyománynak számító felvonulással. A feldíszített helybeli és • környékbeli lovas fogatok bejárják a település utcáit a rajtuk ülők vidám nótázása kíséretében. mulatság Az Örökifjak Népdalkor 15.30-kor mutatja be műsorát a művelődési házban, majd 16 órától a Móricz Zsigmond Színház tagjai mutatják be „Az ember néha állat-i” címmel műsorukat. A szüreti bátyus bál 20 órakor kezdődik, zenél a Gönczi Duó. KM November végére teljesen más kép fogadja majd a kastélynál a vendégeket fotó: m. magyar László hetne hasznosítani a kastélyt, végül a képviselő-testület 2012-ben úgy döntött, legyen belőle interaktív múzeum. Minderről is szó volt azon a projektnyitó rendezvényen, amit csütörtökön tartott meg a baktalórántházi önkormányzat a kastély parkjában. A legértékesebb ingatlan- A beruházásnak nagy a jelentősége, hiszen Baktalóránthá- za neve felkerül az országos turisztikai térképre, s a baktai erdő és az Árpád-kori templom mellett újabb idegenforgalmi attrakció vár a városba érkezőkre - fogalmazott köszöntőjében Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke. - A megye számára is kiemelt jelentőségű, hiszen megszépül egy értékes épület, ami múzeumként bekerülhet a turisztikai kiajánlásokba. Kovács Sándor országgyűlési képviselő is azt emelte ki, hogy nem elég funkciót adni az épületnek, idegenforgalmi csomagokban kell szerepeltetni, vonzóvá kell tenni, mert csak így lehet működtetni, fenntartani.- A rendszerváltás óta a második legnagyobb beruházás Baktalórántházán az interaktív múzeum kialakítása - mondta Nagy Lajos, a város polgármestere, aki a projekt részleteit ismertette a rendezvényen. - Azért is jelentős az Észak-Alföldi Regionális Operatív Program keretében megvalósuló projekt, mert a település legértékesebb ingatlanjának fejlesztéséről van SZÓ. KM-MML Az első ütem folytatódik- Teljesen megújul a kastély. - A nagyteremben rendezvéTizennégy termében állandó nyék, koncertek megtartására kiállítások lesznek, míg négy lesz lehetőség, s kialakítanak helyiségben időszakos tárlato- még egy kávézót is az épület- kat láthatnak az érdeklődők. . ben a szakemberek. Mindez A legmodernebb interaktív az első ütemet jelenti, a kő- technikai megoldások felhasz- vetkező szakaszokban pedig nálásával játékos formában megújul a park, a tó, a kerítés helytörténeti, néprajzi, termé- a kastélyhoz tartozó kiegészítő szettudományi ismeretekkel épületekkel együtt - tette hoz- gazdagodhatnak a vendégek. zá a település vezetője. A legmodernebb technikai megoldások fel- használásával játékos formában szerezhetők új ismeretek. BAKTALÓRÁNTHÁZA. Most már nagyon úgy tűnik, hogy még unokáink is láthatják a baktalórántházi Dégenfeld-kas- télyt, s ráadásul nem is akármilyen állapotban. Legalább olyan szép lesz a műemlék jellegű épület, mint fénykorában, amikor a grófi családokat szolgálta. Igaz, jelenleg munkások verik le a régi vakolatot, maltert kevernek, betonoznak, de két és fél hónap múlva már interaktív múzeumként várja a kastély a kirándulókat, a város és a térség történelme iránt érdeklődő turistákat. Önkormányzati tulajdonban Igaz, sok-sok évnek kellett eltelnie, hogy újra élet lehessen a több évszázados falak között. A n. világháború után, az államosítást követően tüdőszanatóriumként működött a kastély 1995-ig, majd a betegek kiköltöztetése után több éven át magányosan árválkodott. Az épület történetében jeles dátum volt 2006, ugyanis akkor állami tulajdonból önkormányzati tulajdonba került. Számos ötlet felvetődött, hogyan is leEz az utóbbi 25 év második legnagyobb beruházása a városban. NAGYLAJOS Az Ön partnere Európában Vasúti árufuvarozás a környezettudatossag jegyében www.railcargo.hu HIRDETÉSEK Continental:^ The Future in Motion RailHungária Member of ÖBB Megbízhatóságunk kulcsa a több, mint 140 éves siker és a széleskörű szaktudás mellett, Te vagy. Együtt a leginnovatívabb megoldásokat nyújtjuk a mobilitás minden területén. A Contíntalnál a legfőbb értéknek a munkatársakat, az ő tudásukat tekintjük. Alapelvünk, hogy a legjobbak vagyunk, amely a technológiai vezető szerepet és a kompromisszum nélküli minőséget jelenti. Gépjármű-technológiai termékek gyártásához és fejlesztéséhez keresünk munkatársakat. Légy te is a Continental tagja veszprémi telephelyünkön! Nyitott munkaköreinkről bővebb információt a BiSMSiíE feladatokról és elvárásainkról karrier oldalunkon talál, vagy az alábbi QR kód leolvasásával. jc www.continental-karrier.hu MMBhMI