Kelet-Magyarország, 2015. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-11 / 213. szám

Megsérült az Opellel ütköző kerékpáros vásárosnamény. Szerdán reg­gel egy kerékpáros haladt az Árpád úton az Ilki út felé. A kereszteződéshez érve eddig tisztázatlan körülmények kö­zött összeütközött a jobbról érkező és balra, az Árpád útra kanyarodó Opellel. A kerék­páros a szélvédőre, onnan a földre esett. A sérültet a men­tők kórházba szállították, a rendőrök a helyszínelés ide­jére a forgalmat lezárták, km Kórházba kellett vinni a biciklist FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Hivatásos tűzoltók jártak a Kelet áruházban nyíregyháza. Csütörtökön a nyíregyházi hivatásos tűzol­tók „A” szolgálati csoportja a Kelet áruházban ún. hely- ismereti foglalkozáson vett részt. Ellenőrizték a felvonu­lási területet, a közművek ki­zárásának lehetőségeit, a víz­vételi és a veszélyforrásokat. Az állomány ellenőrizte a kézi tűzoltó készülékek érvényes­ségét, és a föld feletti tűzcsa­pok működőképességét is. km „5 Tizenöt fogyasztó maradt át­menetileg áram nélkül, ami­kor csütörtök délután egy személygépkocsi villanyosz­lopnak ütközött Tiszarádon, a Kossuth utcában. A bal­esetben ketten könnyebben megsérültek. Az ibrányi ön- kormányzati tűzoltók a jár­művet áramtalanították, ezt követően pedig a szolgáltató kiérkezéséig biztosították a helyszínt. Bottal ütötte volt élettársát arakamaziférfi rakamaz. A rendelkezésre álló adatok szerint V. Berta­lan szeptember 9-én Raka- mazon szóváltást követően bottal bántalmazta volt élet­társát és annak jelenlegi pár­ját. A Rakamazi Rendőrőrs egyenruhásai az elkövetőt előállították, gyanúsítottként kihallgatták, és garázdaság bűntett elkövetésének meg­alapozott gyanúja miatt nyo­moznak. KM Sikerült megfékezniük a tűz továbbterjedését A büntetőeljárások el­sősorban a terjesztőkre koncentrálnak, de a fo­gyasztóknak is szank­ciókkal kell számolniuk. nyíregyháza. Lapunk csütör­töki számában foglalkoztunk azzal a friss hírrel, ami szerint Debrecenben a hétvégén egy ember meghalt, hárman pe­dig súlyos állapotba kerültek egy eddig ismeretlen eredetű kábítószertől. A szakemberek mellett olvasóinkat is meg­kérdeztük arról, szerintük A rendőrség nagy hang­súlyt fektet a felvilágosí­tásra is. FÜLÖP GERGELY hogyan lehetne megállítani a drogok terjedését.- A lapban megjelent olvasói véleményekre reagálva a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság hatá­rozottan leszögezi: minden esetben a törvény teljes szi­gorával lépnek feí az illegális tudatmódosító szerekkel kap­csolatos bűncselekményekkel szemben - tájékoztatta lapun­kat Fülöp Gergely r. őrnagy. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette: a bünte­tőeljárások elsősorban a ter­jesztőkre koncentrálnak, de a fogyasztóknak is szankciókkal kell számolniuk. Legutóbb szeptember 8-án Nyíregyhá­zán fogtak el három feltétele­zett kábítószer-terjesztőt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2014-ben az egy­séges nyomozóhatósági és ka adatai alapján kábítószer­rel, illetve új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncse­lekmények elkövetése miatt összesen 131 bűncselekményt regisztráltak, melyekben a nyomozás eredményessége 80,12 százalékos volt. A rendőrség az elkövetői körök felderítése mellett nagy hangsúlyt fektet a felvilágosí­tásra és bűnmegelőzésre is. A leginkább veszélyeztetettebb korcsoportot, a fiatalokat szá- mós prevenciós program cé­lozza meg, igy az iskola rendő­re, a D.A.D.A., az ELLEN-SZER, vagy az iskolai bűnmegelőzési tanácsadói hálózat - tudtuk meg a szóvivőtől. Tetten érték őket A legfrissebb elfogás, amit Fülöp Gergely is említett, ked­den történt Nyíregyházán. A Szabolcs megyei rendőr-főka­pitányság bűnügyi igazgatósá­gának munkatársai és a Nyír­egyházi Rendőrkapitányság nyomozói a megyeszékhelyen csaptak le három feltételezett kábítószer-kereskedőre: egy 17 éves nyirturai lányra és két nyíregyházi férfira - egyikük 17, másikuk 23 éves. A rend­őrök eladás közben érték tet­ten a fiatalokat, akiktől 27,3 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le. Áz adatok szerint az elkö­vetők Nyíregyházán terjesz­tették az ismeretlen eredetű, zöld növényi őrlertiényt, me­lyet az eljárás során szakértői vizsgálat alá vetnek. A rendőr­ség két gyanúsítottat őrizetbe vett, egyikük szabadlábon vé­dekezhet. A nyomozás kábí­tószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik. KM újkenéz. Egy harmincöt négy­zetméteres ház előteteje égett szerdán a Petőfi utcá­ban. Az ingatlan tetőszerke­zetére is átterjedt tűz, amit az ott lakóknak sikerült megfé­kezniük. A kisvárdai hivatá­sos tűzoltók az izzó, parázsló részeket eloltották, személyi sérülés nem történt. km Személyi sérülés nem történt fotó: pusztai Sándor Ismeretlen eredetű, zöld őrleményt árultak a fiatalok ügyészségi bűnügyi statiszti­~ A japán tulajdonú Meiji Rubber Europe Zrt. jelentkezőket keres fizikai munkakörbe, ' három műszakos munkarendbe. Tapasztalat nem szükséges. Jelentkezési feltétel: legalább 8 általános iskolai végzetség. Feladat: anyag feldolgozása, bevizsgálás, csomagolás. jelentkezés fényképes önéletrajzzal a felvetelimeiji.hu e-mail elmen. . Jelentkezési határidő: szeptember 11. . I EB HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Családi ház nagy utcafronti kerttel eladó Nyháza, Budai N.A.utcán. Érd.: 0620/4577-225. 814775 Kertvárosban sorházi lakás családi okok mjatt áron alul sürgősen eladó. Érd. 30/538-7357. 814290 Kéken 75 nm-es gázfűtéses kertes ház bútorozottan eladó, lár: 3 M Ft. Tel.: 0630/260-2362. 812579 Nagycserkesz, Tamásbokor 10. alatti családi ház melléképülettel garázzsal eladó. 42/715-464. 815433 Nyíregyházán, Északi Körúton 1,5 szobás lakás eladó. Érd. 0670/ 372-5824 _____________ 815626 Nyíregyházi 60 m2-s kertes családi ház eladó. Érd. 0630/7519- 285 és 0642/726-369. 815149 Nyíregyházán a Szerény u. 17. sz. alatt zöldövezeti két család részére is alkalmas 150 nm-es szintes csa­ládi ház 970 nm megosztható saroktelekkel eladó, lár: 23,2 M Ft. 30/848-0793. E-mail: stbudai@gmail.com ________813116 LAKÁSELADÁS Eladó és kiadó ingatlanok Debrecenben, iriszingatlan.hu. 06 52/789-789. 06 30 221-04-77 814402 Nyíregyháza, Árpád utcán 2 szobás Lemeleti, gázfűtéses lakás eladó. Érd.: 20/201-8690. _______815554 ALBÉRLETKÍNÁLAT Nyháza, Tompa M. utcán 1 szobás, bútorozott, gázos, liftes lakás kiadó. 42/311-096. ___________815591 Országzászló téren iroda vagy lakás céljára 67 nm-es teljesen felújított üres lakás kiadó. 30/9435-683. 815662 2 sz. erkélyes fszt-i bútorozott gépesített alacsony rezsijű belvárosi lakás 4 fő diáklány részére kiadó. 20/9859-803. __________815679 ÉPÍTÉSI TELEK Nyíregyházi házhelyeket telephelyet eladok-cserélek bpesti, nyíregyházi lakásra. 30/627-0730. 815599 FÖLD, KERT Föld-erdő-telek Nyírpazonyban eladó. Tel.: 0620/9191-458. 811725 TANYA Nyháza-Sulyánbokorban 3226 nm területű tanyás ingatlan eladó, lár: 4,15 M Ft. Tel.: 20/9422-454. 814696 Nyíregyháza Simái út mentén tanya 1.7 ha szántóval eladó. Érd. 0630/ 6481-694 és 0642/726-369. 815156 ÜZLET, MŰHELY, IRODA Fodrász, tetováló a Lukovics Fru-Fru Szépségsz. hely kiadó, www.luko- vicsfrufru.hu, 30/995-1871. 815473 GÉP, SZERSZÁM Saxonia gabonavetőgép 26 soros, 3 méteres, SPC sószórós kukorica vetőgép, 3,5 méteres nehéz borona 2 soros rönktörőveí, 3 méteres gebrics függesztett henger, MBP 6,5 tonnás pótkocsi eladó. Érd.: 30/255-5859. __________815648 Szárzúzó 120-300 cm,kompresszor 2 hengeres, szalagfűrész 400-as fémipari,betonkeverő,kőműves állvány újszerű állapotban eladó.Tel:06/70-6045777, 815362 Szőlőprés gyári eladó. Érd.: 70/ 4242-236. 815565 HÁZTARTÁSI GÉP ÉS FÉLSZ. 6 tagú ukrán vízrostélyos öntött- vaskazán eladó Nyírbátorban. 814918 6 tagú ukrán vízrostélyos öntöttvas­kazán eladó Nyírbátorban.0630/ 3715-325. _____________815287 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Eladó tejsav baktériummal és propionsawal kezelt extra minőségű csomagolt lucerna Tiszaeszláron! Érdeklődni hétköznapon 8-16 óra között. +36 30 639 44 95 814902 LAURA fajta étkezési és vető burgonya,hagyma és malackrumpli eladó. 06-70-362-5997 815677 Olaszliszkán furmint bor 280 Ft/I áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265. 812933 ÁLLAT Eladó 3-4 kg-os fehér, magyar kacsák 1200 Ft/db áron. Érd.: 0630/539-4246. 815477 Eladó magyartarka üsző, a napok­ban ellik. Tel.: 0670/4084-114. _________________________________________________815676 Kendermagos kakasok, kenderma­gos tojójércék, vörös kakasok kap­hatók ingyenes házhoz szállítással. 06-30/881-1955_________815573 Leválasztott malacok, kukorica és tritikálé eladó. Érd.: 0670/2906- 801,0642/730-771. 815552 Mangalica malacok, süldők, kocák eladók Tiszavasváriban. Érd: 06-70- 369-7355 815474 Növendék kecskék konyhakészen eladók Nyírbátorban. Szállítás megoldható!_____________814917 Növendék kecskék konyhakészen eladók Nyírbátorban. Szállítás meg- oldható! 0630/3715-325. 815294 VÁGNIVALÓ Öko tartásban nevelt fiatal vágnivaló kecskék,birkák kaphatók. Ridegtartásban (táp­mentes) mangalica és keverék választási malac,süldő,hízó folyamatosan kapható. Lónya, 06/ 70-9-535-922 ___________8ii680 Vágólovat veszek helyszínen fizetek és elszállítom. Ár: 200-300 Ft/kg. Érd: 0642/385-861 vagy 0620/298-5757 _________815632 12 hetes malac eladó. Érd.: 0630/232-7760. _________815559 170 kg-os és 120 kg-os fehér hússertés hízók eladók. Feldolgozás megoldható. Érd.: 0630/5766-614. 815671 2 db 140 kg-os hízó és 50 db kis- bálás szalma eladó. 250 Ft/db és 440 Ft/kg. Érd.: 0630/858-3172. ________________________________________815545 26 hetes vörös tojó tyúkok 1200 Ft/db. Ingyenes házhoz szállítással eladók. Érd: 0630/521-5127 815063 3,5-4 kg-os fehér hízott magyar pecsenyekacsák 1000-1300 Ft-ig ingyen szállítással eladók. Érd: 0620/993-6375 _________815513 NÖVÉNY Jó minőségű Bőse Kobak és Pacham's Triumpkh körte, 40 q eladó. 06-30-212-9988 815578 Lucerna mag, idei, arankamentes eladó. Érd.: 7Ó/775-0209. 815594 Olaszliszkán borszőlő október 1- jétől eladó. Érd.: 0630/458-2343, 0630/6577-081. _________815549 Vetőmag! Fémzárolt rozs (Ryefood fajta) és tritikálé (Hungaro fajta) vetőmag kapható. Kruppa-Mag Kft. Kisvárda. Tel.: +36 30 452 4265 814203 EGYÉB KERESÉS Agancsot vásárolok a leg­magasabb áron minden fajta: őz gím dám agancsot megveszek ingyenes kiszállással. Digitálisan mérem és készpénzzel fizetek. Ár: 5-15 E Ft/kg. Trófeákat akár 200 E Ft/db áron. Hívjon bizalommal a hét minden napján. Érd: 0630/868- 5272__________________815605 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Kútfúrás, kútjavítás, kompresszoro­zás. Ciropulosz. 30/3200-634, 20/6615-629, 42/804-821. 813369 Ablak, ajtó! 20% eng. okt. 01-ig redőny, szúnyogháló, szalagfüggöny, gurtniesere. Tel; 30/543-1120. 814722 Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. Lukács-Ablak Kft. Nyíregyháza-Oros Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650j JÁVOR HÚSBOLT PIACCSARNOK VASÁRNAP IS NYITVA BAROMFIVÁSÁR! Friss csirke faros comb 499 Ft/kg Tepsls csirke 499 Ft/kg Friss csirkemell 999 Ft/kg Libaháj 699 Ft/kg Libanyak 350 Ft/kg Llbaszárnytő 499 Ft/kg Libazúza 1050 Ft/kg LibamAj 1250 Ft/kg Aszfaltozást finiseres bedolgozást garanciával vállalaok! Tel:06-30- 291-1357 _____________815423 DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Konyhai mosogatók, fürdők, wc, padlóöss- zefolyók gépi tisztítása.Tel:20/415- 80-98 811629 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, sza­lagfüggöny, harmonikaajtó, heve­derzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műanyag nyílászá­rók, párkányok forgalmazás, sze­relés. Gurtniesere. ALKATRÉSZ- BOLT: Nyíregyháza, Kállói út 26. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. A Marso Kft újrafutózó üzemébe jó fizikumú abroncsfelépítőt keres azonnali munkakezdéssel, gépipari- , karbantartói ismeretekkel. Pozíció megjelöléssel önéletrajzát küldje ahr@marso.hu-ra. ________815535 Autóbusz vezetőt nyugdíjast veszünk fel Nyíregyházáról alkalmi munkára hétvégenként. 06-30/ 349-7820 815616 Betanított dolgozókat keresünk dunántúli munkahelyre kiemelt bérezéssel, hosszú távú munkára. Szállás, utazás biztosított. Érd.: 30/511-4219, e-mail: allas.ks2012@gmail.com 815246 Palatetők lapostetők bontásnélküli felújítása bitumenes zsindellyel. Ingyenes felmérés, kedvező akciós áron. 06-30/860-5016. 815191 Redőny-reluxa, szalagfüggöny, har­monikaajtó, küszöbök, szúnyoghá­lók, AKCIÓS ÁRON. Gurtniesere. Műanyag és fa nyílászárók. Ten- kéné, 42/431-262, 30/9437-543. 815440 Redőny-szúnyogháló akció, javítás, gurtniesere azonnal. Pokrovenszki 42/433-537, 30/9284-066 814037 MUNKAHELYET KÍNÁL A ClearWater Kft. részmunkaidőben keres Depó adatrögzítőt nyíregyházi telephelyére. Középfokú végzettség, számítógépes ismeret szükséges. Önéletrajzát a hr@clearwater.hu e- mail címre küldje. További részletek www. clearwater.hu/állásajánlatok 815642 C02 hegesztőket (gyakorlattal) ill. szerkezetlakatosokat keresünk. Kiemelt órabér! 70/384-7636. E- mail: szakma2011@freemail.hu 815049 Erika-Euro-Transsped kft, Nem­zetközi gépjárművezetőket keres! Érd.: +36-30/9031303 Fiatal kezdő autószerelőt felveszek. Tel.: 0620/9457-251. 814485 Gránitfeldolgozó üzembe gránit­megmunkálásban jártas férfi munkatársat azonnal felveszek. Érd.: 0630/915-8418. Gyakorlattal rendelkező autószerelő vagy mezőgazdasági gépszerelő munkatársat keresünk körzeti szerelő munkakörbe vál­tozó munkahelyre. Érdeklődni: 70/ 453-6784 814984 Az apróhiitietések folytatódnak a 15. oldalon. ________ _______________________________________________________ _____ _ _.................._ ................................_ _________ 2015. SZEPTEMBER 11., PÉNTEK 4 Sziréna KBB T' ■ . - ■ A tűzcsapokat Is ellenőrizték FOTÓ: KATASZTRÓFAVÉDELEM

Next

/
Thumbnails
Contents