Kelet-Magyarország, 2015. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-10 / 212. szám
2015. SZEPTEMBER 10., CSÜTÖRTÖK 9 Ez hatalmas pillanat a számomra, a családom számára, a karrieremben is. Wayne Rooney Svájc ellen, az Eb-selejtezőn a kapuba talált, megszerezve válogatottbeli ötvenedik találatát, amivel minden idők legeredményesebb angolja lett. Darlene nem gondolta, hogy ilyen magasak a magyarok A Fatum-Nyíregyháza bemutatta új szerzeményét, a trinidai válogatott Darlene Ramdint. RÖPLABDA. Darlene Ramdin vitán felül szimpatikus hölgy. Ráadásul a Trinidad és Toba- góról érkezett játékos nem úgy fest, mint aki megszeppent volna a számára korábban teljesen ismeretlen közegtől. A hivatalos bemutatására szervezett szerdai sajtótájékoztatón sugárzó mosollyal konstatálta: a Fatum-Nyíregyháza NB I-es röplabdacsapat szakmai stábja meglehetősen nagy reményeket fűz bevetéséhez. Ez persze így van rendjén. Közvetlen, jó csapatember, erősebbek leszünk vele!' KŐHALMI RICHARD Kosa Árpád, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője rögtön a közepébe vágott, amikor megindokolta, miért volt szükség - a brazil Debora Ribeiro Araujo, valamint a venezuelai Carolina Nelmaira Valdez mellett - immár harmadik légiós szerződtetésére. A válasz kézenfekvő: a riválisok sem tétlenkednek, folyamatosan acélosítják a soraikat. Tetszik neki az itteni élet- Sok videót megnéztem, amíg kiválasztottuk Darlene Ramdint, aki előbb a korosztályos, egyetemi, majd a felnőttválogatottban is szerephez jutott hazájában - ecsetelte Kőhalmi Richárd, a nyírségi klub edzője. - Kétszer már játszott Európában, a finn és a francia élvonalban szerzett tapasztalatokat. Nyitásfogadó, illetve négyes ütő poszton foglalkoztatható játékost kerestünk, és az eddigi benyomásaink alapján mondhatom, jól döntöttünk, amikor idehívtuk. Nagyon közvetlen, tökéletesen illeszkedik a társaságba, jó csapatember, erősebbek leszünk vele! Na és akkor a főszereplő. A huszonhat esztendős Darlene Ramdin egy hete tartózkodik a szabolcsi megyeszékhelyen, szeptember 24-én pedig - nyolc napra - hazatér. A világranglistán az előkelő, 37. helyen jegyzett Trinidad és Tobago ugyanis az olimpiai kvalifikációs küzdelemben érdekelt, ahol neki is feladatot osztanak. Egyelőre persze a magyar élményeiről beszélt. Hogy pénz áramlik az idehaza hosszú évekig csak vegetáló sportágba, fényesen jelzi, az NB I-es magyar női együttesek felettébb aktívnak bizonyultak a játékospiacon. Az élcsoportba várt öt gárdában - számítások szerint - tizenhét légiós juthat szerephez, erre- Nagyon élvezem a nyíregyházi életet, és számomra fontos, hogy tiszta, világos célok legyenek - érvelt a karibi játékos. Magyar hangja ezúttal Sitku Ernő, a sportcentrum élsportigazgatója volt, ő tolmácsolta Ramdin szavait. - Itt ez megvalósul, bajnoki éremhez akarom segíteni a csapatot, a Magyar Kupa megnyerése a szándékom! Szeretek új dolgokkal, új emberekkel megismerkedni, csak az időjárással kicsit nehéz kibékülnöm. Azt sem gondoltam, hogy ilyen magasak a magyarok... KM-KT korábban soha nem volt példa. A Vasas mindjárt két amerikai és két brazil vendégmunkás szerződtetett, de a többiek sem tétlenkednek. A címvédő Békéscsaba - a külföldiek mellett - több magyar válogatottat igazolt, köztük az exnyíregy- házi Szakmáry Grétát. Soha még ennyi légiós! Z.Z. Negyvennégy éves korában váratlanul elhunyt Bitter Sándor motorversenyző. Bitter többszörös gyorsasági magyar bajnok volt, többszörös pontszerző az endurance-világbaj- nokságon. Neve azonban az utcai versenyzéssel forrt ösz- sze, többször indult a világ leghíresebb és legveszélyesebb utcai futamán, a Man-szigeti TT-n, valamint a méltán híres Makaói GP-n, ahol tavaly élete legjobb eredményét érte el. Saját meccseire fogadott a sípos vízilabda. A Magyar Vízilabda-szövetség jelzést kapott a Szerencsejáték Zrt.-től arról, hogy az egyik élvonalbeli játékvezető több, általa vezetett mérkőzésre is fogadásokat kötött. Az MVLSZ hivatalos honlapján olvasható, hogy ki az említett bíró: Horváth Csaba kilenc alkalommal fogadott az általa a 2014-2015-ös szezonban vezetett találkozókra. A szövetség versenyirodája a Játékvezetői Bizottság egyetértésével fegyelmi eljárás indítását kezdeményezte. A trinidadi hölgy hamar beilleszkedett fotó: pusztai Sándor Bérletet nyertek Nyerjen kézllabdabértetet a Kelettől! |í tékunk tfz nyertese, akik a Nyíregyházi KC NB I. B-s férfi kézilabdázóinak mérkőzéseire szóló bérletet nyertek Simon Sándor, Nyírtelek. Hksz: 2478834 Béres Jánosné, Nyíregyháza, Hksz: 2170043 Szakolczal László, Nyíregyháza, Hksz: 2164605 __________________________ Ladányi Zoltán, Nyíregyháza, Hksz: 2171661 Szilágyi Sándor, Tiszabercel, Hksz: 241340 / Bábi József, Nyíregyháza, Hksz: 2390308 Bernyiscsek Jánosné, Nyíregyháza, Hksz: 2171212 _________________________________ Csécsi János, Nyíregyháza, Hksz: 2172159 Bodnár Zoltán, Nyíregyháza, Hksz: 2214703 Vitkai László, Nyíregyháza. Hksz: 2164004 A bérleteket a Kelet-Magyarország szerkesztőségében (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. sz.) lehet átvenni hétköznap 8-15 óláig. Ilyen is ritkán fordul elő: nem volt meglepetés labdarúgás. Az a meglepetés, hogy nem történt igazán nagy meglepetés a labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezőjének harmadik, szerdán rendezett körében. Valameny- nyi, a küzdelemsorozatban érintett megyei első osztályú csapat továbblépett, sőt, általában is elmondható, hogy érvényesült a papírforma. Na, ilyen is ritkán fordul elő... Mi több, olyannyira nem történt váratlan, hogy jó néhány együttes kiütötte alacsonyabb besorolású ellenfelét. Igaz, a Tuzsér például csak minimális különbséggel tudott nyerni a Fényeslitke otthonában. km Labdarúgás: Magyar Kupa Megyei selejtező, 3. forduló (kezdés: 16) Nyírtelek DSÉ-Apagy 2-3 (2-0), Székely-Sényő-Carnifex 1-4 (0-1), Geszteréd-Szakoly 1-7 (1-3), Biri—Tiszavasvári 0-2 (0-2), Fényeslitke-Tuzsér 0-1 (0-0), Nyírmihálydi- Cellspan-Balkány 1-6 (0-3), Tiszadob-Gávavencsellő 1-7 (0-4), Nagykálló-GFSErOros 3-5 (1-0), Nyírlugos-Kállósemjén 6-0 (3-0), Rohod-Baktalórántháza 2-4 (1-2), Nylrtass-lb- rány 0-11 (0-2), Hodász-Mátészalkai MTK 0-2 (0-1), Fábiánháza-Nagyecsed 1-9 (1-4), Nyírkarász-Nyirmada 5-2 (4-0) _____________________________________________________ Csütörtök (kezdés: 16) Túristvándi-Tiszakóród, Milota-Tunyogmatolcs, Tyukod-Nyírcsaholy, Terem-Újfehértó, Pap-Nyírmeggyes, Petneháza-Kótaj, Kisar-Tarpa, Ura-Mérk-Vállaj, Varsány Unió-Beregda- róc, Napkor-Rakamaz, Demecser-Dombrád, Ajak-Vásárosnamény, Tiszaszentmárton-Zá- hony. ■ Az élre ugrott A holland Tom Dumoulin nyerte meg a Vuelta 17. szakaszát, és átvette a vezetést az összetettben. fotó:AFP Lapátra tették Niki Kovacot labdarúgás. A Horvát Labdarúgó-szövetség menesztette Niko Kovac szövetségi kapitányt, amiért a két szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőn csak egy pontot szerzett a válogatott, így veszélybe került az egyenes ági kijutása a 2016- os kontinensviadalra, nso.hu Csak egyetlen napig tartott a genovai kaland tenisz. Miként legutóbb, a US Open selejtezőjének második fordulójában, úgy szerdán a genovai ATP-challengertorna (108 500 euró, salak) első kanyarjában is 6:2,6:0-ás vereséget szenvedett Fucsovics Márton (200. a világranglistán). A nyíregyházi teniszező az első helyen kiemelt spanyol Albert Ramos-Vinolastól (58.) kapott ki 62 perc alatt, sajnos nem sikerült úgy megszorongatni az olaszországi torna címvédőjét, mint a tavalyi elődöntőben. A délutáni páros parti úgy indult, hogy talán sikerül vigasztalódni, hiszen Fucsovics, oldalán a cseh Jan Satrallal az első szettben végig brékelőny- ben volt, de az argentin Guillermo Duran, Horacio Zeballos duó utolérte őket, és végül rövidítésben hozta a játszmát. A másodikat már simábban, így Marciék 7:6 (7-4), 6:3-ra veszítettek, amivel az első számú magyar teniszező számára véget is ért a genovai megmérettetés. km-bt Fucsovics Mártonnak most nem jött össze... fotó: tenisz.hu Balszerencsés Fehérgyarmat kézlabda. A férfi kézilabda Magyar Kupa nyitókörében az NB Il-es Fehérgyarmat az utolsó másodpercben kapott góllal maradt alul a második vonalban érdekelt Balassagyarmattal szemben. Pedig a döntetlen a szatmári gárda továbbjutását jelentette volna... A Nyírbátor NB I. B-s együttese biztosan nyert és lépett tovább. km Kézilabdái Magyar Kupa Férfi, l.fordutó Fehérgyarmati VSE-Balassagyarmat Kábel SE _______________________ 29-30 (17-15) Hajdúböszörmény-VKK Nyírbátor 23-31 (15-16) Amikor kilenc gól sem elég... FUTSAL. A futsal Magyar Kupa első fordulójában az NB II- ben szereplő Csenger az „osztálytárs” Kastélydombi SE otthonában lépett pályára. A szatmáriak hiába szereztek kilenc gólt, a hazaiak nagy csatában 11-9-re nyertek, kiharcolva a továbbjutást, km Vasárnapi városi tekerés pecsételéssel Bringás tájékozódási verseny lesz Nyíregyházán. kerékpározás. Vasárnap különleges bringaversenyt rendeznek Nyíregyházán: az 1. Alley Cat viadal kerékpáros tájékozódási versenyt. Az első Alley Cat versenyeket a bringás futárok szervezték, aztán egyre népszerűbb lett ez a különleges vetélkedés. Bárki indulhat, semmiféle korhatári megkötés nincs. A nevezőket délelőtt tíztől délután négyig percenként indítják a Móricz Kert Romkocsma és Borbár bejáratánál, mindenki kap egy menetlevelet, amelyen szerepelnek a célpontok. Ezekhez kell eltekerni, ott bélyegzővel bizonyítani a megjelenést, majd amennyiben a mintegy tizenöt kilométernyi tekerés során mind a tizenöt ellenőrző állomás ki van pipálva, lehet visszatérni a célt is jelentő rajthelyhez. Ez amolyan kedvcsináló verseny lesz, amennyiben jók a visszajelzések, lesz folytatás is. Csapatban is lehet versenyezni (férfi, női, családi), legalább három bringásnak kell lennie egy csapatban. KM Tudnivalók A nevezési díj egy ezres, az abszolút verseny dobogósai pénzdíjat kap- felnőtt kíséret, az E-bike (elektremes kerékpár) kategória indulóit nak. A kategóriák mindkét nemben U14,15-18,19-40,41-55,56-, nem értékelik a pénzdíjaknál. Részletes felvitágesítás: www.facebeek . tandem, fixesek, E-bike). A legkisebbeknél engedélyzett a szülői vagy cem/acnyh és www.facebeek.cem/events/926988644038963/ © • • • • «. Szabó Fanni, Nyíregyháza Vigyázzunk a gyerekekre! mm m á