Kelet Magyarország, 2015. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-26 / 199. szám

2015. AUGUSZTUS 26-, SZERDA KELET Üzenet Kopácsi Józsefné vásárosnaményi olvasónktól: A rohanás e korok átka. Az ember törli homlokát, ' majd időzavart konstatálva, mint báb rohan tovább, tovább... JEVTUSENKO .# v ' y ff J$07 <§> Lángol az érdeklődés a Gyertyafény iránt A jósavárosi Gyertyafény Nyugdíjas Egyesület tánccsoport­ja gyakorta lép fel a társklubok rendezvényein. Az örökifjú táncosok alkalomhoz illő ruhában, nívós előadással „fényes- kednek” a színpadon. fotó: gyuka Ferenc Postaládánkból Gondolatok a hazai egészségügyről Hazánk egészségügyi rend­szere növekvő funkcióza­varokat mutat, lényegében szétesett. Az intézményhá­lózat egyre nagyobb adóssá­gokkal küzd, a pályaelhagyó és kivándorló egészségügyi dolgozók miatt a jövőben nagymértékű szakemberhi­ány fenyeget. A magyar be­tegellátás és közegészségügy helyzetéről és jövőképéről dr. Horváth Endre nyugal­mazott főorvos tart előadást augusztus 28-án 15 órától a Szociáldemokraták Baráti Köre Egyesület vendégeként Nyíregyházán, a Szarvas utca 1-3. szám alatti irodaház első emeletén. OLÁH GÁBOR EGYESÜLETI ELNÖK Olvasóink írják Mennyire hasznos? Gazdasági életünk racionális elveken nyugszik. A munka­erő értéke tényleges képes­ségekre épül, ott, és amilyen mértékben szükségeltetik. Egy vállalkozó, ha igénye ezt kívánja, megfizeti a tényleges idegennyelv-tudást, annak napi használatát. Tehát a munkaerő-felhasználó joga eldönteni, hogy elvárásai­nak megfelel-e a felvételre váró diplomás pályakezdő. Semmi sem indokolja, hogy az új diplomások „útszéli” kategóriába kerüljenek. Saját múltamból írom: orosz, né­met és angol nyelvterülete­ken társalgási szinten képes voltam a munkahelyem nem­zetközi kapcsolatok kiépíté­sére és ápolására. Úgy érzem, szétvált a bürokráciának jól megfelelő nyelvvizsgapapír és a tényleges kommuniká­ciós képesség. Ellenőrizni könnyű! Adódik a kérdés: vajon jól gazdálkodunk-e a kiképzett munkaerőinkkel, és mennyiben hasznos a köz­ponti, törvényi beavatkozás? KISS ISTVÁN Csoda történt A szomszédasszonyom átjött egyik nap, hogy elmondja nekünk, milyen nagy bánat, s utána milyen nagy öröm érte. Minden reggel megy az unokáira vigyázni, mert a szülők dolgoznak. Mivel a gyerekek nagyon szeretik a vonatokat, elsétáltak a vasút­állomásra nézelődni. Nagyon meleg volt, ezért betértek egy cukrászdába is fagyizni. Mikor hazaértek, észrevették, hogy útközben elhagyták a pénztárcájukat. A nagymama Asztalos Dániel, Asztatosné Koltai Györgyi, Gaál Győző, Pusztai Ildikó és egy kínai résztvevő fotó: olvasónktól Száz éve közös nyelven... Ez évben a gyönyörű francia város, Lille adott otthont a 100. Eszperantó világkong­resszusnak, amelyen 82 országból több mint 2700- an vettek részt. Szervezett kirándulások keretében több csoportban, sokan elláto­gattak az eszperantisták számára történelminek szá­mító helyre, az első, 1905-ös kongresszus helyszínére, a tengerparton fekvő Boulog- ne-sur-Mer-be. Zamenhof, a semleges nemzetközi nyelv megalkotója szobrának meg­koszorúzása után felidéztük az „úttörők” erőfeszítéseit, a nyelv terjesztésében elért sikereket, majd megtekin­tettük az eredeti fotókból, dokumentumokból álló kiállítást. Nyíregyházáról négyen utaztunk Lille-be, a bőséges kulturális, tudo­mányos, ismeretterjesztő előadásokat, szórakoztató programokat kínáló jubileu­mi rendezvényre, melynek fő témája a „Nyelvek, művé­szetek és értékek a kultúrák közötti párbeszédben” volt. Jó volt találkozni rég nem látott barátokkal, és új is­meretségeket, barátságokat kötni a világ minden tájáról, a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből érkezett embe­rekkel. Beszélgetni a kínai sofőrrel, a brazil nyugdíjas­sal, a német festőművésszel, a japán tanárral, az amerikai egyetemistával, a bécsi munkáslánnyal, a francia énekesnővel, a pakisztáni professzorral közös, esz­perantó nyelven! Az járt az eszemben, hogy viszonylag miért csak kevesen ismerik fel és el még ma is ennek a nyelvnek az értékét, hasz­nát. Nem lenne egyszerűbb a párbeszéd idegen ajkú emberekkel egy országoktól I független, mindenki számá­ra tanulandó, senki számára j külön előnyt nem nyújtó nyelven? Az eszperantó már bizonyította létjogosultságát! ASZTALOSNÉ KOLTAI GYÖRGYI kétségbeesett és nagyon bán­kódott, mert az összes pénze, a bankkártyája és sok irata is a tárcában volt. Nagyon elke­seredett. Este, mikor hazaért, mintha csak az őrangyala súg­ta volna a fülébe, hogy nézzen bele a postaládájába. „Csoda történt”: ott volt a pénztárcá­ja, benne hiánytalanul min­den értéke! Máig sem tudni, ki volt az a nagyon becsületes megtaláló, aki visszajuttatta. Arra kérjük, jelentkezzen, hi­szen emberséges tette olyan ritka manapság, mint a fehér holló, éppen ezért szemé­lyesen is köszönetét szeret­nénk mondani neki. Isten áldja meg minden lépését. Cselekedete sokak számára példaértékű lehet! CSEPPENTŐ JÁNOSNÉ, MÁTÉSZALKA <§> Újra együtt a csekei osztály Osztálytalálkozót tartottak a Szatmárcsekei Általános Iskola 1965-ben végzett növendékei. Az egyik tanteremben, rögtönzött • osztályfőnöki órán idézték fel a régi időket. Jelen volt a 94 esztendős Bakó Józsefné egykori tanítónő, valamint Sarkadi Béláné és Rácz László tanárok is. A kopjafás temetőben közösen helyez­ték el az emlékezés csokrait az elhunyt osztálytársak és tanárok sírjánál. fotó: bódi József Nem csak a vígjátékot könnyeztük meg Az előadás remek volt, ami azonban előtte, közben és utána tör­tént, az elszomorító. nyíregyháza. Augusztusban szabadtéri programok soka­ságát kínálják a nagyközön­ség számára Nyíregyházán, felhőtlen kikapcsolódást ígérve. Egy ilyen rendezvényt választottam ki, bizva a jó szórakozásban. Olyan vígjáté­kot kerestem, melyben garan­tálták, hogy szem nem marad szárazon, s a rekeszizmokat sem hagyják pihenni. Az előa­dás helyszíne az egyébként festői szépségű Sóstói Múze­umfalu volt. Az egyik ígéret már a be­járat előtt teljesült: amint a Amikor végül rájuk szóltam, a nagymama lebun- kózott és kioktatott. DOMQKOSNÉ KATI pénztár jobb oldalánál lévő parkolóban kiszálltunk, azon­nal könnyeztünk. Nem az él­ménytől, hanem az elénk tá­ruló parlagfűtengertől. Miután bejutottunk a né­zőtérre, s felcsendült az első mondat, már örömkönnyek csordultak ki a szemeinkből, az előadás végéig. Azért itt is ért egy kis negatív hatás. A mögöttünk lévő sorban egy nagymama foglalt helyet a három kamasz, serdülőkorú unokájával. Mindvégig vígan eszegették a bespájzolt rág­csálnivalót. Ez már önmagá­ban is idegesítő volt, de nem ez volt a csúcspont. Olyan zör- gős zacskóból falatoztak, hogy nem álltuk meg szó nélkül. Ez már több a soknál! Többen először csak a bíráló tekintetünkkel fejeztük ki a nemtetszésünket, ám ebből nem értettek. Amikor már nem bírtam tovább cérnával a szüntelen zacskózajt, hátra­szóltam, hogy ezt talán még­sem kellene. Erre a nagyma­ma lebunkózott, mondván, igazán tudhatnám, hogy ezt csak kőszínházban tilos. Saj­nálom az unokáit, hogy ilyen nevelésben részesülnek. Az előadás végül is remek volt, kár hogy ilyen ven­dég megzavarta a kulturált színházlátogatók felhőtlen szórakozását. Sebaj, hamar túltettük magunkat rajta, és indultunk haza. Éjfélt muta­tott az óra, amikor a kapu elé értünk. Ott „örömmel” ta­pasztaltuk, hogy a szomszéd kertben (a héten már harmad­szor) javában folyt egy kerti parti. A mulatozók amúgy is elég hangosak voltak, de ez még semmi, éjjel fél egykor kezd­tek el fát vágni! Mit lehet ezekre mondani? Az emberi kulturáltság, a mások iránti tisztelet, a színházi viselke­dés sajnos hagy némi kíván­nivalót maga után. DOMQKOSNÉ KATI Az előadás valóban felhőtlen és kacagtató volt, ahogy ígérték fotó: km Vendégsorok Angyal Sándor Elorozott fuvarok Pesten nemcsak az árvízszerű esőzések, hanem az ube- res sofőrök miatt is áll a bál. Nekem mindez első hallásra túl rejtélyes volt, ezért utánanéztem, miről is lehet szó. Megtudtam, hogy mint sok minden kellemetlenség, ez is Amerikából származik. Egy bizonyos tengerentúli úr, Travis Kalanich Párizsban járván képtelen volt egy taxit fogni, mert a gyorsan növek­vő világvárosban ma is csak annyi taxisengedély van, mint 1937-ben. Ezért az itt említett emberünk az okostelefonján lépett kapcsolatba egy magánautóssal, aki szívesen vállal­kozott egy fuvar lebonyolítására, amiért aztán még pénzt is kapott. Ez a módszer odakint már virágzott, ezért Kalanich elindította az uberes utazás hódító útját Európában, amit a földrészünk taxisainak szám­talan tüntetése követett, így .a budapestieké is. Igaz, az EU versenybiztosa, Neelie Kroes sokszor elmondta, hogy vállalni kell a versenyt, „nem bújhatunk barlangba”, mind­ez csak falra hányt borsónak bizonyult. Most idehaza a BKV már ellenőrzi az Ubernél regiszt­rált magántaxisokat, akik lesve várják a fuvart, s aki a legközelebb van az utazni kívánóhoz, rögvest rálép a gázpedálra. Megértem a legális sofőrjeinket, bosszúsak az elorozott fuvarokért, hiszen közü­lük nagyon sokan nemcsak vizsgáztak, engedélyt váltottak, hanem kocsit is festettek, mégis nehéz a családjuk megél­hetése. Ámde ezek a rejtélyes emberek lényegesen olcsóbb tarifával dolgoznak, mert nincs mögöttük népes, jól fizetett kiszolgálóapparátus. A kisebb viteldíjnak viszont a hetven százaléka az övék, ami után egyenlőre még adót sem fizet­nek, csak úgy, munka mellett, unalmukban keresnek pénzt. így, hogy a BKV lecsapott rájuk, talán változik a helyzet, s ez a szokás Amerika és Pest után nem terjed el a mi vidé­ki városainkban is. Az Ubernél regiszt­rált magántaxisok lesve várják a fuvart, s aki a legközelebb van, rögvest rálép a gázpedálra. sandor.angyal@kelet.hu

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents